Katekézis a Hit Évében
2013.04.12. péntek
Megszakítatlan párbeszéd
Urunk Jézus a papok első példaképe. Ő az örök főpap, aki Istenember, vagyis akinek isteni és emberi természete Isten-személyi fősége alatt örökre, elválaszthatatlanul egymáshoz van kapcsolva. Neki tehát emberi értelme örökös, közvetlen párbeszédben van az istenséggel, az első és a harmadik Isteni Személlyel. Ez a párbeszéd, megbeszélése emberi tennivalóinak, roppant fontos, mert emberi értelme nem tud mindent, képtelen is rá, és nem is lenne lehetséges. Gondoljunk arra, hogy hányszor imádkozott hosszan: negyvennapos böjtje alatt semmit nem evett, kevés alvással megelégedve igazi felkészülést végzett a három éves nyilvános működésére. Amikor pedig apostolokat kíván kinevezni nagyszámú tanítványai közül, a megelőző éjszakát a hegyen egyedül tölti, buzgón könyörögve, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek a tizenkettő közé. Júdás esetét éppen úgy megbeszélte Atyjával, mint Péter jövendő vezető szerepét. Megható jelenet az utolsó nagy párbeszéde a Getszemáni- kertben. Ott kellett véglegesen vállalkoznia a szenvedésre és a halálra. Nem szégyelli bevallani Atyja előtt, hogy iszonyú nehéznek látja a pert, a keresztutat, főként pedig a kereszthalált. Nem megrendezett monológ volt ez, bár az Atya válasza nincs leírva számunkra, de Jézus egész istenemberi valója ott remeg a kérésben: Atyám, ha lehetséges, múljék el e kehely,de ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, ahogyan te. A kereszten függve teljesen átadta magát a test-lelki gyötrelmeknek. Ahogyan ezer évvel korábban még csak isteni formájában megbeszélte Atyjával, hogy az ószövetségi áldozatok nem hoznak üdvösséget, ezért a Fiú eljön, ahogy írva van (Zsolt 40), ugyanígy a kereszten egy zsoltáridézettel mondja ki rettenetes érzését: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
2013.04.12. péntek
Megszakítatlan párbeszéd
Urunk Jézus a papok első példaképe. Ő az örök főpap, aki Istenember, vagyis akinek isteni és emberi természete Isten-személyi fősége alatt örökre, elválaszthatatlanul egymáshoz van kapcsolva. Neki tehát emberi értelme örökös, közvetlen párbeszédben van az istenséggel, az első és a harmadik Isteni Személlyel. Ez a párbeszéd, megbeszélése emberi tennivalóinak, roppant fontos, mert emberi értelme nem tud mindent, képtelen is rá, és nem is lenne lehetséges. Gondoljunk arra, hogy hányszor imádkozott hosszan: negyvennapos böjtje alatt semmit nem evett, kevés alvással megelégedve igazi felkészülést végzett a három éves nyilvános működésére. Amikor pedig apostolokat kíván kinevezni nagyszámú tanítványai közül, a megelőző éjszakát a hegyen egyedül tölti, buzgón könyörögve, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek a tizenkettő közé. Júdás esetét éppen úgy megbeszélte Atyjával, mint Péter jövendő vezető szerepét. Megható jelenet az utolsó nagy párbeszéde a Getszemáni- kertben. Ott kellett véglegesen vállalkoznia a szenvedésre és a halálra. Nem szégyelli bevallani Atyja előtt, hogy iszonyú nehéznek látja a pert, a keresztutat, főként pedig a kereszthalált. Nem megrendezett monológ volt ez, bár az Atya válasza nincs leírva számunkra, de Jézus egész istenemberi valója ott remeg a kérésben: Atyám, ha lehetséges, múljék el e kehely,de ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, ahogyan te. A kereszten függve teljesen átadta magát a test-lelki gyötrelmeknek. Ahogyan ezer évvel korábban még csak isteni formájában megbeszélte Atyjával, hogy az ószövetségi áldozatok nem hoznak üdvösséget, ezért a Fiú eljön, ahogy írva van (Zsolt 40), ugyanígy a kereszten egy zsoltáridézettel mondja ki rettenetes érzését: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése