2013. február 23., szombat

136. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.23.szombat

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

elmélkedés harmadik rész

Nézetek az egyes emberek szellemi lelkének halál utáni sorsáról

Mi, katolikusok azt valljuk, hogy a halál beálltakor a szellemi lélek eltávozik a testből, épen megmarad, de egyedül semmit nem tud már tenni, ami az örök életét befolyásolhatná. Több csoport másként gondolkodik erről a kérdésről: Közvetve tagadják a materialisták. Az ő alapelvük, hogy csak a látható, tapintható anyag létezik, szellemi létező nincsen. Az embernek sincs szellemi lelke, tehát a halál után csak a holttest marad. A panteisták: csak a látható dolgok léteznek, ezek együtt jelentik az istent. A halálban eltávozott lélek beleoszlik ebbe az anyagi mindenségbe. Az agnosztikus pozitívisták: nem lehet tudni semmit a halál utáni életről. Közvetlenül tagadják: az origenisták (Origenész követői): Szerintük az angyali lelkeket is állandóan új próbáknak vetik alá. Aki bűnt követ el, kap egy testet, ebben él a földön, amíg meg nem javul. Ha megjavult, visszamehet az égbe egy újabb próbáig. Körforgás. A teozófusok, akik szerint a rendkívüli emberek közvetlenül megismerik Istent. Aki még nem ilyen, javuljon. Ez a javulás azt jelenti, hogy a lélek más és más testekbe költözve változik, vezekel, javul a teljes tisztulásig. Akkor egyesülhet az istenséggel. Ők személyes Istent nem ismernek. Hirscher szerinte az erkölcsileg nem teljesen romlott emberek haláluk után is kaphatnak alkalmat Istentől a javulásra.

Az EGYHÁZ TANÍTÁSA:

IV. Ince pápa: „Ha pedig valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az kétségkívül az örök kárhozat tüzében szenved örökre. –Megkeresztelt kisgyermekek lelkei, és olyan felnőttek lelkei is, akik szeretetben halnak el és sem bűn nem terheli őket, sem emiatt valami elégtétel kötelessége, azonnal bejutnak az örök hazába”. (D 457)
II. Lyoni zsinat: „Azoknak a lelke pedig, akik a szent keresztség felvétele után egyáltalán semmi bűn szeplőjét nem vonták magukra, és azokét is, akik a bűn elkövetésével szerzett szeplőt vagy testükben maradva , vagy azok levetése után megtisztultak, azonnal befogadja az ég. Azoknak a lelke azonban, akik halálos bűnben, vagy pusztán áteredő bűnben halnak meg, azonnal a pokolra kerülnek, noha nem egyenlő büntetéssel bűnhődnek”. (D 464; XXII. János D 493a)
MINŐSÍTÉS: Meghatározott hittétel tehát, hogy azok üdvözülnek, akik kegyelem állapotában halnak meg, és azok kárhoznak el, akik halálos bűn állapotában. Meghatározott hittétel: a mennyország és a pokol lényeges dolgok tekintetében változhatatlanul örökké tart” (Takács József: Dogmatika 845-846 oldal alapján) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése