Katekézis a Hit Évében XVI.
Benedek pápa rendelkezése szerint
2013.02.24. vasárnap
A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia
elmélkedés negyedik rész
Egyházatyák az érdemszerzés idejéről
A Bölcsesség könyve írja, hogy „Isten a halált nem alkotta, és nem leli örömét az élők vesztén. Azért teremtett mindent, hogy legyen, s a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta. Nincs meg bennük a romlás mérge, és nincs a földön az alvilág országa. Az igazság ugyanis örök és halhatatlan”. (Bölcs 1,13-15) Ha tehát az üdvösség mai rendjében az emberi élet érdemszerző volta és a bűnök elkövetésének lehetősége is a halálig terjed, akkor ez is újabb rendelkezése kell legyen az Úrnak. Nézzük körül kissé ezt a kérdést! Isten az embert testtel és lélekkel együtt teremtette. Egyetlen folyamatos életet szánt neki. Az ember teste ugyan ki van téve a romlásnak, elhasználódásnak, de az Úr a paradicsomkertbe ültetett egy úgynevezett Élet fáját. Az emberi test öregedése vagy esetleges betegsége ellen ennek a fának a gyümölcséből vagy leveléből kellett volna az orvosságot megennie mindenkinek. Halál nélkül élt volna mindenki örökké, hiszen Isten eredeti terve szerint az egész embert akarta a mennyországba átvinni. Ebben a rendelkezésben nyilván az is benne rejlett, hogy az ember érdemszerzésének és vétkezési lehetőségének nem a halál pillanata, hanem a földi életből a mennyei életbe történő átvitel pillanata lett volna. Isten az élet fáját nem pusztította el, de elzárta az emberek elől. A sátán ugyanis megkísértette Évát, hogy egyék a kert közepén lévő másik tiltott fáról, mert Isten abba zárta bele a jó és a rossz tudás titkát, amitől istenné válhatnának. Isten erre külön tilalmat adott: „A kert miden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásnak fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod” (Ter 2,16-17) Éva elszánta magát a rosszra, evett és adott a férjének is belőle. Isten nemcsak a majdani halállal büntette őket, hanem más bajokkal is. Kiűzte őket a kertből:„Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen és örökké éljen! Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (3,22-24)
Teológiai érvelés
Így látja ezt józannak és igaznak a normálisan gondolkodó emberi ész is. Ha nagyobb, különleges büntetéssel sújtanak valamilyen veszélyesebb bűn miatt valakit, és annak feloldozása püspöki jog, akkor azt jó előbb kérni. De ha ez valami ok miatt nem sikerült, akkor rendszerint adnak a bűnnek feloldozására szélesebb körű felhatalmazást. Ezt a bocsánatot utólag már nem lehet utána küldeni a másvilágra.
2013.02.24. vasárnap
A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia
elmélkedés negyedik rész
Egyházatyák az érdemszerzés idejéről
A Bölcsesség könyve írja, hogy „Isten a halált nem alkotta, és nem leli örömét az élők vesztén. Azért teremtett mindent, hogy legyen, s a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta. Nincs meg bennük a romlás mérge, és nincs a földön az alvilág országa. Az igazság ugyanis örök és halhatatlan”. (Bölcs 1,13-15) Ha tehát az üdvösség mai rendjében az emberi élet érdemszerző volta és a bűnök elkövetésének lehetősége is a halálig terjed, akkor ez is újabb rendelkezése kell legyen az Úrnak. Nézzük körül kissé ezt a kérdést! Isten az embert testtel és lélekkel együtt teremtette. Egyetlen folyamatos életet szánt neki. Az ember teste ugyan ki van téve a romlásnak, elhasználódásnak, de az Úr a paradicsomkertbe ültetett egy úgynevezett Élet fáját. Az emberi test öregedése vagy esetleges betegsége ellen ennek a fának a gyümölcséből vagy leveléből kellett volna az orvosságot megennie mindenkinek. Halál nélkül élt volna mindenki örökké, hiszen Isten eredeti terve szerint az egész embert akarta a mennyországba átvinni. Ebben a rendelkezésben nyilván az is benne rejlett, hogy az ember érdemszerzésének és vétkezési lehetőségének nem a halál pillanata, hanem a földi életből a mennyei életbe történő átvitel pillanata lett volna. Isten az élet fáját nem pusztította el, de elzárta az emberek elől. A sátán ugyanis megkísértette Évát, hogy egyék a kert közepén lévő másik tiltott fáról, mert Isten abba zárta bele a jó és a rossz tudás titkát, amitől istenné válhatnának. Isten erre külön tilalmat adott: „A kert miden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásnak fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod” (Ter 2,16-17) Éva elszánta magát a rosszra, evett és adott a férjének is belőle. Isten nemcsak a majdani halállal büntette őket, hanem más bajokkal is. Kiűzte őket a kertből:„Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen és örökké éljen! Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (3,22-24)
Teológiai érvelés
Így látja ezt józannak és igaznak a normálisan gondolkodó emberi ész is. Ha nagyobb, különleges büntetéssel sújtanak valamilyen veszélyesebb bűn miatt valakit, és annak feloldozása püspöki jog, akkor azt jó előbb kérni. De ha ez valami ok miatt nem sikerült, akkor rendszerint adnak a bűnnek feloldozására szélesebb körű felhatalmazást. Ezt a bocsánatot utólag már nem lehet utána küldeni a másvilágra.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése