2010. december 28., kedd

Aprószentek


Karácsony nyolcadának negyedik napja


Aprószentek ünnepe


Az Aprószentek, a Krisztus helyett

Megölt ártatlan kisdedek,

Követik őt, mint szeplőtelen Bárányt,

És szüntelenül hirdetik: Dicsőség neked, Urunk!


Könyörögjünk!

Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanítsunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Rachel plorans filios suos, et noluit consolari, quia non sunt.”

(Máté 2, 18b)

„Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Szól a mondat Máté evangéliumának 2 fejezetének, 18b sorában. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian bele tudjuk magunkat képzelni annak a betlehemi éjszakának az eseményeibe. Hiszen azok az emberek, azok a zsidó emberek élték mindennapi megszokott életüket, örültek gyermekeiknek, hálát adtak Istenünknek azért a napért és békésen nyugovóra hajtották fejüket házaikban, ahol biztonságban érezhették magukat. Nagyon valószínű, hogy fogalmuk sem volt a közelben, az istállóbarlangban megszületett gyermekről, amelynek puszta megszületése is halálos veszedelmet jelentett rájuk. Gábriel arkangyal értesíti Józsefet, mint már annyiszor, hogy milyen veszedelem közeledik a gyermek Jézus felé. Nem értesíti azonban a többi családot, mert ha értesítené és azok is menekülőre fognák az életüket, akkor Heródes gyorsan rájönne, hogy gyilkos terve meghiúsult és tovább folytatná az élet-halál hajszát a Szent Család után, akár még Egyiptom földjén is. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy a betlehemi kisdedeknek a halála nem értelmetlen vértanúhalál, hanem önfeláldozás azért, hogy Isten fia felnőhessen és elhozhassa a többi ember számára a Megváltás művét. Igaz nem a gyermekek önként vállalt áldozata volt ez, sőt biztos az is, hogy ha értelemmel bírtak volna nem is vállalták volna halálukat egy ismeretlen, idegen újszülöttért, még akkor sem, ha biztosra tudták volna Messiási küldetését. Jézus Krisztus életútját végig kísérte ez a szemlélet a választott nép között, a saját zsidó népe között. Várták, de amikor eljött már nem akarták, mert attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett pontosan ilyen áldozatókat, ilyen önfeláldozást követelt meg minden embertől, minden öt követőtől. A saját önfeláldozása a legjobb példa messiási küldetésére, és harminc évvel később is, de Jézus Krisztus nem maradt adósa az érte megölt gyermekeknek, mert értük is életét adta, és felvette magához őket a Mennyekországába. Mi az, amit egy meglett ember ennél többet kívánhatna az élettől? Egy végig küszködött, egy végig szenvedett élet során? Úgy-e Testvéreim ebből a szemszögből nézve az aprószentek áldozata már nem is olyan elfogadhatatlan, nem is olyan visszatetsző, mint elsőre. Nem ritka az emberi történelemben ez a fajta áldozatvállalás. Egykor az Úr a fáraó kezétől megmentette Mózest, hogy Izrael elsőszülöttei között meg ne gyilkolja azt, akire később népe megmentését bízza. De vehetünk példát a közelmúlt történelméből is, amikor is a második világháborúban minden oldalon mennyi, de mennyi csecsemő esett áldozatul az emberi gonoszságnak. Sőt, azóta is naponta magzatok százait ölik meg a saját szüleik, csak azért, hogy ők maguk jobban élhessenek, mert az abortusz kedves Testvéreim, erről szól, az önző életünk védelméről. Közben a magyarság már tízmillió alá csökkent. Ezek a halálok, ezek a gyilkosságok mennyire értelmetlenek és céltalanok a betlehemi gyermekek halálához képest. Isten még szép, hogy megmenti a földre küldött Egyszülött Fiát a paranoiás Heródes elvetemültségétől. Minden ehhez hasonló történet határokon átívelő, ominózus történet. Mózes Egyiptomban születik, és Kánaán földjére menekíti az ő népét. Jézus Krisztus Palesztina földjén születik és Egyiptomba menekül a gyilkos Heródes elől. Ma ezen az éjszakán nem sikerült Heródesnek megölnie a zsidók Betlehemben született királyát, harminc évvel később fia már nem is akarja megölni, de a nép Pilátusnak a kezébe adja annak végzetét. A mai napon annak a sok ártatlan életének a vesztére gondolunk, akik meghaltak, hogy az emberiség Újszülöttje miatt. Három évtized telik el, és arra az egy ártatlanra gondolunk, aki azért halt meg, hogy mi mind erre a földre született emberek újjászülethessünk, és megkaphassuk a reményt arra, hogy egykor mi is bebocsátást kaphassunk Isten országába. Ma kérjük az aprószentek közbenjárását az abortuszban meggyilkolt magzatokért is, hogy azok az ártatlanok is újjászülethessenek Isten országában. „Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Sirassuk vele mi is Testvéreim az összes meg nem született gyermeket, mert ők is a mi Testvéreink, mert ők sem lesznek többé és ezért igen nehéz vigasztalódnunk.


Imádkozzunk:

Istenünk, áraszd a megváltás bőséges kegyelmét híveidre, amikor magunkhoz vesszük égi ajándékodat aprószentek ünnepén, akik szent Fiadat emberszóval ugyan nem vallhatták meg, de születésének kegyelméből elnyerték a mennyei koronát. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése