Árpádházi Szent Erzsébet

Évközi 33. hét péntekje



Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe



Jöjjetek, akiket megáldott az Atya - mondja az Úr,
szükséget szenvedtem, és gondot viseltetek rám.
Bizony mondom nektek,
amit a legkisebb testvéreim közül egynek tettetek,
nekem tettétek.



Testvéreim! Ha az éppen elmúló hét szebbnél-szebb ünnepeit lehetne még fokozni, akkor annak legméltóbb folytatása a ma ünnepelt Árpádházi Szent Erzsébet emlékezete. Ma ugye már teljesen megszokott az a dolog, hogy egy nő ugyan olyan jogokkal és lehetőségekkel bír, mint egy férfi ember. Csakhogy a történelem folyamán leginkább nem így volt. Csak, hogy Árpádházi Szent Erzsébet nem várta meg a II. Vatikáni zsinatot, amely kimondta: igen fontos, hogy a nőknek egyre nagyobb szerep jusson az apostolkodás különféle területein. A szegények, a betegek, a vándorlók, és az útónlevők feltétlen bizalommal fordulhattak hozzá. Korunkat talán a szabadságvágy szólítja meg legjobban: Szabadon a gazdagságtól, szabadon a társadalmi előjogoktól, szabadon a bűntől, hogy minél nagyobb lendülettel szerethesse a földi és égi jegyesét. Már pedig Árpádházi Szent Erzsébetnél ez a kettősség tökéletesen megfért egymás mellett. A világegyház számára a magyarság legismertebb szentjévé vált Erzsébet. Talán éppen emiatt sok Európai nép szeretné a magáénak tudni. Ezért is egyes helyeken férje után türingiainak, vagy németországinak nevezik. Csakhogy Erzsébet minden emberi trükk és intrika ellenére magyar volt, mégpedig magyarabb a magyarnál is. Sárospatakon látott napvilágot annak a magyar uralkodói dinasztiának tagjaként, amelyik tizenkilenc szentet és boldogot adott az Egyháznak. Feltehetjük a kérdést vajon van-e Európában, vagy volt-e a világon olyan uralkodói család, amely rövid háromszáz éves uralkodása alatt ennyi kiválóságot adott volna a világnak? A választ azt hiszem mindannyian tudjuk. Csakhogy az Árpádház kihalásával kicsit a magyarságunk is megfakult. Addig, ha szabad így mondani mi irányítottuk Európát, aztán azóta bennünket irányítanak hol keletről, hol nyugatról, hol délről, hol északról. Az Árpádházzal kicsit indentitásunkat is elvesztettük, aminek eredményeként élünk ma egy csonka Magyarországban. Soha nem virágzott még Magyar hon úgy, mint abban az időben, amikor valóban a szentek szülőföldje volt ez a Kárpát-medence. Jöhetnek új kormányok, új ideológiák, ha nem térünk vissza az Árpádházi gyökereinkhez hontalanok maradunk saját hazánkban, mert a szolgalelkűség nagy Úr felettünk, amíg e nemzet ismét nem egyenesíti ki a derekát és nem rázza le a rákényszerített idegen rabigát, addig fogyni fog ez a nagy nemzet. Testvéreim Erzsébet nem volt különleges, olyan volt, mint bármelyik asszonyunk szerelmes volt férjébe, gondos volt mint édesanya, hűséges, mint feleség. Kiemelkedővé mégis a Jézus Krisztus iránti rajongó szeretete tette. Özvegységre jutva, gazdagságból szegénységbe, hírnévből menekülővé lett, mégis olyan odaadóan szolgálta mennyei Urát a szegényekben és betegekben, hogy barátai csodálata mellett még ellenségei, irigyei figyelmét is kiérdemelte. A kötényében rózsává változó kenyér az Istennel megélt finom, személyes kapcsolatának jele. Ő nem csak vasárnap délelőtt a szentmisében élt Istennek, hanem életének minden pillanatában. A szolgáló szeretet szentje a mai napig példát ad az evangélium szerinti életre: a hitből tettek fakadnak. Az a tény, hogy Szent Erzsébet sírjánál csodák százai történtek meg halála után mi mást jelenthetne nekünk ma élő utódainak, mint azt, hogy forduljunk bizalommal mi is hozzá! Kérjük segítségét bajunkban, örömünkben, higgyünk abban, hogy közben tud járni értünk honfitársaiért még halála után is, sőt leginkább halála után. Ezért így fohászkodjunk:


Istenünk, add, hogy a szent áldozatban megújulva kövessük buzgósággal Árpádházi Szent Erzsébet példáját, aki téged fáradhatatlan buzgósággal tisztelt, és népednek kifogyhatatlan szeretettel viselte gondját. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!