2010. november 4., csütörtök

2010. november 4. csütörtök



Borromeo Szent Károly püspök ünnepe


Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük, hogy legeltesse őket:
én, az Úr leszek Istenük.


Azt hiszem, hogy a hosszú hétvége és az elhunyt hozzátartózóink sírjainak felkeresése, és a megemlékezés lelkülete már kissé feledésbe is merült bennünk. Mert bizony nagyon sokan csak kényszerű kötelességüknek vélik ezt, ami ráadásul nem is kis teher, ha a sok elhunytunkra, a sok sírra gondolok, amelyek a leggyakrabban egy család számára nem is egy településen, hanem gyakorta az országban teljesen szétszórtan kell végig zarándokolniuk. Gyakran bizony ez fizikailag és anyagilag is megerőltető ezekben a nehéz időkben és ezt meg is tudjuk valósítani bizony sokan úgy vélik, hogy ezzel egy évre le is tudtak ezzel kapcsolatosan minden kötelességet. A mindennapi megélhetés napi küzdelmeiben sokszor nem ezt tartjuk a legfontosabbnak. Vajon akkor mit tartunk fontosnak, vagy kevésbé fontosnak, ezt persze mindig egyénileg döntjük el.

Azt azért valljuk be, hogy minden őszintén magába néző keresztény tudja, hogy nem mindig áll a helyzet magaslatán. Hogy hányszor, de hányszor, bizony sokszor letér az Isten útjairól, és tévútra jut, pedig tudja, hogy odatart. Vajon Isten ennek ellenére fontosnak és értékesnek tart-e bennünket, ezzel az állandó ide-oda csalinkázással? Vajon büntetésként nem hagy-e egyszer majd bennünket magunkra? Jézus Krisztus tudatosan fordul éppen felénk, azok felé, aki elveszetteknek tűntek a zsidó törvények értelmében. S hogy mekkora is a türelme irányunkba naponta tapasztalhatjuk. Az Isten ugyanis nem leszámolni akar az emberrel, hanem elakarja őt fogadni. Ha már önálló akaratra és tudatra engedett bennünket gyermekeit, akkor egy kicsit engedékenyebb irányunkba, mint például az angyalok irányába. Bennünket nem elítélni akar, hanem hozzásegíteni mindig és mindig az újrakezdéshez halálunk napjáig. Mi pedig Testvéreim rá vagyunk szorulva, hogy Isten szeressen bennünket, akkor leginkább amikor tévutakon járunk és a szakadékok szélén botorkálunk. És bizony Isten mindig utánunk jön, vagy éppen felénk jön, kezét nyújtja nekünk, és éppen ezeket a sötét és problémákkal teli utakon van közel hozzánk, még akkor is, ha ebből csak keveset érzékelünk.


Kérünk, Istenünk, a magunkhoz vett szentségi eledel árassza el lelkünket azzal az erővel, amely Borromeo Szent Károly püspököt a szolgálatodban hűségessé és a szeretettben buzgóvá tett. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése