2010. november 2. kedd

Halottak napja


Amint Krisztus meghalt és feltámadt,
ugyanúgy feltámasztja Isten azokat is,
akik Jézusban hunytak el,
és ahogyan Ádámban minden ember meghal,
ugyanúgy Krisztusban mindenki örök életre támad.


Mit is ünneplünk a mai napon a római katolikus Egyházban? Érdekes, hogy az emberek többsége nem ma emlékezik meg elhunyt hozzátartózóiról, hanem a mindenszentek napján. Pedig azért, ha őszintén bele nézünk a lelkiismeretünkbe, akkor bizony a legtöbben ma kellene, hogy megemlékezzenek halottjukról. Miért is? Sokan nem is tudják, hogy mi a különbség a két nap között. Tegnap azokról emlékezhetünk meg, akik a mennyországba kerültek, mert életükkel rászolgáltak erre és ha hivatalosan nem is lettek sem boldog, sem szentek, azért még ezen a napon így tekintünk rájuk. Ma mindazokról megemlékezik az Anyaszentegyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hisszük, hogy haláluk után a purgatóriumba kerültek, mivel bocsánatos bűnökkel a lelkükben hunytak el. A katolikus egyház tanítása szerint az élők imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és megláthassák Istent a mennyországban. E napot 1030 környékén a Cluny bencés monostor apátja, Odillo vezette be, és megszabta, hogy egy sor kiegészítő imával és alamizsnával végezzük azt el. A gyertyák, amelyeket ilyenkor gyújtunk elhunytainkért égnek, akik számára a tűz megtisztulást hoz.

Szent Ágoston édesanyja, Szent Mónika ezt mondta halálos ágyán: "Testemet temessétek bárhová is, de az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam!" Nem hinném, hogy volna olyan elhunytunk, aki nem ugyanezt kérte volna, ha életében a hit fénye ragyogta be mindennapjait. Mert az Úr oltáránál megemlékezni nem mást jelent, mint Jézus Krisztus keresztáldozatát a jelenbe helyezni, amelyről Szent Pál apostol ezt mondta: "Ebben van a mi életünk, üdvösségünk és feltámadásunk!" Amikor elhunyt szeretteinkért imádkozzunk odahaza, vagy a temető meghit csendjében, megvalljuk a feltámadásba vetett hitünket! Az elhunytak iránt táplált szeretet ösztönöz minket arra, hogy segítségükre legyünk abban a pillanatban, amikor egyedül kell megállniuk az ítélő Úr mindent látó tekintete előtt. A megholtaknak akkor adjuk a legszebb és legmaradandóbb ajándékot, ha isteni Üdvözítőnk érdemeiből juttatunk nekik az értük végzett szentmise és imádság által. Ők nem drága koszorúkat, virágcsokrokat, hatalmasabbnál-hatalmasabb mécseseket kérnek tőlünk, mert ez a földi hiúság rajtuk nem segít. Testvéreim ne úgy emlékezzetek meg halottaitokról, ahogy ti, vagy, ahogy a világ elvárja tőletek, pompával és nagyravágyással, hanem ellenkezőleg szerényen kis mécses mellett imádkozva. Mert ne feledjétek a mi Urunk, Jézus Krisztus sem született bársonyba, bíborba, palotába, ő az elhagyott, a csendes istálló választotta, a hideg jászolt és a gyengén pislákoló, tétova lánggal égő kis mécseseket. Így ünnepeljünk szerényen, lehajtott fejjel imádkozva, a kis mécses mellett tisztelegve soha el nem kopó emléküknek.


Mennyei Atyánk, add kegyelmedet, hogy örök világosságod és békességed országába jussanak elhunyt gyermekeid, akikért ezt a húsvéti áldozatot bemutattuk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!