Június 25. péntek

Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratáshoz
- mondja tanítványainak Jézus.


"Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem." A leprás az akkori társadalom számkivetettje. Sebeinek fájdalma és a kivetettség lelki fájdalmának kettős terhe nehezedik rá, életének minden nyomorúságos pillanatában. "Barátaim, rokonaim elfordulnak tőlem, nyomorúságomtól, s akik mindig mellettem voltak, most távol maradnak." - mondja a zsoltáros e szomorú, de sokszor számunkra is ismerős szavakat. Jézus Krisztussal találkozva reménnyel és hittel borul lábai elé, hiszen számára, akit az emberek elhagytak sosem marad más csak az Isten. "Uram, ha akarod!" A teljes ráhagyatkozás, az utolsó remény, az utolsó szalmaszál mondata ez. Utolsó szalmaszál? Vagy éppen a legfontosabb szalmaszál? És Jézus Krisztus kinyújtja kezét és azt mondja: "Akarom, hogy tisztulj meg!" És ez a válasz nem csak a leprával borított testű embernek szól, hanem minden szennyeződéssel borított lelkű embernek. A mai világ igazi leprája nem rekeszti ki az egyént, a beteg embert a társadalomból. Nem gyűjti őket lepraszigetekre, hogy örökre megfeledkezzen róluk és sorsára hagyja őket. A mai leprát nem külsőleg, hanem bensőnkben lelkünkben hordozzuk. A tünetek nem láthatóak, nehezen felismerhetőek, de mára éppen ezért szinte az egész fejlett nyugati társadalmat ellepte. Itt hordozzuk a társadalomban bűneinket, hordozzuk és fertőzünk, fertőződünk vele. Ma nem a fertőzöttek kerülnek elkülönítésre, hanem a még a maradék egészséges. Templomainkban gyűlünk össze, hogy magunk és mások szennyére megbocsátást kérjünk. Add, Uram, hogy felismerjük lepránk gyógyszerét, a bűnbánat szentségét, és akarjuk a tisztulást, gyógyító kezed érintését!