Évközi tizenhatodik hét csütörtökje

Évközi tizenhatodik hét csütörtökje

Szent Jakab apostolt ünnepli Egyházunk a mai napon, aki az apostolok közül elsőként halt vértanúhalált. Ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor ő és testvére János azt kérik Mesterüktől, hogy az ő országában majd Uruk mellett ülhessenek. Úgy gondolják, hogy Jézus hamarosan elfoglalja királynak járó helyét és az ő uralmában szeretnének vezető szerepet. Elképzelésük legfeljebb annyiban tekinthető jónak, hogy Jézushoz viszonyítva keresik szerepüket és az ő közelségében akarnak lenni. Mindez azonban ebben az esetben nagyon kevés, sem Jézusnak, sem a többi apostolnak nem tetszik a testvérpár kérése, s valószínűleg mi is nagyravágyónak, túlzónak érezzük azt.
Jézus tanítványának lenni ugyanis nem uralkodást és evilági dicsőséget, hanem alázatos szolgálatot jelent. Ne a saját elképzelésünk szerinti hivatás után loholjunk, hanem hallgassunk figyelmesen az Úrra, aki kijelöli helyünket s megmutatja hivatásunkat. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy életünk irányítását, vezetését a saját kezünkbe vegyük, hanem engedjük azt át Jézusnak. Ne törekedjünk arra, hogy a középpontban legyünk és az első hely legyen a miénk, hanem oda induljunk, ahová Jézus küld minket. Itt kezdődik a tanítványi élet és az apostoli lelkület. Itt kezdődik a tanítvány kicsinysége és alázata. Itt kezdődik a keresztény ember engedelmessége és szolgálata.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

Útravaló – 2019. július 24.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Földi István badacsonytomaji esperes-plébános ad útravalót.

„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett.” Isten országának, vagyis uralmának természetébe nyerünk bepillantást, ahol Isten a kezdeményező, és hogy uralma az ember gyarlósága vagy ellenállása ellenére is megvalósul. A magvető példabeszédében is ezt ismerjük meg. A magot a kezével szórja a magvető mindenhova. Nem nézi és számolja ki, hogy pontosan hova hulljon. Isten bőkezű a szeretetében! Gondolj a csodás kenyérszaporításra. Hány kosár maradékot szedtek össze? Isten pazarló szeretete. Vagy a kánai menyegzőre. Hány kőedény víz vált borrá? Ő gyarlóságaink ellenére is megtalálja számítását. Láthatod, mai is mennyi szeretetmagocska hull a lelkedbe.

Krisztus és a nem keresztény vallások - harmadik rész

Van-e üdvösség az egyházon kívül? A II. vatikáni zsinat fontos krisztológiai gondolatokat vett át az egyházatyák - előző adásunkban összefoglalt - tanításából. Most közelebbről megvizsgáljuk a Krisztus egyetemes üdvözítő küldetésére vonatkozó zsinati dokumentumokat.

Az Egyházról szóló, Lumen gentium k. konstitúció (14; 48..) a Szentírásra hivatkozva tanítja: „Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember közt: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért.” (Vö. 1Tim 2,3–5; Mt 28,19–20) Krisztus az egyetlen üdvözítő. (1Jn 4,14; ApCsel 4,12) Ezeket a hitigazságokat egyöntetűen vallja a keresztény hagyomány. Jézus halála és feltámadása az üdvösség forrása; a keresztség révén részesednünk kell húsvéti misztériumában, és így az Egyház tagjává kell válnunk. (Jn 3,5; Mk 16,15–16)

De mi történik azokkal a milliókkal, akiknek nem hirdetik az Evangéliumot, akik Krisztusról nem hallanak, és nem keresztelkednek meg, vagy akik még az Igaz Istent sem ismerik fel?

Évközi tizenhatodik hét szerdája

Évközi tizenhatodik hét szerdája

Jézus egyik legszemléletesebb példabeszédét, a magvetőről szóló tanítást olvassuk a mai evangéliumban. Érdemes gondolatban nekünk is leülnünk a tó partjára, szemünket Jézusra szegezni és hallgatni szavait. Magunk elé képzeljük a magok elvetését a szántóföldbe. Az egykori hallgatóság számára jól ismert munka volt ez, számunkra kevésbé. Ne mezőgazdasági gépeket képzeljünk magunk elé, hanem egy embert, aki megy a szántóföldön, viszi a magokkal teli zsákot, belenyúl és egy maroknyit kezével széthint a földbe. Aztán továbblép, és újra szétszórja a magokat. Így már érthető, hogy miért nem hull minden mag a földbe, hanem az útszélre, a kövek és bogáncsok közé is kerül. Nem volna értelme összeszedni a rossz helyre hulló magokat, mert ez lassítaná a munkát.
Jézus magyarázata szerint Isten igéje is ilyen módon hull az emberi szívekbe, az enyémbe is. Ha egy ideig szívesen hallgatom a tanítást, de aztán hamar elfelejtem, akkor csak útszél vagyok, aki nem fog termést hozni. Ha figyelmesen hallgatom, de nincs meg bennem a szándék, hogy életemet a krisztusi tanítás szerint átalakítsam, akkor kőkemény szívű vagyok. Ha a mindennapi teendőim fontosabbak, mint a tanítás üzenetének megélése, akkor tövisekhez hasonló a szívem. És természetesen lehet jó talaj is a szívem, ha meghallgatom Jézust, tanítása és példája szerint élek.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Útravaló – 2019. július 23.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Földi István badacsonytomaji esperes-plébános ad útravalót.

„Ha bennem maradtok és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok.” Mit jelent az, hogy benne maradni? Adjam föl saját személyiségemet? Nem erről van szó, hanem az élő kapcsolatról Jézussal. A szőlővessző is megmarad az, ami, de csak akkor, ha a szőlőtőhöz kapcsolódik. Tőle kapja az életet! Abban a pillanatban, amikor ez a kapcsolat akadozik vagy megszűnik, elfonnyad, és nem jó semmire. A termés sem magától lesz, hanem a szőlőtőtől kapott életből. Hányszor próbálok magamtól termést produkálni? De csak íztelen bogyók lesznek. Ha Jézus szavai bennünk életté válnak, bő termést láthatunk, mert nélküle semmit sem tehetünk. Benne élünk, mozgunk és vagyunk.