Szent Fejedelemségek Könyörögjetek érettünk!

Szent Fejedelemségek

Könyörögjetek érettünk!

Minden év tengelyén van egy nap, egyetlen nap, ami nem az élőkről szól, hanem azokról, akik ebből az életből már kifogytak. Mégis köztünk vannak! Mert nekünk közösségünk van velük. Nem vonatkoztathatjuk el magunkat tőlük! Úgy tűnik, hogy szükségünk van Rájuk! És, talán, nekik, szükségük van ránk.

Ez egy olyan nap, amit nem választhatok, hanem a rendszer kínálja fel a számomra. Úgy tűnik, hogy a „rendszer” felelősséget érez értem, az együgyű részéért, aki szeretek szüntelenül csak magammal, a csak magam életével foglalkozni, törődni. Egoisták vagyunk, önzők, és önérdek érvényesítők, ha nem vigyázunk, és nem fegyelmezzük magunkat, illetve, ha nem figyelmeztetnek bennünket. Kényelem szerető az ember, ha nem aszkéta. Legszívesebben mindig azt csináljuk, amire kedvünk van, ami érdekünkben áll, és ami hasznunkra van. Legalább is, amiről azt gondoljuk, hogy hasznunkra van! Mert bennünk mindent az éppen pillanat hangulata mozgat, motivál.

Lehet érdekünkben az, hogy másokra is odafigyeljünk? Mint például, a már nem élőkre, ebben az anyagi valóságban?

Pál beszél erről a legvilágosabban: „Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának.” [Róm 14,7] Nem teszem fel azt a kérdést, hogy hinnem kell Pál szavának? De elidőzöm szavain, forgatom magamban, és próbálom megérteni, mit jelentenek számomra e szavak? Ha van bennem Istenből egy szemernyi is, akkor azt kell észrevennem, hogy nem múlnak el Pál szavai anélkül, hogy ne visszhangozna, ne vetne hullámokat. Ha hitem az, hogy Isten teremtményei vagyunk, mi mindannyian, akkor Benne közösséget ismerek fel, miden emberrel. Így, már bizonyosságot érzek, a felöl, hogy életem, és akkor a halálom is, rendszerben álló valóság. A rendszert maga az Isten teremti meg, szándékából az, és Ő tartja fenn. Igen, Isten rendszerelméletének vagyok a része, és része minden valaha élt, és valaha eljövendő élet. Mégis, csak a holtakról, illetve a holtakra szakítunk ki éveinkből egy napot, mert velük van, hozzájuk van bármi is, ami kapcsolható, ami köt bennünket. A jövő életekkel nem tudunk mi kapcsolatot teremteni ebben az életben, amiért a magunk jelenléte az, ami lefoglal. Erre vagyunk képesek. Már a múltra is a „rendszernek” kell figyelmeztetnie!

Nem szeretnénk arról tudomást venni, hogy az örökkévalóság tudata nélkül mennyire szegények vagyunk. De arról sem akarunk tudomást venni, hogy a múltunk nélkül mennyire szegények vagyunk. Azt próbáljuk elhinni, és azt próbálja a világ elhitetni velünk, hogy mi, önmagunkban, mennyire értékesek vagyunk. Amit, persze, azért akar a környezetünk velünk elhitetni, hogy számára hasznot teremtsünk azzal, hogy önmagunkat értékeljük fel – múlt, és jövő nélkül, a jelenben! Lám, a halloween ünnep sem kell másra, csak arra, hogy kereskedelmi hasznot teremtsen. Ma, szomorúan kell felismernünk, hogy egymás számára többnyire, csak kereskedelmi értékünk van. És igaz ez arra is, hogy feltétlen hatalmat akarunk teremteni magunk számára életadás, életmegvonás kérdésében is. Ha már nem vagyunk, nem leszünk mások számára fontos. Ezzel szemben, Jézus számára fontos, hogy akik lettünk, és akik vagyunk, mert létünkkel igent mondunk rá, hogy ’Vagyok, Isten akaratából’, azok ott legyenek, ahol Ő van! A lét örökérvényű Isten számára! Hogy aki akaratából való, az soha el ne vesszen számára. Isten számára fontos az ember, aki szabad akaratával mondhat igent az isteni létre – a létezés örökérvényűségére!

Én hiszem, hogy elődeim, szeretteim, akik engem szeretetnek, azoknak gondjuk van rá, hogy Isten teljességében megmaradjak, a létezés örökérvényűségéből részesüljek! Én, aki szeretek, múltban, jelenben és mindörökre szeretetben akarok élni, közben járni akarok azokért, akik velem, és számomra közösségben vannak abban a szeretetben, melyet Isten él belém! Nem az én szeretetemmel akarom szeretni szeretteimet, mert az kevés nekem, és kevés számukra is. Én Isten szeretetében vágyom a közösséget szeretteimmel! Csak vágyakozni tudom, mert lelkemből élem, hogy erre van igényem, vágyam, szükségem, de értelmemmel ezt fel nem tudom fogni! De, mert lelkemből fakad ez az igény, ezért jobban ragaszkodom Hozzá, mint értelmemhez, mely véges, és töredékes. Ezért hiszem Istent, és, hogy Istennél meghallgatásra talál minden, mi a lét örökérvényűségét kívánja önmaga és mindenek számára! Ámen 

Ferenc pápa: Kérjük az Urat, hogy térítse meg a terroristák szívét!

Ferenc pápa: Kérjük az Urat, hogy térítse meg a terroristák szívét!

Fájdalmának adott hangot az utóbbi napokban Szomáliában, Afganisztánban és kedden New Yorkban elkövetett terrorista merénylet miatt Ferenc pápa mindenszentek ünnepén, az Angelus elimádkozása után.

„Fájdalom tölt el azok miatt a terrorcselekmények miatt, amelyek ezekben a napokban történtek Szomáliában, Afganisztánban és tegnap New Yorkban. Miközben elítélem ezeket az erőszakos tetteket, imádkozom az elhunytakért, a sérültekért és családtagjaikért. Kérjük az Urat, hogy térítse meg a terroristák szívét, szabadítsa meg a világot a gyűlölettől és a gyilkos őrülettől, amely visszaél Isten nevével, hogy halált osztogasson” – fogalmazott a Szentatya.

Ferenc pápa ezt követően elmondta: „Holnap délután elmegyek a nettunói amerikai temetőbe, azután az ardeatinai barlangüregekhez: kérlek titeket, imáitokkal kísérjetek el a háború és az erőszak áldozatairól való megemlékezés és az értük való imádkozás eme két állomásán. A háborúk csak temetőket és halált termelnek: ez a magyarázata annak, miért akartam ezt a jelzést adni egy olyan korban, amikor úgy tűnik, az emberiség nem tanulta meg és nem akarja megtanulni a leckét”.

 

Halottak Napja 2017.

Halottak Napja

2017.

Életünk során napról napra szembesülünk az idő múlásával. Az óramutatók járása, a naptár forgatása szembesít minket a megállíthatatlan idővel. Ha megáll az óránk vagy elfelejtünk lapozni a naptárban, attól még nem áll meg az idő. Az idő múlását a bennünk és a körülöttünk, környezetünkben lévő változásokban tapasztaljuk meg. Ha évek múltán visszatérünk valahová és ott szinte semmi változást nem látunk, akkor azt mondjuk, hogy ezen a helyen „megállt az idő.” A valóságban persze nem állt meg, és ha fejlődést nem is látunk a pusztulás, az elmúlás nyomait észrevehetjük. Ha önmagunkban nem tapasztalunk semmiféle változást az idő múltával, akkor valami hiba történt, elmulasztottuk a lelki építkezést.
Minden elmúlást fájdalmasan élünk meg. Nem tudjuk visszahozni azt, ami örömöt jelentett, boldogságot adott. Szeretteink elvesztését fájdalmasan éljük meg, mert nem tudunk visszamenni az időben, nem tudjuk visszahozni a boldogság napjait, nem tudjuk visszahozni az életből eltávozott személyt. Fájdalmunkban, az elvesztés fájdalmában az ad vigasztalást, hogy feltámadunk és újra együtt lehetünk majd az örök életben azokkal, akiket a földi életben szerettünk. Akkor majd megszűnik minden fájdalmunk és örökké örvendezhetünk, mert együtt élünk Istennel.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg.

 

Szent Uralkodók Könyörögjetek érettünk!

Szent Uralkodók

Könyörögjetek érettünk!

János szavaiból árad az a mérhetetlen bizalom, irántunk, emberek iránt, akik Isten fiainak valljuk magunkat. Azt a bizalmat sugározza, és közvetíti ő is, amit az Atya szeretne értésünkre juttatni Krisztusban! Mert Ő, a szeretett tanítvány, magán is megtapasztalja Isten bizalmát, amiről bizonyosságot tesz ilyen formában.

Valóban, kijelenthetjük magunkról, hogy bennünket nem ismer a világ? Mert Krisztushoz tartozunk, akit úgyszintén nem ismer? Vagy, talán próbálom megmagyarázni, hogy minden úgy jó a világban, ahogy van, és úgy értem, hogy azzal, hogy lojális vagyok vele – a világgal -, akkor én jó vagyok, és jól értem Krisztust?

János, azért ki akarja fejezni azt is, hogy ne legyünk megelégedettek magunkkal, el ne bízzuk magunkat. Nehogy a dölyf, a gőg eluralkodjon rajtunk, és biztonságot adjon számunkra az, hogy azt érezzük, hogy jók vagyunk, mindent megtettünk, ami tőlünk telik.

Érdekesen fogalmaz János, mintha arról beszélne, hogy Jézus jelenléte eleve, képes bennünket jobbá tenni. Azt mondja: „amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van”. Vagyis, ha most tévedek, bár szeretnék megfelelni, hasonló lenni Hozzá, ez a tévedésem – mert reményből táplálkozik – elégséges lesz ahhoz, hogy megszenteljen! Mert úgy képzelem el Krisztus szentségét, ahogy én is azzá lenni próbálok!

Méltó vagyok a bizalomra? Arra, amit felfedezek János szavaiban? Vagy, magam sem vagyok biztos abban, hogy tévedés az oka annak, ahogy viszonyulok a világhoz? Lehet, hogy kerülni próbálom a konfliktust? Megfelelni akarok a világ elvárásainak? Mi az indíttatása annak, ami cselekvésre késztet? Mennyire vagyok tisztában azzal, hogy mi az a magatartás, amit nekem, aki Isten fiúságomról akarom meggyőzni magam, képviselnem kell? Szeretném megfelelni Isten, velem szembeni elvárásainak?

Akkor mondhatom el magamról, hogy hasonulok Krisztushoz, ha a boldogság jeleit fel tudom fedezni rajta. Azokat a jeleket, melyekről az evangéliumban beszél Jézus, úgy, mint boldogító jellemvonásokról. És melyekben hasonlóvá akarok lenni, Hozzá. De, mert felfedezem magamban azokat az adottságokat, melyek által képessé tesz rá Isten, hogy Őt dicsőítsem, országának épülését szolgáljam, akár úgy is, hogy megtagadom önmagamat.

- Vigyáznom kell, az tévedés, ha azt erősítem magamban, hogy ellen kell állnom a világnak, harcolnom kell vele, konfrontálódok vele. Mert ettől én, még nem vagyok, nem leszek jó, vagy jobb, mert nem a jót teszem, hanem veszekszem, csupán vitatkozom a rosszal. A kettő nem ugyan az! -

Jézus azt mondja, hogy bizony, a boldogság jegyeket, amelyeket, ha hordozunk, és követünk, e világ nem tartja sokra, nem ünnepeli, és nem ismeri el. De ne is várjuk el. Ne legyen rá igényem, szükségem, hogy a világ igazoljon! Legyen elég számomra a remény, hogy jutalmam lesz érte a mennyben! Ennek az öröme, ujjongása adjon nekem erőt ahhoz, hogy képességeim megélésével, kibontásával szolgáljam Istent. Eszközévé legyek szándékának, tervének.

Jónak is lenni, és jól is tenni, ez a szeretet művészete. E művészetet szeretném szolgálni Istenem, Atyám! Ezért kérem kegyelmeidet, hogy Krisztussal közösségben megerősödhessek, elmélyülhessek! Ámen