Himnusz C.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Térdelve mondjunk hő imát,

zengjünk bűnbánó éneket,

tartsák fel forró könnyeink

a vétket torló szent kezet!

Sok rosszat tettünk, Istenünk,

megsértve nagy jóvoltodat,

a mennyből mégis nyújtsd felénk

irgalmat osztó jobbodat!

Az emberszívet ismered:

esendő, mégis gyermeked:

ne vess el minket, kérlelünk,

hogy áldjuk érte szent neved!

Ne tartsd számon rossz tetteink,

s a jót növelve úgy vezess,

hogy elnyerjük tetszésedet,

most és örökkön át szeress!

Boldog Háromság, légy velünk,

osztatlan Egység, add nekünk:

teremjen jó gyümölcsöket

nagyböjti önmérsékletünk! Ámen.

Úrangyala imádság: Isten nekünk adta a szabadság nagy ajándékát

A mennyei Atyának is van egy sajátos látószöge - ANSA

Isten szabadságot ad nekünk, amiben benne rejlik a téves út lehetősége is

Nagyböjt negyedik vasárnapján, az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa az Atya végtelen irgalmasságáról fejtette ki tanítását, azt kérve a Szent Péter téren összegyűlt hívektől, hogy hazatérve mindnyájan olvassák el Lukács evangéliumának 15. fejezetét. Ez ugyanis az irgalmasság három példabeszédét tárja elénk: az elveszett bárány (4-7), az elveszett drahma (8-10) és a tékozló fiú példabeszédét (11-32). Ez utóbbi az irgalmas atyát mutatja be, aki mindig kész a megbocsátásra, mindig reménykedik minden remény ellenében. Mindenekelőtt megkapó a türelmessége fiatalabb fia döntésével szemben, aki elhatározza, hogy elhagyja a szülői házat. Az apa ellenállhatott volna, tudván, hogy a fiú még nem elég érett, de vállalja a kockázatokat.  Isten is így cselekszik velünk: meghagyja szabadságunkat. Meghagyja a tévedés szabadságát is, mert amikor megteremtett bennünket, nekünk adta a szabadság nagy ajándékát. Tőlünk függ, hogy jól használjuk-e fel. A szabadságnak ez az ajándéka, amelyet Isten ad nekünk, mindig csodálattal tölt el – tette hozzá Ferenc pápa.

Az apa azonban csak fizikai értelemben szakad el fiától, mindig szívében hordozza őt, bizakodva várja visszatértét, kémleli az utat, reménykedik, hogy előbb-utóbb megpillanthatja. És egy napon, amikor „már messziről meglátta őt” (vö. 20), megesett rajta a szíve, eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta. Mennyi gyöngédséggel fogadja vissza az apa fiát, aki nagy hibát követett el!

Az Atya várja a bűnösöket, de azokat is, akik igaznak érzik magukat

Az apa ugyanígy viselkedik idősebb fiával is, aki mindig otthon maradt, és aki most nem osztozik atyja jóságában a megtévedt testvérrel szemben. Az apa nagyobbik fia elé is kimegy. Emlékezteti rá, hogy minden vagyon őt illeti meg, de most örömmel kell fogadnia testvérét, aki végre hazatért.

Ha valaki bűnösnek érzi magát, akkor elérkezett az ideje, hogy az Atyához menjen. Az Atya azonban azokat is keresi, akik igaznak, jónak hiszik magukat. Ez a kevély magatartás ugyanis helytelen, az ördögtől jön! Az Atya azonban várja mind a bűnösöket, mind azokat, akik igaznak képzelik magukat.

Jézus a harmadik Fiú a példabeszédben

Ebben a példabeszédben egy harmadik fiú is rejtőzködik. Ő az, aki „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött” (Fil 2,6-7). Ő Jézus, az Atya karjának és szívének folytatása. Ő befogadta a tékozló fiút és megmosta piszkos lábát. Ő készítette el a lakomát a megbocsátás ünnepére. Ő, Jézus tanítja azt, hogy legyünk irgalmasok, mint ahogy mennyei Atyánk is irgalmas.

Az irgalmas Atya végtelenül szeret bennünket

A példabeszédben szereplő apa Isten szívét tárja fel előttünk. Ő az irgalmas Atya, aki Jézusban mindenekfölött szeret bennünket, várja megtérésünket minden alkalommal, amikor tévedünk. Várja, hogy visszatérjünk, amikor eltávolodtunk Tőle, azt gondolván, hogy nélküle is boldogulunk. Mindig készen áll, hogy átöleljen bennünket, bármit is tettünk. Az evangéliumi apához hasonlóan Isten továbbra is gyermekeinek tekint bennünket, akkor is, amikor eltévelyedtünk. Gyöngéden elénk jön, amikor visszatérünk Hozzá. Jóságosan szól hozzánk, amikor azt hisszük, hogy igazak vagyunk. Hibáink, még ha nagyok is, nem kezdik ki szeretetének hűségét. A kiengesztelődés szentségében mindig újrakezdhetjük életünket: Ő befogad minket, visszaadja istengyermeki méltóságunkat és így szól: „Menj békével! Kelj föl és haladj tovább!”

Nagyböjtnek ebben a szakaszában, amely még elválaszt bennünket Húsvéttól, arra kaptunk meghívást, hogy fokozzuk megtérésünk belső útvonalát. Hagyjuk, hogy Atyánk szeretetteljes tekintete elérjen bennünket és térjünk vissza Hozzá teljes szívünkkel, utasítsuk vissza a bűnnel való minden egyezséget. Szűz Mária kísérjen el bennünket az Isteni Irgalmasság éltető öleléséig.

 

Nagyböjt negyedik hetének hétfője

Nagyböjt negyedik hetének hétfője

Huszonhat kilométert az ember nem tesz meg akármiért gyalogosan. Az evangéliumban szereplő királyi tisztviselő Kafarnaumból indult Kána városába, hogy találkozhasson az ott tartózkodó Jézussal. A két város közti távolság 26 kilométer. Az út során állandóan beteg, már halálán lévő fiára gondolt. Talán illő lett volna, hogy ebben a helyzetben haldokló gyermeke mellett marad, de ő mégis úgy döntött, hogy útnak indul és felkeresi a gyógyító Jézust. Elindult, mert más segítségben nem bízott. De nem csak az aggódás, hanem a remény is kísérte őt útján. Remélte, hogy megtalálja Jézust. Remélte, hogy a Mester nem fogja visszautasítani kérését. Remélte, hogy Jézus még időben odaér fiához.
És hitte, hogy Jézus képes meggyógyítani a fiát. A gyógyítással kapcsolatban már helyesebb hitről és nem reményről beszélni. János evangélista kifejezetten a hit bemutatását tartja szem előtt az eset leírásakor. A tisztviselő először még azt akarta, hogy Jézus jöjjön el Kafarnaumba, a házába, de amikor az Úr megnyugtatja szavaival, akkor már nem ragaszkodik ehhez. Gondolatainak fordulatát így írja le az evangélista: „Hitt az ember Jézus szavának, és elment.” Amikor megérkeznek a szolgák azzal a jó hírrel, hogy fia jobban van és megtudja, hogy akkor múlt el a fiú láza, amikor ő Jézussal beszélt, akkor ismét a hitét emeli ki az evangélista.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Drága Vigasztalónk! Téged küldött el a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy miután ő elmegy tőlünk, te légy velünk életünk minden pillanatában, te erősíts minket és vezess az igazságra, te irányítsd lépteinket, hogy le ne térjünk arról a keskeny útról, amelyet ő jelölt ki nekünk. Szentlélek Úristen! Szent adományaidból kérünk, bőségesen juttass nekünk, hogy azokat felhasználva minél buzgóbban munkálkodhassunk Isten országának építésén. Te légy velünk, amikor imádkozunk, te légy köztünk, amikor az Úrnak énekelünk, és akkor is, amikor az ő szent nevét dicsőítjük! Kérünk, segíts minket terjeszteni az evangéliumot! Segítsd szélesre tárnunk szívünk kapuját, hogy amikor az örömhír boldogságáról beszélünk másoknak, ők is megérezhessék az Isten végtelen szeretetét! Szentlélek Istenünk! Jöjj el szívünkbe, áradj szét lelkünkben!

 

Nagyböjti kalendárium – március 6., nagyböjt 4. vasárnapja

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Az atya önmaga iránti hűsége – amely hűség már az ószövetségi hesed fogalomban benne volt – érzelmileg nagyon telített. Mert ezeket olvassuk: amikor az atya meglátta a házhoz közeledő tékozló fiút, »megindult és hozzáfutva a nyakába borult és megcsókolta« (Lk 15,20). Bizonyára igen nagy megindultsággal cselekedett; ez adja a fiú iránt tanúsított nagylelkűség magyarázatát, mely később a nagyobbik testvért oly nagy méltatlankodásra indította. Márpedig e megindultság okait a puszta érzelemnél sokkal mélyebben kell keresnünk; az atya ugyanis megérti, hogy valami alapvető jó kerülte el a pusztulást: tulajdon fiának embersége. Mert az örökséget ugyan eltékozolta, embersége azonban biztonságban van, sőt, most újra megtaláltatott. Erről tanúskodnak a szavak, amelyeket az atya a nagyobbik testvérnek mond: »Lakomáznunk és örülnünk kellett, mert ez a testvéred halott volt és életre támadt, elveszett és megtaláltatott« (Lk 15,32). Ehhez járul még az is, hogy a Lukács szerinti evangélium tizenötödik fejezetében ott találjuk az újra megtalált bárány példabeszédét (vö. Lk 15,3–6), majd az újra megtalált drachmáét (vö. Lk 15,8). Mindkét esetben ki van emelve az öröm, ami a tékozló fiú történetében is jelen van. Az atya önmaga iránti hűsége teljes egészében az elveszett fiú emberségére és méltóságára irányul. Ez a végső magyarázata annak az igen nagy örömnek, melyet a fiú hazaérkezése okozott.”

(Dives in misericordia, 38.)

Istenünk, te szent Fiad által csodálatos módon magadhoz békítetted az emberiséget. Engedd, kérünk, hogy keresztény néped készséges önátadással és élő hittel készüljön a közelgő ünnepekre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Himnusz IC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Megszentelt régi szép szokás

a böjti megtartóztatás;

tartsuk meg újra gondosan,

mi negyven napra szabva van.

Mózes és a szent látnokok

példája már elénk ragyog,

s Krisztus, ki Úr minden fölött,

magára vett ily böjtidőt.

Kímélőn szóljon hát szavunk,

legyen szegényebb asztalunk,

ne győzzön pajzán tréfaság,

se álmos, tétlen lustaság.

Kerüljünk minden vétkeset,

szívünket rossz ne rontsa meg,

ellenség hogyha megkísért,

hitünk a csapdát zúzza szét.

Boldog Háromság, add meg ezt,

osztatlan Egység, tedd meg ezt,

nekünk az üdvös böjtidő

legyen sok jót gyümölcsöző. Ámen.

Ferenc pápa: A pap feladata elősegíteni a találkozást Isten irgalmasságával

Ferenc pápa szentbeszéde a bűnbánati szertartáson a Szent Péter-bazilikában - OSS_ROM

A lélek vaksága megakadályoz minket, hogy jól lássunk. A kísértések homályossá és rövidlátóvá teszik a szívet. Mi azonban újra visszakapjuk látásunkat, mert az élet nem attól függ, amit birtokolunk. Erről beszélt Ferenc pápa pénteken délután a Szent Péter-bazilikában tartott bűnbánati szertartáson. Az esemény beleilleszkedik a „24 óra az Úrért” – elnevezésű kezdeményezésbe, amelyet világszerte – így a magyarországi egyházmegyékben is - megtartottak azzal a céllal, hogy Nagyböjtben elősegítsék a kiengesztelődés szentségének újrafelfedezését. Sokhelyütt éjjel is nyitva álltak a templomok a hívek előtt. A pápa maga is gyónt, majd több hívőt meggyóntatott.

A lélek vaksága elrejti előlünk a lényeget

„Hogy újra lássak” (Mk 10,51). Márk evangéliumából a jerikói vak meggyógyításához fűzte gondolatait a Szentatya. Mi is kérjük a látás visszanyerését, miután bűneink miatt elveszítettük azt. Jelképes értelmű az, hogy vaksága miatt Bartimeus elszegényedett és a város szélén tengődött. A bűn miatt mi is a lélek vakságába kerülünk, amely lehetetlenné teszi, hogy meglássuk a lényeget, az életadó szeretetet, s így aztán leragadunk a felszínen, végül pedig érzéketlenné válunk mások iránt és a jó iránt.

Az önzés miatt elveszítjük az örömöt és a szabadságot

Sok olyan kísértés van, amelyik képes elhomályosítani a szív látását és rövidlátóvá teszi azt. Könnyű és téves azt hinni, hogy életünk attól függ, amit birtokolunk; a sikertől, attól, hogy mások csodálnak-e minket. Könnyű azt gondolni, hogy a gazdaság pusztán haszonból és fogyasztásból áll; hogy saját egyéni vágyainknak kell győzniük a társadalmi felelősség felett. Ha csak önmagunkat nézzük, megvakulunk, kiégünk és önmagunkba zárkózunk, elveszítjük az örömet és a szabadságot, milyen csúnya is ez! – mondta Ferenc pápa.

Jézus szelíd fénye elindítja szívünk gyógyulását. Isten szeretetének koldusai vagyunk

Jézus közeli jelenléte, aki megáll a vak mellett, ráébreszt minket, hogy ha távol vagyunk Jézustól, akkor valami fontosat nélkülözünk. Azt a szelíd fényt, amellyel ránk néz, és arra szólít, hogy ne rekedjünk bezárva önnön vakságunkba. Jelenléte megérezteti velünk, hogy szükségünk van az üdvösségre, és ezzel megindul szívünk gyógyulása. Mindig akadnak azonban olyanok – akár az evangéliumi jelenetben -, akik nem akarnak megállni, akiket zavar a szenvedő kiáltása, és inkább elhallgattatnák a szegény embert. Itt van tehát a kísértés, hogy tovább menjünk, mintha mi se történt volna, távol maradva az Úrtól, és másokat is távol tartva Jézustól. Mindannyian Isten szeretetének koldusai vagyunk, ne hagyjuk elmenni az arra járó Urat – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Teljes szívvel térjünk vissza az Úrhoz a szentévben

Az irgalmasság szentéve kedvező idő rá, hogy befogadjuk Isten jelenlétét, hogy megtapasztaljuk szeretetét, és teljes szívvel visszatérjünk Hozzá. Dobjuk el tehát mindazt, ami akadályoz minket a Felé vezető úton, és félelem nélkül hagyjuk magunk mögött bizonyosságainkat, melyekhez ragaszkodunk. Ne maradjunk ülve, keljünk föl, találjunk vissza lelki nagyságunkhoz annak a szeretett gyermeknek a méltóságával, aki az Úr előtt áll, hogy belenézzen a szemébe, megbocsásson neki és újjáteremtse őt. És talán ugyanaz a szó ér el ma szívünkhöz, mint amit Isten az ember teremtésekor mondott: „Kelj föl!” Isten talpra állítva teremtett minket: „Kelj föl!”.

A megbocsátás vágya legyen erősebb az emberi szabályoknál

Ma sokkal inkább, mint valaha – főleg a lelkipásztoroknak az a feladatuk, hogy meghallják azoknak a kiáltását (még ha rejtett is), akik szeretnének találkozni az Úrral. Felül kell vizsgálnunk azokat a viselkedésmódokat, amelyek olykor nem segítenek másoknak közeledni Jézushoz. Felülvizsgálni azokat az időbeosztásokat és programokat, amelyek nem találkoznak azoknak a valós szükségleteivel, akik gyónni szeretnének. Felül kell vizsgálnunk az emberi szabályokat, hogy többet nyomnak-e a latban a megbocsátás vágyánál; felülvizsgálni saját merevségeinket, amelyek távol tarthatnak Isten gyöngédségétől.

Csak Isten működik az emberekben. A papok csupán eszközök az Atyával való találkozáshoz

Mindez nem jelentheti azt, hogy leszállítjuk az evangélium követelményeit, ugyanakkor nem kockáztathatjuk, hogy meghiúsítsuk az Atyával való kiengesztelődés vágyát. Az Atya ugyanis mindenekelőtt azt várja, hogy a gyermek hazataláljon Őhozzá – fejtette ki homíliájában a pápa. Bátorságot kell öntenünk az emberekbe, támogatnunk kell és Jézushoz kell vezetnünk őket. A mi hivatásunk az elkísérés szolgálata, hogy az Úrral való találkozás személyes legyen és meghitt, és a szív őszintén és félelem nélkül megnyíljon az Üdvözítő előtt.

A gyóntatószékben találkozhassunk a megbocsátó Atyával és ünnepeljünk

Ne feledjük, hogy csak Isten működik minden egyes emberben. Az evangéliumban Ő az, aki megáll és a vak után érdeklődik; Ő rendeli el, hogy odavigyék Hozzá, és Ő hallgatja, majd gyógyítja meg a vakot. A pásztorokat azért választotta ki, hogy felébresszék az emberekben a megtérés vágyát, hogy eszközként könnyítsék meg a találkozást, hogy kinyújtsák a kezüket és feloldozzanak, láthatóvá és működővé téve az isteni irgalmasságot. Hogy minden férfi és nő, aki a gyóntatószékhez járul, egy atyát találjon ott, aki várja őt. Hogy megtalálja az Atyát, aki megbocsát.

Aki hisz, lát, és reménnyel telve halad előre, mert tudja, hogy az Úr jelen van, támogat és vezet minket. Az Atya ölelése, az Atya megbocsátása után pedig ünnepeljünk a szívünkben, mert Isten ünnepel! – zárta homíliáját Ferenc pápa a nagyböjti bűnbánati szertartáson.

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapja

A legdrágább ruha

 
A tékozló fiú evangéliumi példabeszéde rengeteg művészt megihletett. Egyesek a bűnös állapotot, a disznókra vigyázó fiút ábrázolták, mások a hazatalálás pillanatát, a visszafogadás örömét jelenítették meg. Ez utóbbiak közé tartozik Rembrandt munkásságának egyik legjelentősebb műve, A tékozló fiú hazatérése címet viselő olajfestmény, amely bizonyára sokak számára ismert. Rembrandt egy másik alkotásán, egy rézkarcon is megörökítette a hazatalálás jelenetét, ezen egy kissé másként. A két főalak itt az apa és a lába elé boruló fiú. A háttérben az atyai ház, az otthon, ahonnan elindult és ahová visszatért a fiú. Egy szolga éppen kinyitja az ablakot, egy másik pedig az ajtón át hozza az új cipőt és az új ruhát. Érdemes elgondolkoznunk a két mellékszereplőn, cselekedetükön.
Egy szolga kinyitja a ház ablakát. Azt az ablakot, amelyet talán évekkel korábban az apa parancsára csuktak be, amikor fia elhagyta a házat és családját. Azóta sötétség borult a házra. Az apát megdöbbentette fiának távozása, hűtlensége és hálátlansága. Bántotta a dolog, mert mindent megtett, hogy fia otthon érezze magát az atyai házban, érezze e ház biztonságát és mindazok szeretetét, akik itt élnek. Az apa érzéseit jól ismerjük. Amikor valakit elveszítünk, nem szívesen megyünk az utcára és kerüljük az embereket. Visszahúzódunk a világtól, bezárkózunk otthonunkba, becsukjuk az ablakokat, lehúzzuk a redőnyöket. Magunkba zárkózunk, gondolatainkba süllyedünk, bánt a fény, mert az örömteli régi időkre emlékeztet. Múlnak a szürke hétköznapok, nincsenek ünnepek. E házban nincs helye a vigasságnak, talán ezért nem engedte soha az apa, hogy a másik fiú a barátaival mulasson. Az apa állandóan otthon van, mert azt reméli, hogy fia egyszer hazatér. Ő nem jár ki a mezőre dolgozni, a munkát a másik fiú végzi, aki becsülettel dolgozik az örökség reményében. Az apa otthon várja a fiát, mert neki otthon kell lennie akkor, amikor a fiú hazatér. Az apa várja a fiát minden nap, ezért pillantja meg már a távolból és siet elé - ahogyan Jézus elmondja a történetet. A találkozás pillanatában a szolga kinyitja az ablakot, beengedi a friss levegőt és a napfényt a házba, hogy a világosság és öröm betöltse azt.
A másik szolga pedig az apa parancsára hozza az új ruhát, pontosabban a „legdrágább ruhát” - miként Lukács evangélista írja. Nem kell rá sokáig várni, a ruha már jó ideje el van készítve, a fiú távozásától fogva arra vár, hogy valaki magára öltse. E ruha nem egyszerűen csak új, hanem ez a legdrágább. A fiúnak járó ruha. Az apa ajándéka a hazatérőnek, akit mindig is fiának tekintett, akkor is, ha egy időre megszakadt kapcsolatuk. A fiának tekintette, mert az ő szeretete nem szűnt meg fia iránt.
Ezek az apró jelenetek, Rembrandt művészi elgondolásai hűen tükrözik azt, amit Jézus el akart mondani a tékozló fiú példázatával. Istent bántja az ember bűne. Bántja, ha hálátlanul elhagyom és megszakítom vele a szeretetkapcsolatot. Nem esik depresszióba, de állandóan várja a bűnös megtérését, hazatalálását, visszatérését. Isten kész megbocsátani, leveszi rólam a bűnös élet rongyait és a kegyelem „legdrágább ruháját” adja rám. Isten örül annak, ha visszatalálok hozzá, elhagyom a bűnös életet. Örül annak, ha újra az ő fiának, gyermekének tartom magam.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!