A Megszentelt Élet Éve 264.

szeptember 23.

Páli Szent Vince ünnepe (szeptember 27.)

Imádkozzunk a Szatmári Irgalmas Nővérekért!

• Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek

Alapítójuk: Hám János szatmári püspök

Az első magyar alapítású női szerzetes közösség vagyunk. Az alapító Hám János szatmári püspök, miután látta egyházmegyéje elhanyagolt állapotát mind kulturális, mind szociális és karitatív szempontból, elhatározta, hogy egy női szerzetesközösséget telepít le a városban. Az 1842-es alapítás hamarosan behálózta az egész országot. Különféle iskolatípusokat működtettünk óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottunk fenn a leányifjúság nevelésére. Kezdettől fogva dolgoztunk a város kórházaiban is, ahol az irgalmasság vezette a nővéreket arra, hogy ott a szenvedő betegek szolgálatát vállalják. Szerzetünk alapítója elgondolása szerint a Társulat célja: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. A rendi szellemünket így fejezzük ki: alázatosság, egyszerűség, szeretet. 1990-ben idősek napközi otthonának ajtaját nyitottuk meg, és saját szociális otthonunkban ápoljuk idős nővéreinket. Emellett fiatalokkal foglalkozunk az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola és Óvoda és Általános Iskola elnevezésű esztergomi intézményünkben.

Lelkiségünkből:

Szent Vince az irgalmas szeretet megélésével Krisztust akarta láthatóvá tenni, mind a hívők, mind a hitetlenek számára. Így szolgálunk az embereknek Krisztushoz vezető útjukon, mint az élő hit, „a szeretet, az alázatosság, az egyszerűség” tanúságtevői. (Szent Vince Konf. 1658 IX. 6.)

 

Évközi huszonötödik hét szerdája

Évközi huszonötödik hét szerdája

A tizenkét apostol állandóan Jézussal tart tanító útját. Most Mesterük missziós útra küldi őket, de előbb „erőt és hatalmat” ad nekik, és tanácsokkal látja el őket, erről szól mai részletünk az evangéliumból. A korábbi részekben láttuk, hogy Isten országának hirdetésére egyedül Jézus kapott küldetést a mennyei Atyától. Amikor most az Úr megbízza apostolait, akkor arra kéri őket, hogy az ő küldetésének folytatói legyenek. Nem csupán időbeli folytonosságot jelent mindez, hanem azt, hogy a Jézus által megbízottak mintegy beteljesítsék azt a feladatot, amelyet az Úr Jézus megkezdett földi élete során.
Jézus tanácsai szerint a küldöttek teljesen eszköztelenül indulnak útnak, mindössze az Úrtól kapott „erőt és hatalmat” viszik magukkal. Egyszerű öltözetük és viselkedésük annak a tanújele, hogy nem az ő személyük a fontos, hanem azé, akinek küldetésében járnak, s akinek nevében tanítanak és cselekszenek. Eszköztelenségük azt jelzi, hogy semmilyen egyéni érdek nem vezeti őket, lemondanak mindenről, mert bíznak küldőjükben és azok jóságában, akikhez küldetésük szól. A történetet azzal zárja az evangélista, hogy az apostolok elindulnak, hirdetik az evangéliumot és betegeket gyógyítanak, azaz megteszik azt, amit Jézus kér tőlük.
Megteszem-e mindazt, ami az én küldetésem?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, hálát adunk neked, hogy Fiadat nekünk ajándékoztad, s benne önmagadat és minden javadat az embereknek adtad. Kérünk, Atyánk, hogy amint Fiadat elküldted hozzánk, és általa és benne semmit sem tagadsz meg tőlünk, úgy szabadíts meg minket minden fölösleges földi bálványtól és tehertől, hogy mindjobban egyesüljünk veled.
M. Eckerhart 

Zsolozsma CCIIIC.

Ezekiel próféta könyvéből

36, 16-36

Isten népének testi-lelki visszaállítása

    Az Úr szózatot intézett hozzám: „Emberfia, Izrael háza a saját földjén lakott, de beszennyezte életmódjával és tetteivel. Életmódja olyan volt előttem, mint az asszony tisztátalansága. Ekkor rájuk zúdítottam haragomat a vér miatt, amelyet ontottak az országban, és a bálványok miatt, amelyekkel tisztátalanná tették az országot. Szétszórtam őket a népek közé, és szétszélesztettem az országokba. Életmódjuk és tetteik szerint ítélkeztem fölöttük. A népek között, ahova kerültek, megszentségtelenítették szent nevemet, mivel azt mondták róluk: »Ez az Úr népe, az ő földjéről jöttek ki.« De tekintettel voltam szent nevemre, amelyet Izrael háza megszentségtelenített a népek között, ahová került.
     Ezért mondd meg Izrael házának: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nem miattatok teszem ezt, Izrael háza, hanem szent nevemért, amelyet megszentségtelenítettetek a népek között, amelyek közé kerültetek. Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettetek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – mondja az Úr, az Isten –, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.
     Kihozlak titeket a nemzetek közül, és minden országból összegyűjtelek, és visszavezetlek a földetekre. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden tisztátalanságtól, minden bálványotoktól megtisztítalak. És új szívet adok nektek, új lelket öntök belétek. Kőszíveteket elveszem testetekből, és hússzívet adok nektek. Lelkemet árasztom belétek; ezt teszem, hogy törvényeim szerint járjatok, hogy ítéleteimet megtartsátok és megtegyétek. És lakhattok a földön, amelyet atyáitoknak adtam, és ti lesztek az én népem, én pedig a ti Istenetek leszek!
     Megszabadítalak benneteket minden tisztátalanságtól, bőven ellátlak gabonával, és nem küldök rátok többé éhínséget. Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne kelljen többé az éhhalál gyalázatát viselnetek a népek között. Akkor majd visszaemlékeztek gonosz útjaitokra és iszonyatos tetteitekre. Megutáljátok saját magatokat bűneitek és gonoszságaitok miatt. Nem miattatok teszem ezt – mondja az Úr, az Isten –, jól jegyezzétek meg magatoknak! Szégyenkezzetek és piruljatok életetek miatt, Izrael háza!
     Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amikor minden bűnötöktől megtisztítalak benneteket, újra benépesítem a városokat, és a romok újra fölépülnek. Az elpusztult földet újra megművelik, amely csak pusztaság volt, minden arra járó szeme láttára. Azt mondják majd: »Ez az elpusztult föld olyan lett, mint az Éden kertje, és az elpusztított, feldúlt, lerombolt városok lakott erődök lettek.« Akkor a népek, amelyek megmaradtak itt a környéken, megtudják, hogy én, az Úr újra felépítettem, amit leromboltak, és amit letaroltak, azt újra beültettem. Én, az Úr mondtam ezt, és végbe is viszem.”

 

 

 

A pápa homíliája a Cobre-i Szeretet Szűzanyja kegyhelyen: Gyöngédség forradalma

A Cobre-i kegyhely az ország máriás szíve: éltet - EPA

​ ​

Kubai útjának harmadik, utolsó napján Ferenc pápa a Cobre-i Szeretet Szűzanyja kegyhely bazilikában reggel nyolc órakor szentmisét mutatott be a Szűzanya tiszteletére.

Homíliájában Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy hogyan változtatja meg életünket Isten jelenléte. Amikor Isten meglátogat bennünket, mindig arra késztet, hogy kilépjünk otthonunkból, elinduljunk a többiek felé. Meglátogat, hogy mi is meglátogassuk testvéreinket, találkozik velünk, hogy találkozásra késztessen, szeret bennünket, hogy mi is szeressünk. Ezt sugallja a szentmisén elhangzott evangéliumi szakasz, Máriának Erzsébetnél tett látogatása.

Mária, az első tanítvány, egy 15-17 év körüli lány, akit Palesztina egy falujában meglátogatott az Úr, hírül adva neki, hogy az Üdvözítő anyja lesz. Mária távolról sem gondolta ekkor azt, hogy ezután majd mindenki őt segíti és szolgálja: útrakelt, hogy szolgáljon, segítsen unokanővérének, Erzsébetnek. Az öröm, amely annak a tudatából fakad, hogy Isten velünk van, népünkkel van, felébreszti szívünket, elindítja lábunkat, arra késztet, hogy kilépjünk otthonunkból, hogy megosszuk a kapott örömöt, szomszédaink, rokonaink „zavarba ejtő” helyzeteiben.

Az evangélium elbeszéli, hogy Mária sietve, lassú, de kitartó léptekkel hagyta el otthonát, olyan léptekkel, amelyek tudják, hová mennek, amelyek nem szaladnak, hogy túl gyorsan „érkezzenek meg”, és nem lassúak, hogy soha ne „érkezzenek meg”. Mária, az első tanítvány, akit az Úr meglátogatott, elindult látogatóba. És attól az első naptól kezdve ez mindig sajátos jellemzője maradt. Olyan asszony volt, aki sok férfit és nőt, gyermeket és időset, fiatalt látogatott meg. Meglátogatott és elkísért számos népet drámai időszakokban; oltalmazta mindazok küzdelmét, akik szenvedtek, hogy megvédjék gyermekeik jogait. És most is szüntelenül elhozza nekünk az élet Szavát, Fiát, a mi Urunkat.

A kubai haza a Szeretet Szűzanyja iránti tisztelet melegében született és növekedett

Anyai jelenléte ezt a földet is meglátogatta. „Mária különleges formát adott a kubai léleknek, felébresztve a kubaiak szívében az Isten, a család és a haza iránti szeretet legszebb eszményképeit” – utalt a pápa a kubai püspökök szavaira. Ezt megerősítették száz évvel ezelőtt azok a kubaiak is, akik XV. Benedek pápától kérték, hogy nyilvánítsa a Szeretet Szűzanyját Kuba védőszentjének.

„Sem a szerencsétlenségek, sem a nélkülözések nem tudták kioltani a hitet és a szeretetet, amelyet katolikus népünk vall a Szűzanya iránt. Sőt, az élet legnagyobb viszontagságai közepette, amikor közel volt a halál vagy a csüggedés, mindig úgy virradt fel ennek az áldott Szűznek a víziója, aki valódi kubai, mint világosság, amely minden veszélyt eloszlat, mint vigasztaló harmat... mert így szerették őt felejthetetlen anyáink, így áldják őt hitveseink”.

Hála a nagymamáknak, a hit fennmaradt a családok mindennapjaiban

Ezen a kegyhelyen, amely őrzi Isten Kubában zarándokló hűséges, szent népének emlékezetét, Máriát a Szeretet Anyjaként tisztelik. Itt őrzi gyökereinket, önazonosságunkat, hogy ne vesszünk el a kétségbeesettség útjain. A kubai nép lelke fájdalmak, nélkülözések között kovácsolódott, amelyek azonban nem tudták kioltani a hitet. Ez a hit fennmaradt, hála sok nagymamának, akik lehetővé tették az otthon mindennapjaiban Isten élő jelenlétét, a megszabadító, megerősítő, gyógyító, bátorságot adó és biztos menedéket nyújtó Atya jelenlétét, egy új feltámadás jeleként. Nagymamák, anyák és sokan mások, akik gyöngédséggel és szeretettel a vizitáció, a bátorság, a hit jelei voltak unokáik számára, családjaikban. Nyitva tartottak egy kis rést, amely olyan kicsiny volt, mint egy mustármag, és amelyen keresztül a Szentlélek továbbra is elkísérte e nép szívdobbanását. És „Valahányszor Máriára tekintünk, újra felébred bennünk a gyengédség és a szeretet forradalmi erejébe vetett hitünk” – idézett a pápa Evangelii gaudium k. apostoli buzdításából (288).

Máriához hasonlóan éljük meg a gyöngédség forradalmát

Nemzedékről nemzedékre, napról napra arra kaptunk meghívást, hogy megújítsuk hitünket, hogy megéljük Máriához, a Szeretet Anyjához hasonlóan a gyöngédség forradalmát. Arra kaptunk meghívást, hogy „kilépjünk otthonunkból”, hogy szemünket és szívünket tartsuk nyitva testvéreink számára. A mi forradalmunk a gyöngédségen keresztül valósul meg, az örömön át, amely mindig közelséggé, együttérzéssé válik, és arra késztet, hogy szolgáljuk testvéreinket. Hitünk arra késztet, hogy útnak induljunk, hogy megosszuk másokkal örömeinket és fájdalmainkat, reményeinket és kudarcainkat, hogy meglátogassuk a betegeket, a bebörtönzötteket. Máriához hasonlóan mi is olyan egyház akarunk lenni, amely szolgál, kilép otthonából, templomaiból, sekrestyéiből, hogy elkísérje az életet, támaszt nyújtson a reménynek, az egység jele legyen. Mint Mária, a Szeretet Anyja, olyan egyház akarunk lenni, amely kilép otthonából, hogy hidakat építsen, falakat döntsön le, elvesse a kiengesztelődés magvait. Máriához hasonlóan olyan egyház akarunk lenni, amely el tudja kísérni népe minden „zavarba ejtő” helyzetét.

Máriához hasonlóan lépjünk a látogatás ösvényeire

Ez a mi legértékesebb „vörösrézünk”, ez a mi legnagyobb gazdagságunk és ez a legjobb örökségünk, amelyet az utókornak hagyhatunk: mint Mária, tanuljunk meg útrakelni a látogatás ösvényein. Tanuljunk meg Máriával imádkozni, mert imája színültig van emlékezettel és hálával; imája Isten zarándok népének himusza. Élő emlékezete annak, hogy Isten közöttünk van; örökös emlékezete annak, hogy Isten tekintetre méltatta népe alázatát, felkarolta szolgáját, mint ahogy azt megígérte atyáinknak és utódaiknak mindörökre.

A Megszentelt Élet Éve 263.

szeptember 22.

Páli Szent Vince ünnepe (szeptember 27.)

Imádkozzunk a vincés nővérekért!

• Szeretet Leányai Társulata

Alapítójuk: De Paul Szent Vince

A Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek Rendjét 1633-ban alapította Szent Vince Párizsban a Franciaországot sújtó nyomor, a harmincéves háború és belviszályok idején, amikor árvák tömegei kóboroltak az utcákon. Szeretet-egyesületeket hozott létre az egész országban, így negyvenezer gyermeket mentett meg. A munkára jelentkező egyszerű lányok nevelését, tanítását Szent Lujzára bízta, aki az első nővérközösséget a saját lakásán hozta létre. A fő cél, melyért Isten a Szeretet Leányait meghívja és egybegyűjti: szeressék és kövessék a mi Urunk Jézus Krisztust, a szeretet forrását és példaképét, és szolgáljanak neki testileg és lelkileg a szegények személyében.

Lelkiségünkből:

„Aki életében szerette a szegényeket, az nyugodtan várhatja halála óráját.” De Paul Szent Vince

Évközi huszonötödik hét keddje

Évközi huszonötödik hét keddje

A mai rövid evangéliumi jelenetben Jézushoz érkezik édesanyja és rokonsága. Az eredeti görög szövegben Lukács „testvéreket” említ, akiket a szentírástudósok véleménye szerint unokatestvéreknek kell értenünk. Érkezésük oka itt ugyan nincs pontosan megjelölve, de Márk evangéliumának párhuzamos helyén az szerepel, hogy meglehetősen nyugtalanító hírek kezdtek terjedni Jézus személyével kapcsolatban, tudniillik, hogy „megháborodott” (Mk 3,21). Mária és a rokonok azért érkeznek tehát Názáretből, hogy hazavigyék Jézust, mert az egész családra rossz fényt vet, ha tovább terjednének családtagjukról a rossz hírek. Érkezésükről Jézus közvetve szerez tudomást, mert olyannyira sokan veszik körül a házat, ahol tartózkodik, hogy nem férnek a közelébe. Jelen esetben a tömeg Jézus tanítására kíváncsi, más esetekben a betegeket viszik hozzá nagy számban a gyógyulás reményében.
Jövetelükről értesülvén az Úr kissé furcsa kijelentést tesz: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” (Lk 8,21). Nem megtagadni akarja családját, inkább kiszélesíti annak körét mindazokra, akik nyitott szívvel hallgatják tanítását és készek annak megvalósítására.
Akkor mondhatom magamat Jézus barátjának, testvérének, ha én is azzal a szándékkal hallgatom evangéliumát, hogy aszerint alakítom életem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, segíts engem, hogy megtanuljak mások szolgálatára lenni. A te áldozatod és imádságod erősítsen engem az áldozatos szeretetben. Taníts meg a bizalomra, az együttérzésre és az együtt örvendezésre. A szeretet iskolája legyen számomra a szentmise, melyben te egészen odaadod magadat nekünk.
H. V. Zeller 

Zsolozsma CCIVC.

Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből

4, 1-16

Az Egyházban különféle kegyelmi ajándékok vannak

Testvéreim! Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelekével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van.
     Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: „Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.” Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint azt, hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget.
     Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk, és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.