2014.09.28. Vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.28. Vasárnap

Urunk, Jézus Krisztus földi életének vége felé az ószövetség választott népet rá akarta döbbenteni, hogy közeleg a döntés pillanata. Urunk nyilvános működése alatt azt a népet hívta maga köré, amelyet kétezer évvel korábban ősapjuknak személyében meghívott, hogy a bűntől megszabadító isteni küldöttet a Megváltót fogadják el, dolgozzanak vele együtt az egész világ megváltásán. A zsidó nép vezetőinek adta az első nagy lehetőséget: az előfutár, Keresztelő Szent János működése lázba hozta az ószövetségi választott nép minden rétegét. A hivatalos vezetők követeiket küldték, hogy nyilatkozzék:„Ki vagy?”Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: Nem én vagyok a Messiás” (Jn 1,19b-20) Ebbe belenyugodtak, de tanúságtételét Jézusról nem fogadták el soha, később sem. Kitagadták Ábrahám népéből és az egész nép kiabálta „Keresztre vele!”(Mt 27,22) Péter apostol a főtanács előtt hitvallást tett Jézus mellett:„a Názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból, az ő nevében áll itt előttetek egészségesen” (az egykori béna, ApCsel 4,10) A hivatalos zsidó hatalmat Jézus elítéli:„Bizony, mondom nektek, a vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és az utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek belátásra, hogy higgyetek neki!” (Mt 21,31-32) Ezekiel próféta kárpálja kora zsidó állásfoglalását: „így szól az Úr: Azt mondjátok: nem igazságos az Úr útja. Halljátok hát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos? Nem inkább a ti útjaitok hamisak? Amikor az igaz elfordul az igazságtól, és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetet gonoszsága miatt hal meg. Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért életben marad és nem hal meg” (Ez 18,25-28) Az elmondottakból következik, hogy minden felnőtt ember felel tetteiért és kijelentéseiért. Nem hivatkozhat nagyvonalúan senki más hanyag vagy bűnös példájára. Ezért kell a hit és erkölcs tantárgyak tiszta, kemény és félreérthetetlen tanítása, mert a katolikus erkölcs mértéke a változhatatlan isteni akarat. Az erkölcsi törvények alól nem lehet kivétel senki, megtartásuk mindenkire kötelező. Bárki másként cselekszik, bűnt követ el. Egyedül Isten és a megbocsátásra hatalmat nyert katolikus papok, akik a katolikus egyház tagjai azok, akik a bűnöket megbocsáthatják. A hanyag nem-tudás nem mentesít senkit a felelősség alól. Szent Pál apostol Istentől tanult igazsággal és pappá szentelésében elnyert hatalmával levelében írja meg ezt a Filippiieknek.„Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem másét is! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell. Hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztaltam őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!” ((Fil 2,1-11)

Zsolozsma 266.

Páli Szent Vince áldozópap írásaiból

Mindennél előbbre valónak kell tartanunk a szegények szolgálatát

Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4,18) Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényekét megérteni (Zsolt 40, 2), gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem (1 Kor 9, 22). Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.
Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is. 

A Jézussal az Eucharisztiában való találkozás reményforrás lesz a világ számára

Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága plenáris ülésének résztvevőihez mondott beszéde

A Szentatya köszönetét fejezte ki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága munkájáért, amit a 2016-os Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése érdekében végeznek és végső soron annak érdekében, hogy segítsék a hívőket abban, hogy egyre jobban megértsék az Eucharisztia jelentőségét.

A nagy Ágoston szavaival élve és a II. Vatikáni Zsinatot idézve, az Eucharisztia „az irgalom szentsége, az egység jele és a szeretet köteléke” (Sacrosantum Concilium 47) – emelte ki beszédében a pápa. A következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus témája „Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye” (Kol 1,27) lesz, ami jól kifejezi az Eucharisztia, a misszió és a keresztény remény közötti kapcsolatot. A találkozó jó lehetőség lesz, hogy az Eucharisztiát megpróbáljuk egy az Úr Igéjében és szeretetáldozatában magvalósuló, átalakító találkozásként felfogni, megérteni.

A Jézussal az Eucharisztiában való találkozás reményforrás lesz a világ számára, ha helyet adunk annak a missziónak, hogy megváltoztassuk a világot azáltal, hogy az élet teljességét adjuk neki: reményt, megbocsátást, gyógyulást és szeretetet mindazoknak, akiknek szükségük van rá, különösképpen a szegényeknek és elnyomottaknak – mondta beszédében a Szentatya.

Végül Ferenc pápa Mária oltalmába ajánlotta az ülés résztvevőit, kérte őket, hogy imádkozzanak érte és szívélyes áldását adta mindnyájukra.

2014.09.27. Szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.27. Szombat

Szolgálat, nem hatalom

Az elmélkedés forrása az utolsó vacsora keretében történt lábmosás. A zsidóknál a vendéget mindjárt érkezésekor köszöntötte a házigazda egy szakáll-csókkal, megkente a homlokát csepp olajjal. Majd leültette az előtérben, és a szolga hozta a lábmosáshoz a vizet. A vendég saruját lehúzta, lekefélte, a lábát pedig megmosta. Ezt a szolgai munkát a házigazda tisztét ellátó Jézus vállalta magára. Péter nagyon jól érzékelte, hogy ez valami nagyon különleges állapot, ezért nem akarta engedni, hogy a Mester az ő lábát megmossa. Az Úr leendő helytartóját oktatja: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.”(Jn 13,7) Amikor pedig végzett a tanítványok lábának megmosásával, akkor megmagyarázta cselekvése okát: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek,hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek”(12-15) Mivel ez a lábmosás és annak mélyebb oka megnyilvánult, az apostolok már részesültek az igehirdetés, beteggyógyítás és ördögűzés hatalmából. A feltámadás után újabb hatalmat nyertek: a bűnbocsánatra kaptak felhatalmazást. Nem szabad elfelednie egyetlen papnak sem, hogy a hatalmat Jézus azért adta, hogy szolgáljon vele a rá bízottak lelki üdvéért. Aki ezt nem érti, főként, ha nem is akarja megérteni, az ne válassza ezt a hivatást.

Zsolozsma 265.

Szent Ágoston püspöknek „a pásztorok” című beszédéből

Minden jó pásztor az egyetlen Pásztorban van

Krisztus tehát igazság szerint legeltet téged: elválasztja juhait az idegen juhoktól. Juhaim hallgatnak szavamra, és követnek engem (Jn 10, 27). Ebben az egyetlen Pásztorban találom meg az összes jó pásztort. Mert vannak jó pásztorok, de csak ebben az Egyetlenben. Akik megosztottak, azok sokan vannak. Itt egyet hirdetnek, mert az egység van rájuk bízva. Valójában nem azért nincs itt említve több pásztor – hiszen csak egy pásztorról beszél –, mintha Krisztus nem talált volna olyat, akire rábízhatta volna a nyáját. Amikor ugyanis rátalált Péterre, rábízta nyáját. De erre a Péterre is a saját magával való egységben bízta rá. Sok apostola volt ugyan, de csak ennek az egynek mondta: Legeltesd juhaimat!(Jn 21,16)Isten mentsen attól, hogy ne legyenek jó pásztoraink, Isten mentsen, hogy éppen miattunk ne legyenek, hogy Isten irgalma miattunk ne állítson, vagy ne támasszon jó pásztorokat. Mert ha vannak jó juhok, akkor minden bizonnyal vannak jó pásztorok is. Mert a jó juhokból lesznek a jó pásztorok. De az összes jó pásztor az Egyetlenben van, mert egységet alkotnak. Ők legeltetnek ugyan, mégis Krisztus az, aki legeltet. A vőlegény barátai nem a saját szavukat mondják, hanem ujjongó örömmel örvendeznek a vőlegény miatt. Ezért tehát ő az, aki legeltet még akkor is, ha a barátai legeltetnek. És ezt mondja: „Én, legeltetlek”, mert bennük az ő szava van, bennük az ő gondoskodó szeretete nyilvánul meg. Mert amikor Péterre úgy bízta rá a nyáját, mint egyik pásztor a másikra, Pétert saját magával akarata eggyé tenni, és úgy bízta rá a nyáját, hogy ő legyen a fej, és ő képviselje a testet, azaz az Egyházat, és mint vőlegény meg menyasszony egy testté legyenek. Ezért mit is mond neki, mielőtt még rábízná nyáját, hogy ne más valakire, hanem őrá bízza? Ezt kérdezte: Péter, szeretsz engem? Azt válaszolta: szeretlek. Másodszor is megkérdezte tőle: szeretsz engem? Azt válaszolta: szeretlek. Harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz engem? Azt válaszolta: szeretlek (Jn 21, 15-17). Megerősíti a szeretetet, hogy megszilárdíthassa az egységet. Ezért ő az az egyetlen, aki bennük legeltet, és ők egyek benne. Nincs szó több pásztorról, de mégis szó van róluk. Dicsekszenek a pásztorok, de aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék (1 Kor 1, 31). Ez jelenti Krisztust legeltetni, ez Krisztusnak legeltetni, ez Krisztusban legeltetni, és nem Krisztus ellenére saját maga számára legeltetni. Mert amikor a próféta előre megjövendöli a jövendő rossz időket, nem a pásztorok hiánya miatt mondja: Én magam legeltetem nyájamat (vö. Ez 34, 11), mintha nem lenne más, akire rábízhatnám. Hiszen amikor maga Péter és maguk az apostolok is még ebben a testben és ebben az életben éltek, akkor mondta az egyetlen Pásztor, akiben valamennyien egyek: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem, hogy egy nyáj legyen, és egy pásztor (Jn 10, 16)Legyenek tehát ebben az egyetlen Pásztorban mindnyájan egyek, és valamennyien ennek az egyetlen Pásztornak a hangján szóljanak, és erre hallgassanak a juhok, és kövessék pásztorukat, nem az egyiket vagy a másikat, hanem az egyetlen Pásztort. Valamennyien egyedül az ő hangján szóljanak, és ne legyen különféle hangjuk: Kérlek titeket, testvéreim, hogy valamennyien ugyanazt mondjátok, és ne legyen széthúzás köztetek (1 Kor 1, 10). Hallják meg ezt a minden szakadástól megszűrt, ezt a minden eretnekségtől megtisztított hangot a juhok, és kövessék pásztorukat, aki ezt mondja: Juhaim hallgatnak szavamra, és követnek engem (Jn 10, 27). 

A bűnbeesett ember

A mai Szentleckében olvasott felsorolás a bűnbeesett emberre és világára vonatkozik. Az, hogy ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlölködésnek, nem Isten akarata, mert az ő szándéka szerint csak a szeretetnek van ideje minden körülmények között, s nincs a gyűlölködésnek, sem a háborúnak, sem az ölésnek. Hozzá is teszi a Prédikátor: „Az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”, ami azt jelenti, hogy Istennek lesz még szava mindehhez, előtte nyitva áll saját teremtése, és ő az emberi történelem Ura.

Mégis, emberré lett Fia, Jézus Krisztus alávetette magát a bűn miatt megromlott világ törvényszerűségeinek, de úgy, hogy mindent, ami abban negatívum, átértelmezett, pozitívummá változtatott, új jelentéssel ruházott fel. Éppen a mai Evangéliumban beszél arról, hogy szenvednie kell, de a szenvedés és kínhalál által az üdvösséget szerezte meg nekünk. Azóta az örök élet a maga új törvényeivel elkezdődött bennünk.

Azóta számunkra mindig a szeretet ideje van, és sohasem a gyűlölködésé. Ha mások gyűlölnek minket, nekünk van erőnk, hogy tovább szeressünk. Az ölés idején mi nem ölhetünk, legföljebb minket ölhetnek meg az igazságért. Míg a világban folyamatos öldöklés van, Krisztus Titokzatos Testében állandó gyógyítás és élet. Míg a világban lebontanak és szétszórnak, mi a régi embert bontjuk le magunkban, és Isten országát építjük. Míg a világban siránkozás van és káröröm, mi együtt sírunk a sírókkal, és mindenkor örvendezünk az Úrban. S míg a világban valahol mindig háború dúl, mi megkaptuk azt a békét, amelyet Jézus adott nekünk az utolsó vacsorán, és amelyben megerősít minket minden szentáldozáskor, ha valóban befogadjuk őt. Szinte hallom szelíd szavát az áldozás utáni csendben: „Bízzatok, én legyőztem a világot!”

2014.09.26. Péntek

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.26. Péntek

A Prédikátor az olvasmánynak előírt bölcs tanításában kemény leckét ad olvasóinak. Annak különösen kemény ez a lecke, akit az Úr léte kezdetén, az édesanyja és édesapja szerelme gyümölcseként különösen fontos céllal indít el. A szülők nem is sejtik ezt az életkezdést, hogy sejthetnék a folytatását és a végcélját. A legtekintélyesebb forrásból keresem a példát, az Isten ószövetségi Bibliájából. Ábrahám fiatalon feleségül vette Sárát. Ezzel elsődlegesen az volt a céljuk, hogy teljesítsék Isten parancsát, amit így fogalmazott meg ősszüleinknek, Ádámnak és Évának: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá!” (Ter 1,28) Ábrahám okos, erős, egészséges, dolgos, férfi volt. Nősülése idején egy marok föld-tulajdona sem volt, de gyűjtötte a pénzt, hogy gazdag földesúr legyen. Ifjú hitvese olyan gyönyörű volt, hogy egyiptomi útjuk alkalmával a fáraónak szolgái jelentették szépségét. Mindketten 75 évesek voltak, amikor az Úr szólt Ábrahámhoz, hogy hagyja el Háránt, ahol eddig bérelt legelőkön őrizte, legeltette birkanyájait. Hagyja el apját, rokonait és menjen oda, ahová a Magasságbeli, az igaz Isten vezeti. Meggazdagítja, országnyi földet ad majd bokrosodó családjának, dobja el bálványait és csak neki szolgáljon, mert az ő utódai közül születik majd a Megváltó, akiről már a sátán elítélésekor beszélt az Úr.(Ter 3,15) Ábrahám mindent megtett, látta az „Ígéret földjét, de még húsz évig kellett várnia, hogy az ígért fiú megszülessék Sárától. Nehezen, de megjött ez a perc is. Isten a felnőtt legényt egészen elégő áldozatul kérte az édesapjától, aki nehéz szívvel vette ezt az isteni parancsot, de kész volt teljesíteni. Isten angyala az utolsó pillanatban kiáltott rá, hogy ne nyúljon fiához, ez csak a hűség próbája volt: ez a fiú lesz a messiási áldás birtokosa. Megnősítette fiát, akinek a régi rokonság közül választott Rebekka lett a menye.(24) a házasságkötés után egy idő múlva Rebekka áldott állapotba került, de különös gondot jelentett a szíve alatti furcsa mozgás. Istent kérdezte, aki elmondta neki, hogy ikreket hordoz és meg is szüli őket, de majd az életükben, felnőttként a fiai és a késő unokái is örök harcban fognak élni. Valóban: Az elsőszülött Ézsau felnőttként egy tál lencséért eladta öccsének, Jákobnak első szülötti jogait. Így az ő ága lett a Messiás családja. Amikor Ábrahám megszólítása, majd meghívása után kétezer év múlva megszületett a Jákob leszármazottai között a legfontosabb unoka, aki személy szerint az Isten Fia volt. Ugyanakkor a zsidók országa már a Római Birodalom egyik tartománya volt, és fölötte Ézsau egyik késői utódja, Nagy Heródes uralkodott királyi rangban, és próbálta megöletni a Messiást, hogy visszafizesse népének háttérbe szorulását. Az Úr angyalainak parancsolta, hogy szóljanak a nevelő apának, mentse el Heródes elől a kis Jézust, mert majd harminc három éves korában kell meghalnia szenvedések között a világ minden emberének megváltására. Ezt vette talán példának a Prédikátor? Hogy jelzi olvasóinak az isteni Gondviselésnek a mindennapjainkban megnyilvánuló rendelkezéseit? „Mindennek megvan az órája és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak, és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak, és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobásának és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek és ideje a gyűlöletnek. Ideje a háborúnak és ideje a békének. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végéig fel tudná fogni, amit az Isten tesz”(Préd 3,1-11) „Viharon, vészen át, íme, felzúg hozzád Nyomorunk jajszava: Segítsd meg nemzeted Háborgó tengerek Csillaga, Mária!” (Ho 290,5)