Zsolozsma 210.

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak Polikárphoz írt leveléből

Minden Isten dicsőségére történjék!

Óvakodj a babonaságoktól; inkább a népet is oktasd ki ezek felől. Nővéreimnek mondd meg, szeressék az Urat, és elégedjenek meg férjükkel mind a testi, mind a lelki kapcsolatot illetően. Hasonlóképpen figyelmeztesd Jézus Krisztus nevében testvéreimet is, hogy szeressék hitvesüket, mint az Úr az Egyházat. Ha valaki az Úr testének dicsőségére tisztaságban tud élni, maradjon alázatos. Ha dicsekszik, már elveszett, és ha azt hiszi, többet ér a püspöknél, rossz útra tért. Úgy illik, hogy a jegyesek a püspök jóváhagyásával kössenek házasságot, hogy a házasság az Úr szerint legyen, ne a szenvedély vezesse. Minden Isten dicsőségére szolgáljon.A püspökkel szemben figyelmesek legyetek, hogy Isten is figyelmes legyen hozzátok. Kész vagyok életemet adni azokért, akik engedelmesek a püspöknek, presbitereknek, diakónusoknak. Bárcsak elérném, hogy velük legyen részem az Úrban. Mint Isten munkatársai, háza népe és szolgái, egyetértőén dolgozzatok, küzdjetek, versenyezzetek; együtt tűrjetek, egy akarat szerint legyen alvástok és felkeléstek. Keressétek annak kedvét, akinek zsoldjában álltok, akitől a fizetséget is kapjátok. Senki se legyen köztetek áruló! Fegyveretek legyen a keresztség, sisakotok a hit, dárdátok a szeretet; egész felszereléstek a türelem. Zálogul jó cselekedeteitek szolgáljanak, hogy jutalmatokat méltón elnyerjétek. Legyetek nagylelkűek egymás iránt szelídségben, mert Isten is ilyen hozzátok. Bárcsak örökké veletek együtt lehetnék!Mivel pedig a szíriai Antiochia egyháza, mint értesültem, imádságtok révén békéhez jutott, most már én is nyugodtabban hagyatkozom Istenre. Bárcsak elérnék Istenhez szenvedéseim útján, hogy a feltámadásban is tanítványotok lehessek. Úgy illik, istenáldotta Polikárpom, hogy Istennek tetsző gyűlést hívjál össze, és válasszatok valakit, aki nektek nagyon kedves, buzgó ember, akit akár isteni futárnak nevezhettek. Legyen az a tisztsége, hogy Szíriába menve hirdesse a ti ernyedetlen buzgóságtokat Isten dicsőségére. A krisztusi ember nem a maga ura, hanem Istennek él. Ez az Isten ügye és a tiétek, ha teljesítitek. Bízom a kegyelemben, hogy ti készek vagytok megtenni ezt az istenes jó dolgot. Mivel ismerem nagy buzgóságtokat az igazság keresésében, csak rövid levéllel szóltam hozzátok. Mivel pedig minden egyháznak nem írhattam, mert felsőbb parancsra váratlanul Troászból Nápolyba kellett hajóznom, te, aki Isten akaratát teszed, írjál a keletebbre fekvő egyházaknak, hogy ők is ugyanazt tegyék. Akik tehetősebbek, küldjenek gyalogos hírnököket, a többiek pedig leveleket a te küldönceid által, hogy dicsőségedre legyen ez az értékes cselekedet, mint ahogy megérdemled.Kívánom, hogy mindig boldogok legyetek a mi Istenünkben, Jézus Krisztusban! Ő tartson meg egységben Istennel és az ő felügyelete alatt. Isten veletek! 

PORCIUNKULA 4.

PORCIUNKULA

negyedik elmélkedés

A PORCIUNCULA BÚCSÚ

A közelmúltban meghalt egy katolikus paptestvérem. Súlyos harcot vívott egész életében. Fiatal papként úgy tudtam, hogy a fennálló istentelen rendszerrel szemben harcol. Később változott a véleményem: mindenfajta felsőbbséggel harcol. Legutóbb megismert írása alapján úgy ítéltem meg állásfoglalását, hogy az irgalmas Istennel harcol.Már személy szerint megjelent az igazságos irgalmas ítéleten, de sajnálom az eltékozolt energiákat. Kérdéses, hogy említett testvérem hatalmas energiáival hirdette-e Istent adott-e a világnak valami megváltói kegyelem többletet? Megértette-e Jézus Krisztust, aki azért testesült meg, hogy a bűnös és ostobán bűnös emberiséget megváltsa. Megváltsa, mert az emberiség ősszüleiben elbukott, elszakadt Istentől, majd saját bűneivel egyre messzebbre került tőle, és úgy tűnik, hogy saját erejéből a pokolba tud jutni, de a mennyországba soha. A gazdag zsidó ifjú Jézustól érdeklődött, mit kell tennie, hogy a mennyországba jusson. Az Úr azt válaszolta neki: „Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat. Az megkérdezte: Melyikeket?” (Mt 19,17-18) Jézus néhányat felsorol a tíz parancsból, hozzá véve a felebaráti szeretet parancsát. Az ifjú boldogan mondja: „Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem? Erre Jézus így szólt hozzá: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.”(20-21) Az ifjú minden szava önmagáról szólt. Saját erejéből mit kell tennie. Ez volt a kérdése. Amikor pedig szó nélkül faképnél hagyta Jézust, a bámuló apostolok ezt kérdezték: „Akkor hát ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett és így szólt: Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges”.(25-26) (Ter 18,14; Jób 42,2) Ezt Jézus az ószövetségi Szentírásból veszi, azt idézi. De a legfontosabb kérései közé tartozik, amikor a keresztre feszítés rettentő kínjait szenvedte el: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. (Lk 23,34) a szentmise Jézus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele. A tanító részben az Egyház olvastatja mind az Ó-, mind az Újszövetség iratait, mert azok mind Isten üzenete. Jézus maga mondja az ellenséges érzelmű farizeusoknak és írástudóknak: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen”. (Jn 5,39-40) Szent Péter az első pápa így írt: „Súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyekre jól teszitek, ha figyeltek”. (2Pét 1,19) Assisi Szent Ferenc az Angyalos Boldogasszony templomocskában látta Jézust és a Szűzanyát. Azt mondta az Úr: Ferenc, kérj valamit az emberek javára! Ferenc pedig azt kérte: Uram, ha valaki ide betér, a szentgyónásban elnyeri bűnei bocsánatát, a bűnökért járó büntetéseket légy kedves elengedni neki, mert úgyis annyi az emberek nyomora, könnyebbüljenek tartozásai. Jézus tudja ezt, szívesen adta meg a kegyelmet, hogy a szentgyónás után ne csak a bűnöktől szabaduljanak meg a hívek, hanem a büntetésektől is. Ezt a tejes búcsút Jézus akarata szerint formálisan a pápák is engedélyezték, sőt kiterjesztették a világ összes ferences templomára. A búcsú Porciuncula székesegyházban minden nap, más ferences templomokban pedig minden augusztus elseje delétől másodika éjfélig nyerhető el. Jézus akarja, hogy úgy segítsünk e bűnnel terhelt világon, hogy tudjunk meríteni az irgalmasságból. 

2014.08.02. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.02. szombat

Mit jelent az új horizont?

Horizontnak hívjuk a valóságból ténylegesen elénk táruló tájat. Ezt úgy tapasztaljuk, lezárja az égbolt csodálatos harangja. Ha helyünket változtatjuk, akkor új horizont tárul elénk. Amikor Jézus Krisztus megszületett, új világ tárult a pásztorok elé, majd utánuk az „egész népnek” (Lk 2, 10) Ennek mottója lett az angyalok betlehemi éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (14) Az ember már nem félelemből ad dicsőséget Urának, Istenének, hanem felfigyel a nagy tényre: „Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten, aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne”. (1Jn 4, 16) Jézusnak sok csodája ragyogtatta már Jánosnak és a többi apostolnak ezt a végtelen szeretetet, megrázta őket a tenger viharának lecsendesítése és az Úr hozzáfűzött tanítása. „Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő, pedig a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk? Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: Csendesedj és némulj el! Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4, 37-40) Eme csodák után végül is felmásztak a Golgotára. Ott megbámulták Jézus szenvedéseit, de elvesztették a hitüket. Így tehát magát sem tudta megmenteni. Aztán jött a húsvéti találkozó, amikor a Mester visszaadta a hitüket. Erről a magaslatról immár valóban új és örök horizont volt látható: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16) lám, milyen egyszerű: Isten mindig teremtményeivel van. A viharban már láthatóan velünk volt. Halálában és feltámadásban, pedig beláthatóan velünk maradt. Ez a mi örök öröm-horizuntunk.

Zsolozsma 209.

Liguori Szent Alfonz Mária püspök műveiből

Krisztus szeretete

Az életszentség és a lelki tökéletesség abban áll, hogy szeretjük Istenünket, Jézus Krisztust, legfőbb Jótevőnket és Megváltónkat. A szeretet foglalja csokorba, és őrzi meg mindazt az erényt, ami az embert igazán értékessé teszi. Nemde Isten az, akit teljes szívünkből szeretnünk kell? Ő maga öröktől fogva szeretett minket, így szól hozzánk: „Ne feledd, ember: én előbb szerettelek téged. Még meg sem születtél, még a világ sem létezett, és én már szerettelek. Öröktől fogva vagyok, és öröktől fogva szeretlek.” Isten jól tudta, hogy ajándékozó jóságával megnyeri az emberi szívet, ezért adományaival akarta felkelteni az emberben a viszont szeretetet. Mintha csak azt mondaná: „Azzal akarom az embereket viszont szeretetre indítani, ami rabságba ejti őket: a szeretet kötelékével!” Ezt akarja megvalósítani mindazzal az ajándékával, amelyet az embernek adott. Lelket adott neki, hogy hozzá hasonlóan emlékezni, gondolkodni és akarni tudjon. Testet is adott, hogy érezni is tudjon. Az emberért teremtette az eget, a földet és a föld minden gazdagságát. Az ember iránti szeretetből úgy rendelkezett, hogy minden teremtmény az embert szolgálja, az ember pedig szeresse őt ezért a sok adományért. De nemcsak azokat a csodaszép teremtményeit akarta nekünk adni, hanem – hogy biztosítsa magának szeretetünket – annyira szeretett minket, hogy önmagát is teljesen nekünk adta. Túláradó szeretetében az örök Atya nekünk adta egyszülött Fiát. Amikor azt látta, hogy mindnyájan halottak vagyunk a bűn miatt, és hiányzik lelkünkből a kegyelem, íme, mit tett? Igen nagy, sőt az Apostol szavai szerint végtelen szeretetében elküldte nekünk szeretett Fiát, hogy ő nyújtson helyettünk elégtételt, és így visszavezessen minket a bűn nélküli életre. Fiát adta értünk, akinek azért nem kegyelmezett, hogy ezzel nekünk kegyelmezzen. Vele együtt nekünk ajándékozta minden kincsét: kegyelmét, szeretetét és az örök boldogságot, hiszen mindez csekélység Fiához képest. Az Apostol is mondja: Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róm 8, 32).

PORCIUNKULA 3.

PORCIUNKULA

harmadik elmélkedés

„Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze” (Zsolt 15,5)

A Porciuncula szó részecskét jelent a latin „portio”, azaz: rész főnévből származtatva. Nekünk, ferenceseknek és barátainknak ez a szó igen ismerős és sokat jelent: azt a kápolnát, amelyet Ferenc harmadízben tatarozott, ahol Istentől végső eligazítást kapott az életére, és megalapította három rendjét. Apja úgy akarta, hogy egyetlen fia ne a kis városállamhoz, Assisihez hanem a hatalmas Franciaországhoz igazodjék, Gyűjtötte a vagyont, hogy legyen a fiának mit örökölnie. Francesco kezdetben, aranyifjúként nagyon élvezte. Amikor Isten megszólította és Jézus nyomába, az evangélium követésére hívta, nem rajongott már a pénz hatalmáért, apja kitagadta: nem vagy a fiam és örökösöm. Francesco erre ezt válaszolta: Eddig apámnak szólítottalak, mostantól egész szívvel mondom: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze.” Egy alkalommal Francesconak imája közben megelevenedett szeme előtt az angyalok közt trónoló Szűzanya Szent Fiával együtt. Jézus szólt hozzá: Ferenc, kérj valami nagy ajándékot azok számára, akik ide bejönnek imádkozni! Francesco a kegyelmek embere volt. Jól ismerte Isten irgalmát, hogy a szentgyónásban feltárt és megbánt bűnöket azonnal és teljesen megbocsátja. Elengedi a halálos bűnökért járó örök kárhozatot, de a feloldozással a bűnökért járó ideiglenes büntetéseket csak részben engedi el. Másik részüket megszünteti a kapott elégtétel elvégzésével, vagy vállalni kell szenvedéssel, vagy az Egyház elengedheti búcsúk formájában. A kérése igen nagy volt: Uram! Add meg a bűnbánóknak azt a kegyelmet, hogy teljes búcsút nyerjenek, ha itt meggyóntak, és ebben a kápolnában imádkoznak. Jézusnak tetszett ez az együtt érző testvéri szeretet, hiszen tudta, mennyi büntetést kell levezekelniük az embereknek. Megadta Francesconak ezt az óriási ajándékot. Jézus feltámadása után felkereste tanítványait és a bűnbocsátó hatalmat átadta nekik, ezért megparancsolta Francesconak, hogy menjen el a pápa úrhoz, mondja el neki a teljes búcsúra kapott engedély történetét, és kérje, hogy Jézus nevében ő is engedélyezze. A Szentséges Atya ezt meg is tette. Később különböző formákban kiterjesztette az Egyház a világon lévő összes ferences templomra.Ettől kezdve a pici, úgynevezett Angyalos Boldogasszony kápolna lett az egyetlen anyagi érték, amelyet maga és rendje tulajdonának tekintett,porciunculának.Jézus itt ajánlotta fel végtelen gazdagságát,kérj,amit akarsz. Íme, aki mindent odaad, milyen nagy ajándékot kap helyette. 

2014.08.01. péntek

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.01. péntek

„Jojakim, Jozija fia, Júda királya uralkodásának kezdetén ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: Ezt mondja az Úr:Állj oda az Úr házának udvarába és hirdesd Júda városai lakóinak, akik imádkozni jönnek az Úr házába, azokat a szavakat mind, amelyeknek a hirdetésére parancsot adtam neked. Ne hallgass el egyetlen szót se. Hátha szót fogadnak és megtérnek gonosz útjaikról; akkor én is megbánom azt a veszedelmet, amelyet rájuk akarok hozni tetteik gonoszsága miatt. Így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az Úr:Ha nem hallgattok rám és nem jártok törvényeim szerint, amelyet elétek tártam,és nem figyeltek szolgáimnak, a prófétáknak szavára, akiket folyton-folyvást küldtem hozzátok, de ti soha nem hallgattatok rájuk: ezt a templomot Silóhoz teszem hasonlóvá, ezt a várost pedig átokká teszem a föld összes nemzete előtt. A papok, a próféták és az egész nép hallotta, amint Jeremiás elmondta ezt a beszédet az Úr házában. Amikor tehát Jeremiás mind elmondta, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, a papok és a próféták megragadták és így szóltak: Halállal kell lakolnod! Miért jövendöltél az Úr nevében így: ez a templom Silóhoz lesz hasonlóvá,ez a város meg úgy elpusztul, hogy lakója sem marad?’ Az egész nép ott tolongott Jeremiás körül az Úr házában. Amikor ezeket az eseményeket meghallották Júda főemberei, fölmentek a királyi palotából az Úr házába, és leültek az Úr házának új kapuja előtt”(Jer 26,1-9)

Isten igen súlyos büntetéseket helyez kilátásba. Nagy tömeg gyűlik össze, valamennyien zsidók, akik közül sokan bálványokat is imádnak. Ezért Isten haragszik, amint az egész Biblia tanúsítja, és nem tűri el, hogy egy sorba vegyék az ócska bálványokkal, amikben a sátán imádtatja önmagát. Már hat száz évvel korábban Mózesnek megparancsolta, hogy aki részt vesz bálványimádásban, azonnal ki kell végezni: „Amikor Izrael Sittimben táborozott, a nép kikezdett Moáb leányaival. Ezek meghívták a népet az isteneiknek bemutatott áldozatokra, s a nép részt vett az áldozati lakomákon, és leborult isteneik előtt. Izrael a Peor-beli Baálnak szolgált. Erre feltámadt az Úr haragja Izrael ellen. S azt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjtsd ide a nép vezetőit mind, s nyársaltasd fel őket fényes nappal az Úrnak, hogy lecsillapodjék Izrael ellen fölgerjedt iszonyú haragja” Mózes megparancsolta Izrael bíráinak:Mindegyiktek ölje meg emberei közül azokat, akik a Peor-beli Baálnak szolgáltak! (Szám 25,1-5) Azoknak a száma, akiket a csapás sújtott, huszonnégyezerre rúgott” (7) Siloe említése is ugyancsak Isten parancsára, hasonló célból történt. Siloe akkor vált ismertté minden zsidó előtt, amikor a honfoglalás befejeződött. Józsue, a fővezér, Mózes utódja, oda gyűjtötte össze egész Izraelt, hogy az ország területét ott sorsolja ki a törzsek között. (Józs 18) Élete végén aztán újra megismételte Mózes intelmeit a saját intelmeivel kiegészítve, amikor halála előtt utoljára hívta össze egész Izraelt: „De amint az Úr, a te Istened ígéretei beteljesedtek, ugyanúgy valóra váltja az Úr fenyegetéseit is, egészen addig, hogy elűz benneteket erről a jó földről, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott nektek. Igen, ha megszegitek a szövetséget, amelyet az Úr, a ti Istenetek kíván tőletek, ha elmentek más isteneknek szolgálni, ha leborultok előttük, akkor fellángol ellenetek az Úr haragja, és hamarosan eltűntök arról a jó földről, amelyet adott nektek”(23,15-16) Jeremiás próféta tehát vállalja az isteni parancs pontos közvetítését, mert ő is hűséges szolgája Istennek, mint Ábrahám, Mózes, Dávid volt. Neki még volt egy friss érve is: Júda testvér országa, Izrael kétszáz éves fennállás után 722-ben eltűnt a térképről, és Jeruzsálem sorsa is rövid két évtizeddel később betelt Áldás néked, édes Isten Báránya, Ki jössz e világnak megváltására, Dicsőség, dicséret, imádás legyen Néked földön, égen, örökkön. Amen”

Zsolozsma 208.

Ludovico Consalvo feljegyzéseiből,amelyeket maga Szent Ignác mondott tollba

Vizsgáljátok meg a szellemeket, vajon Istentől származnak-e?

Ignác abban az időszakban, amikor lelkét még egészen betöltötték az üres és haszontalan lovagregények, amelyeket a régi idők híres lovagjainak kalandos történeteiről írtak, mihelyt gyógyulófélben volt, az idő eltöltésére szintén ilyen olvasmányt kért. De abban a házban egyetlen lovagregény sem volt, ezért odaadták neki a „Krisztus élete” és a „Szentek virágoskertje” című könyvet; mindkettőt hazai nyelven.Ezeknek a könyveknek ismételt olvasása révén egy bizonyos fogékonyságot nyert a bennük megírt gondolatok iránt. Ezek az utóbbi időben kézhez vett olvasmányai néha egészen elterelték a gondolatait a régi érzésvilágától; máskor viszont nem ritkán a régebben szokásos képzelődései martaléka lett, amint épp eszébe jutottak ilyenfajta olvasmányai. Közben Isten irgalmassága is segítette, és az új olvasmányokból merített gondolatait tovább vezette. Amikor ugyanis Krisztus Urunknak és a szenteknek életét olvasta, elgondolkodott magában, és ilyen következtetésre jutott: „Mi történne, ha éppen én cselekedném azt, amit Szent Ferenc tett, vagy mi lenne, ha Szent Domonkos tetteit követném?” Sokszor töprengett így bensejében. Ezek a gondolatok aránylag hosszú időn át fogva tartották lelkét, de azután, ha más változatos ügyek is közbeékelődtek, újra csak előlopakodtak a hiú és világias képzelgések, amelyek újabban már hosszú időre háttérbe szorultak. A réginek újjáébredése azután sokáig fogva tartotta.De e különböző tárgyú gondolatok megélésében felfigyelt egy nagy különbségre: nevezetesen, ha a világias gondolatok töltötték be lelkét, nagy érzelmi szenvedély ragadta el; amikor pedig már belefáradt ezekbe, szomorúnak és nyomorultnak érezte magát. Viszont amikor arra gondolt, hogy miképp követhetné a szenteknél megfigyelt erényes életet, nemcsak akkor érzett valami egészen felszabadult lelki gyönyörűséget, amikor közvetlenül foglalkozott ezekkel, hanem akkor is boldog és vidám volt, amikor már nem is gondolt azokra. Ezt a lényeges különbséget azonban mindaddig nem vette észre, és nem is értékelte különösképpen, amíg egyik nap meg nem nyílt a lelki szeme. Csodálni kezdte ezt a különbséget, és megbizonyosodott saját tapasztalata révén, hogy a gondolatok egyik fajtájából szomorúságot, a másikból örömet merít magának. Ez lett tehát a legelső következtetés, amit a lelki élet titkaiból leszűrt magának. Azután pedig, amikor már a nagyobb lelkigyakorlatait is megkezdte, úgy tanította övéit, hogy először is ezzel a megtapasztalt következtetésével kezdte megvilágítani előttük a különböző szellemek megértését.