2014.06.21. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.21. szombat

Az emberek ősszülei, Ádám és Éva, tudatosan hallgattak a sátán kísértő szavára. Igaz, a sátán igyekezett megnyugtatni Évát: „Semmi esetre sem fogtok meghalni (ha esztek a tiltott fáról). Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (Ter 3,4-5)

Ez a kifejezés: ismerik a jót és a rosszat, a magyar nyelvben azt jelenti, hogy valaki nem volt tisztában eddig, hogy van rossz is, meg jó is, most megtudta. Bölcseletünk szerint az a jó, ami megfelel a céljának. Erkölcstanban pedig így használjuk: Erkölcsileg jó az a döntés, amely engedelmeskedik Isten parancsának. Erkölcsileg rossz a döntés, ha ellenkezik vele. Az ördög nagyon jól tudta, hogy Isten parancsa így szólt: „a kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (2,16-17) Az ördög tehát pimaszul hazudik, mert nem az a baj, ha valaki tudja, mi a rossz és mi a jó, hanem az, hogy ha valaki ismeri Isten parancsát, ennek ellenére megszegi a tilalmat, az bűnt követ el. Aki hittant tanul, annak erkölcstant is kell tanulnia: megismerni Isten parancsát: ezt vagy azt kell tenni, amazt pedig elkerülni Véletlenül se engedelmeskedjünk a sátánnak! „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is” (Mt 6,24b) Jézus amikor a megváltás közvetlen előkészítéseként szóba hozza, hogy minden földi bajnak a sátán kísértése a kezdete, az ember pedig a bűn befejezésével elfordul a mennyei Atyától, azóta nehéz a munkája,sok éhes ember akad az előzőleg még dúsan termő földön, megtanult félni, hogy ezek a gondok csak szaporodnak, és a bajnak nem szakad vége. Jézus viszont meghirdeti az evangéliumot, az örömhírt: „Senki sem szolgálhat két úrnak!” Dönteni kell: Kinek akartok szolgálni? Íme, általam az örök Atya üzen: „Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?”(Mt 6,25) Amikor elfordultatok Istentől, elvette-e tőletek az ennivalót? Bebujtatok a bokrok közé, mert nem volt ruhátok: szégyenkezve fügefalevelekkel aggattátok körül a csípőtöket. Atyátok viszont készített nektek bőrből elegáns ruhát, férfiruhát Ádámnak és nőit Évának. (Ter3.21) Minden tavasszal gyönyörű divatbemutatót rendez a réti virágokkal, csak el kell lesni az új fazonokat. Meglátjátok, hogy a mezők liliomai sokkal elegánsabbak, mint Salamon király díszruhái, pedig nem dolgoztak érte.(Mt 6.28-30) a mindennapi betevőfalatokkal miért van gondotok? „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe nem gyűjtenek, mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? „Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezzétek: Mit eszünk? Mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja”(31-34)

Zsolozsma 169.

Aquinói Szent Tamás műveiből

Ó, drága, csodálatos vendégség!

Isten egyszülött Fia az ő saját istenségének részeseivé akart tenni minket. Ezért fölvette természetünket, emberré lett, hogy az emberek az isteni természet részeseivé legyenek.Ezenfelül pedig amit természetünkből fölvett, azt egészen odaadta áldozatul a mi üdvösségünkért. A kereszt oltárán ugyanis feláldozta testét az Atyának kiengesztelésünkért; vérét ontotta megváltásunk áraként és lelki újjászületésünk fürdőjének megalapítására, hogy kiszabadítson a gyászos szolgaságból, és lemossa minden bűnünket.Hogy pedig ennek a nagy, ajándékozó, örök szeretetének emléke velünk maradjon, testét eledelül és vérét italul hagyta ránk, hogy azt a hívek magukhoz vegyék a kenyér és a bor színe alatt.Ó, drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégség! Lehet-e valami is ennél drágább vendégség? Itt nem borjak és bakok húsát eszik, mint az Ószövetségben, hanem magát Krisztust, a valóságos Istent kapjuk eledelül.Van-e ennél a szentségnél csodálatosabb dolog?Ez a legüdvösségesebb szentség is, hiszen eltörli bűneinket, növeli erényeinket, és szívünket teljesen eltölti mennyei adományaival.Az Egyház áldozatként ajánlja fel élőkért és holtakért, hogy mindenki javára legyen, hiszen Krisztus mindnyájunk üdvösségére alapította.Kimondhatatlanul édességes szentség: hiszen ebben vesszük magunkhoz minden lelki öröm igazi forrását. Annak a kitüntető jóságos szeretetnek az emlékét ünnepeljük e szentségben, amelyről Krisztus a kínszenvedésével tett bizonyságot.Hogy e mérhetetlen szeretetével hívei szívét minél jobban betöltse, az utolsó vacsorán — amikor tanítványaival együtt ünnepelte a Húsvétot, és már az Atyához készült távozni a világból — megalapította az Oltáriszentséget. Így lett az Oltáriszentség Krisztus szenvedésének örök emlékezete, az ószövetségi előképek beteljesülése, Krisztus legnagyobb csodája, amely erőt adó vigasztalás mindazoknak, akik eltávozásán szomorkodtak.

Zsolozsma 168.

Gonzága Szent Alajosnak édesanyjához írt leveléből

Az Úr irgalmasságát éneklem szüntelen

A Szentlélek kegyelme és vigasztalása legyen veled, kegyelmes Úrnőm, anyám! Ezért imádkozom mindig. Amikor leveledet megkaptam, éppen a halál országában jártam. De hát így van ez: fel kell néznünk időnként az égre, hogy e földi életben is dicsérjük az örök Istent. Minap azt hittem, hogy már idő előtt befejezem az életutamat. Hogyan is mondja Szent Pál a szeretetről? Sírni a sírókkal és örvendezni az örvendezőkkel (Róm 12, 15). Ha ez így van, akkor neked is nagyon kell örülnöd, kegyelmes anyám, annak, amit te is jótéteménynek és kegyelemnek tartasz, hiszen Isten megadta nekem azt az igazi örömet, hogy csöppet sem félek attól, hogy őt valaha is elveszíthetném. Különben bevallom neked, kegyelmes Úrnőm, hogy egészen megdöbbenek, ha elmélkedem Isten jóságáról, hiszen az olyan, mint egy végtelen mély, parttalan tenger. Nagyságától elragadtatva úgy látszik sem elfelejteni, sem pedig eléggé megérteni nem tudom, miként lehetséges az, hogy engem ilyen rövid ideig tartó és ilyen kis fáradságért már örök nyugalommal kínál, és hanyagságaim ellenére is örök boldogságra hív, és jutalmat ígér bánatkönnyeimért, amelyeket oly ritkán hullattam. Gondolj te is többször erre, kegyelmes Úrnőm! Vigyázz arra, hogy ne véts Isten végtelen jósága ellen. Vétkeznél ugyanis, ha könnyeidet hullatnád annak a halála miatt, aki közben már Istenboldogító látásának örvend, és majd sokkal inkább segítségedre lehet, mint itt e földi élet során. Azt se feledd, hogy csak kis idő az, amíg elszakadunk. A mennyben újra együtt leszünk egymással és Megváltónkkal, akit egész szívből együtt fogunk dicsérni, és az ő irgalmasságáról énekelünk szüntelen, s örökké boldogok leszünk. Tőle kaptuk életünket, amit ugyan később elvesz tőlünk, de csak azért veszi el, hogy sértetlen biztonságba helyezze, és elhalmozzon minket mindazzal a jóval, amit szívünk szeretne. Kegyelmes Úrnőm! Azért mondom mindezeket, hogy te is és egész családunk is úgy tegyetek, ahogy én szeretném; úgy tekintsétek e világból való távozásomat, mint Isten kedves ajándékát. Téged pedig arra kérlek, hogy kísérd édesanyai áldásoddal ezt a túlsó partra való átkelésemet, ahová annyira vágyom. Boldog örömmel írom ezeket neked, hogy ha másom nincs is, legalább ily módon fejezzem ki azt a nagy szeretetemet és tiszteletemet, amivel az anyának tartozik a fia.

Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív

Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív, irgalmazz nekünk!

A bölcselet megfogalmazása szerint jó az, aki, vagy ami megfelel a céljának. Az ember célját Isten határozta meg. „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26) János evangélista pedig kiegészíti gondolkodásunk menetét: „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Jn 4,16) Jézusban nemcsak megvolt a legnagyobb fokú szeretet az Atya iránt, hanem így tanít: „Az Atya énbennem van, és én az Atyában” (Jn 10 38) így volt ez az idő kezdete előtt is: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1) Ez a viszony semmit sem változott a megtestesüléssel, hiszen Jézus személye a Fiú személye maradt. De a fölvett emberi természet is tökéletesen oda volt kapcsolva az istenséghez és a legtökéletesebb szeretetben egyesült vele. A közmegegyezés szerint az emberben a szeretet központja a szív. Így nyilvánvaló, hogy Jézus Szíve jósággal és szeretettel teljes Szív Isten felé. Ugyanezt mondhatjuk bátran az emberekhez fűződő viszonyában is.”Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen a világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”. (Jn 13,1) „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) Irgalmazz Urunk, nekünk, és meg ne vond szeretetedet tőlünk soha!

Jézus Szíve, minden erény mélysége

Jézus Szíve, minden erény mélysége, irgalmazz nekünk!

Az erény lelki erő, mégpedig állandó készség a jóra. Erőt ad, hogy a jót könnyen és gyorsan megtegyük. Ez a litániás invokáció azonban kiegészítésre szorul: „Krisztus birtokában volt a tökéletességével összeegyeztethető erényeknek”. Ez a fogalmazásban szereplő megszorítás nem csökkenti Jézus emberi lelkének tökéletességét, hanem inkább kiemeli azt, amikor a teológusok közös nézete szerint figyelmünkbe ajánlja, hogy Jézusban nincs helye sok olyan erénynek, ami a gyarló emberi természet sajátja. Így pl. Jézusban nem volt és ma sincs hit, hiszen Ő emberi értelmével teremtetése első pillanatától látja Istent úgy, ahogy van. Remény sincs benne, hiszen Istent állandóan birtokolja. Nincs benne bűnbánat, hiszen neki bűne sem volt soha. Viszont azokban az erényekben, amelyek tökéletességével összeegyeztethetők, az alázatosságban, a legnagyobb mélységet éri el. Az alázatosság ugyanis nem bűnbánat, hanem tökéletes önismeret és önértékelés.

Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív

Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív, irgalmazz nekünk!

Értékes élmény, ha valakit eredményes munkájáért megdicsérnek. A főnök a beosztottját, a tanár a diákját, idősebb ember a törekvő fiatalt. Istennel kapcsolatban mi nem így dicsérünk, hiszen mi hozzá képest jelentéktelen parányok vagyunk. „Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad”. (Zsolt 117,1-2) Nagyon szép szokás volt, amely nálunk, magyaroknál még a XX. században is élt, hogy a katolikusok papjukat, de egymást is így köszöntötték: „Dicsértessék Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen”. Ennek alapvetését a Filippi levélben olvashatjuk: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,5-11) 

Zsolozsma 167.

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből

Isten gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten békéjében

Urunk az előző kéréshez hozzátett és határozottan hozzácsatolt egy követelményt, amely meghatározott feltételt szab, és kikötést tartalmaz. Úgy kérjük bűneink bocsánatát, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tudjuk meg tehát, hogy amit bűneinkkel kapcsolatban kérünk, azt csak akkor nyerhetjük el, ha mi is hasonlóképpen teszünk megbántóinkkal. Ezért is mondja Urunk egyik beszédében: Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (Mt 7, 2). És börtönbe vetik azt a szolgát, akinek elengedte ura az adósságát, de ő maga nem akarta elengedni az adósságot szolgatársának. Mert nem akart megbocsátani szolgatársának, ezért ő maga is elveszítette azt a kegyet, amelyben ura részesítette. Krisztus Urunk egy alkalommal még keményebb büntetést helyez kilátásba, amikor így fogalmaz: Amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket (Mk 11, 25-26). De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket (Mt 6, 15). Nem lehet majd semmi mentséged az ítélet napján, hiszen úgy fognak téged megítélni, ahogyan te is ítéltél, és azt kell elszenvedned, amit mással tettél.Isten ugyanis azt parancsolta, hogy békességesek, megértők és egyetértők legyünk az ő házában (vö. Róm 15, 5). Azt akarta, hogy amilyenekké a második születéssel tett minket, abban mint újjászületettek, ki is tartsunk: Isten gyermekei vagyunk, ezért maradjunk is meg Isten békéjében, és akikben egy a lélek, egy legyen a szándék és a vélemény is. A békebontó áldozatát nem fogadja el az Úr. Azt parancsolja neki: forduljon vissza az oltártól, és engesztelődjék ki előbb testvérével, hogy a már kibékült lélekkel végzett imádsága kiengesztelhesse Istent. Mindennél értékesebb áldozat ugyanis Isten szemében a mi békénk, testvéri egységünk: az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységében egybegyűlt nép.Mert már azokban az áldozatokban is, amelyeket elsőnek Ábel és Káin mutatott be, Isten nem az oltárra tett adományokat nézte, hanem az áldozat bemutatók szívét; ezért csak annak az adománya tetszett, akinek a szíve tetszett. A békességszerető és igaz Ábel ártatlan szívvel mutatta be áldozatát Istennek: ezzel arra tanított mindenkit, hogy amikor áldozatot mutat be az oltáron, Isten félelmében közeledjék oda, őszinte szívvel, igaz lelkülettel és békés egyetértésben. Ábel valóban így mutatta be áldozatát Istennek. Ezzel kiérdemelte azt, hogy utána ő maga is áldozat lett Isten oltárán. Mint aki elsőnek adott példát a vértanúságra, dicsőséges vérontásával ősi előképe lett az Úr Jézus szenvedésének: igaz volt, és békességes, mint maga az Úr. Ilyenek kapnak végül is jutalmat az Úrtól, és az ítélet napján az ilyenek fognak az Úrral együtt ítélkezni. Egyébként a testvérek közötti viszálykeltés vádja alól még akkor sem menthető fel a civakodó, a békebontó, a testvérekkel egyenetlenkedő ember, ha keresztény mivoltáért megölnék is: így tanúsítja az Apostol a Szentírásban. Hiszen az is meg van írva: Aki gyűlöli testvérét, gyilkos (1 Jn 3, 15), és a gyilkos nem jut be a mennyországba, nem élhet Istennel. Nem lehet együtt Krisztussal az, aki inkább Júdást akarta követni, mint Krisztust.