A év április 12.

A év április 12.

A várakozás ideje, a böjt, lassan kiteljesedéséhez ér. A borzalom, az ember legborzalmasabb ítéletének ideje jön el. Nem véletlen, hogy Jézus arra próbál figyelmeztetni, hogy „ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” [Mt 7,1]

Vajon, elmondhatjuk, hogy képesek vagyunk hibáinkból tanulni? Amit úgy is feltehetek magamnak, hogy mások hibájából; vagy, hogy magamat is ott látom, felismerem Jézus elítélésében? Megint csak az a kérdés kerül elő, hogy mennyire engedem, hogy hasson rám a tömeghatás, mások véleménye által sodortatva, mert az kényelmesebb, mint a magam felelősségét felismerni, elvállalni. Persze, kénytelen vagyok rá, hogy ilyen módon engedjek a külső kényszereknek, ha személyes, Istennel való kapcsolatom hiánya miatt, nem hallom meg azt a belső hangot, ami csak, és kizárólagosan akkor fog felszisszenni, felsóhajtani bennem, ha érzékennyé teszem magam a Lélek rezonanciájára.

Rezgések és rezonálások, hullámok és hullámzó impulzusok rengetegében élünk. Talán napról napra, egyre több impulzus ér bennünket, és ebből a rengetegből kell nekem magamnak kiválasztani melyik az, amelyikre szükségem van. Sokszor ezek az impulzusok úgy hatnak rám, hogy már csak akkor veszem észre, amikor már megtörtént az, amire rávenni próbált az az impulzus.

Isten, az egész szentírásból azt az üzenetet próbálja az emberhez eljuttatni, azt az impulzust, hogy „ember, legyél éber”, óvakodj azoktól az impulzusoktól, melyek tőlem az Istentől, aki minden jó birtokosa, őrzője, és gondviselője, elszakítani, eltávolítani próbál. E világból érkező impulzusok, melyek nélkülözik Isten szándékát, akaratát, de, mert valamilyen szűkebb kör szándékából valók, nem tartanak meg bennünket, és elterelik figyelmünket – akarva, akaratlanul is – attól, ami számunkra - úgy, ahogy nekem, úgy mindenki számára - a legteljesebb jó. Márpedig Isten minden egyes teremtménye számára az egyedüli, számára „jót” akarja.

Ezt olvasom az éberségről: „Az éberség erény, melynek tárgya a felénk irányuló megszólítás és veszedelem. Az éberség az okosság, a tisztánlátás, a jóban való megmaradás egyik föltétele. Rendes ideje a nappal, az éjszakai éberség különösen a veszedelmek és várakozás idején fontos (virrasztás). - A Szentírásban Isten őrködik, virraszt az ember fölött (vö. Mt 6,32; 2Tesz 3,3; 2Pt 2,5; Júd 24). A keresztény közösség elöljárójának fő erénye az éberség, mellyel őrködik a rábízottak fölött (ApCsel 20,31; vö. Zsid 13,17). - Az éberségre vonatkozó figyelmeztetésekben (vö. Mk 13,33-37; Mt 24,42-51; 25,1-13; Lk 12,35-46; 1Tesz 5,6-10; 1Kor 16,13-14) az erkölcsi kötelezettségek foglalata található (vö. még Mt 5,3; 18,3-10; Róm 13,8 stb.), de az éberség normája már nem a Törvény, hanem az eljövendő, ill. rejtetten jelen levő Úr. Ezért az éberség az Úrra várakozó imádság része (Mt 26,41;Mk 14,38; Ef 6,18; Kol 4,2). - Az éberség és virrasztás, az „álmatlan lélek” a keresztény ember jellemzője: a keresztség vize „lelki (szellemi) szemet” ajándékoz. Az éberség hiányában az ember hajlamos arra, hogy elbújjon az élet valóságai és a teljesítendő követelmények elől, s illúziók, ideológiák és kábítószerek segédletével elszakadjon a valóságtól.” [Katolikus lexikon]

A készület, a böjt is valami ilyen célt szolgál, éberségre akar figyelmeztetni. Egy nagyon bölcs gondolatot olvastam az interneten: „A böjtnek a lényege, hogy az embert semmi ne zavarja az Istennel való beszélgetésben, az Istennel való közösségben, Isten megismerésében. Ami ezt segíti, az jó, viszont ami ezt akadályozza, az nem jó” – nyomatékosított Szatmári Ingrid. Elmondta, sok minden zavarhatja az Isten és az ember kapcsolatát, és e zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja lehet az önfegyelem, önmegtartóztatás az étkezés és az élet bármely más területét illetően, vagy a különös igyekezet a hálából fakadó jócselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. Az egyiket passzív böjtnek, a másikat aktív böjtnek nevezhetjük, de mindig imádságos lelkülettel gyakoroljuk. „A húsvét előtti böjti időszak a keresztény alázatra nevelésünk ideje, azért mert Isten »a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad« (1Pt. 5,5). Jelentsenek böjti napjaink egy útvonalat, amelyen a nagypénteki kereszt alá felkészült lélekkel jutunk” – fogalmazta meg nagyböjti intelmét a csíkszeredai református egyházközség lelkésze.” [http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/reformatus-nagybojt-a-hit-elmelyitesenek-idoszaka]

»Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.

Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.

Aki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.

Megismertette az ő utait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.

Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.

Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.

Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.

Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.

Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.

Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.

Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.

Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.

Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.

De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;

Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.

Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.

Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.

Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!

Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!« [Zsolt 103]    Ámen

Zsolozsma 98.

Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból

A Húsvét részesei leszünk

A Húsvét részesei leszünk, most még csak előképileg, bár ez a kép már tisztább, mint az ószövetségi volt. (Maga a Húsvét ugyanis az Ószövetségből való; de ki merem mondani, hogy az a Húsvét még az előképnek is csak homályos képe volt.) Nem sok idő múltán azonban következik a még tisztább és még igazibb Húsvét, tudniillik akkor, amikor az Ige azt az újat fogja inni velünk együtt az Atya országában, és világosan elénk tárja, és tanítja mindazt, amit most még nem fedett fel a maga teljességében. Mert mindig az számít újnak, amit most fog fel értelmünk. Hogy milyen az az ital és annak vétele, arról beszélni a mi dolgunk. Krisztus dolga pedig tanítani, hogy a tanításban részesedjenek tanítványai is. Mert annak tanítása, aki táplál, eledel. Tégy róla, hogy mi is részesei legyünk a törvénynek, nem betű szerint, hanem evangéliumi módon, tökéletesen, és nem töredékesen, mindörökre, és nem időlegesen. Tegyük fővárosunkká nem a földi Jeruzsálemet, hanem a mennyei várost; mondom, nem azt, amelyet most hadseregek taposnak, hanem amelyről az angyalok dicsérettel és válogatott kifejezésekkel magasztalnak. Ne fiatal bikákat áldozzunk, sem szarvat, patát növesztő bárányokat, amelyeket inkább a halálra szánnak, mintsem az életre, és nincs bennük értelem. Inkább a dicséret áldozatát ajánljuk fel Istennek a mennyei oltáron az égiek kórusával. Hatoljunk át az első függönyön, járuljunk oda a másodikhoz, és tekintsünk be a legszentebb szentélybe. S hogy még többet mondjak, áldozzuk fel magunkat Istennek: sőt, minden áldott nap önmagunkat és minden cselekedetünket áldozzuk fel. Mindent vállaljunk el az Igéért, szenvedéseinkkel kövessük az ő szenvedését, vérünkkel tiszteljük vérét, és buzgón igyekezzünk a keresztre. Ha cirenei Simon vagy, fogd a keresztjét, és kövesd! Ha gonosztevő vagy, és vele együtt keresztre lettél szögezve, akkor becsületes emberkent ismerd el őt Istenednek; ha őt, helyetted és bűneidért, a bűnösök közé számították, te őmiatta válsz igazzá. Imádd azt, akit miattad feszítettek meg; és kereszten függve a meggyaláztatásokból is gyűjts magadnak érdemet. Halálod által szerezd meg üdvösségedet; Jézussal együtt lépj be a paradicsomba, így fogod majd megérteni, hogy milyen értékeket tékozoltál el. Ezeken a szépségeken jártasd lelki szemedet; a csúfolódót pedig hagyd odakint meghalni káromló szavával együtt. Ha arimateai József vagy, kérd el a holttestet attól, aki keresztre szegeztette; és tiéd lesz az, aki a világ engesztelő áldozata. Ha Nikodémus vagy, Isten éjszakai tisztelője, kend meg Jézust a temetésre szánt kenetekkel. Ha az a bizonyos Mária vagy, vagy a másik Mária, vagy Szalóme, vagy Johanna, sirasd hajnalban könnyeiddel Krisztust. Törekedjél arra, hogy te lásd meg elsőnek az elmozdított követ, talán az angyalokat is, de inkább magát Jézust.

Nagyböjt 5 hete szombat

Istenünk, aki szünet nélkül munkálkodok az emberek üdvösségén, de most különösen elárasztod kegyelmeddel népedet, kérünk, tekints jóságosan választottaidra, hogy akik a keresztségben újra fiaid lettek érezhessék atyai oltalmadat.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által,aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5 hete szombat

Ez 37, 21-28; Jn 11, 45-57

„Főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse.

A közelmúlt szentmiséiben, a szertartásos olvasmányokban Jézus sokoldalúan fejtegette zsidó hallgatóinak, hogy az Atya erejével végzi csodatetteit. Egyre nyíltabban beszélt arról, hogy benne az Atya él és cselekszik. Hamarosan kifejtette azt is, hogy „Én és az Atya egy vagyunk”(Jn 10, 29) Meg is erősítette: „Ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában”(38) Ezek a megnyilatkozások életveszélyes helyzeteket alakítottak ki.Hol rögtön meg akarták ölni, hol pedig el fogni és bíróság elé állítani. Miért erősítette mégis egyre jobban az addig nem ismert igazságot? Az Atya kifejezést eddig a zsidók csak arra használták, hogy az egyistenhitet vallva, rámutassanak, hogy Isten. Olyan, mint egy jó édesapa. Jézus, pedig azt állítja, hogy ez a szó név, tulajdonnév, hogy az egyistenhit Istene nemcsak olyan, mint egy jó apa, hanem valóságosan Atya, mert kezdettől (Jn 1, 1) azaz öröktől fogva születik tőle szellemi, isteni módon egyszülött Fia. Így az Istenben két személyt ismerünk meg, akik ajándékozás folytán közösen birtokolják a végtelen isteni természetet. Később kiegészíti tanítását, hogy van harmadik Isteni Személy is, akinek együttesen ajándékozzák az isteni természetet. Jézusnak mindezt sokoldalúan be kellett jelentenie, ki kellett nyilatkoztatnia, mert a Szentháromság Isten mélységes, örök titka ismert kell, legyen az Új és örök szövetségben, amelyet Jézus saját vérében köt meg a benne hívőkkel. Ennek ismerete és elfogadása az üdvösség feltétele. Amikor ezt a tanítást Jézus a negyednapja sírban nyugvó barátja, Lázár feltámasztásával is megerősíti, betelt a pohár ellenségei asztalán. Egész Jeruzsálem körmenetszerűen jár Lázárékhoz feltámadt embert nézni, és hatására sokan hisznek Jézus istenségében, a főtanács kétségbeesetten kérdi önmagától: „Mit csináljunk? Ez az ember(!)ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket”(47-48) Amint később kisült, erről szó sem volt. Maga a helytartó is Jézusnak hitt, nem a főpapoknak, Ostoba félelem és gonosz félelemkeltés volt az egész hűhó.„Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mintha az egész nemzet elveszik! Ezt, pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt”(49-53) Ebből következik, hogy Jézus nagypénteki pere kirakatper volt. Amikor hazánk igazi reformjáról esik szó, nem egyszer hangzik el: Jézus fog uralkodni, az igazság és szeretet Királya. Aki szenvedésével, halálával. És feltámadásával kellően igazolta magát.

2014.04.12. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.12. szombat

Az Egyház, mint család

A Teremtő az embert tudatosan férfinak és nőnek teremtette. Nekik természetes közegük a család. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, vagyis a régi családját, amelyben született és felnevelkedett, és feleségéhez ragaszkodik, vagyis új családot alapít. Ez a ragaszkodás a szeretetet jelenti. Hivatása lesz mindegyiknek, hogy azért éljenek, hogy a házastársat tegyék boldoggá, majd kettejük szerelméből fakadjanak új életek, és így jöjjön létre az új család, a szeretet új egysége. Ha ezt megértették volna és megvalósították volna a mi századunkban, akkor nem követtek volna el millió vétket egymás ellen a család tagjai, nem züllesztették volna le az életet és közéletet, sajnos az Egyház életét is. Boldog lenne minden nemzet. Üdvözítőnk azért jött le a földre emberalakban, hogy megváltsa a világot, helyreállítsa a rendet, új, boldog társadalmat hozzon létre. Akik ezt elfogadták, azok melléje szegődtek, és kegyelmével elkezdték építeni a krisztusi családot. Mivel a kegyelmet Jézus által kaptuk és kapjuk folyamatosan, azért a családalapításhoz is külön kegyelmet rendelt az Úr, amelynek közvetítője a házasság szentsége. Ez ad erőt a megváltott embernek, hogy az igazság és szeretet életét vállalni és valóra váltani képes legyen a családban. A keresztény házasságban mindig tiszták voltak az összekötő szálak. Még ötven évvel ezelőtt is kevés volt a katolikusok válása. Most már ott tartunk, hogy a megkötött házasságok több mint fele megszűnik, sokan pedig meg sem kötik a házasság szentségét. Nem könnyű az Egyházat, mint közösséget sem családnak tekinteni. Jézus mellett közösséget képeztek az apostolok. Ez szeretetközösség volt, bár nem minden zavar nélkül. Jézus mennybemenetele után száz körül volt hívei száma. Összegyűltek az utolsó vacsora termében a tizenegy apostollal együtt.„Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt”(ApCsel 1,14) Az Apostolok Cselekedetei könyvében igen sok utalás történik arra, hogy milyen nagy szeretettel érintkeztek egymással, eladták házukat, földjüket, hogy másokon segítsenek, és még a kívülállók is megállapították: Nézzétek, mennyire szeretik egymást. Az egyik legfontosabb tennivalónk az egyházi életben: helyreállítani a szeretet-közösséget.

Ferenc pápa: a Sátán a XXI. században is létezik

Tanuljuk meg az evangéliumból, hogyan küzdjünk a Sátán kísértései ellen. Mindnyájunkat érnek kísértések, mert a Gonosz nem akarja életszentségünket – mondta a pápa április 11-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Homíliáját a Szentatya a Gonosz elleni küzdelem témájának szentelte. Kiemelte: ezzel a harccal minden kereszténynek szembe kell néznie. A Sátán sokszor megkísértette Jézust, és Jézus érezte életében a kísértéseket, csakúgy, mint az üldöztetést. Ha követni akarjuk Jézust, akkor jól kell ismernünk ezt az igazságot.

Minket is érnek kísértések, minket is megtámad a Sátán, mert a Gonosz lelke nem akarja életszentségünket, nem akarja a keresztény tanúságtételt, nem akarja, hogy Jézus tanítványai legyünk.

Mit tesz a gonosz lélek, hogy eltávolítson bennünket Jézus útjáról kísértésével? A Sátán kísértésének három jellemzője van, és nekünk ismernünk kell ezeket, hogy ne essünk csapdába. Hogyan távolít el bennünket Jézus útjáról a Gonosz? A kísértés finoman kezdődik, de azután egyre növekszik. Növekszik, és megfertőz másokat is, ráragad egyik személyről a másikra, és arra törekszik, hogy elérje az egész közösséget. Végül igazolja önmagát, hogy megnyugtassa a lelket. Növekszik, megfertőz, és igazolja önmagát.

Jézus első megkísértése csábításnak tűnik: a Sátán azt mondja Jézusnak, hogy vesse le magát a templomról, és így mindenki azt mondja majd: „Íme, a Messiás”. A Sátán ezt tette Ádámmal és Évával is. Ez a csábítás. Szinte úgy beszél, mintha egy lelkivezető lenne. Amikor elutasítják, akkor növekszik, és még erősebben tér vissza. A pápa emlékeztetett Lukács evangéliumára: amikor a Sátánt visszautasítják, akkor társakat keres magának, és gonosz lelkekkel tér vissza. Tehát úgy növekszik, hogy másokat is magával ránt. Jézus esetében is ez történt. A Gonosz megszállja ellenségeit. Ami egy csöndes vízsugárnak tűnt, az dagállyá nő. A kísértés növekszik, megfertőz, és végül önmagát igazolja.

Amikor Jézus a zsinagógában prédikált, ellenségei azonnal lekicsinyelték: „Ez nem József, az ács fia? Nem Mária fia? Soha nem járt egyetemre! Milyen hatalommal beszél? Nincs iskolai végzettsége!” A kísértés mindenkit magával ragadott Jézus ellen. Az önigazolás csúcspontja pedig a pap, amikor azt mondja: „nem tudjátok, hogy jobb, ha egy ember hal meg, és így megment egy népet?”

A kísértés növekszik és megfertőz másokat is. Gondoljunk például a pletykára: egy kicsit irigylem azt a személyt, és meg kell osztanom ezt az irigységet valakivel, és ezt mondom neki: Láttad...? És növekszik, egyik embert a másik után fertőzve meg. Ez a pletykák mechanizmusa, és mindnyájunkat érint ez a kísértés. Ez mindennapi kísértés.

Szelíden kezdődik, mint egy vízsugár, majd megfertőz, végül igazolja önmagát. Legyünk tehát éberek, amikor szívünkben érzünk valamit, ami végül elpusztítja az embereket. Legyünk figyelmesek, mert ha nem állítjuk le időben, akkor növekszik, és másokat megfertőz, és oda vezet, hogy igazoljuk a rosszat, mint ahogy ezek a személyek igazolták önmagukat, azt állítva, hogy jobb, ha egy ember hal meg, mint ha egy nép.

Mindnyájan ki vagyunk téve a kísértéseknek, mert a spirituális élet, keresztény életünk törvénye a küzdelem. Mert e világ fejedelme, a Gonosz nem akarja életszentségünket, nem akarja, hogy kövessük Krisztust. Talán közületek azt mondhatná valaki: „De Atyám, Ön milyen régimódi! A Sátánról beszél a XXI. században?!”

A Gonosz létezik. A Gonosz létezik! A XXI. században is! Nem lehetünk naivak! Meg kell tanulnunk az evangéliumból, hogy hogyan küzdjünk ellene – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Zsolozsma 97.

Szent Fulgentius ruspei püspöknek „A hitről Péternek” írt értekezéséből

Krisztus önmagát áldozta fel értünk

A Szentháromság, az Ó- és Újszövetség egy Istene az áldozati állatok húsának a feláldozását parancsolta meg atyáinknak. Ezzel előre jelezte azt a legdrágább áldozatot, amelyet Isten egyszülött Fia mutat be, amikor majd emberi testben feláldozza magát irgalomból érettünk. Krisztus ugyanis az apostoli tanítás szerint odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek (Ef 5, 2). Valóságos Isten és valódi főpap ő, aki nem a bakok és a borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be értünk egyszer s mindenkorra a szentélybe. Ezt jelképezte az ószövetségi főpap, aki az áldozati vérrel évenként egyszer lépett be a legszentebb szentélybe. Krisztus tehát önmagában egyesítette mindazt, amit megváltásunkra szükségesnek ítélt. Ő maga ugyanis a pap és az áldozat, ő az Isten és a templom. Ő a pap, aki megszerezte a kiengesztelésünket; ő az áldozat, ami által kiengesztelődtünk; ő a templom, amelyben kiengesztelődésünk történt; ő az Isten, akivel kiengesztelődtünk. Ő az egyedüli pap, áldozat és templom, mert mindezt Isten létére magára vállalta szolgai alakban; de isteni mivoltában nincs egyedül, mivel istenségében egy az Atyával és a Szentlélekkel. Higgyed tehát rendületlenül, és semmiképpen se kételkedjél, hogy maga az egyszülött isteni Ige emberré lett, és odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek. Az Ószövetségben az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben neki áldozták fel az áldozati állatokat a pátriárkák, a próféták és a papok. Most pedig az Újszövetség idején az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben – akikkel egy az ő istensége – neki mutatja be hitben és szeretetben a kenyér és bor áldozatát a katolikus Anyaszentegyház szünet nélkül az egész földkerekségen. Azok a véres állatáldozatok jelképezték Krisztus testét, amelyet ő, a bűn nélkül való, áldozatul adott bűneinkért, de jelképezték Krisztus vérét is, amelyet bűneink bocsánatáért kiontott. Ebben az áldozatban pedig hálát adunk azért, és megemlékezünk arról, hogy Krisztus feláldozta értünk testét, és hogy Istenünk értünk ontotta vérét. Erről az Apostolok Cselekedeteiben Szent Pál így beszél: Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljárókul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg magának (ApCsel 20, 28) Azok a régi áldozatok tehát csak képletesen jelezték azt, hogy mi milyen ajándékot fogunk kapni; ez az áldozat pedig már világosan megmutatja, hogy már megkaptuk ezt az ajándékot. Azok az áldozatok előre jelezték, hogy Isten Fiát megölik majd a gonoszokért; ez az áldozat pedig azt hirdeti, hogy már megölték a bűnösökért, amint az Apostol tanúsítja: Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért (Róm 5, 6), továbbá: Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk (Róm 5, 10). 

Nagyböjt 5 hete péntek

Kérünk,Istenünk jóságos irgalmaddal oldozd fel híveidet,hogy a bűn bilincséből,mely gyengeségeink miatt fogva tart minket kiszabaduljunk
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által,aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5 hete péntek

Jer, 20, 10-13 Jn 10, 31-42

„Én és az Atya egy vagyunk"

Ismét hosszú vitában ált Jézus a zsidókkal a jeruzsálemi templomban a téli templomszentelés ünnepén. Azt követelték tőle, hogy mondja meg nyíltan, ha ő a Messiás. Jézus viszont a csodáira hivatkozott, amelyeket művelt. Ezeket az Atya nevében cselekedte. Ha ő egyszerű ember, és úgy állítaná magáról, hogy Messiás, az isteni erőt, feltételező csodákat nem művelhetné. És ekkor megtetézi kijelentéseit azzal, hogy nemcsak az Atya nevében cselekszik, hanem egy vele. Nem azt mondja, hogy azonos személy vagyok vele, hanem egy valami vagyok vele. Más személy, mint én. Az egységünk abban áll, hogy a természetünk egy és azonos. Nem csodálom, hogy az emberek ezek miatt a kinyilatkoztatások miatt kapkodták a fejüket. Talán még ma is, kicsit húzza egyik-másik testvérünk a fülét ezeket hallva: Én nem vagyok az Atya, akit ismert Mózes és az ősapák, akit a zsidó nép nem úgy mondtak Atyjának, mint ahogy Jézus értette. Korukban Mózes és a próféták is azért harcoltak, hogy ne kövessék a zsidók a pogányok felfogását, akik különböző teremtményeket mondtak isteneknek. Csak egy Isten van, és ezt csak a zsidók vallották akkoriban a Szentírás tanúsága szerint. Ez igaz, ha megkülönböztetjük Istenben a személyektől a természetet. Ez a természet, az isteni lényeg jelenti a végtelen nagy értelmű és akaratú szellemi létet. Ez valóban egy. Nem is lehetne kettő vagy még több, mert a végtelen kizár minden mást. Ezt a végtelen isteni természetet birtokolja az akkori zsidók tudása szerint egy isteni Személy, aki gondolkodik és akar végtelen fokban ezzel a végtelen isteni értelemmel és akarattal. Mivel hitük és tapasztalatuk szerint az isteni Személy végtelenül jó és szerető szívű. Olyan, mint egy jó édesapa a családban, tehát ő az emberiség nagy közösségének az Atyja. Itt van most a Názáreti Jézus. Erős, egészséges, és mint minden embernek, van emberi lelke, benne ész és akarat. Dolgozik, jön-megy, beszél. Lelke értelmével mindenkinél többet tud, és többet akar az akaratával. Személye birtokolja mind a testét, mind a lelkét, de ha rákérdeznek, ki vagy te, vagyis mi van a személyeddel, az egyszerű emberek úgy vélik, az egy régi próféta személye. A tanítványai szerint viszont Isten Fia, tehát isteni Személy. A személye nem azonos az Atya Személyével, de egy valami közös, azonos bennük, az istenség, az isteni természet, amelyet közösen birtokol az Atyával, mivel tőle kapta ajándékba. Ezek után az Első Isteni Személyről már nem úgy beszél, hogy Isten olyan, mint egy jó apa, atya, hanem valóban ez a tulajdonneve: Atya, mert a Második Isteni Személy tőle születik isteni, szellemi születéssel, ezért a neve Fiú, de mondjuk Szónak, Verbumnak, Logosznak is. Később sokat beszél a Harmadik Isteni Személyről is, aki az Atyától és a Fiútól származik. Kettőjük Szeretete. Nem könnyű érteni, sőt megérteni nem is lehet. Kegyelemmel elfogadni, azt lehet. Okos beszéd, magas és mennyei.