129. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.16. szombat

A tisztítóhelyről II.

A tétel szavai megadják a tisztítótűz „névleges meghatározását”, és azt állítják, hogy van valami közbenső állapot az ég és a pokol között. „Az istenszeretetben elhaltak lelke” azokra vonatkozik, akik nem halálos bűn állapotában hunytak el. Ez pedig a gondviselés jelen rendjében azt jelenti, hogy nem halálos bűn állapotában, hanem istenszeretetben haltak meg. Ilyen állapot az, amikor a lélekben bocsánatos bűnök találhatók. „A bűnök foltja” kifejezés arra utal, hogy az elkövetett bocsánatos bűnök terhelik a lelket, és csak úgy tűnnek el, ha megbánjuk őket. De azt is jelenthetik, hogy ezekért a bocsánatos vagy halálos bűnökért még tartozunk valami adóssággal. Lehetnek pl. az elkövetett bűnök után megmaradt rosszra hajló készségek is. Ezek a foltok esetleg megférnének a megszentelő kegyelemmel, de nem egyeztetethetők össze a mennyország teljes tisztaságával. Az a kifejezés: „Mindezek együttesen vagy egyesen ideiglenes tisztító büntetéssel engesztelődnek ki, azt jelenti: A tisztítóhely nem örökké tartó, büntetései ideiglenesek, tehát egykor véget érnek, és lemossák a fönti foltokat, úgy, hogy elmondható: a lelkek eleget szenvednek ezekért a foltokért, minthogy a büntetés hatása a lélek megszabadulása foltjaitól. A lélek pedig ilyen büntetésekkel kiengesztelődik, vagyis olyanná lesz, hogy semmi sem késleltetheti többé a bejutást a mennyországba. A tisztítóhelynek kapuja van a mennyországba. Azon át lép be a megtisztult lélek a mennyei boldogságba, és ott a földön kiérdemelt boldogságot. Ott már nincs megkülönböztetés, hogy a földön tisztult-e meg, vagy a tisztítóhelyen. Mégis az a jobb állapot, ha a tisztulás mihamarabb megtörténik, lehetőleg még a halál előtt, mert a tisztítóhely szenvedéseit igazán az teszi nehézzé, hogy még mindig nem láthatom a legtisztább örömforrást: Urunk Jézus Krisztus emberi arcát, nem is beszélve arról a hiányról, hogy nem boldogít Isten színről-színre látása.

128. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.15. péntek

A tisztítóhelyről

A halálon túli dolgokról gondolkodva először azokkal a lelkekkel foglalkoztunk, akik megszentelő kegyelem állapotában haltak meg, és mentesek voltak a bocsánatos bűnöktől is, és nem terhelte őket a földről hozott, bűnökért járó ideiglenes büntetés sem. Mivel azonban teljesen tiszta, kis bűnöktől és ideig tartó büntetésektől is mentes lelkek valószínűleg nem minden halálozás alkalmával jelentkeznek az örök Bíró előtt, foglalkoznunk kell most azokkal is, akiket nem rögtön a két végső állapot vár. Mi lesz azok sorsa? Van mód befejezni a tisztulási folyamatot, amelyet elkezdett az ember a földi életben, felgyorsíthatott a súlyos betegség szenvedéseiben? De akár a betegség kínjai, akár kísértések heve miatt valami új tökéletlenség, hiba vagy türelmetlenség is jelentkezhetett a lélek mélyén, esetleg a gonosz lélek más cselvetései megzavarták a lélek állapotát, és ezek a friss gondok már nem voltak rendezhetők a halál pillanatáig, akkor mi történik a lélekkel? Aki tehát nem teljesen tiszta, nem egészen kész a mennyországra, az isteni igazságosság nem tilthatja ki végleg az üdvösség helyéről és állapotából. Kell lennie egy olyan helynek, állapotnak, amelyben ezek az utolsó, néha nagyon hosszúra nyúló folyamatok lezajlanak. Most ezzel a hellyel és állapottal foglalkozunk. Az üdvösség forrásában nem leljük a tisztítóhely kifejezést, hanem helyette ezt találjuk: tisztulás és tisztító tűz.Létezik tisztítóhely, ahol az Isten szeretetében elhunytak közül azok lelkei engesztelődnek ki Istennel, Ideiglenes tisztító büntetés által, akiknek lelkén bűnök foltja maradt.

127. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.14. csütörtök

A pokolbüntető mérsékléséről.

Arról szó sem lehet, hogy bármilyen kis adagolásban, de valamilyen erő csökkenteni tudná a büntetés hevét. Ha így lenne, végül el kellene fogynia a büntetésnek. Van, aki állítja, hogy a fel nem oldozott halálos bűn büntetése a földi életben időnként mérséklődik. Ezt a nézetet ismerte már Szent Ágoston is, és nem ítélte el kifejezetten, vagyis kissé hajolt feléje: „Úgy vélik, hogy a kárhozottak büntetése bizonyos, általuk tetszés szerint megjelölt időközönként mérséklődik. Így is megérthető, hogy megmarad irántuk Isten haragja, vagyis a kárhozat fennáll, (mert ez az Isten haragja, nem az isteni lélek felkavarodása), hogy haragjában, azaz miközben haragja megmarad, mégse tartsa vissza irgalmát, nem úgy, hogy véget vet az örök kínoknak, hanem hogy könnyebbséget ad legalább időnként a gyötrelmeknek” (ML 40 284,R 1932) Prudentius húsvéti himnuszában főleg Krisztus feltámadásának éjszakáján említ ilyen mérséklődést (ML 59 827) Ezek azonban kivételes vélemények, botránkozást is okozhatnának, ha húsvét előtt a kárhozottakért kezdenénk imádkozni. Újabb kérdés, hogy a pokolban megbocsátható-e a bocsánatos bűn, és ennek a bűnnek a bocsánata megtörténhetne-e? Úgy tűnik, nem, mert a bűnt ott visszavonni nem lehet, továbbá a bűnbocsánathoz mindig kell isteni kegyelem, azt pedig ott nem osztanak. Igaz, hogy a bocsánatos bűnért önmagában nem jár örök büntetés, de a pokolban ez is örökös lesz. A kárhozottak megátalkodottságáról. A kárhozottak abszolút megátalkodottak, mert annyira megszilárdultak a rosszban, hogy semmi erkölcsi jóra nem képesek, Istent mindig gyűlölik. Ha valaha tudnának bűnbánatot tartani, akkor a pokol nem lenne örök. Életem legborzasztóbb élménye volt, amikor a halállal vívódó nagyon öreg beteg mindent szépen elfogadott, amit az Egyház adni tud, de egy bűnt nem tud megbánni. Őt valaki fiatal korában annyira megbántotta, hogy azt megbocsátani nem lehet. Döbbenten ültem az ágy mellett. Kérleltem, változtasson ezen az akaraton, mert ha nem teszi meg, a többi bűnére sincs bocsánat, és ezért az egyért is kárhozat jár. Percekig tartott a néma lelki tusa. Én meg a jelen lévő Úr Jézus Krisztushoz rimánkodtam: Uram! Te egy hívő szavára azonnal küldtél engem, és én minden munkámat félretettem, indultam, mert erre tanítottál engem. A Te kezed tele kegyelemmel. Adj a betegnek kegyelmet, hogy tudjon megbocsátani megbántójának.Értesd meg vele is, hiszen jó gyermeked. Megtört a csend: Jól van, megbocsátok. Remélem, boldogan vár majd ő is engem a mennyország kapujában.Időben adott és elfogadott kegyelem.

HAMVAZÓSZERDA

HAMVAZÓSZERDA

Stációs-templom: Szent Sabina

a.) Eredete. A Hamvazószerda a farsang utáni első szerda. Nevét: Feria IV. Cinerum, a hamutól nyerte, melyet a püspök vagy a pap ezen a reggelen a szentmise előtt megszentel és a hívők fejére szór e szavakkal: Memento homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris = El ne feledd ember, hogy porból vagy és porrá leszel. Mert az első bűn után így szólt Isten Ádámhoz : «Átkozott legyen a föld, melyet munkálsz, tövist és bojtorjánt teremjen, arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg vissza nem térsz a földbe; mert por vagy és porrá leszel.» (1 Móz 3,17-19)
A szenthamu elfogadásával elismerjük az embernek a föld porából való származását és a halál után a földbe való széthullását bűnei büntetéséért. Ez szentelmény és a hamu az Egyház szentelő imái által gyógyító erőt nyer és lelkünkben az igazi bánat felébresztésére szolgál, hogy általa egy új és jobb életre feltámadjunk.
A hamut az előző év Virágvasárnapján szentelt pálmaágból kell előállítani, tehát a győzelem és a diadal szimbólumából, mert az igaz bánat is erre vezet el.

b.) Története. A hamuval való meghintés már az Ószövetségben a bűnbánat jele volt. Így a niniveiek is Jónás prédikációjára bűnbánatot tartottak és ennek jeléül hamuval hintették be fejüket. Ugyanazt olvassuk Juditnál és Mardocheusról is. A hamu ugyanis kifejező jelképe a földiek múlandóságának és így természetes voltánál fogva magában is alkalmas, hogy bűnbánatra intsen. A keresztényeknél eleinte csak a nyilvános vezeklők homlokát szórták be a böjt kezdetén a gyász és vezeklés jeléül, később, a IX. századtól kezdve a hivők is közéjük álltak és meghamvazkodtak. A X. században rendelte el II. Orbán pápa, hogy mindenkit hintsenek meg hamuval, a világiakat és a papokat egyaránt.

c.) Szertartása. Áll egy bevezetésből, mint a szentmise rítusa. Ezután jön négy szentelő imádság, majd magának a hamvazásnak a szertartása és lezárul egy imádsággal, melyben eredményes vezeklésért és a böjt áldásos megkezdéséért imádkozik az Egyház. A hamvazás alatt a kórus bűnbánati énekeket énekel. Ezek életünk megjavítására serkentenek és eredetileg a nyilvános vezeklők kizárása alkalmával és a vezeklő-körmeneteken énekelték.

Introitus: Könyörülsz mindenen, Uram, és mit sem utálsz abból, amit alkottál; elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért és megbocsátasz nekik, mert te vagy a mi Urunk istenünk!

NAGYBÖJT

NAGYBÖJT

A megváltás ünnepeinek közelebbi előkészülete

1. A nagyböjt szelleme: «Itt van számunkra a bűnbánat ideje, hogy bűneinkért vezekeljünk és így lelkünket megmentsük», mondja az Egyház a zsolozsmában. Szent Benedek, aki Regulájában az ősegyház szellemét őrzi meg számunkra, azt mondja: «Bár a keresztény ember egész életének folytonos nagyböjtnek kellene lennie, mégis legalább ezeknek a szent napoknak a megtartásában tanúsítsunk teljes buzgóságot, hogy a többi idő hanyagságait helyrehozzuk.» Hogy ezt a két tanácsot követhessük, meg kell ismernünk a nagyböjt lelkét, erre pedig két dolog segít: elmélkednünk kell a liturgiának a természet életével való kapcsolatáról, és ismernünk kell a történetét.
A természetben most folyik a tél és a tavasz közti küzdelem, de már a hó és a jég elmúltak, már új csirák rügyeznek, új virágok fakadnak. A liturgiában is lelki tavasz van, tart még a közöny tele és a bűn sötétsége, de bontakozik az új élet is. A kegyelem kipattantja a lélekcsirákat és bontakoznak az új, a szebb élet mennyek számára nyíló virágai. A «vita nuova», melyről Dante énekel, ez a tavasz ígérete a természetben és a lélekben, és ennek az új életnek a szolgálatában áll a liturgia. A nagyböjt először a hívők számára volt a lelki megújulás ideje. Azt mondhatnók, ez volt a hívők negyvennapos lelkigyakorlata, ezért a liturgia szellemében cselekszünk, ha a nagyböjt idején lelkigyakorlatot tartunk (még pedig, ha lehet, zárt lelkigyakorlatot). De azután a liturgia a bűnösök számára is új életet jelent, a vezeklés útján újra beoltódhatnak ezek a bűn által elszakított és elszáradt ágak a régi tőbe, a mi Urunk Jézus Krisztusba, hogy az Ő életereje keringjen bennük is. Végül az újonnan jöttek, a most megtértek számára is az új életre való előkészület, amely új élet a keresztségben kezdődik az örökkévalóság számára. Amit a liturgia és a természet közti elmélkedés mutat, azt bizonyítja a történelmi fejlődés is.

2. A nagyböjt régen: A nagyböjt kialakulásában több fokozatot látunk:
a.) A böjt maga fejlődött ki legelőször. Szent Iréneusz püspök (†202) értesítése szerint a második században a húsvéti böjt csak egy vagy két napig tartott, Nagypénteken és Nagyszombaton, mikor az Isteni Vőlegényt kiszakították övéi közül, s azok utána szomorkodtak. A harmadik századból való feliratok szerint (például Szent Ipoly püspök szobrán levő felirat szerint a lateráni múzeumban) már kb. két hétig tartott a böjt. A negyedik században már majdnem általános volt a «quadragesima», a negyven napos böjt. Ez a mai első böjti vasárnappal kezdődött, de mivel vasárnap nem böjtöltek, ezért tulajdonképpen csak 36 napon át tartott. Valószínű Nagy Szent Gergely pápa csatolta még ide a Hamvazószerdától vasárnapig terjedő négy napot, hogy teljes legyen a negyven nap, amint az Úr Jézus is negyven napig böjtölt.
b.) Amikor Európa népei még jórészt pogányok voltak, akkor ez a negyven nap arra szolgált, hogy a kateckumeneket, a keresztségre kijelölt hittanulókat előkészítsék a szent keresztség felvételére, melyet Húsvét vigíliáján, azaz Nagyszombat éjszakáján szolgáltattak ki. Ez Rómában a IV. és V. században virágzott, de Európa többi országaiban a VII. századig tartott. Ez az oktatás különféle vizsgákkal és szertartásokkal járt, amelyek a mai miseszövegekben is megtalálhatók.
c.) A kora középkorban még egy másik komoly szertartás is járult a nagyböjthöz: a nyilvános bűnösök vezeklése. Ez nagyböjt elején kezdődött, amikor a vezeklők elhagyták a közösséget és nagycsütörtökön fejeződött be az ünnepélyes visszafogadással. Ez a szokás körülbelül a XII. századig volt szokásban. Ma is megvan a nyoma a hamvazásban és a nagycsütörtöki szertartásban.
d.) A vezeklőkre és a hittanulókra való tekintettel, nagyböjt alatt Rómában minden nap volt stáció. Ezek határozott befolyással voltak a mai miseszövegekre. Nagyböjt idején különösen figyeljünk erre. Rómának azt a helyet kellene elfoglalnia a katolikus hívők lelkivilágában, minőt Jeruzsálem foglalt el a hithű ószövetségi zsidóság lelkében. A megértett és átélt liturgia hathatósan hozzásegít, hogy igazán «római» katolikusok lehessünk és lélekben egyesülhessünk legalább a stációs napokon a Szentatyával és a köréje sereglő római hivőkkel.
e.) Az Úr Jézus szenvedése az első négy hétben még nem domborodott ki a liturgiában, csak az utolsó kettőben. Az első négy hét azonban már lelkileg arra készített elő, hogy a szenvedés hetén és a nagyhéten teljesen együttérző lélekkel vegyünk részt az Úr Jézus keresztjében. A későbbi középkor áhítata inkább a liturgián kívüli ájtatosságokat teremtette meg, aminő a keresztúti ájtatosság. A liturgiában a szenvedésről szóló votív-misék és a Fájdalmas Szűz ünnepe tanúsítja a középkor áhítatát. A keresztény ókor nem a szenvedő Emberfiát szemlélte elsősorban, hanem a kereszt által győzelmes és megdicsőült királyunkat. Ezért az utolsó történelmi motívum:
f.) a húsvét misztériuma, a halál és az élet csodálatos megjelenítése előreveti diadalmas lényét, és át- meg átszövi a nagyböjt miséit is a megváltott nemzedék misztériumos lelkülete. Erről nem szabad megfeledkeznünk, ha a most következő miséket igazán meg akarjuk érteni. Ezen hat motívum közül domborodik ki valamelyik mindegyik szentmisében, hogy azután ezeknek az összetétele adja meg azt a lelkületet, amely keresztény őseink lelkivilágát oly széppé tette.

3. A nagyböjt ma: Napjainkban, amikor már nincsenek sem vezeklők, sem a keresztségre készülő hittanulók, a Húsvét előtti idő minden keresztény ember számára az élet megújításának ideje az Úr Jézus szellemében. Krisztussal keresztre kell feszítenünk bűneinket őszinte bánattal és elégtétellel (húsvéti gyónás) és a dicsőségesen győzedelmes királyunkkal fel kell támadnunk a bűn sírjából (húsvéti szentáldozás). Ennek a fenséges célnak elérésére három eszközünk van: a böjt, az imádság és az alamizsna.

A böjt kettőt foglal magában:
a.) Az egyik a testi böjt. Ez valamikor igen szigorú volt, de az Egyház az idők folyamán igen enyhítette. Ma nálunk a következő böjti rend áll fenn:
     I. Szigorú böjti napok, vagyis amelyeken húsfélét nem eszünk, és napjában csak egyszer lakunk jól, a következők: Hamvazószerda; a nagyböjt minden péntekje; a kántorböjtök péntekje; Nagyszombaton délig; Karácsony, Pünkösd és Nagyboldogasszony vigíliája.
     II. Enyhített böjti napok, vagyis amelyeken kétszer szabad ugyan húst enni, de csak egyszer lakunk jól: a nagyböjt többi napjai (a nagyböjt vasárnapjain többszöri jóllakás és húsevés mindenkinek meg van engedve); a kántorböjti szerdák és szombatok; Mindenszentek vigíliája.
     III. Megtartóztatási napok, vagyis amelyeken csupán a húsételek élvezetétől tartózkodunk: az évnek minden péntekje.

Kivételes felmentvényben részesülnek a tilalom alól:
     1. Az összes hívek, valahányszor valamely parancsolt ünnepnap megtartóztatási napra esik a nagyböjti időn kívül.
     2. Egyes községek, midőn búcsúnapi vagy országos vásár megtartóztatási napra esik.
     3. Egyes személyek, például úton levők, gyári munkások.
     Megjegyzés: A böjti napokon bárminemű zsiradék használata meg van engedve. Nagyszombat délben megszűnik a nagyböjt.
Önmegtartóztatásra kötelezett minden keresztény katolikus, ha értelmét használni tudja, vagyis a jót a rossztól meg tudja különböztetni, vagyis körülbelül a 7-ik életévtől kezdve. Böjtre azonban csak az kötelezett, aki a 21-ik életévét betöltötte és 60-ik életévét még meg nem kezdette.

A böjtben követjük az Úr és a szentek példáját. A böjt továbbá az Egyház és parancsa iránti alázatos tisztelet gyakorlása. A böjtben ezen kívül a bűnből való feltámadást is megünnepeljük, mert a böjt a leghatásosabb vezeklés és elégtétel bűneinkért. «Böjt nélkül hiúság és értéktelen a bánat.» (Szent Basilius) «Böjtöléssel könnyebben távol tudjuk tartani magunkat a bűntől», és «Sanyargatom a testemet és a lélek szolgálatába állítom.» (Szent Pál) «A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja és meggyújtja a tisztaság világosságát» – mondja Szent Ágoston.

A testi böjt azonban a negyvennapos programnak csak egyik fele. A másik a lélek böjtje: meg kell fékezni bensőnket, rendetlen hajlamainkat, a világi szórakozásokat is. (Zajos menyegzőt nem enged az Egyház tartani és még a templomi szertartás is csak az egyszerűbb lehet). Így mondja Szent Benedek: «Vonjunk meg magunktól valamit nemcsak ételben, italban, hanem álomban, könnyelmű beszélgetésben, vidám tréfákban.»

Így mondja az Egyház himnusza is: Utamur ergo parcius Verbis, cibis et potibus, Somno, locis. Et arctius Perstemus in custodia. – Éljünk tehát mérsékeltebben Szóval, étellel, itallal, Álommal, tréfával. És fegyelmezettebben Álljunk önmagunk megőrzésére.

Még inkább pozitív lesz a böjt a másik lelkigyakorlattal:
b.) Az imádsággal. «Akkor tartjuk meg méltóan a böjtöt – mondja Szent Benedek –, ha könnyeink közt imádkozunk, szent olvasmányokkal foglalkozunk és a szívbeli töredelmet keltjük fel magunkban.» Azért, ha lehet, most igazán naponként vegyünk részt a szentmisén, hiszen az Egyház is minden napra külön miseszöveget ad. A böjti ájtatosságokat (Miserere ájtatosság, keresztút, bűnbánati zsoltárok, böjti szentbeszédek, lelkigyakorlat) gyakoroljuk. És kövessük Szent Benedek tanácsát: válasszunk ki nagyböjtre egy szent könyvet és olvassuk azt végig.
c.) Az alamizsnálkodás a harmadik nagyböjti lelkigyakorlat. Mennyire elfeledkeznek erről ma a katolikusok is. Bűneink eltörlése és az értük való elégtétel nagyböjtben a célunk, és őseink jól tudták, hogy ennek egyik eszköze az alamizsna. Már Szent Kelemen pápa írja: «Jó az alamizsna, mint a bűnök levezeklése. Jobb a böjt a puszta imádságnál, de az alamizsna mindkettőnél jobb. A szeretet (ha az alamizsnálkodó és tevékeny) befödi a bűnök sokaságát.» (1 Pét 4,8) «Boldog, aki ezekben tökéletes, mert az alamizsna elveszi a bűnöket.» (Ad Cor. 11,16,4) Ez a vélekedés a Szentírásra támaszkodik, mert ott olvasható: «Az alamizsna megszabadít minden bűntől és a haláltól, és nem engedi, hogy a lélek a sötétség honába kerüljön.» (Tób 4,11) Krisztus Urunk is azt tanítja az Újszövetségben, hogy egy pohár víz és egy falat kenyér, a legkisebb alamizsna már az Úr választottjai közé segít. Természetesen alamizsnán értjük a keresztény caritas minden megnyilatkozását, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit mind.

4. Liturgikus utasítások: A böjtbevezetőben említett liturgikus szokások (az Alleluja, a Glória elmaradása; a lila egyházi szín viselése; a Tractus éneklése) folytatódnak a nagyböjtben is, sőt fokozatosan erősödnek, míg Nagypénteken tetőpontjukat érik el. Az oltár díszítése is részben vagy egészen elmarad. Hétfőn, szerdán és pénteken a graduale után felhangzik a tractus, mely tele van böjti szellemmel, és utolsó szavainál bűnbánóan térdet hajtunk. A hétköznapi misében a postcommunio után következik még egy imádság a nép fölött, amely előtt a diakónus felszólítja a híveket, hogy alázatosan hajtsák meg a fejüket. Minden ruhának a színe viola. Ezen kívül az oltárképet is eltakarják sok helyen egy nagy lepellel, melynek egyetlen dísze Krisztus keresztje.

A nagyböjt történetéből (részlet)
A nyilvános vezeklésről:
a.) Vezeklés az ősegyházban
     A keresztény ókorban a XII. és XIII. századig a bűnösök, akik a szentgyónásban bizonyos nagy bűnökkel vádolták magukat, a gyóntatójuktól a vezeklő könyvek utasításai szerint, nyilvános beismerésre vagy nyilvános vezeklésre is köteleztettek. Ez az ünnepélyes vezeklés szabályai szerint történt. Nyilvános vezeklést az ősegyházban három úgynevezett főbűnért kellett tartani: bálványimádásért, gyilkosságért és erkölcstelenségért. Későbbi századokban a varázslásért, jóslásért, hitszegésért, törvény előtti hamis tanúságért, rablásért, gyújtogatásért, uzsoráért, nőrablásért és törvénytelen házasságért is nyilvánosan kellett vezekelni. Az ünnepélyes vezeklés Hamvazószerdától Nagycsütörtökig tartott. Az enyhítésben a püspök döntött. E történelmi ismeretek szolgálnak a legjobb magyarázattal a liturgikus szövegek igazi megértéséhez.

b.) A vezeklés szertartásai
     A nyilvános vezeklőket külsőleg a nyilvános bűnbánati viselet is megjelölte. Hajukat lenyírták, nem mehettek kocsin vagy lovon, nem kereskedhettek és nem katonáskodhattak. Nem vehettek részt vendégségben és más megengedett élvezetekben. Böjtölniük kellett, búcsújárásokat és önsanyargatásokat kellett magukra vállalniok, és néha mindezt heteken, hónapokon, sőt éveken át. A nagyböjt hétfőin, szerdáin és péntekein különösen kellett böjtölniük. Aki vonakodott a nyilvános vezeklésen részt venni, azt egyházi büntetésekkel kényszerítették, vagy akár világi törvényekkel is. Néha a püspök részben vagy egészben elengedhette ezeket az egyházi vezekléseket az imádságok, vagy az egyházi vagy akár a közjó érdekében tett jócselekedetek jutalmául, hogy a hívők buzgóságát és áldozatkészségét ezzel is fejlessze. (Enyhítés vagy búcsú) Mindenesetre eredményesebben tették jobb emberekké a bűnösöket ezek a nyilvános vezeklések, mint később és most a börtönök és a fegyházak.

126. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.13. szerda

A pokoli büntetések örökké tartanak

A pokolnak mindkét büntetése: a kárhozat, vagyis a mennyországból való kiesettség is, meg az érzékek büntetése is örökké tartó kínokat jelent. Tehát ugyanolyan értelemben használjuk itt is az örök kifejezést, mint a mennyei boldogságnál tettük, vagyis, ha a kárhozat büntetése egyszer ténylegesen elkezdődött, soha nem szünetel, soha vége nem szakad. Origenész úgy vélte, hogy minden büntetésnek az a célja, hogy az értelmes teremtményt meggyógyítsa. Amikor az elkárhozott a pokolban rájön arra, hogy milyen ostobaságot csinált, amikor nem hozta rendbe súlyos bűnt, vagyis nem bánta meg tettét és nem kért bocsánatot Istentől, ott a pokolban is megteheti, és ezzel beteljesíti minden rossznak a helyreállítását. Követői pedig már kifejezetten ideiglenesnek mondják a pokoli büntetéseket. Augustínus idejében sokan azt állították (az úgynevezett könyörülők), hogy emberek szabadulnak ki a pokolból, de nem tudtak megegyezni, hogy kik és hogyan: Vajon minden elkárhozott kiszabadul-e és ha igen, mikor? Vagy csak a katolikusok, a katolikus Egyházban megkereszteltek szabadulnak-e ki? Esetleg azok, akik a földi életben olyan katolikusok voltak, akik szívesen tették a jót? Így a pokoli büntetés örökkévalósága megkérdőjeleződnék. Egyes protestánsok úgy vélték, hogy Isten a kárhozottakat megsemmisíti. A lélekvándorlás hívei, egyes régebbi protestánsok, a liberálisok, spiritiszták, teozófusok ugyan sok mindenben nem értenek egyet, de a pokol büntetéseinek örökkévalóságát egyöntetűen tagadják. Az Anyaszentegyház valahányszor a pokolról beszél, mindig azt mondja, hogy örökké tart.Amit az Egyház mond a pokolról az elmondható a Szentírás poklot említő szövegeiről is, vagyis minden ilyen szöveg örökkévalónak állítja a poklot. Viszont igaz, hogy a héber „leólam” (=örökre), vagy a Szentírásban használt egyéb „örök” kifejezés nem mindig jelent ténylegesen örökké tartót, de az elmondható, hogy a poklot nem azért mondja örökké tartónak, mert hosszú ideig tart, hanem olyan értelemben alkalmazza ezt a kifejezést, hogy vége nem lesz soha. A pokol örökkévalósága gyakran a mennyország örökkévalóságával áll párhuzamban. Olyan kifejezéseket találunk, amelyek természetüknél fogva kizárják a büntetés végét. „ A gonoszok nem birtokolják majd Isten országát” (1Kor 6,9), „nem nyerik el Isten országát (Gal 5,21) Ezek a mondások nem korlátozódnak semmilyen időre. Az „örökkön örökké” nem szokott hosszú időt jelenteni, hanem olyan időtartamot, amelynek soha nem lesz vége.

125. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.12. kedd

A pokoli tűz természetéről

Az alapkérdés: mi az a pokolbeli óriási fájdalmat okozó tűz? Nekünk a tűz elsődlegesen azt az égést jelenti, amikor fát, szenet, széntartalmú hulladékot égetünk el és az a tűz megsüti, megfőzi ételünket, kellemessé fűti a téli hidegtől erősen lehűlt szobahőmérsékletet. Ez a tűz a fűtött testeken kívül van. Ha élő ember testét éri elégeti, iszonyú fájdalmat okozva a testnek. Régi történetek sora szól a Római Birodalomban kétszázötven évig folyt keresztényüldözésről. Az üldözéseket kirobbantó Néró császár szégyellte, hogy az ő márvány és aranypalotái közelében több száz éves plebejusi házak éktelenkedtek. Mondják, megírta klasszikus versformában Trója égéséről szóló eposzát, és borzalmas művét akarta aláfesteni kellő kivilágítással. Amikor megtudták az emberek, miért kellett a maguk mindenének odavesznie, fellázadtak. A császár szorult helyzetében ráfogta a becsületes, józan és szegény keresztényekre: ők a cirkuszi véres szórakozásokat messze elkerülő, embergyűlölő keresztények voltak képesek ilyesmit megtenni. Később óriási lakomát rendezett a Vatikáni domb alatt felépített cirkuszában. A megrészegült tömegnek szánt főattrakció akkor kezdődött, amikor napnyugtakor egyszerre meggyújtották az arénát körülvevő faoszlopok alá készített rőzsecsomókat. Izgalmas tűzijáték, igazi cirkuszi produkció. Tapsolták is a vérengző vendégek. A birodalmi főváros sok kereszténye viszont buzgó szívvel imádkozott. Erőt kértek testvéreiknek. Mert a rőzsés faoszlopokon keresztények függtek. Gonoszul kitervezett cirkusz: először a felgomolygó, nyers, fojtó füst, majd a mindinkább nekibátorodó lángok iszonyú kínok közt gyötörték Jézus Krisztusba vetett hitükért szenvedő, lassú, de borzalmas kínhalált szenvedő keresztényeket. A kínzás borzalmas, de aki belehalt, lelke azonnal a mennyországba jutott, ahol a főhely a vértanúké. Ezeket látta Szent János apostol, aki még nem ismerte fel őket, de az egyik tiszteletre méltó idős szent férfi megmagyarázta neki: „Ezek, akik hosszú, fehér ruhába vannak öltözve, azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában, és aki a trónon ül, fölöttük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság, mert a királyi széken ülő Bárány lesz a pásztoruk, az élet vízének forrásához vezeti őket, és Isten letöröl szemükről minden könnyet” (Jel 7,14-17) Az ember csinálta tűz külső hőforrás, kívülről gyötör. A lángja elalszik, mihelyt elfogy belőle a szén. A pokol tüze is külső, máshonnan érkező energiából való. Isten nem kötötte az emberek orrára, honnan pótolja az energiákat. A mi napunk a kisebb napok közé tartozik. Évmilliók óta ontja a hőt, és amint látjuk, évek óta emeli a napi kvótát. Ez tehát az első megállapítás. Lehetne szó az emberekből származó energiáról is. Az ember láza is tud olyan „igazán pokoli kínokat” okozni, hogy nem csoda, ha akad olyan gondolkodó, akiben felvetődik, hogy saját energiájából kap örökös fűtést az elkárhozott. Csakhogy a pokol lakói olyan személyek, akik már évtizedek óta gyötrődnek a pokoli tűzben. A feltámadásig csak lelkek vannak a pokolban, mint a sátán és társai és a mellettük egyre szaporodó új emberi lakók. Sok okos ember töprengett már eredmény nélkül. Annyira már ismerhetnénk Isten dolgait, hogy a kérdés végső tisztázása nem emberi élmény lesz.