Június 6. vasárnap

A gabona javával táplálta őket az Úr,
és jóllakatta mézzel a sziklából.



Ma Krisztus testét és vérét ünnepeljük. A köztünk jelen lévő Jézus az egyház legnagyobb kincse. Ő személyesen van jelen z Eucharisztiában, és találkozni akar mindenkivel, aki hiszi az ő jelenlétét. Az evangéliumi elbeszélés szövege nemcsak ószövetségi emlékeket villant föl, hanem előre is utal az utolsó vacsora történetére. A kenyér, mint személytelen dolog van jelen, de amit Jézus cselekszik vele, az már túlmutat a kenyér anyagán. "Fogta, hálát adott, megtörte, odaadta. Ezek a mozdulatok mind fontossá válnak majd az utolsó vacsorán az Oltáriszentség alapításakor, ahogy a második olvasmányban Szent Pál beszámol erről az eseményről. A kenyér itt már több mint táplálék, föláldozott, megfeszített és megtört test, a bor pedig áldozati vérré válik.

A mai ember azonban megkérdezi: mi ebben a csodálni való? Hiszen olyan ködös, érthetetlen valóság ez. Az Isten, mint valóságos személy az emberrel, mint személlyel való találkozásához egy személytelen valamit, a kenyeret és a bort választja eszközül. Mi emberek annyira vágyunk a személyes élményekre, a kapcsolatok közvetlenségére. Az emberi tudás mindent kitalál, fejleszt, hogy ezt a személyességet növelje a technika távolságokat pillanatok alatt áthidaló eszközeivel. Ha az emberi ennyire képes a teremtett értelmével, akkor az őt teremtő Mindenható sokkal inkább képes az egyszerű kenyérben és borban létrehozni velünk a kapcsolatot.

Ahogy rácsodálkozunk Betlehem barlangjának szegénységére, Názáret csodátlan csendjére, a kereszten önmagát kiüresítő Istenre, úgy kell rácsodálkoznunk a kenyér színe alá rejtőző Személyességre. Jézus Krisztus merte vállalni a dologi lét személytelenségét, remélte azt, hogy egyszer mi emberek megtanulunk nemcsak a dolgokat látni, hanem a dolgok mögé is látni.

Világunk ezért nem érti az Eucharisztiában köztünk élő Krisztust, mert csak a felszínen él, elszokott attól, hogy a dolgok mögé lásson és felfedezze azok igazi értelmét. A zsidó népnél jobban senki sem várta a Megváltót, a Messiást, és milyen furcsa Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy éppen ő közéjük érkezik meg, és éppen ők, akik láthatnák, akik foghatnák, érezhetnék, ők nem ismerik fel, sőt halálát akarják és el is érik azt a római helytartónál. Mi emberek mindig valami nagy robbanásszerű, csodálatos, fényes, utánozhatatlan eseményt és jelenetet tudunk elképzelni és várni az Istennel való találkozáskor. Isten azonban nem ilyen. Nem mi emberi eszünkkel gondolkodik és cselekeszik. Találkozunk vele nap mint nap és nemcsak az Eucharisztia szent táplálékában, hanem ott vár vár bennünket a hajnali sötétséget ketté szellő első napsugárban, a lábunk alatt meghajló vékony fűszálon megcsillanó harmat cseppben, vagy éppen egy az utcán szembe jövő rég nem látott régi ismerősben. Nekünk embereknek kommunikációs zavarunk van Istennel szemben. Az embernek újra kell gondolna és leginkább tanulni az Istennel való kapcsolatát. Erre is gondolt Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, ezért mondta apostolainak: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Úgy intézi, hogy tevékeny munkatársai legyenek az apostolok és utódaik, akik ezt a csodát, az ő jelenlétét és kezdeményező szeretetét folytonos valósággá teszik. A kenyér, mint anyag így válik élővé, Krisztus testévé. Odáig megy ebben a szeretetben, hogy kezünkbe adja magát még két ezer évvel később is, ahogy ott a barlangistállóban Mária kezébe tette emberi létét, úgy most ma és minden szentmisébe a te kezedbe és szívedbe lép az Isten. Kell-e ennél személyesebb kommunikáció? Ezért nem elég Krisztusban szeretett Testvéreim a szentmisén csak ott lenni, nem részt kell benne venni, hogy lelkünk méltó hajlékká váljon a mind gyakoribb Jézussal való találkozásra. Ezért kell együtt énekelni, együtt imádkozni, együtt mondani a már unalomig ismert szentmise válaszokat, és ezért kell együtt mind gyakrabban szentáldozáshoz járulnunk.

Mit érzel, amikor látod a hófehér kovásztalan kenyeret és hallod Jézus szavait: "Vegyétek és egyétk, ez az én testem, amely értetek adatik!" Túllátsz-e az érzékelhető valóságon? A mai ünnep végtelen boldogsága, hogy Jézus Krisztus valóban itt van közöttünk az Oltáriszentségben.

Jézus így akar évezredek távolságából is ránevelni minket arra, hogy amint a hit által felfedezzük az ő jelenlétét, úgy fedezzük fel a gondviselő Isten kezét a legkisebb dolgokban is a hajunk szálának leesésétől, a mezők liliomának pompájáig.

Az Eucharisztia vétele tehát nemcsak Jézus Krisztussal, hanem az Atyával és a Szentlélekkel is összekapcsol minket. Itt rejtőzik a szentháromságos életünk legtitokzatosabb titka. Felfedezted már Krisztusban szeretett Testvérem, hogy életed Istenben van elrejtve?

Eszéki Szent Kerény vértanú püspök

Eszéki Szent Kerény

vértanú püspök

Siscia, 258 – Savaria, 309. június 4.

Magyarország abban az időben a Római Birodalom fennhatósága alatt állt két tartományra osztva. A déli tartományt, Dél-Pannoniának nevezték, amelynek tartományi székhelye Siscia, a mai Eszék városa volt. Kerény e város környékének őslakosaként a rómaiaktól értesült már középkorúan a kereszténységről és magáról Jézus Krisztusról. Megtért és vallásos buzgalma olyan mértékű lett, hogy 300 körül már a város püspökeként tartják számon. A kereszténységgel természetesen a kereszténység üldözése is megérkezik ebbe az igencsak távoli provinciába Diocletianus császár uralomra kerülésével, aki maga is a környék szülötte volt. A püspöknek nagyon sok irigye akadt mind a rómaiak, mind az őslakosok között, így hamarosan a város parancsnoka, Maximus Praeses prefektus elé idézték. A püspököt a hívei megpróbálták menekülésre bírni, de az nem volt hajlandó megfutamodni, de egy másik városba indult, ahol útközben a katonák elfogták és így hamarosan börtönbe került. Maximus Praeses prefektus megpróbálja rávenni, hogy áldozzon a birodalom isteneinek, mert akkor elkerülheti a büntetést, de Kerény hajthatatlan maradt. Szembeszegülése miatt előbb megvesszőzték, majd visszavetették a börtönbe. Rövid ott tartózkodásának eredménye az lett, hogy megtérítette börtönőrét Marcelluszt. A prefektus gyorsan felismerte, hogy a püspök milyen veszélyt jelent még a börtönben is ezért három nap múlva a kormányzó elé vitték kihallgatásra, de eredményt az sem tudott elérni a püspöknél semmiféle fenyegetéssel, vagy zsarolással. A kormányzó döntésére az északi tartomány székhelyére Savariába szállították, hogy ott ítéljék el, hogy elkerüljék híveinek körében a zendülést, felkelést. Mivel itt sem tudták rávenni hitének megtagadására, azonnali halálra ítélték. 309. június 4.-én követ kötöttek a nyakába és a Sibarisba a mai Gyöngyös patakba vetették. A rómaiak terve, hogy majd névtelenül, ismeretlenül eltűnik a folyóban nem valósult meg, mert már az itteni keresztény közösség hívei is tudomást szereztek a kivégzésre szánt püspökük kilétéről. Megölését megakadályozni nem tudták, de testét kiemelték a vízből és magukhoz vették. A Scarabatensis nevű kapu közelében temették el.

A IV. század végén Kerény ereklyéit a római keresztények magukkal vitték Rómába, és a Via Appián, a Szent Sebestyén-bazilika mögött helyezték el. Míg Szent Kerény vértanú püspököt Északnyugat-Itáliában a késő ókortól napjainkig nagy tisztelet övezi, addig Magyarországon az évszázadok során szinte teljesen megfeledkeztek róla. A vértanú felfedezése Szombathely első püspökének, Szily Jánosnak volt köszönhető, aki tudatosan újraélesztette kultuszát. 1779-ben Mária Terézia közbenjárásával a szent ereklyéit Szombathelyre szállíttatta, ezeket egészen 1930-ig a püspöki palota kápolnájában őrizték. Kultusza akkor újult meg ismét, amikor a szaléziánusok az 1930-as években Szombathelyen telepedtek le, és templomuk védőszentjéül Szent Kerényt választották. Tiszteletére bazilikát építettek, ma egy plébániatemplom és a székesegyház egyik oltára őrzi emlékét Szombathelyen, ahol vértanúhalált szenvedett.

A modern tudományoknak köszönhetően a vértanú püspök utolsó útja, mint Jézus keresztútja ma már jól beazonosítható. A fennmaradt jegyzőkönyvek és leírások alapján a püspök vértanúságának helyszínei a mai Szombathely területén is jól felismerhetőek. A passió a mostani Szent István parkból indult, itt volt egykor az a szabadtéri színház, ahol Kerényt a helytartó ítélőszéke elé állították. Amantius, a helytartó megkísérelte pogány áldozatbemutatásra bírni a püspököt, azonban ő állhatatos maradt. Nyakába kézimalom-követ kötöttek, meghurcolták.

A püspököt végigvezették a provinciális fórumon, a császárkultusz főoltára mellett. Bár a főoltár helye ismeretlen, a fórumot a Perint és a színház közötti területre (a Kálvária és az Óperint utca környéke) teszik. A kivégzés helyét, ahonnan a püspököt a hídról a patakba dobták, a régészek az Óperint utcai híd közelében határozták meg.

2003. június 4-én ünnepelte Szombathely Szent Kerény püspök vértanúságának 1700. évfordulóját. A jubileum emlékezetére ezen a napon márványtáblát avattak az Óperint utca 1.számú ház falán, amelyre a vértanúakta ide vonatkozó néhány szavát is felírták: " Azon a helyen, ahol testét a víz partra vetette, imádkozóhelyet létesítettek."
Az emléktáblával megjelölt ház a Perint – patakot jelenleg átívelő híd mellett fekszik, annak a római kori kőhídnak a közelében, ahonnan a legújabb várostörténet szerint annak idején malomkővel a nyakában a hitét megtagadni nem hajlandó sisciai püspököt a vízbe dobták. A püspök földi maradványait innen eredetileg a keleti temetőbe vitték, és abban hantolták el. Sírja fölé aztán – ami körül később az ókeresztény temető is létrejött – kápolnát építettek. Ennek helyén ma minden bizonnyal a Szent Márton templom áll. Csak később kerülhetett át a nyughelyeként említett scarbantiai kapu melletti bazilikába, amikor a kereszténység már a Római Birodalom hivatalos államvallása lett.
Hol feküdt a scarbantiai kapu melletti bazilika? A templomot az 1940 – es években a Romkertben feltárt, egyhajós mozaikpadlós teremmel azonosították. A város topográfiai helyzetéből kiindulva azonban a bazilikát nem itt, hanem a Sopron felé vezető úton álló városkapu közelében, a falakon belül, a mai Kőszegimai Kőszegi utca északi végének körzetében találták.
A püspök ereklyéit a barbárok elől menekülő savariaiak 406 – ban Rómába szállították, és 1140 – ben a Szűz Mária templomban helyezték nyugalomba. utca északi végének körzetében kell keresni. A következtetést megerősítik az újabban előkerült leletek: Krisztus monogramos ruhakapcsoló tű, amely feltehetően papi viselethez tartozott és egy kereszt alakú bronz lámpafüggesztő – tag, amelyet egy keresztény bazilikában mécses felfüggesztésére használhattak. Mindegyiket a

Horvátország, Eszék, Szombathely védőszentje. Ő a pártfogója a rögeszmés, megszállott embereknek, és akiket gonosz szellemek szálltak meg.

A keresztény művészetben püspöki öltözetben ábrázolják malomkővel a nyakában, ahogy egy hídon áll.

Mindenható Istenünk, tekints gyengeségünkre, és minket, akiket bűneink súlya földre nyom, oltalmazzon vértanúdnak Eszéki Szent Kerénynek dicsőséges közbenjárása! Krisztus, a mi, Urunk által. Ámen!

Június 5. szombat

Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.


Óvakodjatok a képmutatóktól! Ez Jézus cselekedeteinek konklúziója. Krisztus ugyan minden embert szeretett, a bűnösöket is, de a bűnt nem. Különösképpen, amikor a bűnt az erény látszatába csomagolják. "Fölélik az özvegyek házát, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk" - szól az Úr. Feltűnnek, de kevélységükkel és nem szerénységgel. Imádkoznak látszatra, de szívüket nem emelik Istenhez hódolattal, bűnbánattal, hálaadással. Nem a feleslegükből adni, de mindent odaadni bizalommal az Úrnak. - Mint a szegény özvegy. És Szent Ágoston szerint csak az tud mindig adni, akinek szíve tele van szeretettel.

Június 4. péntek

Így szól az Úr: Kiveszem testetekből a kőszívet
és hússzívet adok nektek:
az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.


A jeruzsálemi templom hívő közösségének teszi fel Jézus a kérdést: "Hogyan állíthatják az írástudók, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen Dávid maga mondja a Szentlélek sugallatára: Így szól az Úr az én Uramhoz... Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?" Tanításaiból, cselekedeteiből már látni kellett volna a tényt, hogy Krisztus Dávidnak Ura és Fia is, és levonni a következtetést, vagyis hogy higgyenek őbenne. A jeruzsálemi templom népe előtt ő áll, akire mindez vonatkozik: ő az Isten egyszülött fia, aki emberré lett, hogy az embert kibékítse Istennel. (Mint Isten Dávid Ura, aki mint emberré lett, Dávid fia). Minden ellenségét, még a halált is lába alá tiporta, az örök Főpap, aki megítéli a nemzeteket. Hozzá tartozom, erejében bízom.

Június 3. csütörtök

Tengernyi csapás hull az igazakra,
de mindezekből kiszabadítja az Úr őket.
Megőrzi minden csontjukat,
hogy azokból egy sem törhet össze.


Szent Pálnak Timóteushoz írt levelei azt juttatják eszünkbe, hogy június a papszentelés ideje, amikor is az újonnan szenteltek a főpásztor elé járulnak, és átveszik a Szentírást és a kelyhet. Elsősorban nekik szólnak a buzdítások. "Isten erejében bízva viseld el a szenvedéseket az evangéliumért. Hiszen megmentet minket, és szent hivatással meghívott, nem ugyan tetteink alapján, hanem saját elhatározásból és kegyelme által, amelyeket Jézus Krisztus örök idők előtt adott nekünk." E hűségre, tanúságtételre buzdító sorok nemcsak a papsághoz, de minden megkeresztelthez szólnak. Tanúságtételük akkor lesz hiteles, ha belső meggyőződésünkből fakad, és tetteink is ezt tanúsítják. A mai válságban, eszmék zavarában élő embertársaink leginkább talán az isteni szeretet hirdetésére éheznek.

Római Szent Marcellinus és Római Szent Péter vértanúk

RÓMAI SZENT MARCELLIN áldozópap és

RÓMAI SZENT PÉTER ördögűző

Június 2.
+ 303.

A római keresztény közösség minden bizonnyal ismert tagjai lehettek a harmadik század második felében. Buzgalmukkal és jámborságukkal tiszteletben álló személyek lehettek a közösség tagjai között.

A két vértanú, Marcellin és Péter neve szerepel a szentmise ősi, római kánonjában, ebből biztosra vehetjük, hogy mindketten római polgárok lehettek. Megbízható hagyomány e vértanú-párról természetesen ugyanúgy alig áll rendelkezésünkre, mint Ágnes, Nereus és Achilles vagy Pongrác vértanúságáról. Föltehetően 500 táján készült szenvedéstörténetük jól tájékozottnak és beszédesnek mutatkozik. Formája szerint épületes, dicsőítő irat a vértanú-tisztelet szolgálatában. Történeti hitelességét azonban már nincs módunk megítélni. A két vértanú -- az írás szerint -- római klerikus volt: Marcellin áldozópap, Péter pedig exorcista (ördögűző). Diocletianus császár üldözésének idején szenvedhettek vértanúhalált. Minden bizonnyal az okozta a halálukat, hogy túl ismertek és népszerűek voltak Rómában és így rajtuk keresztül igyekeztek példát statuálni a többi keresztény számára.

Damasus pápa 384-ben azt állítja a két római vértanú sírfeliratában, hogy haláluk és temetésük történetét a kivégző hóhértól, Dorotheusztól hallotta: ,,amikor még gyermek voltam''. A hóhérjuk megbánta tettét és maga is keresztény hitre tért. Helyi tiszteletüket Rómában ki lehet mutatni, sírjukat a Via Labicanán lévő temetőben tisztelték. Konstantin császár bazilikát építtetett oda, melyhez hozzáépíttette anyjának, Ilonának a mauzóleumát. A két szent ereklyéi 827-ben a Majna menti Seligenstadtba kerültek.

---

A két római vértanú életéből a legendás szenvedéstörténet épületes részleteket beszél el:

Amikor Pétert bebörtönözték, megnyerte fogolytársai és őrei bizalmát. Arthemius felügyelő is elpanaszolta gondját: van egy lánya, akit megszállva tart a gonosz lélek. Péter ajánlkozott, hogy Krisztus nevében meggyógyítja. Arthemius azonban nem akarta elhinni, hiszen ha Péter Istene olyan erős volna, akkor először nyilván saját szolgáit szabadította volna ki a bilincsekből. De Péter bátorította őt, hogy higgyen Isten erejében. Akkor a börtönfelügyelő kettős láncot hozott, és a szentre zárta: ,,Ha Istened kiszabadít ebből a kötelékből, és meggyógyítja a lányomat, hinni fogok Krisztusban.''

A következő éjszaka Péter szabadon, kereszttel a kezében lépett a kételkedő elé, kinek a lánya is teljesen meggyógyult. Arthemius egész házanépével rögtön kérte a keresztséget, és szabadon engedte a keresztény foglyokat, azokkal együtt, akik meg akartak keresztelkedni. Marcellinus, aki papként ugyanabban a börtönben volt, mindnyájukat megkeresztelte.

Amikor a bíró megtudta, hogy Marcellin és Péter megkeresztelte a felügyelőt és más foglyokat, és mindnyájan szabadok, sietve újra elfogatta és egy szigorúbb börtönbe záratta őket. Jöttek a kínzók: Marcellint üvegcserepekre fektették, Pétert kalodába zárták. Az Úr angyala azonban éjjel kiszabadította őket a börtönükből, és megparancsolta nekik, hogy továbbra is erősítsék a keresztény népet szóval és tettel. Mindenekelőtt Arthemius bátorítására siettek, akinek szintén meg kellett ízlelnie a bíró haragját: családjával együtt megkövezték. Végül Marcellint és Pétert egy sötét erdőbe hurcolták, mintegy hárommérföldnyire Rómától. Itt nekik kellett megásniuk a saját sírjukat, amit nagy örömmel tehettek meg, mert már várták Jézus Krisztus vértanúságát. Ott lefejezték őket és elhantolták bízva abban, hogy a keresztény közösség nem talál rájuk és nem válnak mártirrá. Két nő Lucilla és Firmina azonban, akik a keresztény közösség tagjai voltak a vértanúk halálát követő éjszaka látómásban, isteni kinyilatkoztatásban részesültek a vértanúk holtestének hollétéről. Felkutatták azt és méltó módon helyezték örök nyugalomra a Via Labicanán, ahol zarándokhely alakult ki. A kilencedik században 827-ben IV. Gergely pápa elküldte a vértanú szentek relikviáit Nagy Károly titkárának, történetírójának Einhardnak Strassbourgba, ahol Malinheim néven templomot építettek tiszteletükre, ma ez a hely Seligenstadt nevet viseli. Itt számos csodálatos gyógyulás történt, amelyet fel is jegyeztek. Csontjaik több darabja aztán egy másik kolostorba Achaffenburgba kerültek 829-ben. Einhard ennek a kolostornak lett az apátja. Vannak ugyan, akik úgy vélik, hogy a szentek ereklyéi nem ajándékba kerültek oda, hanem egyszerűen elrabolták azokat Einhard megbízásából, aki Ratleic diakónust bízta meg ezzel a küldetéssel. Neki egy Deusdona nevű rossz hírű asszony segített, aki járatos volt a katakombákban.

Siricus pápa már a negyedik században, tehát nem sokkal vértanú, haláluk után templomot építetett sírjuk felett. III. Gergely pápa átépítette azt. 1256.-ben IV. Sándor pápa ismét felújítatta immár székesegyházukat. A jelenleg is itt álló templom XIV Benedek pápa elképzelései szerint épült meg 1751-ben, és a karmeliták rendje kapta azt meg, amelyben azok szolgáltak 1906-ig. 1911-től az egyházmegye papsága teljesít benne szolgálatot. Ma Torino nyugalmazott érseke a szlovén származású vezeti Aloysius Matthew Ambrozic.

A legenda még arról is tud, hogy a hóhér látta, amint lelküket angyalok kísérték az égbe. Akkor ő is eljutott a hitre.

A keresztény művészetben a két vértanút mindig együtt ábrázolják. Középkorú, rövid szakállt viselő papként, akik együtt tartják a vértanúság pálmáját.

Jelképük: Könyv, írástekercs, pálma, kehely, kereszt, kard

---

Istenünk, aki Szent Marcellin és Szent Péter vértanúid dicsőséges hitvallásának emlékezetét erősíted bennünk és oltalmunkra fordítod, kérünk, segíts, hogy követésük előbbre vigyen, és közbenjárásuk támogasson minket!

2010. június 2. szerda

Az üdvözült lelkek örvendeznek a mennyben.
Krisztust követték,
Krisztusért vérüket ontották,
és most vele együtt ujjonganak örökkön-örökké.

Jézusnak a feltámadásról szóló tanítása kigúnyolására hozzák a szinte képtelenségnek tűnő - hét fiú, egy asszony - történetet a szadduceusok, de Jézus felfedi tévedésüket, nyíltan, tovább hirdetve a feltámadást. Az égő csipkebokor ószövetségi történetére utalva rámutat, hogy Isten itt mint az élők és nem a holtak Istene mutatkozik be. Izajás prófétánál, a Makkabeusok könyvében vagy Jób történetében olyan szentírási helyzeteket találhatunk, ahol egyértelműen megjelenik a test feltámadására való utalás. Szent Pállal együtt hirdetjük: "Amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre támad." "Krisztus legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot!" - Szent Pálnak a feltámadás hitéről tanúskodó szavai ezek. Hiszek a feltámadásban és az örök életben!