2018. július 30., hétfő

Úrangyala: Hirdessük Krisztust, az örök élet kenyerét a szeretet konkrét tettei által is



Úrangyala: Hirdessük Krisztust, az örök élet kenyerét a szeretet konkrét tettei által is

A kenyér- és halszaporítás evangéliumi szakasza arra szólít bennünket, hogy legyünk „készségesek és tevékenyek”, ne pedig „közömbösek és nyugodtak” a világ kiáltásaival szemben. Ne fegyverkezésre pazaroljuk el az erőforrásokat, hanem a fejlődést segítsük általuk elő. Ebből mérhetjük le hitünk minőségét.

Ezen a vasárnapon Ferenc pápa, utalva a rekkenő hőségre, ami napok óta tart Rómában,  a következő szavakkal üdvözölte a híveket, akik a szokásos déli Úrangyala imádságra gyűltek össze a Szent Péter téren:
“Bátrak vagytok, hogy (eljöttetek) a térre az erős napsütés ellenére! Minden elismerésem!”

A János evangéliumából vett szakasz (vö. Jn 6,1-15) a kenyér- és halszaporítás történetét beszéli el. Jézus, látván a nagy tömeget, amely a Tiberiás tó partjainál követte őt, Fülöp apostolhoz fordul és megkérdezi: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?”  Az a kevés pénz, amellyel Jézus és az apostolok rendelkeznek, ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy csillapítsák a sokaság éhségét. Ekkor András apostol Jézushoz vezet egy fiút, aki felkínálja mindenét, amije van: öt kenyeret és két halat. Mi ez azonban ennyi embernek? – jegyzi meg az apostol.
Ügyes ez a fiú, bátor – mondta elmélkedésében Ferenc pápa. „Ő is látta a tömeget és látta öt kenyerét is. Ez a gyerek elgondolkoztat minket. A fiatalok ilyenek, bátrak. Segítenünk kell nekik ennek a bátorságnak az előmozdításában” – mondta a Szentatya, majd így folytatta: „Jézus  mégis megparancsolja tanítványainak, hogy ültessék le az embereket, majd kezébe veszi a kenyereket és halakat, hálát ad az Atyának és kiosztja az élelmet. Mindenkinek jut belőle bőségesen. Mindenki annyit evett, amennyit csak akart”.

Jézus példáját követve hallgassuk meg az emberek kéréseit

Ezzel az evangéliumi szakasszal a liturgia arra indít bennünket, hogy ne fordítsuk el tekintetünket arról a Jézusról, akiről az elmúlt vasárnap ezt olvastuk Márk evangéliumában: „ látván a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve” (Mk 6,34). A fiú, akinek öt kenyere volt, szintén megértette ezt az együttérzést és így gondolkozott: „Szegények, nekem itt van ez az étel...” Az együttérzés vezette rá, hogy felajánlja, amije volt. Ma János ismét azt a Jézust mutatja be, aki figyelemmel van a személyek elsődleges szükségleteire. Az epizód egy konkrét tényből fakad: az emberek éhesek és Jézus tanítványai bevonásával elégíti ki éhségüket. Ez a konkrét tény. Jézus nem korlátozódott arra, hogy csak élelmet adjon a tömegeknek, - felkínálta Szavát is, vigaszát, üdvösségét, végül életét – de ezt is megtette: gondoskodott élelemről a test számára. És mi, Jézus tanítványai nem hunyhatunk szemet a valóság előtt. Csak akkor beszélhetünk felsőbbrendű értékekről, ha meghallgatjuk az emberek legegyszerűbb kéréseit és ha melléjük állunk konkrét léthelyzeteikben.

Jézus általunk válik vigasztaló jelenlétté a világban

Isten szeretete a kenyérre, szabadságra, igazságosságra, békére és főleg isteni kegyelmére éhező emberek iránt soha nem fogyatkozik meg. Jézus ma továbbra is csillapítja éhségünket, élő és vigasztaló jelenlétté válik és ezt általunk teszi. Az evangélium arra hív bennünket, hogy legyünk készségesek és tevékenyek, mint az a fiú, akinek öt kenyere van és ezt mondja: “Én ezt adom, és majd a többit rád bízom...”

Ne maradjunk közömbös szemlélői a világ éhségkiáltásainak

A világ minden részén élő testvéreink éhségkiáltásával szemben – beleértve az éhség minden formáját  - nem maradhatunk közömbös és nyugodt szemlélők. Krisztus, az örök élet kenyerének hirdetése azt kívánja, hogy nagylelkűen kötelezzük el magunkat, legyünk szolidárisak a szegényekkel, a gyengékkel, a legutolsókkal, a védtelenekkel. Ez a közelség és ez a karitatív tevékenység a legjobb mércéje hitünk minőségének mind személyes, mind közösségi szinten – fejtette ki Ferenc pápa.

Soha ne dobjuk ki a maradék ételt

Majd az elbeszélés végén, amikor mindnyájan jól laktak, Jézus azt mondta tanítványainak, hogy gyűjtsék össze a maradékokat, hogy semmi se vesszen kárba. A pápa elismételte az evangélium szavait: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen”. A Szentatya azokra az emberekre gondolt, akik éheznek, miközben sokan kidobják a maradék ételt. Mindnyájan gondolkozzunk el – hangzott a pápa felhívása: hová kerül az ebédkor, vacsorakor megmaradt étel? Mit csinálunk otthon a maradék étellel? Kidobjuk? Nem. A pápa a következő tanácsot adta azoknak, akiknél ez a szokás otthon: beszélj nagyszüleiddel, akik a háború utáni években éltek és kérdezd meg őket, hogy mit csináltak a maradék étellel. Soha ne dobjátok ki a maradék ételt. Vagy ismét felszolgáljátok, vagy adjátok oda azoknak, akiknek szükségük van rá. Soha ne dobjátok ki a maradék ételt. Ez tanács és egyben egy lelkiismeret vizsgálat: mit csinálunk otthon a maradék étellel?

A bátor fiú és a maradék étel felhasználása

Fohászkodjunk Szűz Máriához, hogy a világon kerekedjenek felül azok a programok, amelyek a fejlődést, az élelmezést, a szolidaritást szolgálják, szemben a gyűlölet, a fegyverkezés és a háború programjaival. Az Úrangyala elimádkozása és az áldás után a pápa a következőket kötötte a hívek lelkére:
„És ne felejtsetek el két dolgot: egy kép, egy ikon és egy mondat, egy kérdés. Az ikon a bátor ifjúé, aki odaadja azt a keveset, amije van, hogy csillapítsa egy sokaság éhségét. Legyetek mindig bátrak. A mondat pedig egy kérdés, egy lelkiismeret vizsgálat: mit csinálunk otthon a maradék étellel? Köszönöm!”


Évközi tizenhetedik hét hétfője



Évközi tizenhetedik hét hétfője


A harmadik és a negyedik hasonlatot olvassuk a mai evangéliumban abból a példabeszéd sorozatból, amelyben Jézus az Isten országát mutatja be. Az első kettő arról szólt, hogy miként kell az embernek fogadni a tanítást és mit kell tennie annak érdekében, hogy bőséges termést hozzon. A két újabb példa, amely a mustármagról és a kovászról szól, az Isten országának növekedését szemlélteti. A kezdetben nagyon kicsiny mustármag hatalmas fává növekszik, a kevéske élesztő pedig képes megkeleszteni az egész tésztát.
Máté evangélista nem közli a két példabeszéd magyarázatát, de főként az előzmények ismeretében könnyű azt kitalálnunk. Jézus meghirdeti Isten országát, amely a kezdeti időben kicsiny, de idővel egyre több ember csatlakozik hozzá. Ebből a szempontból a hasonlat bátorítást és bíztatást jelent a tanítványok számára, hiszen előrevetíti a jövőt, az egyre növekvő krisztusi közösséget. A hasonlat ugyanakkor figyelmeztetés is azok számára, akik azonnali eredményt várnak. Az igehirdetőket és az egyházi szolgálattevőket is megkísérti időnként az a gondolat, hogy munkájuk gyümölcsét le is szeretnék aratni. Nekik szól a következő üzenet: egyrészt a növekedéshez idő kell, tehát türelmetlenségük teljesen felesleges, másrészt ők csupán a vetésre, az igehirdetésre kaptak megbízást és nem az aratásra, a termés begyűjtésére.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.


2018. július 29., vasárnap

Párbeszéd a liturgiáról: Részvétel



Párbeszéd a liturgiáról: Részvétel

Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

A liturgikus mozgalom óta szívesebben használjuk a „szentmisét hallgatni” kifejezés helyett azt, hogy „részt veszünk” a liturgián. Mit is jelent ez a hangsúlyeltolódás?
Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról a legkézzelfoghatóbb és legvalóságosabb beszéd az euachrisztikus liturgia. Közvetlenül Istenhez fordulunk, és hálát adva, a Lélektől ihletett, a kereszténységgel egyidős, apostoli szavakkal idézzük meg az alapító eseményt. Az eucharisztikus imában nem pusztán a hangunkat használjuk. Igazi lakoma keretében, valódi eledelen keresztül testesül meg Isten ajándéka: „Ez az én testem, mely értetek adatik – ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik.”
Itt nem lehetünk pusztán hallgatók vagy nézők. Részünk van az eseményekben. Itt Jézus halála és feltámadása nem teológiai vizsgálódás vagy katekézis tárgya, hanem húsvét örömhírének meghirdetése: Jézus jelenvalóvá lett sorsa világítja meg, váltja meg a miénket.
Ez az ajándék, az ajándékozás aktusa, bár Isten részéről teljesen ingyenes gesztus és nem vár viszonzást, mégis akkor igazán emberhez méltó, ha van benne viszonosság, lehetőség a válaszra. „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz” – énekeljük válaszul. Ez a hirdetés sem elsődlegesen teológia vagy katekézis: az Eucharisztián való részvétel nem független attól, hogy mi részt veszünk-e ingyenes szeretettel mások életében.


Ferenc pápa üzenetet küldött a Katolikus teológiai etika szarajevói konferenciájára



Ferenc pápa üzenetet küldött a Katolikus teológiai etika szarajevói konferenciájára

Bosznia-Hercegovinában július 26-29. között tartják a Katolikus Teológiai Etika a Világegyházban (CTEWC) harmadik nemzetközi konferenciáját. A szervezet 2006-ban Padovában jött létre, közel ezer tagja van, akik tudósok hálózatát alkotják. Az idei nemzetközi tanácskozás témája: „Kritikus pillanat a hidak építésére: a katolikus teológiai etika ma”. A konferencián részt vesz Peter Turkson bíboros, az Átfogó emberi fejlődés vatikáni dikasztériumának prefektusa, Blase Cupich bíboros, chicagói érsek és Vinko Puljić bíboros, szarajevói érsek.

A személyek és az intézmények megújult vezetése segít felfedezni és megélni azt, hogy miként legyünk jelen „igazságosabb” formában a világban, hogyan osztozzunk a közös sorsban anélkül, hogy gyakran hiábavaló szólamokat hajtogatnánk vagy ellentétekbe keverednénk azok közé kerülve, akik az erősebbet akarják játszani. Ferenc pápa így buzdítja a Katolikus Teológiai Etika a Világegyházban szervezet nemzetközi konferenciájának résztvevőit.

Párbeszéd és osztozás

2006-ban Padovában, 2010-ben Trentóban került sor ilyen tanácskozásra 500 teológus részvételével. A pápa a párbeszéd és az osztozás üzenetét küldi a szarajevói tanácskozásra egy olyan kritikus, összetett és elkötelezettséget igénylő korszakban, mint a mostani. Szarajevóból indul ki, amely város nagy szimbolikus erővel rendelkezik a kiengesztelődés és a megbékélés útján a balkáni háború borzalmai után, amelyek nagy szenvedést hoztak a régió népességének. Szarajevó a hidak városa – emlékeztet a pápa. Ezért ez a nemzetközi találkozó kiemeli, hogy fontos hidakat építeni a feszültség és megosztottság közegében. A népek, kultúrák, vallások, életszemléletek és politikai beállítódások közötti közeledés új útjait kell kijelölni. A pápa a testvériség hídjainak építését és nem falak emelését javasolja a félelemmel és a visszahúzódással szemben anélkül, hogy mellőznénk az óvatosságot.

Klíma és migránsok a középpontban

A klímaváltozás és az elvándorlás jelensége áll a szarajevói tanácskozás középpontjában. Az ökológiai kihívás magában foglal olyan aspektusokat, amelyek súlyos egyensúlytalanságokat okozhatnak nemcsak az ember és a természet közötti viszony tengelyén, hanem a nemzedékek és a népek közötti kapcsolatok terén is. Olyan kihívás ez, amely az ökológiai és a társadalmi etika felfogásának távlatait érinti. A migránsok és menekültek témája tehát nagyon lényeges és metanoiát, megtérést igényel, amelyhez etikai és teológiai reflexióra van szükség, mielőtt megfelelő lelkipásztori viselkedést és felelős illetve tudatos poltikai gyakorlatot ösztönözne.

Hálózatot kell létrehozni

Ferenc pápa nagyra értékeli üzenetében a tudósok megérzését a hálózatok létrehozására. Öt kontinensről származó személyek együttműködése ez, akik az etikáról elmélkednek teológiai szempontból, hogy új és eredményes erőforrásokra találjanak benne. A megfelelő elemzéseken túl erőket tudnak mozgósítani annak érdekében, hogy együttérző és figyelmes gyakorlatot alakítsanak ki az emberi drámák elkísérésére az irgalmasság jegyében. Ilyen hálózatok kiépítéséhez elsősorban arra van szükség, hogy a teológusok hidakat építsenek egymás között, osztozzanak az útban és gyorsítsák fel a közeledést. Természetesen nem arról van szó, hogy uniformizálják a nézőpontokat, hanem hogy őszinte akarattal keressék az összhangot a szándékok, a párbeszédbeli nyitottság és a távlatok között.

Figyelmet kell fordítani az emberi jelenség összetettségére

A pápa üzenetében felhívja a figyelmet a Veritatis gaudium k. apostoli konstitúciójának bevezetőjére, amelyben megfogalmazta az alapvető kritériumokat az egyházi tanulmányok megújítására és fellendítésére. Ezek között szerepel annak fontossága, hogy párbeszéd folytassunk minden területen. Ehhez szükség van lelkesedésre és hálózatépítésre a világban a különböző intézmények között, amelyek az egyházi tanulmányok előmozdításával foglalkoznak. Csak így válik lehetővé a mélyenszántó elemzés, amely figyelembe veszi az emberi jelenség összetettségét hűen Isten Szavához, amely a történelemben a szolidaritásra ösztönöz a világgal és amely arra hív, hogy ne ítéleteket alkossunk, hanem utakat jelöljünk ki, kísérjük el az embereket az utakon, enyhítsük a sebeket és támogassuk a törékenyeket. Az osztozás lelkülete jellemezzen bennünket, hogy eredményt hozzon tevékenységünk az egész egyház javára – zárja üzenetét Ferenc pápa a Katolikus Teológiai Etika a Világegyházban szervezet harmadik nemzetközi konferenciájára.


Évközi tizenhetedik hét vasárnapja



Évközi tizenhetedik hét vasárnapja

Kézről kézre

Bár János evangélista beszámolója a csodálatos kenyérszaporításról több apró részletet tartalmaz, a leírás mégis nagyon vázlatos marad. Mintha csak arra a néhány mozzanatra koncentrálna, amelyek majd fontosak lesznek Jézus beszédében, melyet ezt követően intéz a néphez. Az ötezer férfi említésével az evangélista hangsúlyozza, hogy valóban nagy tömeg lehetett, hiszen nyilvánvalóan asszonyok és gyermekek is lehettek jelen az esetnél. Máté, Márk és Lukács evangélista írásában többször is találkozunk azzal, hogy Jézust nagy tömeg veszi körül, de János evangéliumában tulajdonképpen ez az egyetlen hely, ez az egyetlen esemény, amikor nagy tömeg van jelen. Így még nagyobb jelentősége van annak, hogy sokan részesednek a Jézus által kapott ételből és sokan hallgatják ezt követően tanítását az élő kenyérről. Jézus cselekedetében megfigyelhető a jó pásztor gondoskodása, amiről már szót ejtettünk az elmúlt vasárnapi evangélium kapcsán, egyaránt odafigyel az emberek testi és lelki igényeire. Tanítása lelki táplálék, a kenyér pedig a test táplálására szolgál. Később aztán a kenyeret adja lelki eledelként, s benne önmagát. Most is ő veszi észre az emberek éhségét, ezért kérdezi Fülöp apostoltól: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Fülöp apostol gyorsan elkezdi számolgatni magában, hogy mennyi pénzre volna szükség ahhoz, hogy mindenki számára kenyeret vegyenek, de igyekezete teljesen felesleges, hiszen nincs a közelben piac, a Galileai-tenger partján a kenyérvásárlás ötlete megvalósíthatatlan. Jézus nem is gondolkodik természetes megoldásban, ő természetfeletti módon oldja meg a helyzetet, csodát tesz, hogy mindenki jóllakjon.
A csodálatos kenyérszaporítás eseményét János evangélista vázlatos leírása alapján, illetve annak ellenére is könnyen magunk elé képzelhetjük: A fiú kiveszi tarisznyájából az öt kenyeret és a két halat és Jézus kezébe adja. Ő hálát ad, átadja az apostoloknak, az apostolok pedig továbbadják a letelepedett embereknek. A fiú is kap egy darabot. Ami korábban elfért tarisznyájában és két kezében, az most száz és ezer, és újabb ezer ember kezébe kerül, egyre több lesz. A kenyér kézről kézre jár, mindenkinek jut belőle bőséggel.
Az utóbbi időben elterjedt, hogy a szentmisén, az áldozás szertartásakor egyesek a kezükbe, nyitott tenyerükbe kérik az Oltáriszentséget, majd magukhoz veszik azt. Néha egy-egy pillantást vetek ezekre a kezekre. Egy kisfiú kezén még látszik a filctoll vagy a zsírkréta nyoma, amivel reggel, még a szentmise előtt játszott, rajzolt. Aztán egy kislány jön, aki talán életében először próbálta a körömlakkot. Egyszer egy munkásember nyújtja feszült, erős kezét az Oltáriszentség vételére, máskor egy nagymama, aki talán unokái simogatására használja legtöbbször kezét. Aztán egy édesanya jön, aki csak az áldozás néhány pillanatára engedi el a vele jövő kisgyermeke kezét, aztán sietve újra megfogja azt. A betegek remegő, a fiatalok magabiztos kezüket nyújtják. Egy fiatal lány kezén jegygyűrű, egy másikén tetoválás. Sima és ráncos, tiszta és olykor nem egészen tiszta kezekbe kerül Krisztus teste. Vajon a szívekben is vannak ilyen különbségek? Néha elnézem ezeket az emberi kezeket, amelyek az Úr testének vételére kinyúlnak. Nincs bennem semmiféle ítélkezés. A kezek alapján főleg nem lehet. Csak elnézem e kezeket, az embereket, akiknek az Úr Jézus odaadja magát.
Érdemes néha a magunk kezére is pillantanunk. És a szívünkbe is. Méltó vagyok arra, hogy az Úr nekem adja önmagát?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Minden szentmisében felelevenedik előttünk a csodálatos kenyérszaporítás eseménye és megismétlődik az utolsó vacsora is. Te valóságosan jelenvalóvá válsz az átváltoztatott kenyérben, hogy a szentáldozásban nekünk add önmagad és mi egyesüljünk veled. Bőséggel adod nekünk az igazság tanítását, mint lelki táplálékot, és ajándékként adod nekünk önmagad az Oltáriszentségben. Köszönjük, hogy megosztod velünk életedet. Indíts minket, hogy mi is megosszuk kenyerünket és életünket embertársainkkal!