Ferenc pápa: A csoda csak az előétel

Akkor vagyunk valódi keresztények, ha nem állunk meg az első kapott kegyelemnél, hanem mindig továbbmegyünk, mert keressük az Úrral való együttlét örömét – erről beszélt március 12-én reggel a pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

„Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek” – idézte a Szentatya a napi evangéliumot (Jn 4,43–54). Jézus e szavakkal korholja a királyi tisztviselőt, aki fia meggyógyítását kéri tőle. Az emberek tudták, hogy Jézus már sok csodát véghez vitt. Ő azonban kezdi elveszteni türelmét, mert úgy látszik, hogy egyedül a csoda számít nekik. Ferenc pápa így kommentálta ezt homíliájában: Hol van a hitetek? Egy csoda láttán azt mondani: „Igen, hatalmad van, te vagy Isten”, az is hitesemény, de igen kicsike. Mert nyilvánvaló, hogy ennek az embernek nagy hatalma van: e ponton csak kezdődik a hit; tovább kell hogy menjen. Hol van a te vágyad Isten után? Mert a hit ez: vágyni arra, hogy találkozzam Istennel, vele legyek, boldog legyek vele.

Ferenc pápa ekkor ezt kérdezte: milyen nagy csodát visz végbe az Úr? Az olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 65,17–21) rámutat erre: „Íme, új eget és új földet teremtek. Örüljetek és ujjongjatok mindörökké azon, amit majd teremtek!” Az Úr felkelti bennünk a vele való együttlét örömének vágyát. Amikor az Úr eljön a mi életünkbe, és csodát tesz velünk, tudjuk, hogy mit tett az életünkben, de a dolog nem ér itt véget: ez felhívás arra, hogy haladjunk, továbbzarándokoljunk, keressük Isten arcát, ahogy a zsoltár mondja, keressük ezt az örömet. A csoda tehát csak a kezdet. A pápa a következő kérdést tette fel: vajon mit gondol Jézus arról a sok keresztényről, akik megállnak az első kapott kegyelemnél, nem haladnak, és úgy viselkednek, mint amikor az étteremben valaki már jóllakott az előétellel, és hazamegy, nem tudva, hogy a java csak azután jön? Mert sok egy helyben álló keresztény van, aki nem halad: akik beletemetkeznek a mindennapok dolgaiba – a jó dolgokba –, de nem növekednek, kicsik maradnak. Parkolópályán lévő keresztények: leparkoltak; kalitkába zárt keresztények, akik nem tudnak repülni arról a szép dologról álmodva, amire az Úr hív minket.

Tegyük föl magunknak a kérdést: Milyen az én vágyam? Így keresem az Urat? Vagy félek, középszerű vagyok? Mi az én vágyam mértéke? Az előétel vagy az egész lakoma? Ferenc pápa végül így buzdított: Őrizzük meg vágyunkat, ne helyezkedjünk el túlságosan, menjünk kicsit előre, kockáztassunk! Az igazi keresztény kockáztat, kilép a biztonságos közegből.

 

Nagyböjt negyedik hét hétfője

Nagyböjt negyedik hét hétfője

Az evangéliumok Jézus működésének kezdetétől fogva bemutatják azokat, akik kételkedve figyelik tevékenységét. A vallási élet irányítói, a farizeusok és az írástudók az első pillanattól kezdve gyanakvással hallgatják tanítását, amely valóban újszerűen tárja fel Isten országának titkát. Még nagyobb figyelemmel és gyanakvással hallgatják azokat a tanításait, amelyek a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatosak. Nehezményezik például azt, hogy szombaton is gyógyít, azaz munkát végez és ezzel megszegi a nyugalomra vonatkozó előírásokat. Rosszindulatuk jele az a vád is, miszerint a gonosz lelkek fejedelmének segítségével képes kiűzni a megszállottakból az ördögöket. Később pedig kérdéseket tesznek fel neki az adófizetéssel, a házassággal vagy a parancsokkal kapcsolatban. Ezekben a helyzetekben bölcs feleleteivel Jézus tanúságot tesz arról, hogy jól ismeri a mózesi törvényt, de azok szószerinti értelmezése helyett azt ajánlja, hogy az eredeti isteni szándékot kell feltárni és figyelembe venni.
A farizeusok és írástudók kötekedő megnyilvánulásaival szemben a nép lelkesen hallgatja őt, szavaiban, tanításában felismerik Isten igazságát, azt az igazságot, amely felszabadító örömhír mindenki számára: Isten irgalmas és irgalmát mindenki megtapasztalhatja.
A kérdés az, hogy ki hisz Jézusban? A királyi tisztviselő kérése azért teljesül, mert „hitt az úr szavában.” Én hiszek-e Jézus szavában? Hiszem-e, hogy egyedül az ő tanítása vezet az üdvösségre?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

 

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 11., nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 11., nagyböjt 4. vasárnapja

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Könyörülj rajtam, Istenem, szerető jóságod szerint, és minthogy mérhetetlen a te irgalmad, gonoszságomat töröld le rólam! Mosd le bűnömet teljesen, és vétkemtől tisztíts meg engem! Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül csak ellened vétkeztem, ami színed előtt gonosz, olyat tettem. Te feddhetetlen vagy döntéseidben, és igazságos, amikor ítélsz.” (Zsolt  50,3–6)

Istenünk, te szent Fiad által csodálatos módon magadhoz békítetted az emberiséget. Engedd, kérünk, hogy keresztény néped készséges önátadással és élő hittel készüljön a közelgő ünnepekre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Ferenc pápa: Isten nagyobb a gyengeségeinknél, a hűtlenségeinknél, a bűneinknél!

Ferenc pápa: Isten nagyobb a gyengeségeinknél, a hűtlenségeinknél, a bűneinknél!

Március 11-én, vasárnap délben a Szentatya ismét elimádkozta az Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel, zarándokokkal. Beszédében a keresztények örömének okáról, az irgalmas, emberszerető Istenről elmélkedett.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A nagyböjt mai, negyedik vasárnapján, amelyet „laetare”-vasárnapnak neveznek, ami azt jelenti, hogy „örvendezz”, mert az eucharisztia liturgiájának kezdő éneke, mely örömre hív minket, így kezdődik: „Örülj, Jeruzsálem! […] Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta!” [Iz 66,10] Ezzel kezdődik a mise. Mi az oka ennek az örömnek? Isten nagy szeretete az emberiség iránt, ahogyan a mai evangéliumban hallhatjuk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Jézusnak ezek a szavai, melyeket a Nikodémussal való beszélgetés során mondott, egy olyan témát foglalnak össze, amely a keresztény örömhirdetés középpontjában áll: amikor a helyzet kétségbeejtőnek tűnik is, Isten közbelép, felkínálja az embernek a megmentést és az örömet. Isten ugyanis nem vonul félre, hanem belép az emberiség történelmébe, belép az életünkbe, „elvegyül” benne, hogy kegyelmével vezesse és megmentse.

Meg kell hallanunk ezt az örömhirdetést, el kell hárítanunk annak kísértését, hogy magabiztosnak tartsuk magunkat, hogy azt akarjuk, kevesebb közünk legyen Istenhez, hogy teljes függetlenséget követeljünk tőle és szavától. Amikor bátorságra lelünk ahhoz – márpedig bátorság kell hozzá! –, hogy elismerjük magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, rájövünk, hogy olyan emberek vagyunk, akiknek számot kell vetniük törékenységükkel és korlátaikkal. Így megeshet, hogy aggódás és nyugtalanság kerít hatalmába minket a holnap miatt, félelem tölt el minket a betegségtől és a haláltól. Ez megmagyarázza, miért van az, hogy kiutat keresve sokan olyan veszélyes mellékutakra tévednek, mint amilyen a kábítószer, a babonák vagy a romboló mágikus szertartások fogsága. Jó, ha ismerjük korlátainkat, törékenységünket, ismernünk kell őket, de nem azért, hogy kétségbeessünk, hanem hogy felajánljuk az Úrnak; ő pedig segít minket a gyógyulás útján, kézen fog minket, és sosem hagy magunkra minket, soha! Isten velünk van, és ezért „örvendezünk”, ezért „örülünk” ma: „Örülj, Jeruzsálem!”, mondja a kezdő ének, mert Isten velünk van!

Igazi és nagy a reményünk az irgalomban gazdag Atyaistenben, aki nekünk adta Fiát, hogy megmentsen minket, és ez a mi örömünk! Sok szomorúság is van bennünk, de ha igazi keresztények vagyunk, akkor bennünk van a remény, az a kicsiny, növekvő öröm, amely biztonságot ad. Ne csüggedjünk, amikor látjuk korlátainkat, bűneinket, gyengeségeinket: Isten ott van velünk, közel hozzánk, a kereszten függő Jézusban, hogy meggyógyítson minket! Ilyen Isten szeretete! Ránézek a megfeszített Jézusra, és azt mondom magamban: „Isten szeret engem.” Igaz, hogy megvannak ezek a korlátaim, ezek a gyengeségeim, ezek a bűneim, de ő nagyobb a korlátoknál, a gyengeségeknél, a bűnöknél! Ne felejtsétek el: Isten nagyobb a gyengeségeinknél, a hűtlenségeinknél, a bűneinknél! Fogjuk meg az Úr kezét, nézzünk a Megfeszítettre, és haladjunk tovább!

Mária, az irgalmasság anyja ültesse el szívünkbe annak bizonyosságát, hogy Isten szeret minket! Legyen közel hozzánk azokban a pillanatokban, amikor egyedül érezzük magunkat, amikor kísértést érzünk arra, hogy megadjuk magunkat az élet nehézségeinek. Adja át nekünk fiának, Jézusnak az érzelmeit, hogy nagyböjti utunk a megbocsátás, a befogadás és a tevékeny szeretet tapasztalatává váljon.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim, köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm az agropoli, padovai, troinai, foggiai és caltanissettai hívőket, valamint a Serra di Peppéből, a Páduai Szent Antal-plébániáról érkezett fiatalokat!

Köszöntöm a Rómában élő brazil közösséget, a tivoli bérmálkozókat, püspökükkel együtt, az aviglianói fiatalokat és a saronnói gyerekeket.

Szeretném külön is üdvözölni a világ sok részéből érkezett egyetemi hallgatókat, akik részt vesznek az első „Vatican Hackathon”-on [ld. https://vhacks.org], amelyet a Kommunikációs Titkárság szervezett: kedves fiatalok, érdemes Istentől kapott értelmünket az igazság és a rászorulók szolgálatába állítani.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

 

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Isten irgalmas

Az emberi bűn mélységes titkára mutat rá Jézus kijelentése, amelyet ma, nagyböjt 4. vasárnapján olvasunk az evangéliumban: „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.” A bűn azt jelenti, hogy Isten világossága helyett a bűn sötétségét választjuk. Ebből persze könnyen felismerhetjük azt is, hogy a bűntől való szabadulás pedig azt jelenti, hogy Isten kivezet minket bűneink sötétségéből és újra ránk sugározza irgalmának és szeretetének fényét.
A bűnbánattal és annak gyakorlati megnyilvánulásával, a szentgyónással kapcsolatban érdemes tisztáznunk, hogy mi történik valójában. Abból kell kiindulnunk, hogy a szentgyónás arra szolgál, hogy Istentől bocsánatot kérjünk. Elismerjük, hogy ő a szent Isten, mi pedig a bűnös emberek. Elismerjük, hogy az ő teremtményei vagyunk, tehát nem vagyunk függetlenek tőle. Elismerjük továbbá, hogy azt kéri tőlünk, hogy parancsai szerint éljünk, de amikor megszegjük törvényeit, akkor szembefordulunk jóságával, megtagadjuk szeretetét, mintha nem volna arra többé szükségünk. Ha csak ennyi volna bocsánatkérésünk hátterében, akkor túlzottan leszűkítenénk annak hatását, hiszen minden fakadhatna egyszerűen csupán abból a félelmünkből, hogy bűneink miatt büntetésre számíthatunk az igazságos Istentől, de éppen ezt szeretnénk elkerülni bocsánatkérésünkkel. Mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy bűneink megbánásával és megvallásával együtt kifejezzük hálánkat azért, hogy Isten végtelenül irgalmas, kész megbocsátani minden eltévelyedésünket. Bármilyen távolra is kerülünk tehát tőle, ő mindig utánunk siet, mert emlékeztetni akar minket szeretetére és irgalmára. Amikor felébred bennünk a bánat érzése, akkor eszünkbe jut az irgalmas Isten, belátjuk, hogy megsértettük őt és annak reményében indulunk vissza hozzá, hogy ő nem fog minket elutasítani, nem fog minket megbüntetni, hanem visszafogad a vele való szeretetközösségbe.
A szentgyónással és a bűnbocsánattal kapcsolatban helytelennek tartom azt a szóhasználatot, hogy Isten eddig bűnösként tekintett ránk, de mostantól ismét úgy tekint ránk, mint szeretett gyermekeire. Valójában ő akkor is szeretett gyermekének tartott minket, amikor mi a bűneink miatt éppen távol voltunk tőle és nem láttuk az Atya arcát. Az ő véleménye tehát nem változott meg, bűneink ellenére sem feledkezik meg rólunk. A fordulatot nem az ő véleményének, rólunk alkotott képének megváltozásában kell látnunk, hiszen erről nincs is szó, hanem abban, hogy a mi véleményünk változik meg róla. Eddig elfordultunk tőle, mert nem vettük észre felénk sugárzó szeretetét, de mostantól ismét felismerjük azt és belátjuk, hogy szeretete nélkül nem élhetünk, nem találjuk meg a boldogságot.
Ahhoz, hogy valakit helyes szándék indítson bűneinek megbánására, azaz ne csupán félelemből, hanem Isten iránti szeretetből tegye ezt, feltétlenül szükséges, hogy helyes képünk legyen Istenről. Ha egy kegyetlenül büntető bírót vagy egy bosszúálló személyt látunk benne, akkor nagyon helytelen az elképzelésünk róla. Ki merne egy ilyen Isten elé állni bűneivel? Szerencsére Isten nem ilyen. Ő nem a bosszút és vétkeink könyörtelen megtorlását forgatja a fejében, hanem irgalmas szívvel közeledik hozzánk. A nagyböjti időszak lehetőség számunkra, hogy csendesen szemléljük az irgalmas Isten arcát.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, tisztíts meg bűneimtől, amivel elcsúfítottam istengyermeki arcomat! Segíts felismerni és őszintén megbánni bűneimet, hogy a szentgyónás által újra tiszta arccal, szívvel és lélekkel tudjak eléd állni! Hiszem, hogy te vagy a világ Ura, akinek hatalma van ítélkezni mindenki felett. Hiszem, hogy te vagy lelkem gyógyítója. Kérlek, légy irgalmas hozzám, és add meg a bűnbocsánat tiszta örömét!