Aki a mennyei titkokat elrejted a kevélyek elől, de kinyilatkoztatod a kicsinyeknek Irgalmazz nekünk!

Aki a mennyei titkokat elrejted a kevélyek elől, de kinyilatkoztatod a kicsinyeknek

Irgalmazz nekünk!

Miért nem hisznek tehát az emberek?

Azért mert Isten nem követ el soha erőszakot szabad akaratunk ellen. Ha úgy tetszik Isten merész kalandja az ember megteremtése. Hiszen megteremtett egy olyan lényt, aki hasonló hozzá, akinek szabad akarata van. S ez a szabad akarat teszi képessé az embert arra, hogy fellázadjon Isten ellen, amint azt meg is teszi Ádámtól kezdve napjainkig.

Ezért van tehát a hitetlenség a világban: sokan megátalkodottan eltaszítják maguktól a segítő Istent, s a maguk alkotta bálványokat követik.

Mi ne kövessük őket. Mert a hit nem pusztán azt jelenti, hogy elhiszem Isten létét, hanem azt is, hogy Isten parancsai szerint rendezem be életemet. Mi tehát mind elménkkel, mind pedig életünkkel valljuk meg Istent. Hiszen mi látjuk a megoldást a mai evangélium alapján: az emberré lett Isten mindig kész arra, hogy megragadja kezünket az élet viharai közepette - de csak akkor, ha hajlandók vagyunk feléje nyújtani.

Ámen.

  

Ferenc pápa: A hit nem elmenekülés az élet problémái elől

Ferenc pápa: A hit nem elmenekülés az élet problémái elől

Augusztus 13-án a déli Úrangyala elimádkozása előtt a Szentatya a napi evangéliumi szakaszhoz fűzött elmélkedésében a hitnek, a Jézusra való ráhagyatkozásnak a fontosságát hangsúlyozta. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium által bemutatott jelenetben (Mt 14,22–33) Jézus – miután egész éjszaka a Galileai-tó partján imádkozott – a tanítványok csónakja felé halad a vízen járva. A csónak a tó közepén hányódik, erős ellenszél csapdájában. Amikor a tanítványok meglátják a vízen közeledni Jézust, kísértetnek hiszik, és rémüldözni kezdenek. Ő azonban biztosítja őket: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27). Péter a rá jellemző hevességgel megszólítja: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen”; Jézus pedig hívja: „Jöjj” (Mt 14,28–29). Péter kiszáll a csónakból, és elindul a vízen járva Jézus felé, az erős szél miatt azonban megijed, és süllyedni kezd. Ekkor felkiált: „Uram, ments meg”; Jézus pedig kinyújtja kezét, és megragadja (Mt 14,30–31).

Az evangéliumnak ez a gazdag szimbolikájú elbeszélése hitünkre irányítja figyelmünket: hogyan hiszünk mi, személy szerint, és mint egyházi közösség, milyen a hitünk nekünk, akik itt vagyunk ma a téren? Vajon a közösségnek, ennek az egyházi közösségnek van-e hite? Milyen a hitünk mint egyéneknek és milyen a hite közösségünknek? A csónak valamennyiünk élete, és az Egyház élete is; az ellenszél a nehézségeket és a megpróbáltatásokat jelenti. Péter kérése – „Uram, parancsold meg, hogy hozzád menjek” – és a kiáltása – „Uram, ments meg” – nagyon hasonlít arra a bennünket eltöltő vágyra, hogy szeretnénk az Úr közelségét érezni, de hasonlít a félelemre és szorongásra is, amely életünknek és közösségünk életének legfájdalmasabb időszakait kíséri, ugyanis állandóan belső törékenységek és külső nehézségek között élünk.

Abban a pillanatban Péternek nem volt elég Jézus biztonságot nyújtó szava, amelybe belekapaszkodhatott volna az ellenséges, háborgó hullámokkal szemben. Ugyanez történhet velünk is. Amikor nem az Úr szavába kapaszkodunk, amikor horoszkópokra és kártyajósokra hallgatunk, hogy nagyobb biztonságban érezzük magunkat, rögtön süllyedni kezdünk. Ez azt jelenti, hogy nem elég erős a hitünk. A mai evangélium arra emlékeztet minket, hogy az Úrba és az ő szavába vetett hit nem egy mindenben könnyű és kényelmes utat nyit meg előttünk, nem kímél meg minket az élet viharaitól. A hit egy jelenlét bizonyosságát nyújtja, Jézus jelenlétének bizonyosságát, amely segít, hogy szembenézzünk az egzisztenciális viharokkal, egy olyan kéz biztonságát nyújtja, amely megragad minket, hogy segítsen szembenéznünk a nehézségekkel, és a sötétben is mutatja nekünk az utat. A hit tehát nem elmenekülés az élet problémái elől, hanem támogató erő, mely értelmet ad utunknak.

Ez a jelenet remekül ábrázolja a mindenkori Egyház valóságát: útja során a hajónak ellenszéllel és veszélyes viharokkal is meg kell küzdenie. Nem az emberek bátorsága vagy kiválósága menti meg: az elsüllyedéssel szembeni biztosítékot a Krisztusba és az ő szavába vetett hit adja. Ez tehát a biztosíték: a Krisztusba és az ő szavába vetett hit. Ezen a hajón nyomorúságaink és gyengeségeink ellenére biztonságban vagyunk, főképpen akkor, amikor térdre hullunk, és imádjuk az Urat, mint a tanítványok, akik a végén „leborultak előtte, és így szóltak: »Te valóban Isten Fia vagy!« (Mt 14,33). Milyen jó kimondani ezt a mondatot Jézusnak: „Te valóban Isten Fia vagy!” Megismételjük közösen? „Te valóban Isten Fia vagy!”

Szűz Mária segítsen, hogy mindig szilárdak maradjunk a hitben, hogy ellen tudjunk állni az élet viharainak, hogy az Egyház hajójában maradjunk, elutasítva azt a kísértést, hogy az ideológiák, a divatok és a jelszavak megigéző, ám borulékony ladikjaiba szálljunk!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat: jelen lévő rómaiak és zarándokok! Köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat, a társulatokat, és minden egyes hívőt.

Örömömre szolgál, hogy ma ismét köszönthetek ifjúsági csoportokat: a Trevisóból és a Vicenzából jött cserkészeket, valamint a ferences fiatalok nemzeti konferenciájának résztvevőit. Köszöntöm továbbá a Fájdalmas Szűzanya Nővéreit Nápolyból, és azt a zarándokcsoportot, amely gyalog járta végig a Via Francigenát Sienától Rómáig.

Szép vasárnapot és finom ebédet kívánok mindenkinek. Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! A viszontlátásra!

Évközi tizenkilencedik vasárnap

Évközi tizenkilencedik vasárnap

Te kicsinyhitű, miért kételkedtél? 

Aki hajóval vízre száll, annak ismernie kell a víz természetét. Akár görög halászok bölcs mondása is lehetne ez a kijelentés, pedig csak Péter apostol kapcsán találtam ki. Péter naponta vízre szállt hajójával, hogy halászattal keresse meg családja számára a megélhetést. Jól ismerte a halászat mesterségét és jól ismerte a víz természetét is. Tudta, hogy mikor érdemes halászni és mikor nem. Tisztában volt a víz veszélyeivel, a viharok fenyegetésével és azzal is, hogy a nyílt vízen hajója csak bizonyos mértékig nyújthat biztonságot. Tudta, hogy egy fából készült könnyű bárka fennmarad a víz tetején, nem úgy, mint a nehezebb tárgyak, amelyek elsüllyednek. Péter, a halász ismerte a víz természetét. Sejtette, hogy Mestere, Jézus nem emberi képességeinek köszönhetően tud a víz tetején járni. Péter tudta, hogy ő nem tudna a víz tetején járni, mert erre egyetlen ember sem képes. Tisztában volt vele, hogy ha kiszáll hajójából, rögtön elsüllyedne a hullámok között. Mindennek ellenére bátorság és bizalom volt benne. Bátorság, hogy Jézustól azt kérje, hogy ő is tudjon a víz tetején járni és bizalom, hogy Jézusnak van hatalma tejesíteni szokatlan kérését.
A történetet olvasva elcsodálkozunk Péter apostol erős hitén, majd pedig kicsinyhitűségén. Erős hitének köszönhetően képes arra, hogy legalább néhány lépést tegyen Jézus felé a víz tetején, de aztán mégis meggyengül a hite és emiatt süllyedni kezd. A hittel kapcsolatban eszünkbe jut Jézus egyik legérdekesebb kérdése: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Krisztus emberekre építette közösségét, az Egyházat, köztük olyan emberekre, mint Péter, és ráadásul éppen őrá és utódaira bízta az Egyház vezetését. Továbbá állíthatjuk, hogy a mi Urunk az emberek hitbeli meggyőződésére alapozva hozta létre Egyházát, de ez a meggyőződés bizony ingatag, hullámzó, egyszer erősebb, máskor gyengébb, miként ezt jól mutatja Péter példája. Jézus is bízott a változásban és a fejlődésben. Tudta, hogy lesznek hullámvölgyek, amikor az ember szinte vesztébe süllyed, de azt is tudta, hogy az isteni kegyelem képes megmenteni és képes hitében megerősíteni az embert, mert Isten kegyelme végtelen. A fejlődést, azaz Isten országa folytonos növekedését és az Egyház tagjainak hitbeli erősödését hasonlította Jézus kicsiny mustármaghoz, amely hatalmas fává növekszik. Jézus nem adott tanítványai számára írott szabályokat. Az ószövetségi törvényt Isten parancsára Mózes kőtáblákra véste, s ezeknek a parancsoknak a megtartása jelentette az emberek számára az Isten iránti hűséget és szeretetet. Jézusnak eszébe sem jutott hasonló módon törvényt adni, mert nem akarta, hogy a világból való távozása után követői számára írott szabályok legyenek a mérvadóak. A mi Urunk azt akarta, hogy az ő személyét és a neki köszönhető megváltás titkát tekintsük magnak, amit elvetünk az emberi szívekbe, hogy minden emberhez eljusson az üdvösség tanítása. Az Egyház szervezetét, annak tekintélyét, jogrendjét és törvényeit, valamint azt, hogy az Egyház küldetése az emberek üdvösségre segítése, azok fogadják el, akik hisznek Jézus Krisztusban, mert a hit mindezt megelőzi. Az Egyház jövője attól függ, hogy tagjaiban mennyire erős a hit. Ez a hit olykor meginoghat, de Péter apostol példája bátorítson minket abban, hogy Jézus képes minket megmenteni, képes megerősíteni minket a hitben.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Vízen járásod csodájában nem látványos mutatványt látunk, hanem annak igazolását, hogy te valóságos Isten vagy. Felette állsz a természeti törvényeknek. Erősebb vagy a természet erőinél. Ha csak ember volnál, akkor nem lennél képes ilyenre. Nem volnál képes meggyógyítani pusztán szavaddal vagy érintéseddel a betegeket, de megteszed, hogy cselekedeted által Isten irgalmassága megmutatkozzék. Emberként nem volnál képes néhány falatnyi kenyérből ezreket jóllakatni, de te isteni erőddel megteszed, hogy megmutasd isteni jóságodat és gondoskodásodat. Emberként nem volnál képes a víz tetején járni, de mégis jársz, hogy tanítványaid számára igazold istenségedet. Uram, hisszük, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy.