Erőslelkű József Könyörögj érettünk!

Erőslelkű József 

Könyörögj érettünk!

Ezt olvasom: „ez volt az ára, ennyire becsülték őt Izrael fiai” - az ártatlan, az igaz, ennyit ér a világ szemében! Hogy állok én ezzel? Hogy viszonyulok én Isten értékrendjéhez?

Mi lesz ezután? Én mit kezdek a tömeggel? Én is a tömeg vagyok? Menyiben vagyok szimpatizáns, magamért való, önmagam értékítéletéhez ragaszkodó? Vagy, hogy ítélem meg Isten megítélését? Csak kérdéseim vannak, vagy van válaszom is?

Minden kérdéshez tartozik válasz. Ahol a helyes válasz utoléri a kérdést, ott van találkozásom Istennel. Vallom. Sajnos ez nem mindig jön össze. Ráadásul, nem mindig ott és akkor, amikor én a szükségét érzem, amikor én szeretném, vagy, amikor én akarom. Mindenben és mindenkor jelen van Isten, számomra, részemre, de én nem mindig értem meg a jelenlétét. Mert nem úgy van jelen, és nem úgy válaszol nekem, ahogy azt én szeretném. De tudnom kell, hogy mindig úgy van jelen életemben, ahogy az javamra válhat! Ezt az igazságot, szerintem Jézus is tudta, tisztában volt vele. Ebben bizonyos vagyok, hiszen ezt az igazságot belőle merítem („tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.” [Mt 6,8])

Jézus nem szerepet játszik, Jézus éli emberként is Istenvoltú életét! – „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit.” [Jn 14,10] Felfoghatatlan azok számára ez, akik ebből a világból valók, és ragaszkodnak ehhez a számukra lényeges, és ragaszkodást követelő tényhez. Azaz: nem hajlandók arra, hogy e világtól elvonatkoztassák magukat, csak azért, hogy Istenhez kössék magukat. Ezért mondom én azt, hogy a vallásosság nem minden, az még nem hit Istenben. Jézus így beszél erről: „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében.” [Jn 3,18] – ugyanis: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem.” [Jn 12,44] … „aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élővíz folyói fakadnak majd belőle.” [Jn 7,38]

Szóval értve: Jézust hallgatni kell, hogy a szívünkben váljanak éltető forrássá szavai! Vágyakozva mindenkor rá, hogy lelki emberré lehessünk! Türelmetlenkedés nélkül. Tudva, hogy eljön mindennek az ideje, amiért megéri türelmesnek és állhatatosnak lenni. Minden szenvedés kibontakozás, mely megtérésre, feltámadásra vezet.

E rokon értelmű szavak, két külön kifejezéssel, azonos fogalmat hordoznak. A megtérés egyben feltámadás, és a feltámadás egyben megtérés is.

De mit kezdjek azzal, hogy lelki ember? Hogy válhatok lelki emberré?

Megint csak Jézusra tekintek, Benne keresem kérdésemre a választ. Az életnek van ritmusa. De, ha jól megfigyelem, akkor az válik az én ritmusommá, amihez kötöm magam, amihez ragaszkodok, amihez tartozni akarok. Vagyis: felveszem azt a ritmust, aminek megengedem, hogy uralkodóvá legyen rajtam. Talán azért, amiért abban lelem meg biztonságomat, abban érzem jól magam, azt tartom számomra megfelelő közegnek. Jézus számára az Atya volt a megfelelő közeg. Vele kereste a harmóniát, a teljes azonosulást. Azazhogy életét abban a ritmusban élte, ami azonossá tette ritmusát az Atya ritmusával. Felvette az Atya ritmusát. Számára ez mindennél fontosabb volt. Azt merem mondani, hogy úgy válhatok lelki emberré, hogy rátalálok Krisztus ritmusára, bele helyezkedek, és ez a közösség mindennél fontosabb lesz a számomra! Ha Benne és bennem is az Isten Lelke él, és válik mozgatóvá, akkor közösségre jutok én Jézussal. Bizony meg kell ismernem Jézust, és Benne megismerni magamat, hogy közösségre találjak Istennel!

Végül is, Júdásnak a sorsa is ott pecsételődött meg, hogy elvesztette, vagy talán soha sem lelte meg Jézussal a közös ritmusát. Nem kerültek harmóniába. Jézussal nem kontaktálni kell, hanem kontaktust kell teremteni, és azt a kontaktust ápolni, fenntartani.

Miért beszélek ilyen dolgokról, Virágvasárnap, amikor éppen Jézus szenvedéséről és haláláról van szó? Amiért Pál apostol szavait magamra veszem: „Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért” [1Kor 15,3]. A másik pedig, hogy „egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és kelt életre, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen.” [Róm 14,7-9] Jézust Uramnak tekintem, Mesteremnek és Tanítómnak! Ebben a tudásban akarok mélyülni és közösségre lépni Vele, meg nem tagadva, és el nem árulva Őt! Mennyei Atya, ehhez adj nekem segítséget, hogy sikerüljön! Ámen

Himnusz CCCCIIC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Üdvösség napja, Krisztusunk,

hasítsd szét vakságunk ködét,

hogy felragyogjon az erény,

midőn reánk nappalt hozol.

Adtál üdvünkre szent időt,

adj hát bűnbánó szívet is,

hogy jóságod térítse meg,

kiket sokáig tűrt kegyed.

Hadd vezekeljünk némiképp

a bűnbocsánat díjaként:

hisz bűneink bármily nagyok:

csodás irgalmad még nagyobb.

Jön már a nap, fényes napod,

és minden újra felvirít;

mi is vigadjunk boldogan,

hogy szent kegyelmed ránk ragyog.

A nagy mindenség téged áld,

kegyes Háromság, és imád,

bocsánatodban újulók,

mi is mondjunk új éneket! Ámen.

Ferenc pápa virágvasárnapi homíliája: az igazi út a végső győzelem felé szenvedésen és kereszten át vezet

Krakkói fiatalok panamaiaknak adják át a keresztet 

Gyönyörű napfényes időben kezdődött a nagyheti szertartások nyitánya a Szent Péter téren a virágvasárnapi körmenettel és szentmisével. A hagyománynak megfelelően a tér közepén álló obeliszknél kezdődött a szertartás a pálma- és olajfaágak megáldásával, majd innét indult a körmenet az oltár felé, hogy elhangozzék az Úr Jézus Krisztus szenvedéstörténete a Máté evangélium szerint.

Együtt örült  a tanítványaival és megsiratta Jeruzsálemet

Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában a szertartás kettős ízéről, édes-keserű, örömteli-fájdalmas jellegéről szólt. A Jeruzsálembe bevonuló Jézust tanítványai királyként köszöntik, de ugyanakkor az emlékezés a szenvedése evangéliumi meghirdetésének összefüggésében történik. Szívünk megérzi ezt az emésztő ellentmondást és valamiként igazolja mindazt, amit az Úr Jézusnak kellett éreznie a szívében azon a napon, amikor együtt örült  a tanítványaival és megsiratta Jeruzsálemet.

Ferenc pápa megemlékezett arról, hogy a virágvasárnapi örömet immár 35 éve gazdagítja az Ifjúsági Világtalálkozó, amit ebben az évben egyházmegyei szinte ünnepelnek és ami ezen a téren örömteli mozzanatot él meg, amikor krakkói fiatalok átadják a találkozó keresztjét panamai fiataloknak .

Jézus maga is elismeri és szóvá teszi ebben az örömteli fogadtatásban rejlő ellenállhatatlan erőt

A pápa a körmenet előtti evangéliumra utalt, mely Jézus jeruzsálemi bevonulását hirdeti: szamárcsikó hátán érkezik az Olajfák hegyéről, közben tanítványai üdvözlik örömmel. Valószínű,  hogy a tanítványok öröme ragadta magával a jeruzsálemi fiúkat és fiatalokat, akik örömteli kiáltásukkal a kíséretébe szegődtek. Jézus maga is elismeri és szóvá teszi ebben az örömteli fogadtatásban rejlő ellenállhatatlan erőt, amint a botránkozó farizeusoknak válaszolja: „Bizony mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40).

Messiás ő, az Isten és emberek szolgája alakjával…

Ám ez a Jézus nem kerget hiú ábrándokat, ő nem egy New Age próféta, hanem egészen más. Messiás ő, de egészen konkrét arccal, a szolga, az Isten és emberek szolgája alakjával, aki nekivág a szenvedés útjának. Ő az emberi fájdalmak nagy Elszenvedője. Miközben most királyként köszöntjük – hangsúlyozta a pápa –, gondoljunk arra a szenvedésre, amit a Nagyhéten kell majd elszenvednie. Gondoljunk a hazugságokra, a kicsúfolásra, a cselszövésekre, az árulásra, az elhagyatottságára, a hamis ítéletre, az ütlegelésre, a korbácsokra, a töviskoronára és végül a keresztútra, majd a keresztrefeszítésre.

Legyen türelmünk a keresztünk hordozásához

Ferenc pápa utalt Jézusnak a tanítványokhoz intézett kérésére: „Ha valaki követni akar engem, vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem” (Mt 16,24). Jézus soha nem ígért elismerést és sikert. Az evangéliumok világosan beszélnek. Mindig arra intette a barátait, hogy az igaz út az, ami a végső győzelem felé a szenvedésen és a kereszten át vezet. Ez éppúgy vonatkozik ránk is. Jézus hűséges követéséhez kérjük a kegyelmet, hogy azt ne szavakkal, hanem tettekkel csináljuk és hogy legyen türelmünk a keresztünk hordozásához. Ne utasítsuk el, ne vessük el, hanem őreá tekintve fogadjuk el és hordozzuk azt, napról napra – kérte a pápa.

A köztünk szenvedő Urunkon kívül nincs más Jézusunk, csak az igazság, az irgalmasság és a béke alázatos Királya

Az a Jézus, aki elfogadja a hozsannázást, noha jól tudja, hogy a „Feszítsd meg őt!” kiáltás vár rá, nem kéri tőlünk, hogy festményeken, fényképeken, vagy a világhálón körbejáró videókon szemléljük őt. Ő ugyanis jelen van megannyi fivérünkben és nővérünkben, akik kínokat szenvednek el vele együtt. Szenvednek a rabszolgák munkájától, a családi drámáktól, betegségektől… Becsapott férfiak és nők, megalázva emberi méltóságukban, leselejtezve… Jézus bennük van és mindannyiukban, és eltorzult ábrázattal, elgyötört hangon kéri, hogy tekintsünk rá és ismerjük fel őt  bennük. Ő nem egy másik Jézus, hanem ugyanaz, aki belépett Jeruzsálembe pálmaágak lengetése közben. Ugyanaz, akit keresztre szögeztek és két gonosztevő közt halt meg. Rajta kívül nincs más Urunk: Jézus, az igazság, az irgalmasság és a béke alázatos Királya – fejezte be virágvasárnapi homíliáját Ferenc pápa.

 

 

Virágvasárnap

Előrelátás és rögtönzés

A virágvasárnapi szentmise a barkaszenteléssel és a körmenettel kezdődik, amely szertartás keretében felolvassuk az evangéliumból Jézus jeruzsálemi bevonulásának eseményét. A szentmise további részében, az evangélium helyén pedig Jézus szenvedésének története hangzik el, az idei évben Szent Máté írásából. Mostani elmélkedésünk az előbbihez kapcsolódik.
A jeruzsálemi bevonulás történései magukon hordozzák az előre eltervezés és a rögtönzés jegyeit. Az előbbi inkább Jézusra, az utóbbi pedig inkább a tömegre jellemző. Jeruzsálemhez közeledve Jézus nagyon előrelátóan, megfontoltan cselekszik. Viselkedésében nincs semmi kapkodás, semmi váratlan. Az eseményeket nem akarja sem siettetni, sem lassítani. Nem az események vagy a körülmények irányítják, hanem mindent megfontoltan tesz. Ennek fényében adja tanítványainak utasításait, miszerint a közeli faluból hozzanak egy szamarat. Előre látja, hogy a szamár gazdái nem fogják szó nélkül tűrni, hogy a tanítványok elvigyék az állatot, és azt is, hogy nem fogják megakadályozni cselekedetüket, amikor megtudják, hogy az Úrnak van szüksége rá. Tudatában van messiási küldetésének, de ez nem egyezik a nép elképzeléseivel. Nem lóháton, győzedelmes hadvezérként vagy királyként érkezik a városba, hanem szamárháton, s ezzel kimutatja alázatát, mert ő Isten szolgája, aki Isten iránti engedelmességből vállalja a szenvedő szolga szerepét. Jézus tehát tudatosan cselekszik, amely annak a jele, hogy jól tudja, milyen sors vár rá a városban. Küldetésétől nem térítheti el senki. Tudja, hogy a főtanács már határozott arról, hogy elfogják és elítélik, és semmi kétsége nincs afelől, hogy mi lesz az ítélet. Volna rá lehetősége, hogy elmeneküljön, ne menjen a városba, de ő nem ezt választja, mert tudja, hogy a Jeruzsálemben rá váró szenvedéssel és halállal fogja beteljesíteni küldetését, a megváltást.
Jézus tudatos, megfontolt cselekedeteitől elkülönül a nép rögtönzése. Ők nem Jeruzsálemből jönnek az Úr elé, hanem zarándokok nagy tömege érkezik a húsvéti ünnepre a városokból és a falvakból. Megismerik a velük együtt megérkező Jézust, és szamárháton érkezésében felismerik a messiási idők jelképes cselekedetét. Messiásként köszöntik őt, örömükben egyesek még a ruháikat is leterítik elé az útra, mások pedig lombos faágakat szórnak elé az út porába. Köszöntésük az érkező messiáskirálynak szól: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!” A népet magával ragadja az ünnepi hangulat, ösztönösen, mindenféle mesterkéltség nélkül cselekszenek. A tömeget nem irányítja senki, nem befolyásolja cselekedetüket senki, nincsenek köztük szószólók vagy hangadók, mindenki felszabadultan, örömmel köszönti Jézust. Érdemes erre a mozzanatra odafigyelnünk, mert meglehetősen elítélő módon azt szoktuk mondani, hogy az a nép, amely ujjongva köszöntötte a Jeruzsálembe érkező Jézust, néhány nappal később ordítva, dühösen fogja követelni keresztre feszítését. Ez igaz ugyan, de akkor nem ösztönösen, rögtönözve, szívük indíttatásából cselekszenek, hanem a vezetők hergelik fel a népet, hogy halálbüntetést követeljenek Pilátustól Jézusra.
Induljunk lélekben mi is Jézussal és kísérjük őt szenvedésének útján a nagyhét folyamán!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.