A Te szenteld és választottaidért,

A Te szenteld és választottaidért,

Mi bűnösök, kérünk Téged, hallgass meg minket: 

Tulajdonképpen mikor beszélhetünk boldogságról? Mi ennek a fogalomnak a tényleges jelentése? A kérdéseimet úgy teszem fel, ahogy az Jézus szájából hangzik el, hogy „Boldogok, akik …” Mire érti Jézus a boldogságot?

Két verset idézek ide János evangéliumából, ahol Jézus mondja a boldogságról:

„Miután ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek.” [Jn 13,17]

„Jézus erre azt mondta neki: »Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” [Jn 20,29]

Jézus boldog mondásait én itt, úgy értelmezem, mint az örök életre vezető utat szegélyező lámpásokat. Jézus utat jelöl ki az ember számára, és e kijelentéseivel békességet akar teremteni annak a lelkében, aki nevéért e világban vállal bármilyen szenvedést is. De, azért vizsgáljuk meg részletesebben e fordítást. Nyolc esetben hangzik el az, hogy „Boldogok a ...” kijelentés, majd a kilencedik esetben azt mondja: „Boldogok vagytok, ...”.

A másik, ami most feltűnt nekem, hogy a nyolc boldog mondás első és utolsó kijelentésében hangzik el az, hogy „mert övék a mennyek országa”. A többi esetben mindig más az utalás. A végén pedig, utal rá, hogy bizony a próféták, akik hasonló dolgokat már elszenvedtek, ők már részesedtek abban, ami még csak ígéret azoknak, akik most élik azt az életet, melynek folytatása van, az örökkévalóságban. Jézus jutalomról beszél. Fizetségről azért, amit tenni kell, tenni érdemes, megtételéért jutalom jár Istentől! „Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa!” [Kol 3,17] Ebben a „bármi”-ben ott van a magamra vett, vállalt szenvedés is!

Másképpen így hangzik a jutalom Pál szavaival: „Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” [Róm 6,23]

Az én értelmezésem szerint tehát, Krisztus szavai szerinti „boldogság” nem vajmi érzés, magunknak kikényszeríthető, megvásárolható élmény, mely feloldja a feszültségeket, hanem olyan kegyelmi kiáradás, mely Isten jelenlétét igazolja életemben. Amikor megérzem, megélem, mert eltölt és szétárad bennem, akkor tudhatom, hogy Isten ölelése az! Benne lehetek ott, és akkor, megtapasztalhatóan az örökkévalóság jelenidejében. Elővételezése a boldogság, az örökkévalóságnak. Hogy vágyakozhassak és mindent megtenni, elviselni képessé lehessek érte! Ami által Isten dicsőségére lehetek!

Talán, nincs ebben semmi nyugtalanság, nyugtalanító. De van benne erő, muníció, spiritusz, ahogy manapság mondják: feltorlódik az emberben az adrenalin.

Valójában a tudatos élet következménye lehet ez, amikor képessé leszek rá, hogy mindent azonosítsak magam számára abból, ami bennem zajlik, történik, és aminek részesévé lehetek. A tudatosság az az állapot, amikor az önismeret, önértékelés, önbecsülés, az alázat és igazság egymással teljes egységben képes működtetni az embert. Összhang, és egyben képesség rá, hogy megvalósítója lehessen az anyagi lét a lelki lét szándékainak. Isten szándéka az emberrel ez a harmónia! Ahogy az idézett két példából kiderül: a hitből, a hitismeretből cselekvő létezés következménye, bizonyossága a boldogság. Egységben legyen a teremtett a teremtőjével! Legyek Uram, lehessek!. Hogy gyönyörködtetni Téged én, kit alkottál, képessé lehessek! Segíts meg nekem! Ámen

Himnusz CCCCXXVI.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Világosság, Atyáddal egy,

te fénynek fénye, napvilág,

az éjből felszáll énekünk:

jöjj el közénk, így kérlelünk.

Lelkünkből oszlasd a homályt,

szórd szét a démonok hadát,

álmosságunkat űzd tova,

restség ne rontson meg soha.

Irgalmazz, Krisztusunk, nekünk,

akik tebenned így hiszünk,

hogy üdvösségünk hozza meg

e szép zsoltáros énekünk.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,

neked s Atyádnak tisztelet,

s a Szentléleknek is veled

időtlen századok során. Ámen.

 

Ferenc pápa: A világ áldás, kezdeténél az Atya teremtő szeretete áll!

Ferenc pápa: A világ áldás, kezdeténél az Atya teremtő szeretete áll!

Január 29-én a szentatya a déli Mária-imádság előtt tartott elmélkedésében azt hangsúlyozta, hogy lélekben szegénynek lenni azt jelenti: képesek vagyunk megbecsülni és másokkal megosztani Isten ajándékait.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap liturgiája azt kéri tőlünk, hogy Jézus boldogmondásairól elmélkedjünk (vö. Mt 5,1–12a), amelyek megnyitják az Újszövetség „magna chartáját”, Jézus nagy „hegyi” beszédét. Jézus feltárja Istennek arra irányuló akaratát, hogy az embereket boldogságra vezesse. Ez az üzenet már a próféták igehirdetésében jelen volt: Isten közel van a szegényekhez, az elnyomottakhoz, és megszabadítja őket sanyargatóiktól. Jézus azonban ebben az igehirdetésében sajátos módot választ: a „boldogok” szóval kezdi, aztán megfogalmazza a boldoggá tevő állapotot, aztán egy ígérettel fejezi be. A boldogság oka nem a megkívánt állapot – pl. „a lélekben szegények”, „a sírók”, „az igazságot éhezők”, „az üldözöttek”… –, hanem a rákövetkező ígéret, amelyet Isten ajándékaként hittel kell fogadni. Az ember a nélkülözés állapotából indul, hogy megnyíljon Isten ajándéka előtt, és belépjen az új világba, a Jézus által meghirdetett „országba”. Nem automatikus működésről van szó, hanem életútról az Úr nyomdokán, aminek következtében az ember új látószögből látja és új módon éli át a nélkülözés és a fájdalom valóságát a végbemenő megtérés következtében. Nem lehet boldog az ember, ha nem tér meg, ha nem képes megbecsülni és megélni Isten ajándékait.

Szeretnék elidőzni az első boldogmondásnál: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,4). Lélekben szegény az, aki magáévá tette azoknak a szegényeknek az érzelmeit és magatartását, akik ezen állapotukban nem lázadoznak, hanem képesek alázatosak lenni, tanulékonyak és készségesek Isten kegyelme előtt. A szegények – a lélekben szegények – boldogságának kettős dimenziója van: a javakkal szemben és Istennel szemben. A javak, az anyagi javak tekintetében ez a lélekben való szegénység józanság: nem szükségszerűen lemondás, hanem képesség az alapvetően szükséges élvezetére és a megosztásra; képesség a dolgok jósága feletti ámulat naponkénti megújítására a telhetetlen fogyasztás tompultságába való elnehezülés nélkül. Többre tettem szert, még többet akarok, többre tettem szert, még többet akarok: ez a telhetetlen fogyasztás. Ez megöli a lelket. Az a férfi vagy az a nő, aki e szerint él, akinek ez a „többre tettem szert, még többet akarok” a magatartása, az nem boldog, és nem fog eljutni a boldogságra. A lélekben való szegénység Istennel szemben dicséret, valamint annak elismerése, hogy a világ áldás, és kezdeténél az Atya teremtő szeretete áll. De nyitottság is Isten felé, tanulékonyság az ő Úr volta iránt: ő az Úr, ő a nagy, nem én vagyok nagy azért, mert sok mindenem van! Ő az, aki a világot minden embernek szánta, aki azt akarta, hogy ez emberek boldogok legyenek.

Az a keresztény szegény lélekben, aki nem önmagában, nem saját anyagi javaiban bízik, aki nem ragaszkodik saját véleményéhez, hanem tisztelettel meghallgatja és szívesen elfogadja mások döntéseit. Ha közösségeinkben többen lennének a lélekben szegények, kevesebb megosztottság, veszekedés és vita lenne! Az alázat – a szeretethez hasonlóan – alapvető erény a keresztény közösségben való együttélés szempontjából. A szegények – ebben az evangéliumi értelemben – olyanoknak tűnnek, akik elevenen tartják a mennyek országának célját, megsejtetik, hogy ez az ország csírájában már jelen van a testvéri közösségben, amely előnyben részesíti az osztozást a birtoklásnál. Ezt szeretném kiemelni: előnyben részesíteni az osztozást a birtoklásnál. Nagyon fontos, hogy szívünk és kezünk nyitott legyen, és ne zárt! Amikor bezárjuk szívünket, akkor szűkkeblűek leszünk: nem tudjuk, mit jelent szeretni. Amikor viszont megnyitjuk szívünket, a szeretet útján járunk.

Szűz Mária, a lélekben szegények példaképe és első képviselője, mert teljesen tanulékonyan fogadja az Úr akaratát, segítsen bennünket, hogy ráhagyatkozzunk az irgalmasságban gazdag Istenre, hogy elhalmozzon minket adományaival, különösen megbocsátásának bőségével.

A szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Miként láthatjátok, megérkeztek a hódítók… itt vannak! [Utalás arra, hogy a téren nagyszámban vannak jelen az Actio Catholicát képviselő fiatalok.]

Ma tartjuk a leprás betegek világnapját. Ez a betegség, jóllehet visszaszorulóban van, még mindig a legfélelmetesebb, a legszegényebbeket és a peremre szorultakat sújtja. Fontos, hogy harcoljunk e betegség ellen, de a belőle származó hátrányos megkülönböztetések ellen is. Bátorítom mindazokat, akik a Hansen-kórban szenvedő emberek megsegítésén és társadalmi reintegrációján fáradoznak, a betegeket pedig biztosítjuk imáinkról.

Köszöntelek mindannyiótokat, akik Olaszország és más országok egyházközségeiből jöttetek, hasonlóképpen a társulatokat és a csoportokat. Külön is köszöntöm murciai és a badajozi diákokat, a bilbaói fiatalokat és a castellóni hívőket. Köszöntöm a Reggio Calabria-i és a castelliri zarándokokat, valamint a Szülők Nemzeti Társaságának szicíliai csoportját. Szeretném ismét elmondani, hogy lélekben közel vagyok a közép-olaszországi lakossághoz, akik még szenvednek a földrengés és a kedvezőtlen időjárás következményeitől. E testvéreink és nővéreink sose legyenek híján az intézmények állandó támogatásának és a közös szolidaritásnak! Kérem, hogy semmiféle bürokratikus eljárás ne várakoztassa meg őket, és ne okozzon nekik további szenvedéseket!

Most pedig hozzátok fordulok, az Actio Catholicához tartozó, a római katolikus iskolákból és egyházközségekből érkezett fiatalokhoz. Idén – a vikárius bíboros kíséretében – a „Béke karavánjának” végén jöttetek ide, és az idei jelszavatok: „Béke által körülvettek”: szép jelszó! Köszönjük, hogy itt vagytok, és hogy önzetlenül dolgoztok a béke társadalmának építésén! Most mindannyian meghallgatjuk az üzenetet, amelyet mellettem lévő barátaitok felolvasnak nekünk.

[Az üzenet felolvasása.]

Most pedig következik a léggömbök elengedése, ez a béke szimbóluma. A béke szimbóluma…

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok, továbbá békét, alázatot és osztozást családotokban! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

 

Évközi negyedik hét vasárnapja

Évközi negyedik hét vasárnapja

A boldogságok helye

Évekkel ezelőtt, egy németországi zarándoklat alkalmával felkerestük Szent István király feleségének, Boldog Gizellának sírját Passauban. A szentmise és az ebéd után lehetőség volt egyéni városnézésre, melynek során betértem egy könyvesboltba, mert egy gyógynövényekkel is foglalkozó kertész ismerősöm még az indulás előtt megkért, vigyek neki valamilyen könyvet Bingeni Szent Hildegárdról. Emlékezetem szerint talán akkortájt kezdtek divatossá válni a rupertsbergi bencés apácakolostor apátnőjének művei. Hildegárd a XII. században, a keresztes háborúk idején élt, a középkor egyik legnagyobb női szentje. Legjelentősebb műve misztikus látomásait foglalja össze. Bölcs meglátásai miatt számos világi és egyházi vezető kérte tanácsát különböző ügyekben. Több száz olyan levél maradt az utókorra, amelyeket Hildegárd ilyen esetekben írt. Írásai között több olyan mű is található, amelyek a természettel és a természetes gyógyítással foglalkoznak. Szent Hildegárd elgondolása szerint a gyógyulás elképzelhetetlen Isten segítsége nélkül. A testi betegségeket úgy érdemes gyógyítani, ha a lelki sebeket is gyógyítjuk. A gyógyítással foglalkozó művei lettek az utóbbi időben divatossá, és mostanában szinte minden kolostori könyvesboltban vagy ajándékboltban megtalálhatóak. Én viszont annak idején nem egy egyházi boltba tévedtem be, ezért az eladó segítségét kértem. Ő pedig kis gondolkodás után nem az egyházi, vallási, teológiai könyvek polcához, de nem is a biológiával vagy gyógynövényekkel foglalkozó könyvek részlegéhez vezetett, hanem egy olyan polchoz, melynek tetején az ezotéria szó szerepelt. Meglepődtem és elmosolyodtam a meglátásom szerint sikertelen választáson, mert itt biztosan nem kerestem volna Hildegárd műveit. Úgy tűnt nekem, hogy a könyvesbolt tulajdonosai annak idején nem nagyon tudták elhelyezni Szent Hildegárd munkásságát.
A példát azért említem, mert Jézus boldogság-mondásaival kapcsolatban is mintha hasonló volna a helyzet. Még a vallásukat gyakorló keresztények számára sem könnyű e mondások értelmezése és főként nem azok megélése életükben. Úgy tűnik, hogy két évezred óta keressük ezen ellentmondásosnak tűnő kijelentések helyét az Egyházban és személyes életünkben. Sokszor szinte teljesen értelmezhetetlenek számunkra az Úr kijelentései, mert egészen más elképzeléseink vannak az emberi boldogságról és főként személyes boldogságunkról. Miért volnának boldogok a szegények, a sírók, a szelídek, az éhezők és a szomjazók vagy éppen az irgalmas szívűek? Miért volnának boldogok az üldözöttek vagy azok, akiket igazságtalanul megvádolnak? Bár a fiatalok a karriert, a hírnevet és a vagyon gyarapodását nevezik meg általában, mint személyes boldogságuk érdekében elérendő célt, a hosszabb kutatások egyértelműen azt bizonyítják, hogy ezek nem tudnak igazán senkit sem boldoggá tenni. A boldogság-érzet kialakulásában és erősödésében inkább a személyes kapcsolatoknak és azok minőségének van jelentős szerepe. Ha megértéssel vagyunk mások felé és békességre törekszünk embertársainkkal, ha készek vagyunk önzetlenül segíteni felebarátainknak, akkor valóban boldognak érezzük magunkat.
Jézus kijelentései megadják a választ arra a kérdésre, hogy miért az általa felsoroltak az igazán boldogok. Azért, mert nem a földi kincsektől vagy evilági javaktól várják boldogságukat, hanem Istentől. Isten vezeti el őket a mennyek országába, ő ad nekik vigasztalást, ő mutatja meg nekik irgalmát és ő tárja fel önmagát előttük. Ha azt szeretnénk, hogy Istennek helye legyen az életünkben, akkor induljunk el a Jézus által javasolt boldogságok útján!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te nem csupán hirdetted a boldogság útját, hanem élted is. A boldogságot az jelentette számodra, hogy engedelmeskedtél az Atyának és szolgáltad az embereket. Minket is arra hívsz, hogy kövessük a te utadat, kövessünk téged. Bizalom nélkül nem tudunk elindulni ezen az úton. Hinnünk kell a hihetetlenben, s bíznunk kell abban, hogy Isten jót akar nekünk, boldogságunkat és üdvösségünket akarja. Bíznunk kell abban, hogy ez az út mindig biztosabb, mint a mi emberi útjaink, hiszen azok sokszor kudarcba és boldogtalanságba vezetnek. Segíts minket, Urunk, hogy veled éljünk és veled járjuk a boldogság útját!