Himnusz LXXIX.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

HIMNUSZ

Úr Jézus, szent negyvennapos

böjtöd vállaljuk újra most:

üdvünkre példát adsz nekünk,

hogy fékezzük természetünk.

Légy hát az Egyház támasza,

légy bánatunknak orvosa;

megtört szívünk kér gyógyulást:

adj bánat szülte tisztulást!

Áraszd ránk bő kegyelmedet,

bocsáss meg régi bűnöket,

s lelkünket újaktól te óvd,

örök jóságú Alkotónk!

Kérünk, hogy évi böjtjeink

és más vezeklő tetteink

számunkra tőled nyerjenek

boldog húsvéti ünnepet!

Kegyes Háromság, tégedet

imádjanak már mindenek,

s kiket megújít nagy kegyed,

zengjük dicső új éneked. Ámen.

Ferenc pápa a Guadalupei Szűz Mária kegyhelyén: Az emberek életét építsd kegyhelyként!

Február 13-án, a Szentatya a Guadalupei Szűz Mária kegyhelyén mutatott be szentmisét Mexikóvárosban. Amint egykor a fiatal tanulatlan indiánfiút használta fel Mária, úgy ma minket küld követeiként, hogy az embereket segítve olyan élő kegyhelyeket emeljünk, amelyben mindenkinek helye van.

Ferenc pápa szombat este (magyar idő szerint éjfélkor) a kegyhelyen elmondott homíliáját teljes egészében közreadjuk.

Hallhattuk, miként ment el Mária meglátogatni unokanővérét, Erzsébetet. Késlekedés nélkül, kételkedés nélkül, halogatás nélkül elindul, hogy rokona mellett legyen, aki terhességének utolsó hónapjaiban jár.

Az angyallal való találkozás nem fogta vissza Máriát, nem érezte kiváltságosnak magát, azt sem gondolta, hogy el kellene szakadnia övéi életétől. Ellenkezőleg, olyan attitűdöt vett fel, amelyért Máriáról mindig úgy emlékeznek majd meg, mint az „igen” asszonyáról: ez az Istennek való önátadás igenje, ugyanakkor a testvéreknek való önátadás igenje is. Ez az igen hozta őt mozgásba, hogy a lehető legtöbbet adja, ezért indult el, hogy találkozzon másokkal.

Különleges íze van hallgatni ezt az evangéliumi szakaszt ebben a házban. Mária, az igen asszonya az amerikai földrész itt élő lakosait is meg akarta látogatni az indián Szent Juan Diego személyében. Amint egykor Júdea és Galilea útjait járta, ugyanúgy érkezett Tepeyacba, a maga ruháiban, saját nyelvét használva, hogy szolgálja ezt a nagy nemzetet. Amint egykor Erzsébet mellett állt terhességének ideje alatt, ugyanúgy kísérte és kíséri ennek az áldott mexikói földnek a „vajúdását”.

Amint egykor jelenvalóvá tette magát a kicsi Juanitónak, ugyanúgy jelenvaló teszi magát valamennyiünknek, különösképpen azoknak, akik Juanitóhoz hasonlóan úgy érzik, „semmit sem érnek” (vö. Nican Mopohua, 55). Ez a különleges választás, mondhatjuk azt is, hogy ez az előnyben részesítés nem szólt senki ellen, hanem mindenki érdekében történt. A kis indián Juan, aki magát „mecapalnak [hordozó övnek], cacaxtlénak [hordozó ládának], colának [legutolsónak], alának [legtávolabbinak], mások terhét hordozónak” (vö. ugyanott, 55) hívta, „nagyon hitelre méltó követté” vált.


1531 decemberének egyik hajnalán történt az első csoda, amely azután élő emlékezetévé válik mindannak, amit ez a kegyhely őriz. Azon a hajnalon, az által a találkozás által Isten felébresztette fiának, Juannak és az ő népének reményét. Azon a hajnalon Isten felébresztette és felébreszti a kicsinyek, a szenvedők, az elűzöttek, a kidobottak és mindazoknak reményét, akik úgy érzik, nincs méltó helyük e földön. Azon a hajnalon Isten megérintette és megérinti megannyi anyának, apának, nagyszülőnek szenvedő, ám erős szívét, akik látták elmenni, elveszni vagy egyenesen bűnözők által elragadni gyermekeiket.

Azon a hajnalon Juancito megtapasztalja életében, mi a remény, mi Isten irgalmassága. Ő választatott ki arra, hogy felügyelje, figyelemmel kísérje, őrizze és ösztönözze e kegyhely építését. Sokszor mondta a Szent Szűznek, hogy nem ő a megfelelő ember, sőt ha azt akarja, hogy előrehaladjon a munka, akkor másokat kellene választania, hiszen ő nem tanult, nem művelt ember, és nem is tartozik olyan csoporthoz, amely képes lenne rá. Mária eltökélten – azzal az eltökéltséggel, amely az Atya irgalmas szívéből fakad – azt válaszolja neki: nem, ő lesz a követ.

Így sikerül támasztani valamit, amit ő nem tudott kifejezni, a szeretet és az igazságosság valódi zászlaját: annak a másik kegyhelynek az építésével, az életnek, közösségeinknek, a társadalmak és kultúrák azon kegyhelyének építésével, amely senkit sem hagy kívül. Mindannyiunkra szükség van, különösen azokra, akik nem számítanak, mert „nem felelnek meg a feltételeknek”, vagy „nincs elég tőkéjük” az építkezéshez. Isten kegyhelye az ő gyermekeinek élete, minden gyermekének, bármilyen körülmények között éljenek is, különösen a jövő nélküli fiataloknak, akik rengeteg fájdalmas helyzetnek, veszélynek vannak kitéve, aztán az elismerést nem kapó öregeknek, akik sok helyütt magukra maradva élnek. Isten kegyhelye a mi családjaink, akik rászorulnak a létminimumra, hogy talpra tudjanak állni és valahogy boldoguljanak. Isten kegyhelye annak a sok-sok embernek az arca, akikkel utunkon találkozunk…

Amikor eljövünk erre a kegyhelyre, ugyanaz történhet velünk, ami Juan Diegóval. Nézzünk anyánkra, hozzuk eléje fájdalmainkat, félelmeinket, kétségbeeséseinket, szomorúságainkat, és mondjuk neki: „Anyám, mit adhatnék én, aki nem vagyok tanult ember?” Nézzünk anyánkra, és szemünkkel közöljük vele: „Sok minden van, ami elveszi erőnket, ami azt érezteti velünk, hogy nincs remény, nem tudunk változtatni, nem jön változás.”
Ezért azt hiszem, jót tesz ma nekünk, ha tartunk egy kis csöndet, ha feltekintünk rá, ha sokáig és nyugodtan nézzük őt, és azt mondjuk neki, amit az a másik fia, aki nagyon szerette:

Hadd nézzelek, hadd nézzelek pusztán,
egyedül szemem marad nyitva,
rád tekintve és meg se szólalva,
mindent elmondok, térdelve, némán.

Nem kell mozdítanod homlokod felém,
csak ringasd fájdalmas magányomat,
édesanya, ne hagyd sírásomat,
oltalmad, ó, érezni szeretném.

Az órák rázkódva leomlanak,
nem tudják az ostoba emberek,
tartoznak-e életnek, halálnak.

Mária, én megpihennék nálad,
szemem és szívem téged szemlélnek,
már bűnbánó imámat is láttad.

(Liturgikus himnusz)


Ebben a csöndben, nézve őt, halljuk meg újra, amit mond nekünk: „Mi van veled, fiam, legkisebb gyermekem? Mi nyomja a szíved?” (vö. Nican Mopohua, 107, 118). „Talán én nem vagyok itt, én, aki abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy anyád lehetek?” (uo. 119).

Azt mondja nekünk, hogy „megtiszteltetés” számára, hogy anyánk lehet. Ez biztosít bennünket arról, hogy a szenvedők könnyei sosem meddők. Csendes imádságként felszállnak a mennybe, és Máriánál, az ő köpenye alatt mindig helyet találnak. Őbenne és ővele Isten testvérünkké és útitársunkká válik, együtt hordozza velünk keresztjeinket, hogy ne roppanjunk össze fájdalmaink súlya alatt.

Talán nem vagyok a te anyád? Nem vagyok itt? Ne engedd, hogy legyőzzenek fájdalmaid, szomorúságaid! – mondja nekünk. Ma ismét hozzánk fordul, hogy elküldjön minket, miként Juanitót. Ma ismét azt mondja nekünk: légy a követem, légy a küldöttem, hogy sok új kegyhelyet építs, hogy kísérj sok életet, letörölj sok könnyet! Elég, ha elkezdesz sétálni lakókerületed, közösséged, plébániád utcáin, mint az én követem, emelj kegyhelyeket azáltal, hogy továbbadod annak örömét, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül, mert ő, Mária velünk van. Légy az én követem, mondja nekünk, adj enni az éhezőnek, inni a szomjazónak, szállást a rászorulónak, öltöztesd fel a ruhátlant és látogasd meg a beteget! Nyújts segítséget annak, akit lecsuktak, bocsáss meg annak, aki bántott téged, vigasztald meg azt, aki szomorú, légy türelmes másokhoz, és mindenekelőtt kérd és kérleld Istenünket!

Csendben mondjuk ki azt, ami szívünkön van.

Talán nem vagyok a te anyád? Nem vagyok itt? – mondja nekünk ismét Mária. Menj, építsd kegyhelyemet, segíts nekem felemelni gyermekeim életét, akik neked testvéreid!

Ferenc pápa korábbi videoüzentében megfogalmazta: „Föl szeretném keresni Szűz Mária házát. Gyermekként járulok a Szűzanya elé, és mindent a lába elé helyezek, amit a szívemben hordozok. Szép dolog elmenni az anyai házba és érezni az ő jóindulatú jelenlétének gyöngédségét. Ott majd belenézek a szemébe, és azért könyörgök, hogy soha ne szűnjön meg irgalommal tekinteni ránk, mert Ő a mi égi Édesanyánk.”

A Szentatya a szentmise végén elvonult és csendben imádkozott a Guadalupei Szűz Mária kegyképe előtt, majd elvégezte a kegykép koronázását.

Nagyböjt első hetének hétfője

Nagyböjt első hetének hétfője

Böjt, imádság és jócselekedetek - e három dolog vezet minket nagyböjti utunkon. A mai evangélium a jócselekedetek végzésére bátorít minket. Jézus azonosítja önmagát a szegényekkel, a rászorulókkal, a szükséget szenvedőkkel, az éhezőkkel, a szomjazókkal, a menekültekkel, a betegekkel, tehát ha valakivel jót teszünk, akkor azt Jézusnak tesszük. Ha ellenben elmulasztjuk a segítségnyújtást, akkor magától Jézustól tagadtuk meg a szeretetet. A jócselekedeteknek tehát különös értéket ad, hogy a felebarátainknak adott segítséget a mi Urunk úgy tekinti, mintha neki tettük volna.
Ugyanakkor egy másik szempont is előkerül: Jézus szavai szerint a jócselekedetben buzgólkodók az örök üdvösségre jutnak, akik viszont nem jeleskedtek a jótettekben, a kárhozatra. Vajon ez a szempont, azaz az örök élet elnyerésének vagy elvesztésének lehetősége, ösztönzi-e a mai embereket arra, hogy önzetlenül jót tegyenek másokkal? Ha igaz az a sok teológus által hangoztatott vélemény, amely szerint napjainkban sok emberből kiveszett az aggódás a túlvilági üdvösségért, akkor aligha fognak ők jót tenni ennek érdekében. Az Egyház és minden hívő ember feladata, hogy megmutassuk az embereknek azt az Istent, aki az örök életre hív mindenkit.
Ma úgy teszek jót valakivel, hogy személyem titokban maradjon.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Körülöttem a romlás, a pusztulás sokféle jelét látom. Önmagukat pusztító embereket és saját világukat pusztító, élhetetlenné tevő embereket. És te engem nevezel a föld sójának, a világ sójának és a romlást megállító sónak. Tudom, hogy ebben a világban kell élnem, de hozzád tartozva, hogy a te örömhíred, a te tanításod, a te igazságod jó ízét adhassam a világnak. Éljen bennem a krisztusi íz: az öröm és a jóakarat.

 

Nagyböjti kalendárium – február 14., nagyböjt 1. vasárnapja

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„[...] ahogyan Istennek, az »irgalmasság Atyjának« igazsága Krisztusban megjelent (2Kor 1,3), az módot ad nekünk arra, hogy nagyon »emberközelben« szemléljük Őt. Olyannak látjuk, aki leginkább akkor van közel az emberhez, amikor az gyötrődik és élete vagy legbensőbb méltósága kerül veszélybe. Éppen ezért az Egyház és a világ jelenlegi helyzetében az emberek egyenként is, közösségben is, saját kezdeményezésük alapján – hogy úgy mondjuk – az eleven hitérzéktől vezetve visszatérnek Isten irgalmához. Erre kétségtelenül maga Krisztus biztatja őket, aki a Szentlélek által az emberi lélekben tevékenykedik. Istennek, az »irgalmasság Atyjának« Krisztus által föltárt misztériuma ugyanis olyan különleges fölszólítássá válik, mely az embert fenyegető mai veszedelmek közepette az Egyház felé hangzik el.”

(Dives in misericordia, 9.)

Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Himnusz LXXVIII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

HIMNUSZ

Szavunkat halld meg, jó Urunk:

a hozzád esdő szózatot,

amellyel sírva kér imánk

e negyven szent nap alkonyán.

Szívekbe látó nagy Bíró,

te gyöngeségünk ismered,

a hozzád térők hadd vegyék

a bűnbocsánat nagy kegyét.

Vétkeztünk ellened sokat,

de vallomásunk elfogadd:

engedj szentséges nevedért

a bűnbánóknak enyhülést.

A testnek gőgjét törje meg

az üdvös megtartóztatás,

s immár ha józan lett a szív:

megvesse bűnnek szennyeit.

Boldog Háromság, add meg ezt,

osztatlan Egység, tedd meg ezt,

nekünk az üdvös böjtidő

legyen sok jót gyümölcsöző. Ámen.

 

Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozata

A közösen aláírt program-nyilatkozat - AFP

Ferenc pápa és Kirill pátriárka kubai találkozójuk során egy 30 pontból álló közös nyilatkozatot írtak alá, melyet most főbb pontjaiban ismertetünk.

Égtájak és korok találkozási pontján

A pápa és a pátriárka hálát adnak az Istennek a történelem során most első alkalommal létrejött találkozóért, hiszen örömmel újra egymásra találtak, mint testvérek a keresztény hitben. A találkozóra Kubában került sor, észak és dél, kelet és nyugat kereszteződési pontján és erről a szigetről, az „Újvilág” reményeinek és a 20. századi történelem drámai eseményeinek szimbolikus helyéről szólnak Latin-Amerika és a többi földrész összes népéhez.

A kereszténység első évezrede közös lelki örökségének tanúja a Szűzanya, a szentek és főként a vértanúk

Örülnek annak, hogy a keresztény hit itt dinamikusan növekszik. Latin-Amerika hatalmas vallási potenciálja miatt a térség nagy jövő előtt áll. Hangsúlyozzák, hogy amikor most a „Régi világ” egykori konfliktusaitól távol találkoznak egymással, különös erővel érzik a katolikusok és ortodoxok közötti közös munka szükségét és osztoznak a kereszténység első évezredének közös lelki örökségén, aminek tanúja Isten szentséges Anyja, Szűz Mária, valamint a szentek, köztük számtalan vértanú.

Katolikusok és az ortodoxok ezer éve az eucharisztia közös ünneplése nélkül

Fájdalommal állapítja meg a nyilatkozat, hogy az első tíz évszázad közös hagyománya ellenére, a katolikusok és az ortodoxok mintegy ezer éve nélkülözik az eucharisztiában való közösséget. Megosztottak olyan sebek miatt, melyet az őseiktől örökölt eltérések okoztak és fájlalják az egység elvesztését. Fájlalják továbbá, hogy sok akadály létezik még, de óhajtják az Isten által akart egység helyreállítását. Ehhez szükség van arra, hogy ortodoxok és katolikusok egybehangzó tanúságot tegyenek az igazságról.

Emlékeztetnek a jelenkori keresztényüldözésekre

Megfontolásaikban először a jelenkor keresztényüldözéseinek a térségei felé fordulnak, a közel-keleti és észak-afrikai ország felé, ahol a keresztényeket családostul kiirtják, templomaikat barbár módon lerombolják és kirabolják, szent tárgyakat megszentségtelenítik, szobraikat ledöntik. Fájdalommal tapasztalják, hogy Szíriában, Irakban és más közel-keleti országban a keresztények tömegével hagyják el földjüket, ahonnan a hitük elterjedni kezdett, és ahol ők az apostolok kora óta együtt éltek más vallási közösségekkel.

A nemzetközi közösség sürgős segítségét kérik

A nyilatkozat a nemzetközi közösség sürgős segítségét kéri, hogy megelőzzék további keresztények elűzését a Közel-Keletről. Szíria és Irak érdekében arra buzdítják a nemzetközi közösséget, hogy vessenek véget az erőszaknak és a terrorizmusnak. Külön szót emelnek az elrabolt aleppói metropolita testvéreik szabadon bocsátásáért. Fejet hajtanak azok vértanúsága előtt, akik életükkel tanúságot tettek az evangélium igazságáról. Emlékeztetnek arra, hogy ebben a nyugtalanító korban a vallásközi párbeszéd nélkülözhetetlen.

Az ateista rezsimek uralkodásából kikerült országok megújult hitélete

Hálát adnak az Istennek, hogy korábban nem látott mértékben megújul most a keresztény hit Oroszországban és Kelet-Európa sok országában, ahol ateista rezsim uralkodott évtizedeken át. Viszont aggodalommal szólnak arról, hogy sok országban a keresztények egyre gyakrabban a vallásszabadság korlátozásába ütköznek, hogy megvallják saját meggyőződéseiket és aszerint élhessenek.

Intés a vallási identitást nem tisztelő integrációval szemben

Az európai integrációs folyamat kapcsán óvatosságra intenek egy olyan integrációval szemben, amely nem tiszteli a vallási identitást, pedig  Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez. Kérik a kelet- és nyugat-európai keresztényeket, hogy fogjanak össze s együtt tegyenek tanúságot Krisztusról és az evangéliumról oly módon, hogy Európa megőrizze a kétezer éven át keresztény hagyomány által formált lelkét. Szót emelnek a nagy nehézségekkel küzdő, nélkülöző, szegénységben élő emberekért, mert nem maradhatnak közömbösek sok millió elvándorló és menekült sorsával szemben. Leszögezik, hogy a keresztény egyházaknak védelmezniük kell az igazságosság követelményeit, a tiszteletet a népek hagyományai iránt és a hiteles szolidaritást mindazokkal, akik szenvednek.

Védeni kell a család és a házasság identitását

Aggódva látják, hogy a család válságban van sok országban. Az ortodoxoknak és katolikusoknak ugyanaz a felfogásuk a családról, tanúságot kell tenniük arról, hogy a család az életszentség útja, ami megmutatkozik a házasok egymás iránti hűségében, a nyitottságukban a gyermekvállalásra és a gyermekek felnevelésére, továbbá a nemzedékek közötti szolidaritásban és a leggyengébbek iránti tiszteletben. A család a házasságon, egy férfi és egy nő szabad és hűséges szeretetcselekedetén alapszik. A szeretet az, ami megpecsételi egyesülésüket, és megtanítja nekik, hogy ajándékként fogadják el egymást. A házasság a szeretet és a hűség iskolája. Szomorúan látják, hogy az együttélési formákat immár egy szintre helyezték a házassággal. Az apaságnak és az anyaságnak mint a férfi és a nő bibliai hagyomány által megszentelt sajátos hivatásának a fogalmát pedig száműzik a köztudatból.

Gyerekek és idősek jogai a méltó élethez

Hangsúlyozzák a gyermekek és az idősek jogait az őket megillető élethez. Aggódnak a mesterséges megtermékenyítés technikái miatt, mert az emberi élet manipulálása támadás az Isten képére teremtett ember létezésének alapjai ellen. Szólnak a keresztény fiatalokhoz is arra buzdítván őket, hogy ne féljenek szembeúszni az árral, ne féljenek Isten igazságát védelmezni, amelyhez a mai szekuláris normák már messze nem alkalmazkodnak.

Elutasítják a prozelitizmus, az áttérítés mindenféle formáját

A nyilatkozat a közös krisztusi küldetés jegyében kizárja a prozelitizmus, az áttérítés mindenféle formáját. Elfogadhatatlan, ha valaki tisztességtelen eszközöket használva igyekszik a híveket arra rávenni, hogy egyik egyházból átlépjenek egy másikba. Szólnak a görögkatolikusok és az ortodoxok helyzete kapcsán arról is, hogy az „uniatizmus” múltban alkalmazott módszerét immár nem lehet az egység helyreállítására alkalmazni.

Görögkatolikusok és ortodoxok Ukrajnában békében és egyetértésben éljenek

Fájdalommal említik meg az Ukrajnában zajló összetűzést, amely már sok áldozattal járt. Kívánják, hogy az ortodox hívek közötti szakadás megoldását el tudják érni Ukrajnában a meglévő egyházjogi előírások alapján, hogy valamennyi ortodox keresztény Ukrajnában békében és egyetértésben éljen. Végül arra emlékeztetnek, hogy a katolikusoknak és ortodoxoknak testvériesen együtt kell működniük az üdvösség örömhírének hirdetésében, tanúságot kell tenniük közösen az emberi személy erkölcsi méltóságáról és valódi szabadságáról, „hogy a világ higgyen”.

Szűz Mária pártfogását kérve

Az ősi ima szavaival „Oltalmad alá futunk, Isten szent szülője!” kérik, hogy a Boldogságos Szűz Mária bátorítsa a testvériségre az őt tisztelőket, hogy ismét egyek legyenek az Isten által meghatározott időben, békében és egyetértésben. Aláírták: Ferenc, Róma püspöke, a Katolikus Egyház pápája és Kirill Moszkva és egész Oroszország pátriárkája Havannában, 2016. február 12-én

Nagyböjt első vasárnapja

Nagyböjt első vasárnapja

Jézus megkísértése

Nagyböjt 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 4,1–13)

„Szentlélektől eltelve […] a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult […]. Itt megkísértette az ördög.” (Lk 4,1–2)

A húsvét méltó megünneplésére készítő nagyböjti idő bűnbánattartásra késztet és imádságra ösztönöz. Jézus megkísértésének története segít bennünket annak fölismerésében, hogy keresztény létünkhöz lényegileg hozzátartozik a kísértés, a hit küzdelme, s a küzdelemben a győzelem lehetősége.

Jézus, mielőtt nyilvánosan hirdetné Isten országát, a Lélektől eltelve és a Lélek ösztönzésére kimegy a pusztába. A helyre, mely az Istentől távol lévő, magára maradt ember képét hordozza, s ahol a gonosz lélek uralkodik. Jézus szándékosan teszi ezt. Önszántából akar találkozni a megkísértettséggel, szembesülni a gonosz lélekkel. Ez a találkozás nem kikerülhető, de Jézus nem is akarja elkerülni.

A megkísértés története nem szimbolikus leírás. Nem arról szól, hogy milyen típusú küzdelmeket él át Jézus, s melyeken kerekedik fölül. Számára a megkísértés realitás, mégpedig emberi realitás. Miért mondhatjuk ezt? Elég, ha a történetben olvasható három kísértést közelebbről szemléljük.

A kő kenyérré változtatása nagyon is reális cselekedet, hiszen Jézus később több ezer embert táplált kenyérrel. Mégsem teszi meg ezt önmaga kedvéért. Ehelyett tudatosan vállalja a helyzetet annak minden következményével együtt. Küldetésének tudatában, hiszen a csoda sem öncélú, hanem akkor nyer értelmet, amikor az Atya dicsőségét és az emberek javát szolgálja.

Jézus a hatalom kérdésében is ellentmond az emberi elgondolás szerint ésszerű lehetőségnek. Hiszen ő nem ilyen fajta hatalmat akar, főleg nem politikai hatalmat, és nem igazodik sem vallási, sem egyéb megfontolásokhoz. A hatalmat ő a szabadságban éli meg.

A harmadik szintén egy reális kísértés. Jézus korában elterjedt elgondolás volt, hogy Isten küldötte látványosan érkezik majd el, s a templom párkányáról ereszkedik alá. Amikor ezt kéri tőle a kísértő, valójában a kényelemre, pontosabban a szenvedés kikerülésére ösztönzi. Ha megteszi, mindenki elfogadná őt Messiásnak, nem kell küzdenie a néppel, különösen az írástudókkal és farizeusokkal, nem kell hosszú tanítókörutat bejárnia, nem kell a tanítványok értetlenségével foglalkoznia. Könnyen elérné célját, azonban így olyan Messiás lenne, akit az emberek formáltak maguknak.

Jézus megkísértésének realitása abban is megmutatkozik, ahogyan a kísértő viselkedik vele szemben. A leírásban az ördög nem úgy jelenik meg, mint egy a sok gonosz lélek közül, hanem mint a gonoszság fejedelme, aki lázad az Isten ellen, megtöri a világ rendjét, harmóniáját, szétzilálja a földet. „Ha Isten fia vagy” szófordulataival Jézus alapvető identitását támadja. Ezzel ugyanazt a kétkedést akarja elültetni, mint Ádám és Éva esetében. Nem állítja róla, hogy nem Isten fia, de próbálja arra késztetni, hogy tegye fel ezt a lényegi kérdést önmagának. Akár még bizonyos részeket is idéz az írásokból, csak hogy megokolja a cselekedet helyességét.

A kísértő tehát abszolút reális és konkrét valóságában, istenfiúságában megragadva akarja elfordítani Istentől. Azzal, hogy Jézus vállalja ennek a küzdelmét, teljes mértékben osztozik a keresztény ember sorsával. A keresztény emberével, aki minden erőfeszítése ellenére sem tudja kikerülni a gonosz lélekkel való találkozást, a hit küzdelmét. Hiszen alapvető támadásnak van kitéve istengyermeki mivoltában, hivatásában, életállapotában, elköteleződésében. A kísértés lehet akár jónak látszó dolog is. Olyan, amit egyébként célként magában foglalhat keresztény létünk. Egy bizonyos, hogy tönkre akar tenni.

A válasz sem lehet ezért más részünkről, mint Jézus válasza. Szavaiból kitűnik, hogy abszolút módon bízik az Atyában. Ebből a bensőséges kapcsolatból merít erőt és vállalja azt a hosszú utat, amit az Atya jelölt ki számára. Ez küldetésének, s az Evangélium logikájának az alapja. A kísértő szavai éppen a kapcsolat hiánya miatt üresek, hiába idézi az írásokat.

Jézus válaszában az élet valódi értékeit látjuk. Egyrészt rámutat arra, hogy az emberi lét fölötte áll a pusztán gazdasági, fizikai létezésnek. Igazi lényege többet jelent egyszerű tápláléknál, ezért az embernek táplálnia kell lelkét Isten Igéjével. Másrészt kinyilatkoztatja, hogy az evangéliumi uralom nem politikai hatalom. Nem is ennek megszerzésére irányul. Jézus ezzel szemben a saját engedelmességét és szolgálatát kínálja föl, a szabadság hatalmát. Messiási küldetését tekintve sem egy kényszerítő, emberi bizonyosságot ígér, hanem a hit kockázatát, a bizalom erejét, az Atyával való kapcsolat ajándékát.

Ne féljünk hát szembe nézni a kísértésekkel! Jézus emberségének teljes realitásában vállalta a küzdelmet. S tette ezt egész életén át, hiszen Lukács maga írja, hogy „a sátán… egy időre elhagyta Jézust” (Lk 4,13). Egy időre, tehát nem egyszer és mindenkorra. Amikor újra és újra megvívjuk ezt a harcot, s vállaljuk az életen át tartó feladatot, Jézus velünk együtt veszi fel a küzdelmet minden egyes kísértéskor. Ne feledjük hát, hogy Jézus a pusztában is velünk tart és győzelemre segít!

Udvardy György