Himnusz LXV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

HIMNUSZ

Fényességosztó, bőkezű,

ki fényt árasztva gazdagon

az éjnek gyászát oszlatod,

s a nap világa tűz le ránk.

Igaz fényesség csak te vagy,

nem hajnal törpe csillaga,

mely a jövendő napsugárt

szegényes fénnyel jelzi csak,

hanem napnál is teljesebb

verőfény, tűző napvilág;

szívünk legmélyebb rejtekén

sugárzó fényed átragyog.

Szív tisztasága győzze le

lázongó vérünk vágyait;

a tiszta testnek temploma

őrizze lelkünk kincseit.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,

adassék néked hódolat,

Atyád áldjuk s a Lelket is

idők végéig szüntelen. Ámen.

Ferenc pápa: Legyünk alázatosak, a romlottság sebei nehezen gyógyulnak

Az alázat az életszentség útja – hangsúlyozta Ferenc pápa február 1-jei reggeli szentmiséjén a Szent Márta-ház kápolnájában. A Szentatya Dávid király esetéről szólt, aki bűnének tudatában elfogadja a megaláztatásokat az Úrba vetett bizalom lelkületével.

A pápa rámutatott, hogy Isten megbocsátja a bűnt, de a romlottság sebei nehezen gyógyulnak. Dávid király egy lépésre van attól, hogy a romlottság vétkébe essen, de Nátán próféta, Isten küldötte értésére adja a rosszat, amit elkövetett. Ferenc pápa homíliájában Dávid alakjáról szólt, aki bűnös, de szent is (2Sám 15,13–14.30; 16,5–13a).

Dávid tehát bűnös, de nem romlott, mert aki romlott, nincs annak tudatában. Különleges kegyelemre van szükség, hogy megváltozzon egy romlott ember szíve. Dávid, aki nemes szívű, felismeri vétkét. Mit mond neki Nátán? Az Úr megbocsátja bűnödet, de a romlottság, amelyet támasztottál, növekedni fog. Megöltél egy ártatlant, hogy elkendőzd a házasságtörést. A kard sosem távolodik majd el házadtól. Isten megbocsátja a bűnt, Dávid megtér, de a romlottság sebei nehezen gyógyulnak. Látjuk ezt a világ számos részén – jegyezte meg a pápa.

Dávidnak szembe kell néznie fiával, Absalommal, aki már romlottá vált, és háborúzik ellene. A király azonban összehívja övéit, és úgy dönt, hogy elhagyja a várost, maga mögött hagyja a szövetség ládáját, nem használja fel Istent védelmére. Elmegy, hogy megóvja népét. Ez az életszentség útja, amit Dávid elkezd járni azután, hogy a romlottság vétkébe esett.

Dávid tehát sírva, befedett fővel hagyta el a várost, és van, aki követte és átkozta őt. Közöttük volt Simei, aki vérengzőnek nevezi és megátkozza. Dávid elfogadja ezt, mert azt gondolja: ha átkoz, azért teszi, mert az Úr mondta neki. Majd Dávid azt mondta szolgáinak: ,,Íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre (…). Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint.” Dávid tehát tudja értelmezni a jeleket. Megaláztatásának pillanata ez, amikor megfizet vétkéért. „…Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért” – mondja, és az Úr kezébe ajánlja magát. Ez Dávid útja, a romlottság pillanatától az Úr kezéig. Ez az életszentség. Ez az alázat – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Gondolom, hogy mindannyian, ha valaki rosszat mond rólunk, igyekszünk visszavágni, hogy nem igaz. Vagy úgy teszünk mint Simei: még durvább válasszal felelünk. Az alázat csak a megaláztatásokon keresztül érkezhet el a szívhez. Nincs alázat megaláztatás nélkül. Ha nem vagy képes elviselni megaláztatásokat az életedben, nem vagy alázatos. Ez nagyon egyszerűen matematika: az egyedüli út az alázathoz a megaláztatás. Dávid végül elérkezik az életszentséghez a megaláztatás által. Az életszentség, amelyet Isten ajándékoz gyermekeinek és az egyháznak, Fia megaláztatásán keresztül érkezik el, aki hagyja, hogy sértegessék és keresztre feszítsék – igazságtalanul. Ez az Isten Fia, aki megalázkodik. Ez az életszentség útja. Dávid a saját viselkedésével prófétai módon előrevetíti Jézus megaláztatását. Kérjük az Úrtól az alázat kegyelmét mindannyiunk és az egész egyház számára. Kérjük továbbá azt a kegyelmet is, hogy megértsük: nincs alázat megaláztatás nélkül – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.

Évközi negyedik hét hétfője

Évközi negyedik hét hétfője

A tengeri vihar lecsendesítésének történetével Márk evangélista megnyit művében egy olyan sorozatot, amelyben különféle csodákat mutat be. A halálfélelmet érző apostoloktól Jézus a hitüket kéri számon. Miért féltek? Nincs bennetek hit? - kérdezi tőlük. Számonkérése megvilágítja a következő részekben olvasható csodák szándékát. A mi Urunk azért tesz csodákat, hogy megmutassa apostolainak, tanítványainak és a népnek az ő isteni erejét, és cselekedetei láttán erősödjön bennük a hit. Ez a szándék jól látszik abból, hogy a csodaelbeszélések azonos felépítésűek. Egy szükséghelyzet bemutatásával kezdődnek, ezt követi Jézus imája és cselekedete hatására a gyógyulás, majd olyan mozzanat következik, amely megerősít abban, hogy valóban csoda történt. Az ilyen történetek végül azzal záródnak, hogy az emberek elcsodálkoznak Jézus hatalmán és erején, és elismerik, hogy emberi képességek nem elegendőek ilyen cselekedetekhez. Nem minden esetben, de többször megvallják hitüket Jézus iránt.
A meglepődés mellett a csodák másik hatása az öröm. Az emberek örvendeznek, hogy Isten a csoda által megmutatta irgalmát. Az előttem álló héten odafigyelek mindenre, ami örömet okoz, észreveszem a hétköznapi események nyújtotta örömet, és igyekszem apró dolgokkal másoknak örömet szerezni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és az Egyházban.
Jean Vanier

 

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 12.

Ez az érv a szemlélődőkben ne keltsen nagyobb félelmet, mint bármelyik keresztényben, és inkább válaszoljanak azzal, hogy a lelki gyönyörűség az Úrban nagyon édes, gyöngéd az istenfélőkhöz, és a halálos bűn kivédésében csak a szeretet hatékonyabb nála. Betűnk második részének elejéhez visszatérve látjuk, hogy az olyanok, mint Elizeus, aki a lélek kétszeresét kapja az Úrtól minden erőfeszítés nélkül ismerik a kapott kegyelmet, mert ezzel megkettőződik a lelkük, szétárad akaratukban és megvilágosított értelmükben. Ha a kegyelemnek csak egyszeres lelkét kapod meg, próbálj úgy válni gyakorlottá, hogy finoman dolgozol: vagyis, az egyik kegyelem megértését vezesd le a másikkal való összehasonlításból, felhasználva az ésszerű feltevés és megfontolás módszerét, ami különböző lehet aszerint, hogy milyen kegyelmeket ad az Úr Jézus Krisztus. Ne lepődj meg azon, hogy azt mondom: "különböző kegyelmek", mert ismertem valakit, aki egy évig minden napkülönböző kegyelmet kapott, de nem adatott meg neki, hogy értelmezni tudja, mert Isten úgy helyezte bele ezeket keblébe, mint ahogy a dinnye magjai vannak a gyümölcsben, lelkének szájába pedig csak az ízlelés alapján adta. Világos, hogy ha képzett lett volna és jól megvizsgálta volna az ajándékot, nagyon tapasztalttá vált volna lelki dolgokban, bár a második ajándéknak híjával volt. Az ilyen tapasztalat nagyon hasznos nemcsak az egyén, hanem az egész Egyház számára, mert ez által az Egyház gyógyítja és vigasztalja azoknak a lelkeknek a sokaságát, akik lelki kísértést, kételyt és belső kifáradást szenvednek el az ördögtől. Hogy bemutassam, mennyire jól jöhet az ilyen tapasztalat, ismertem egy embert, aki egyszer megvigasztalt egy ördögtől megszállottat. Bár ő maga nem volt megszállott sem akkor, se soha előtte, mégis elmagyarázott mindent, amit az ördög véghezvitt abban a másik emberben, mindent, amire késztette, és ahogyan a lelkével elbánt, és az illető megerősítette, hogy tényleg így volt. A vigasztalást adó ember nem kinyilatkoztatás alapján beszélt, amit Istentől vagy az ördögtől kapott volna, viszont emlékezett a kegyelem által benne véghezvitt lelki dolgokra, amiket gyakran érzett, és összehasonlítás, levezetés és szembeállítás alapján képes volt kikövetkeztetni mindazt a rosszat, amit a másik az ördögtől elszenvedett. A különböző kegyelmekre vonatkozóan én, arra bíztatlak, hogy gondosan elemezd és hűségesen vizsgáld meg utólag, mit kaptál, és azután mi ment végbe benned, sorba mindent. Előfordul majd, hogy megijedsz attól, ami jó, ahogy Heródes is félt Szent Jánostól, akinek a neve azt jelenti: "kegyelem", de csak a tapasztalat hiánya visz rá, hogy félj egy olyan kegyelemtől, amit szeretned kellene. Máskor túlbecsülsz majd egy kisebb kegyelmet és alábecsülsz egy nagyobbat. Ismét máskor olyasmit hangsúlyozol, ami valójában semmi; de ne ijedj meg, mert ha a szándékod tiszta, nem követsz el bűnt. Ahogy egy nagyon szent ember egyszer elmagyarázta nekem: ha az ördög arra akar rávenni, hogy a rosszat jónak gondold, a csalás hamar kiderül, mert Isten, ahogy Szent Pál mondja, hűséges, és nem engedi, hogy a tévedés megmaradjon, és a kockázat sem lesz nagy, mert a lélek előbb-utóbb gyanítani kezd valamit, és a jó tanácsadó is segíthet. Ezt az egy tanácsot viszont mindenképpen tartsd meg: Ha érzed a kegyelmet lelkedben, akkor ne kezdj vizsgálódni vagy elemezni, hanem nyisd meg szívedet az Úr ajándéka előtt, és a képzelődés csapongásának porát letörölve, teljes szeretettel fogadd el a belső kegyelmet, úgy, hogy ha meg kellene halnod a kegyelem megtapasztalása közben, akkor sem félnél a testi halál elszenvedésétől. Erre gyakran szükséged lesz, mert mi kicsinyek vagyunk, Isten pedig hatalmas és erős, de ne félj lemenni a mélységbe, ha pedig félnél, ne törődj vele. Ha tűzön kell átmenned a kegyelemért, akkor se ijedj meg, még ha úgy is tűnik, hogy elemészt. Minél inkább meghalsz és megsemmisülsz, annál jobb, mert bár a tested lankad, lelked viszont gyógyul. Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy csak Isten kezéből jöhet, és ne aggódj amiatt, hogy valójában mi is történik veled, hanem bízzál Istenben. Ha nem így teszel, ha nekiállsz elemezni és megint újra elemezni, akkor elveszíted a kegyelmet, ami munkál benned, és ami nem akarja, hogy ránézzél, ahogy az Énekek éneke mondja.Öleld át karoddal, szeresd szíveddel, hallgass rá füleddel, ízleld nyelveddel, nyílj meg előtte testestül-lelkestül.(IV. fejezet)

Himnusz LXIV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

 

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

HIMNUSZ

Üdvöz légy, nap! Dicső és szent e nap!

Te boldog nap, Krisztus győzelme vagy;

tartós öröm, amit bőségben ad

vasárnapunk!

Mennybéli fény, vakoknak napvilág,

veled rontott poklot Krisztus Király.

Halált legyőz, kibékít s mennybe vár,

bár por vagyunk!

Örök Bíránk, úgy szól ítéleted,

hogy minden bűn alá helyeztetett,

de gyengéknek kegyelmet oszt kezed;

gyógyít az Úr!

Erős az Úr, és bölcsessége szent;

haragja szűnt, irgalma megjelent,

mikor fajunk s világunk tönkrement

és porba hullt!

Poklot tiport és feltámadt az Úr,

emberfajunk őbenne megújul,

az elveszett juh vállához simul,

és égre vár!

A béke szent az ég és föld között,

egész világ új fénybe öltözött,

győzött az Úr, hirdessék hírnökök:

csak ő Király!

Örök hazánk terólad énekel,

Egyház Anyánk víg szóval így felel:

„Alleluja!”, s ma százszor zengi el

népünk e dalt!

Legyőztük már a halál erejét,

élvezzük hát győzelmünk örömét;

békülj te föld, dicsőség neked ég,

zengj diadalt! Ámen.

Az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa elnökének üzenete a leprások 63. világnapjára

„Élni annyit jelent, hogy segítünk másokat élni” – ez a témája a Zygmunt Zimowski érsek, az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa elnöke által a leprások 63. világnapjára írt üzenetnek. Az emléknapot idén január 31-én tartják.

Az emléknap alkalmat ad arra, hogy folytassuk a küzdelmet a szörnyű fertőzés ellen, és leküzdjük a számkivetést, amely e betegséget hordozó személyek helyzetét tovább súlyosbítja – írja üzenetében Zygmunt Zimowski érsek.

Ennek a kirekesztésnek már nincs létalapja, mert a lepra gyógyítható, és a gyógyulás után a személy visszatérhet az életbe. Az egészséges emberek tehát arra kaptak meghívást, hogy emberhez méltó élethez segítsék hozzá azokat, akik ma is áldozatai ennek az igazságtalan társadalmi stigmának. A szolidaritás, a hiteles testvériség és az irgalmasság konkrét jeleivel forduljunk feléjük – buzdít Zimowski érsek üzenetében. – Szűz Mária gondoskodása visszatükrözi Isten gyengédségét. Ez jelenik meg azok életében is, akik a betegek mellett állnak és megérzik legfelfoghatatlanabb szükségleteiket is, mert szeretettel tekintenek rájuk. Ebben a konkrét és érdekmentes gesztusban ismerhetjük fel a leprások idei világnapjára választott témát: Élni annyit jelent, hogy segítünk másokat élni.

Az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsának elnöke továbbá tájékoztat, hogy a Sasakawa és a Raoul Follereau Alapítványokkal együttműködésben június 10-én és 11-én tanulmányi napot tartanak a Vatikánban. A résztvevők jelen lehetnek június 12-én azon a szentmisén, amelyet Ferenc pápa mutat be a betegek és fogyatékkal élők jubileuma alkalmából.

Zygmunt Zimowski üzenetében köszönti a leprásokat és az őket gondozókat, illetve azokat is, akik a társadalom peremére szorultak e betegség miatt, amely még mindig elterjedt Ázsia, Dél-Amerika és Afrika különböző országaiban. A főpap azt kéri, kötelezzük el magunkat e betegség elleni küzdelemben, kiszélesítve a tájékoztatást és a megelőzést, valamint az együttérzés valódi gesztusait gyakorolva. Segítsük elő a meggyógyultak társadalmi és munkahelyi integrációját, hiszen ők annak ellenére, hogy magukon viselik e betegség nyomait, épségben megőrizték emberi méltóságukat. Ebben a tevékenységben példát és ösztönzést jelenthetnek a szentek és a boldogok, közöttük De Veustern Damján József, Szent Marianne Cope és Albert Schweitzer.

Az érsek végül hangsúlyozza, hogy az egyház tanúságot tesz a leprások és a gondjukat viselő személyek iránti közelségéről.

A leprások világnapját 1954 óta minden évben január utolsó vasárnapján tartják.

Évközi negyedik hét vasárnapja

Évközi negyedik hét vasárnapja

Az üdvösség közvetítője

 
Az elmúlt vasárnap elmélkedésében már említést tettünk arról, hogy Jézus Názáretben tartott beszédében meghirdeti az üdvösség új korszakát. A mai evangéliumban láthatjuk, hogy éppen az Istentől jövő üdvösség, kegyelem témája indítja el a názáretiek ellenállását. A hagyományos zsidó elgondolás szerint Isten egyedül az ő választott népe, a zsidóság felé nyilvánítja ki üdvözítő jóságát, ezért az egykori hallgatóság számára hallatlan volt az a gondolat, hogy más népek is részesülhetnek az isteni kegyelemben, ahogyan azt Jézus állítja. A mi Urunk két konkrét esetet hoz fel az ószövetségi időkből, Illés és Elizeus próféták példáját, akiknek személyét, élettörténetét jól ismerték a vallásos zsidók. Jézus kijelentése szerint mindkettőjük esetében egy-egy pogány származású ember felé nyilvánult meg Isten jósága. A kiválasztottság tudata sok szempontból erősíti valakiben a vallásos tudatot, az Istenhez való tartozás érzését, ugyanakkor kettős veszélyt hordoz magában. Egyrészt hamis önbizalommal ruházza fel a választott néphez tartozó egyéneket, akik arra gondolhatnak, hogy kiválasztottságuk elegendő az üdvösséghez. Másrészt a kiválasztottság a kizárás, mások kizárásának gondolatát ébresztheti fel. Jézus jól látja ezeket a veszélyeket, de ez nem téríti el attól, hogy újszerűen mutassa meg Istent, aki minden nemzet és minden ember felé kinyilvánítja szeretetét.
Mindannyian látjuk a világ állandó változását, s ez nem csupán történelmi ismereteket jelent, hanem a jelen kor tapasztalatát is. Emberek milliói kénytelenek menekülni a háborúk elől vagy kényszerülnek elhagyni lakhelyüket, mert az emberi beavatkozások miatt élhetetlenné válik környezetük. A világ forrong és változik, a világban élő ember pedig a biztonságos helyet, a biztos támpontokat keresi.
Amikor az Egyház az üdvösségről, mint az emberi élet végső céljáról beszél, akkor nem azt akarja állítani, hogy Isten az evilági boldogtalanságért cserébe majd a túlvilágon kárpótlást ad mindenkinek. És azt sem állítjuk, hogy az evilági boldogság érdekében nem érdemes fáradozni, dolgozni. Talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy úgy kell élnünk, úgy kell építenünk a földi hazát, hogy közben szem előtt tartjuk személyes üdvösségünket.
A változó világban az üdvösség reménye biztos pont lehet az igazságot keresők számára. Jézus azt hirdeti, hogy az Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében válik érthetővé számunkra magatartása. Nem zárkózik el a bűnösöktől, hanem betér házukba, elfogadja meghívásukat, hogy aztán elmondhassa nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Barátkozik a vámosokkal, akiket kortársai megvetettek amiatt, hogy kiszolgálták az elnyomó római hatalmat, mert úgy gondolja, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás őket is érinti, őket is megérintheti. Azt állítja, hogy az üdvösségre feltétel nélkül minden ember meghívást kap Istentől, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz Jézusban, az Isten küldöttében és az üdvösség közvetítőjében. Ez az újszerű tanítás, látásmód a kezdetektől fogva csodálkozást vált ki az emberekből, amely az idő előrehaladtával egyesekben lelkesedéssé, másokban elutasítássá formálódik, ahogyan azt a sikertelen názáreti fellépés esete is mutatja.
Egy alkalommal ezt a kérdést tették fel Jézusnak: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3). Ezt a kérdést azóta is felteszik azok, akik az üdvösségre vágyakoznak. Felismerem-e Jézusban az üdvösség közvetítőjét?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk, lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk arra, hogy téged követve megvalósítsuk mindazt, amit kérsz tőlünk. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Te az irgalmasság gyakorlását várod tőlünk. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk az irgalmasság útján, s tudjuk, hogy neked segítünk minden emberben. Taníts minket alázatra, hogy az irgalmasság gyakorlását mindig szolgálatnak tekintsük!