Adventi kalendárium 16.

Adventi kalendárium – 2015. december 14.

Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„A Szentévben megtapasztalhatjuk majd, hogy mit jelent megnyitni a szívünket azok felé, akik a modern világ – gyakran drámai módon létrehozott – perifériáin élnek. Mennyi kényes és gyötrelmes szituáció van a mai világban! Hány sebet ütnek azok testén, akiknek már nincs hangjuk, mert a jajszavukat elnyomta és elhallgattatta a gazdag népek közömbössége. [...] Ne süppedjünk bele a megalázó közömbösségbe, a lelket érzéketlenné változtató és az újdonság felfedezését megakadályozó megszokottságba, a romboló cinizmusba. Nyissuk föl a szemünket, hogy észrevegyük a világ nyomorúságát, méltóságuktól megfosztott fivéreink és nővéreink sebeit, és érezzünk késztetést arra, hogy meghalljuk segélykiáltásukat.”

(Misericordiae vultus, 15.)

Urunk, Istenünk, méltasd figyelemre könyörgő szavunkat, és árassz világosságot szívünk homályába Fiad kegyelmével, amikor eljön hozzánk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Advent harmadik hetének hétfője

Advent harmadik hetének hétfője

A vallási vezetők és Jézus párbeszédét olvassuk a mai evangéliumban. Az előbbiek Jézus hatalmának eredetére kíváncsiak. Jézus viszont megfordítja a helyzetet és Keresztelő János hatalmának, erejének eredetével kapcsolatban kérdezi őket. A vallási vezetők inkább nem válaszolnak, amelynek hátterében hitetlenségük és a néptől való félelmük húzódik meg. Hallgatásukkal, tétovázásukkal, bizonytalanságukkal saját tanítói tekintélyüket, hitelességüket rombolják le. Érdekes, hogy ők, akik számára rendkívül fontos, hogy a nép elismerje tekintélyüket és a vallásosság példaképeiként tekintsenek rájuk, észre sem veszik hitelességük, népszerűségük hanyatlását. Amikor pedig később észreveszik, hogy a nép inkább hallgat az újszerűen tanító Jézusra, mintsem rájuk, akkor nyíltan szembefordulnak vele és a vesztét akarják.
A várakozás és a lelki felkészülés mellett az adventi időben fontos számomra a felismerés. Az új dolgok felismerése és elfogadása. Isten ajándékának felismerése és elfogadása. Annak felismerése, hogy bizonyos dolgokat el kell hagynom, azokon túl kell lépnem, hogy elindulhassak Isten vezetésével egy új úton. Annak felismerése, hogy nem mehetek mindenben a magam feje után, hanem érdemes Isten útmutatásait követnem.
Ma nem ragaszkodom a magam elképzeléseihez, hanem elfogadom mások véleményét.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Az ünnep kapujában állva nem gondoljuk azt, hogy méltók vagyunk jöveteledre és a veled való találkozásra. De kifejezzük vágyunkat, irántad való vágyakozásunkat, a szeretet utáni igaz vágyunkat. Látni szeretnénk téged, s szeretnénk felismerni benned Megváltónkat és Üdvözítőnket!

 

 

A Megszentelt Élet Éve 341.

december 13.

Keresztes Szent János ünnepe (december 14.)

Imádkozzunk a Sarutlan Kármelita Nővérekért!

• Sarutlan Kármelita Nővérek Szerzetesrend

Alapítójuk: Avilai Szent Teréz

Mi, Sarutlan Kármelita Nővérek egész életünket az imádságnak szenteljük. Életünknek három alapvető pillére van: az ima, a munka és a közösségi élet. Az első kettő fontosságát a Regula fogalmazza meg, mely a 13. században nyert egyházi megerősítést. „Mindenki maradjon a maga cellájában az Úr törvényén elmélkedve éjjel és nappal, imádságokban virrasztva. Emellett „végezzenek valami munkát.” Ez utóbbi kétkezi munkát jelent, hogy szellemüket, szívüket eközben is fel tudják emelni az Úrhoz. A harmadik a testvéri közösség, amelyet Szent Terézia kis létszámúnak gondolt el, kiemelve ezzel a családias jelleg fontosságát.

Lelkiségünkből:

„Úgy éreztem, hogy ezer életet is odaadnék, ha csak egyetlen lelket is megmenthetnék...ezért elhatároztam, hogy megteszem azt a keveset, amit tudok, hogy a tőlem telhető lehető legnagyobb tökéletességgel követem az evangéliumi tanácsokat. Így valamelyest kedvében tudok járni az Úrnak azzal, hogy nővéreimmel mindannyian imádkozván azokért a szónokokért és tudósokért, akik az Egyházat védelmezik; segítünk, amiben tudunk az én Uramnak.” Avilai Szent Teréz

 

Himnusz XV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

HIMNUSZ

Magasból érkező Ige,

Atyádtól fényként jössz ide;

a világ megmentőjeként

tűnő időben lépsz közénk.

Jöjj és szívünk világosítsd,

égő szerelmed lángra szítsd,

ha szól a hírnök szózata,

tisztuljon már a bűn sara.

Ha majd ítélsz a föld felett,

s a szívek titkát kémleled:

a rossz bűnhődik bűnökért,

ki jó volt országodba tér,

hozzánk ne férjen semmi vész,

bár méltán érne büntetés,

örök hazánk mégis legyen

a szentek között szüntelen.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,

neked s Atyádnak tisztelet,

s a Szentléleknek is veled

időtlen századok során. Ámen.

 

Ferenc pápa: Isten közel van mindenkihez és mindenkinek gondját viseli!

A Szentatya december 13-án, advent harmadik vasárnapján megnyitotta a Lateráni Székesegyház szent kapuját. A szentmisén mondott homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

A felhívás, melyet a próféta Jeruzsálem ősi városához intézett, ma az egész egyházhoz és mindannyiunkhoz is szól: „Örülj… Ujjongj!” (Szof 3,14). Az öröm okát olyan szavak fejezik ki, amelyek reményt öntenek belénk, és lehetővé teszik, hogy derűsen nézzünk a jövőbe. Az Úr visszavont minden ítéletet, és úgy döntött, hogy közöttünk él.

A mai vasárnap, advent harmadik vasárnapja a már közeli karácsonyra irányítja figyelmünket. Nem szabad engednünk, hogy úrrá legyen rajtunk a fáradtság, nem tölthet el minket semmilyen félelem, még ha lenne is rá okunk a rengeteg baj és sokféle erőszak miatt, melyek megsebzik emberségünket. Az Úr jövetele inkább örömmel kell, hogy eltöltse szívünket. A próféta, aki üzenetének tartalmát saját nevében – Szofoniás – hordozza, megnyitja szívünket a bizalomra: „Isten megvédi” népét. Egy olyan történelmi korban, amely tele volt igazságtalansággal és erőszakkal, főleg a hatalmi emberek tetteinek következményeként, Isten tudomására hozza népének, hogy ő maga fog uralkodni népe felett, nem hagyja többé önhitt vezetői kezében, és minden szorongatásból kimenti. Ma azt kéri tőlünk a próféta, hogy „ne lankadjon kezünk” (vö. Szof 3,16) a kétség, a türelmetlenség vagy a szenvedés miatt.

Pál apostol folytatja Szofoniás próféta tanítását, és erősen hangsúlyozza: „Az Úr közel van” (Fil 4,5). Ezért mindig örülnünk kell, és kedvességünkkel tanúságot kell tennünk az emberek előtt arról, hogy Isten közel van mindenkihez és mindenkinek gondját viseli.

Kinyitottuk a szent kaput, itt és a világ minden székesegyházában. Ez az egyszerű jel is meghívás az örömre. Elkezdődik a nagy megbocsátás időszaka, az irgalmasság jubileuma. Alkalmas idő ez arra, hogy felfedezzük Isten jelenlétét és atyai gyengédségét. Isten nem szereti a merevséget, ő Atya, és gyengéd! Mindent atyai gyengédséggel tesz.

Olyanok vagyunk, mint azok az emberek, akik Jánost kérdezték: „Mit tegyünk?” (Lk 3,10). Keresztelő János nem késlekedik a válasszal. Arra biztatja őket, hogy igazságosan cselekedjenek, és vegyék észre a rászorulók szükségeit. Mindazonáltal az, amit János követel a néptől, megegyezik a törvényben foglaltakkal. Minket viszont radikálisabb elkötelezettségre hív Isten. A szent kapu előtt, melynek küszöbét át kell lépnünk, azt kéri tőlünk Isten, hogy legyünk az irgalmasság eszközei, és legyünk tudatában, hogy e szerint fogunk megítéltetni. Az, akit megkereszteltek, tudja, hogy nagyobb feladata van. A Krisztusban való hit olyan útra késztet minket, amelyen egész életünkben járnunk kell: olyan irgalmasnak kell lennünk, mint a mennyei Atya. Annak öröméhez, hogy áthaladhatunk az irgalmasság szent kapuján, az a feladat is társul, hogy befogadjuk azt a szeretetet, hogy tanúságot tegyünk arról a szeretetről, amely túlmegy az igazságosságon és nem ismer határokat. Ezért a végtelen szeretetért minden ellentmondásosságunk ellenére felelősséget kell vállalnunk.

Imádkozzunk önmagunkért és mindazokért, akik áthaladnak az irgalmasság kapuján, hogy megérthessük és befogadhassuk a mennyei Atya végtelen szeretetét, aki újjáteremti, átalakítja és teljesen megújítja az életet.

Adventi kalendárium 15.

Adventi kalendárium – 2015. december 13.

Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!

A Szentév „mottója” az irgalmasok, mint az Atya. Az irgalmasságban kapunk bizonyságot arra, hogyan szeret Isten. Ő teljesen, örökre, ingyenesen, viszonzásul semmit sem várva adja nekünk önmagát. Amikor hívjuk, segítségünkre siet. Milyen szép, hogy az Egyház mindennapi imája ezekkel a szavakkal kezdődik: „Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem” (Zsolt 70,2). A tőle kért segítség már Isten irántunk való irgalmasságának első lépése. Ő jön elénk, hogy kiszabadítson minket a gyöngeségből, melyben élünk. Az ő segítsége abban áll, hogy elfogadtatja velünk jelenlétét és közelségét. Az ő együttérzésétől napról napra megérintve tudunk mi is együtt érzők lenni mindenki iránt.

(Misericordiae vultus, 14.)

Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped Karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

 

Advent harmadik vasárnapja

Advent harmadik vasárnapja

Amikor az idő megállni látszik

 
Az első két adventi vasárnapon az időről, annak múlásáról, a jelen pillanat fontosságáról és az örökkévalóságról elmélkedtünk. Folytassuk ma ezeket a gondolatokat! Az evangéliumi történet szerint Keresztelő János bűnbánatot hirdet és megkereszteli a hozzá érkezőket. A vámosok, a katonák és az egész nép mind ezt kérdezi: „Mit tegyünk?” Megbánták a múltban elkövetett bűnöket, s ennek kifejezéseként megkeresztelkednek. Kérdésüket értelmezhetnénk úgy, hogy a jövőre vonatkozik, azaz tudni szeretnék, milyen módon változtassák meg életvitelüket. De talán helyesebb, ha azt mondjuk, hogy ez a kérdés a jelenre vonatkozik. Megértik, hogy a változást ma kell elkezdeni, mert holnap talán már késő. Készek arra, hogy új életet kezdjenek, mégpedig ne egy bizonyos idő múlva, hanem most. Lukács evangélista folyamatos jelenként jegyzi le a valószínűleg több héten vagy hónapon át tartó eseményeket, mindazt, amit János tesz. A leírás szerint a jelen pillanatában éli meg mindenki a feszült várakozást, egészen addig, amíg János beszélni nem kezd a jövőről, Jézus közeli fellépéséről. A szöveget olvasva olyan érzésünk támad, mintha megállni készülne az idő. Természetesen nem az idő áll meg, hanem az idő folytonosságában vannak kitüntetett időszakok. Kegyelmi időnek, megszentelt időnek, ünnepi időnek nevezhetjük ezeket az időszakokat, amelyek kiemelkednek a hétköznapok sorából. A Szentírás nyelvén így hangzik ennek megfogalmazása: „Beteljesedett az idő!”
Az advent ilyen időszak. Arra hív minket, hogy felfedezzük mindennapjainkban a múlhatatlant, a maradandót, a végtelent, az időtlent, az örökkévalót. Mert a mulandó kevésbé értékes, mint az örökkévaló. A magyar nyelv sajnos képtelen arra, amire az evangéliumok eredeti nyelve, a görög igen. A görög nyelvben két szó van az időre: a kronosz (ebből származik a kronológia, időrendiség szavunk) az eszközökkel mérhető időt jelenti, amelyben az egymás után következő események zajlanak. A másik görög szó, a kairosz pedig a mérhetetlen és megfoghatatlan időt, a kegyelmi időt, az isteni dolgok és tevékenység idejét jelenti. Egy Lüszipposz nevű ókori görög szobrász ezt a bizonyos kairoszt, a különleges időt egyik alkotásán futó fiatalemberként ábrázolja, akinek a feje hátul kopasz, mert akit elhagyott az többé meg nem ragadhatja, elöl pedig hajtincs lóg az arcába, hogy aki találkozik vele, megragadhassa őt, az időt. Nagyon érdekes, szemléletes és elgondolkoztató ez az ábrázolás.
A történelem során különleges kegyelmi idő az, amikor a Fiúisten megtestesül, emberré lesz. Méltán mondjuk, hogy ez az esemény az idők teljességében történt. Olyan időben, amelyet egyedül Isten tudott előre, s amelyet ő határozott meg. És szintén különleges idő minden advent, amely a Fiúisten jövetelére készít fel bennünket. Felkészít akkor, ha megéljük a pillanatot, felismerjük annak jelentőségét, felfedezzük benne azt az isteni szándékot, amely ki szeretne ragadni bennünket az idő keretéből, a mulandóság állapotából, hogy az örökkévalóra figyeljünk. Miként annak idején sem ismerte fel mindenki a messiási időt, a megváltás idejét, az üdvösség idejét, így van ez napjainkban is.
Amikor szinte megállni látszik az idő, akkor történnek az igazi csodák és a nagy jelentőségű, felejthetetlen események. Vajon én felismerem-e Isten jövetelének idejét?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!