Ferenc pápa: Isten közel van mindenkihez és mindenkinek gondját viseli!
A Szentatya december 13-án, advent harmadik vasárnapján megnyitotta a Lateráni Székesegyház szent kapuját. A szentmisén mondott homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
A
felhívás, melyet a próféta Jeruzsálem ősi városához intézett, ma az egész
egyházhoz és mindannyiunkhoz is szól: „Örülj… Ujjongj!” (Szof 3,14). Az öröm
okát olyan szavak fejezik ki, amelyek reményt öntenek belénk, és lehetővé
teszik, hogy derűsen nézzünk a jövőbe. Az Úr visszavont minden ítéletet, és úgy
döntött, hogy közöttünk él.
A mai
vasárnap, advent harmadik vasárnapja a már közeli karácsonyra irányítja
figyelmünket. Nem szabad engednünk, hogy úrrá legyen rajtunk a fáradtság, nem
tölthet el minket semmilyen félelem, még ha lenne is rá okunk a rengeteg baj és
sokféle erőszak miatt, melyek megsebzik emberségünket. Az Úr jövetele inkább
örömmel kell, hogy eltöltse szívünket. A próféta, aki üzenetének tartalmát
saját nevében – Szofoniás – hordozza, megnyitja szívünket a bizalomra: „Isten
megvédi” népét. Egy olyan történelmi korban, amely tele volt igazságtalansággal
és erőszakkal, főleg a hatalmi emberek tetteinek következményeként, Isten
tudomására hozza népének, hogy ő maga fog uralkodni népe felett, nem hagyja
többé önhitt vezetői kezében, és minden szorongatásból kimenti. Ma azt kéri
tőlünk a próféta, hogy „ne lankadjon kezünk” (vö. Szof 3,16) a kétség, a
türelmetlenség vagy a szenvedés miatt.
Pál
apostol folytatja Szofoniás próféta tanítását, és erősen hangsúlyozza: „Az Úr
közel van” (Fil 4,5). Ezért mindig örülnünk kell, és kedvességünkkel tanúságot
kell tennünk az emberek előtt arról, hogy Isten közel van mindenkihez és
mindenkinek gondját viseli.
Kinyitottuk
a szent kaput, itt és a világ minden székesegyházában. Ez az egyszerű jel is
meghívás az örömre. Elkezdődik a nagy megbocsátás időszaka, az irgalmasság
jubileuma. Alkalmas idő ez arra, hogy felfedezzük Isten jelenlétét és atyai
gyengédségét. Isten nem szereti a merevséget, ő Atya, és gyengéd! Mindent atyai
gyengédséggel tesz.
Olyanok
vagyunk, mint azok az emberek, akik Jánost kérdezték: „Mit tegyünk?” (Lk 3,10).
Keresztelő János nem késlekedik a válasszal. Arra biztatja őket, hogy
igazságosan cselekedjenek, és vegyék észre a rászorulók szükségeit. Mindazonáltal
az, amit János követel a néptől, megegyezik a törvényben foglaltakkal. Minket
viszont radikálisabb elkötelezettségre hív Isten. A szent kapu előtt, melynek
küszöbét át kell lépnünk, azt kéri tőlünk Isten, hogy legyünk az irgalmasság
eszközei, és legyünk tudatában, hogy e szerint fogunk megítéltetni. Az, akit
megkereszteltek, tudja, hogy nagyobb feladata van. A Krisztusban való hit olyan
útra késztet minket, amelyen egész életünkben járnunk kell: olyan irgalmasnak
kell lennünk, mint a mennyei Atya. Annak öröméhez, hogy áthaladhatunk az
irgalmasság szent kapuján, az a feladat is társul, hogy befogadjuk azt a
szeretetet, hogy tanúságot tegyünk arról a szeretetről, amely túlmegy az
igazságosságon és nem ismer határokat. Ezért a végtelen szeretetért minden
ellentmondásosságunk ellenére felelősséget kell vállalnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése