Ferenc pápa: A bizalmas iratok ellopása nem tántorít el a reformoktól!

November 8-án az Úrangyala imádságban Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus a mindenét Istennek adó özvegyasszonyt állítja elénk is példaképül. Az Angelus után a pápa elítélte a szentszéki iratok kiszivárogtatását, és elmondta, hogy eltökélten folytatja a római kúriában elkezdett reformokat.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok ebben a gyönyörű napsütésben!

A mai vasárnap evangéliumi szakasza két részből áll: az első azt mutatja be, hogy milyennek nem szabad lenniük Krisztus követőinek; a másik pedig a keresztény ember példaszerű eszményképét kínálja fel.

Kezdjük az elsővel: mit nem szabad tennünk. Az első részben Jézus felrója az írástudók, a törvénytudók három hibáját, amelyek megjelennek életstílusukban, ezek: a gőg, a kapzsiság és a képmutatás. „Szeretik – mondja Jézus –, ha nyilvános tereken köszöntik őket, örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket” (Mk 12,38–39). Az ünnepélyes külsőségek mögött azonban hamisság és igazságtalanság rejtőzik. Miközben nyilvánosan páváskodnak, tekintélyüket arra használják, hogy „felemésszék az özvegyek vagyonát” (vö. 40. vers), akiket az árvákkal és az idegenekkel együtt az akkori társadalomban a legvédtelenebbeknek és legkiszolgáltatottabbaknak tartottak. Végül az írástudók „színleg hosszan imádkoznak” (vö. 40. vers). Ma is fenyeget minket a veszély, hogy ezeket a magatartásformákat kövessük. Például akkor, amikor az imádság elkülönül az igazságosságtól, mert hiszen nem lehet egyszerre Istent dicsérni és a szegényeket megkárosítani. Vagy amikor azt mondjuk, hogy szeretjük Istent, de nem őt, hanem saját önteltségünket és hasznunkat részesítjük előnyben.

Ugyanebbe a szövegösszefüggésbe tartozik a mai evangélium második része. A jelenet a jeruzsálemi templomban játszódik, közelebbről azon a helyen, ahol az emberek felajánlásként a pénzérméket dobálják a perselybe. Sok gazdag van, akik sok pénzt dobnak be, és megjelenik egy szegény özvegyasszony, aki csak két aprópénzt, két fillért dob be. Jézus jól megfigyeli ezt az asszonyt, és felhívja tanítványai figyelmét a jelenet szembetűnő ellentmondásosságára. A gazdagok, amit nagy hivalkodással adtak, azt a feleslegükből adták, míg az özvegyasszony szerényen és alázattal „mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát” (44. vers), ezért – mondja Jézus – ő többet adott mindenkinél. Mivel rendkívül szegény volt, azt is megtehette volna, hogy csak az egyik pénzt adja a templomnak, a másikat pedig megtartja magának. Ő viszont nem akar felezni Istennel: mindentől megfosztja magát. Szegénységében megértette, hogy ha Isten az övé, akkor minden az övé, érzi, hogy Isten egészen szereti őt, és ezért ő is egészen szereti Istent. Milyen szép példát ad ez a kis öregasszony!

Jézus ma nekünk is azt üzeni, hogy az ítélet ismérve nem a mennyiség, hanem a teljesség. Különbség van mennyiség és teljesség között. Lehet, hogy rengeteg pénzed van, de üres vagy: nincs teljesség a szívedben! Ezen a héten gondolkodjatok el a különbségen, amely a mennyiség és a teljesség közt van. Nem pénztárca, hanem szív kérdése! Különbség van pénztárca és szív között. Léteznek „szívbetegségek”, amelyek lealacsonyítják a szívet a pénztárca szintjére – ezzel vigyázni kell! „Egész szívünkből” szeretni Istent azt jelenti, hogy rábízzuk magunkat, rábízzuk magunkat az ő gondviselésére, és szolgáljuk őt legszegényebb testvéreinkben, semmit sem várva viszonzásul.

Hadd meséljek el nektek egy történetet, amely a korábbi egyházmegyémben esett meg. Asztalnál ült az anyuka három gyerekkel, az apa munkában volt, rántott húst ettek. Egyszer csak kopogtatnak az ajtón, és az egyik gyerek – kicsik voltak, öt-, hat- és hétévesek – szól az anyukájának: „Anyu, egy koldus az, és enni kér.” Az anya pedig, aki jó keresztény volt, megkérdezte tőlük: „Mi tegyünk?” „Adjunk neki, anyu!” „Jól van. Fogta a kést és a villát, és elkezdte félbevágni a rántott húsokat. „Jaj, ne! Anyu, ne! Ne így! A hűtőből vegyél ki!” „Nem, így fogunk három szendvicset készíteni.” És így a gyermekei megtanulták, hogy az igazi szeretet önmagát adja, az igazi szeretet nem a feleslegből ad, hanem a nélkülözhetetlenből. Biztos vagyok abban, hogy azok a gyerkőcök azon a délutánon éhesek voltak egy kicsit… De így kell csinálni!

Felebarátaink szükségét látva az a feladatunk, hogy megfosszuk magunkat – mint ezek a gyerekek a fél rántott húsuktól – valami elengedhetetlenül fontostól, és nem csak a feleslegtől; az a feladatunk, hogy felebarátainknak szenteljük a szükséges időt, és nem csak a fennmaradót; az a feladatunk, hogy rögtön, fenntartás nélkül rendelkezésre bocsássuk valamely képességünket, és nem csak miután saját személyes vagy csoportcéljaink érdekében felhasználtuk azt.

Kérjük az Urat, hogy vegyen fel minket ennek a szegény özvegyasszonynak az iskolájába, akit Jézus – a tanítványok megrökönyödésére – katedrára állít, és az élő evangélium tanítójaként mutat be. Mária közbenjárására – aki egy szegény asszony volt, és egész életét az istennek adta értünk – kérjük a szegény szív ajándékát, amely ugyanakkor telve van örvendező és önzetlen nagylelkűséggel.

* * *

A Szentatya szavai az úrangyala (Angelus) elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tudom, hogy sokatokat felkavartak az utóbbi napokban keringő hírek azokról a szentszéki bizalmas iratokról, amelyeket elloptak és [könyvekben] közzétettek.

Ezért mindenekelőtt azt szeretnem mondani nektek, hogy azoknak az iratoknak az ellopása bűncselekmény. Kifogásolandó tett, amely nem segít [senkinek]. Én magam kértem, hogy készítsék el azt a tanulmányt, és azokat az iratokat én is és munkatársaim is már jól ismertük, és olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek már elkezdtek gyümölcsöket – némely esetben látható gyümölcsöket is – hozni.

Ezért szeretnélek biztosítani titeket, hogy ez a szomorú eset biztosan nem tántorít el a reformmunkától, amelyben munkatársaimmal együtt és mindnyájatok támogatásával haladunk előre. Igen, az egész egyház támogatásával, mert az egyház minden megkeresztelt hívő imádságával és mindennapi életszentségével újul meg.

Tehát köszönetet mondok nektek, és kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok a pápáért és az egyházért, ne engedjétek, hogy hogy mások megzavarjanak titeket, hanem bizalommal és reménnyel haladjatok előre.

Olaszországban ma tartják a hálaadás napját, ennek idei témája: „A talaj mint közjó.” Csatlakozom a püspökökhöz, és velük együtt kívánom, hogy mindenki felelős gondnokként bánjon ezzel az értékes közjóval, a földdel, melynek gyümölcsei az egész világot kell, hogy szolgálják. Közel vagyok hálás lélekkel a földművelés világához, és bátorítom a földműveseket, hogy úgy műveljék a földet, hogy az megőrizze termékenységét, és táplálékot adjon mindenkinek, ma és a jövő nemzedékeknek is. Ehhez kapcsolódik Rómában a teremtésvédelem egyházmegyei napja, amelyet idén a „felvonulás a földért” is gazdagít.

Holnap Firenzében elkezdődik az ötödik egyházi nemzeti kongresszus, minden olasz egyházmegye püspökeinek és küldötteinek részvételével. Az összetartozás és a közös gondolkodás fontos eseménye ez, és abban az örömben van részem, hogy én is részt vehetek rajta jövő héten, kedden, egy rövid, Pratóban tett látogatás után.

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok. Külön köszöntöm a Párizs környékéről érkezett francia diákokat, a Japánból és Lengyelországból, valamint a Scandicciből érkezett híveket. Köszöntöm a prédikátorok rendjének, a domonkosoknak a képviselőit, akik tegnap nyitották meg emlékévüket alapításuk nyolcszázadik évfordulója alkalmából. Az Úr áldjon meg bőségesen titeket ezen az évfordulón! Nagyon köszönjük mindazt, amit az egyházban és az egyházért tesztek!

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok! Ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

A Megszentelt Élet Éve 311.

november 9.

Imádkozzunk az egyházközségeket és püspökségeket segítő szerzetesekért!

Idézet az imaszándékhoz:

„Legyetek hát a kommunió emberei, bátran legyetek jelen ott, ahol különbözőségek és feszültségek vannak, és legyetek hiteles tanúi a Lélek jelenlétének, aki eltölti szívünket azzal a szenvedéllyel, amely arra irányul, hogy mindnyájan egyek legyenek (vö. Jn 17,21). Éljétek meg a „találkozás misztikáját”: ez „képesség a találkozásra, képesség meghallani, meghallgatni másokat, képesség együtt keresni az utat, a módszert.” Engedjétek, hogy az a szeretetkapcsolat világosítson meg benneteket, amely a három isteni személyt összeköti egymással (vö. 1Jn 4,8), hiszen ez minden személyes kapcsolat modellje.” Részlet Ferenc pápa leveléből a megszentelt élet évére

Lateráni bazilika felszentelése

Lateráni bazilika felszentelése

Az első három evangéliumban, tehát Máté, Márk és Lukács írásában a templom megtisztításának eseménye közvetlenül megelőzi Jézus szenvedéstörténetét. János evangélista viszont, akinek könyvéből a mai részletet vesszük, sokkal előbbre, Jézus nyilvános működésének kezdetére teszi az eseményt, közvetlenül a kánai menyegzőn történt csoda után. Az ő gondolatmenetében Jézus szenvedését Lázár feltámasztása vezeti be, s ezzel utal arra, hogy szenvedése és halála után Jézusra is a feltámadás vár. János is tudja azonban azt, hogy a templom megtisztításakor mondott jézusi szavak egyértelműen az ő feltámadására utalnak, ezért kapnak azok nagy hangsúlyt. Amikor ugyanis Jézus a templom lerombolásáról és annak felépítéséről beszél, akkor nem a kőből épült épületre, nem a jeruzsálemi templomra gondol, ahol az esemény játszódik, hanem saját testére, amelyet a halál lerombol ugyan, de harmadnapon a feltámadás által újjáépül.
Érdemes egy másik szintre emelkednünk elmélkedésünkben. A mi testünk és lelkünk is templom, Isten lakóhelye, a Szentlélek hajléka. E templom tisztasága rendkívül fontos. Megtisztításáról Isten gondoskodik a bűnbánat szentségében. Isten eltávolít belőlünk mindent, ami méltatlan istengyermeki méltóságunkhoz vagy beszennyez minket. Ne pakoljuk újra tele bűnök kacatjaival!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, az ifjúság sok nehézségnek és veszélynek van kitéve. Szíve lelkesen tágra nyitott, ezért képtelen mindig felismerni a látszat és igazság, a hamisság és becsület ellentéteit. Őrizd meg az ifjú szíveket a hozzád vezető egyenes úton. Őrizd ártatlanságukat és örömüket, hálájukat és vidámságukat. Őrizd meg őket a te szeretetedben.
D. Considine 

Erdő Péter szentelte fel a jubileumát ünneplő kispesti Jézus Szíve-templomot

75 évvel ezelőtt áldotta meg Kovács Vince váci segédpüspök a kispesti Jézus Szíve-templomot. A jubileuma alkalmából Erdő Péter bíboros hálaadó szentmise keretében november 8-án felszentelte templomot.

2014 októberében hirdette meg 75 éves történelméért hálát adva a jubileumi évet a kispesti Jézus Szíve-plébániatemplom. Ennek csúcspontjaként ünnepelte a hívő közösség temploma felszentelését.

A templomszentelő szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt. Koncelebrált Forrai Tamás, a Magyar Jezsuita Rendtartomány elöljárója és több paptestvér. A liturgián részt vett Pálos Frigyes atya, aki 75 évvel ezelőtt a templom megáldásakor Kovács Vince váci segédpüspök és Merva Imre prépostplébános mellett álhatott.

A templomszentelésen megjelent György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja és a kispesti önkormányzat képviselői.

A plébániai közösség nevében Kópházi József, a Jézus Szíve Plébánia világi elnöke köszöntőjében a közösség örömét fejezte ki, hogy a templom a városrész éltető és alkotóeleme ma is. Hálát adni a múltért és áldást kérni a jövőre, ezért gyűltünk össze – fogalmazott.

A templomszentelés szertartása a vízszenteléssel kezdődött, majd a falak és a hívő közösség meghintése következett.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A mai evangéliumban Jézus szavait hallottuk a szegény asszony két fillérjéről. A jó célra végzett adakozás az Ószövetség világában is értékes, elismerésre méltó cselekedetnek számított, sőt a bűnbánat cselekedetei között is szerepelt, az imádsággal és a böjttel együtt. A most felolvasott történetben azonban mégsem ezen van a hangsúly. Jézus ugyanis arról beszél, hogy ez az özvegyasszony egész megélhetését a templomnak, vagyis végső soron Istennek ajánlotta fel. Itt tehát az Isten akarata szerinti életnek egy általános példáját és igazságát szemlélhetjük. Maga Jézus arra a kérdésre, hogy melyik a legfőbb parancs a törvényben, a választ Mózes V. könyvéből vett idézettel kezdi: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből”. Ez a teljesség a tökéletes élet lényege. És ez a teljes odaadás Isten akaratának nem csupán a legigényesebb emberek kiváltsága, hanem parancs, mégpedig a legfőbb parancs. Ennek egy szemléletes, mindenki számára érthető megjelenése a szegény asszony példája, aki egész megtakarított pénzét a templomnak adja.

Ha belegondolunk abba, hogy Isten végtelen bölcsességében megtervezte, megalkotta és akaratával fenntartja a világmindenséget, amelynek működését a tudósok is ámulattal és döbbenettel vizsgálják, és amelynek tanulmányozásában minden új és szédületes eredmény arról győz meg minket, hogy mennyi minden van még, amit nem tudunk – nos, akkor a reális önértékelésünknek is arra kell épülnie, hogy teljes egészében Isten színe előtt zajlik az életünk, és hogy minden pillanatunk az ő ajándéka. A valóságnak megfelelően éppen ezért csak úgy élhetünk, tehát boldogok is csak úgy lehetünk, ha keressük a minket szerető Isten személyes akaratát és mindenben azt követjük, hogy viszontszeressük őt. Isten ezért nem foglalhatja el a második, a harmadik, a negyedik helyet életünkben, hanem csakis az első, csakis a teljesség lehet. Ha fenntartás nélkül keressük és követjük akaratát, átalakul, új energiát, erőt, örömet kap az életünk. Erre tanít minket a mindenét odaadó szegény özvegyasszony példája.

A mai szentmisében felszenteljük ezt a 75 évvel ezelőtt épített szép templomot. Általában egy ideiglenes jelleggel kialakított templomot csak megáldani szokás. Amikor a munkák végleg befejeződnek és elnyeri az épület végleges formáját, akkor kerül sor az ünnepélyes felszentelésre. Itt, a kispesti Jézus Szíve plébánián 75 évnek kellett eltelnie, amíg a megáldástól eljutottunk a felszentelésig. Amikor a templomot megáldották, már kezdődött a II. világháború. Így azután az ideiglenesség elhúzódott. A háború után feloszlatták a rendeket, így a jezsuitákat is, akik addig a templomot ellátták. 1979-ig kellett várni, hogy a templom köré önálló plébánia alakuljon. Az 1980-as évek elején fejezték be a csonka tornyot Fülöp Béla atya irányításával, aki ennek a közösségnek 17 éven át gondos lelkipásztora volt. 1989 után visszatértek a jezsuiták, akik több mint tíz évig látták el a plébánián a szolgálatot. Közben, 1993-tól ez a plébánia is átkerült a Váci Egyházmegyéből az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe. A 2000-es évek során jelezték a jezsuita atyák, hogy már nem tudják vállalni a plébánia ellátását, így azóta főegyházmegyénk teljesíti ezt a feladatot, jelenleg Szabó János esperes plébános úr ennek a közösségnek a lelkipásztora. Köszönjük sok fáradozását a templom megújulása érdekében. Ugyancsak hálával emlékezünk a jezsuita atyák munkájára, akik Jézus Szíve tiszteletének elkötelezett hirdetői és terjesztői. Erre emlékeztet ennek a templomnak és plébániának a neve is. A megújult épületet Jézus Szívének tiszteletére szenteljük.

Templomot építeni, templomot megújítani nem földhöz ragadt vállalkozás. Egy közösség vagy akár egy egész társadalom hitét fejezi ki. Jel a templom, amely az égbe mutat. Jele annak, hogy a közösség áldozatot is tud hozni Isten tiszteletére és a saját lelke javára. Mert minden templom arra figyelmeztet, hogy nem hiába élünk, hogy földi munkánk és minden jó törekvésünk beleilleszkedik az isteni szeretet tervébe. Ezért Istenben, az ő szeretetében lehet örök érték az is, amit az ember alkotva cselekszik.

A plébánia azonban nem csupán épület, hanem a területen lévő hívők közössége. A most véget ért Püspöki Szinódus egyik nagy tanulsága volt, hogy családokból álló közösségek működnek a plébániákon és a lelkiségi mozgalmakban. Ezek a közösségek látják el az Egyház szolgálatának, missziós és karitatív küldetésének igen jelentős részét. És tudomásom szerint most először fogalmazta meg egy egyházi dokumentum, éppen a szinódus záró okmánya, hogy családokból álló közösségeket kell alakítani minden plébánián, hogy képezni kell a családokat, hogy közösségileg kísérhessék a többi családos embereket, hogy találkozási lehetőséget teremtsenek idősnek és fiatalnak egyaránt. Még az újraházasodott elváltak kényesnek mondott témájában is, amelyre nézve az alapvető egyházi tanítás nem változott, azt hangsúlyozza a szinódus, hogy szeretettel kell őket befogadni a helyi közösségekbe és keresni kell a lehetőségét, hogy aktívan is bekapcsolódjanak azokba a tevékenységekbe, amelyeket állapotuk lehetővé tesz. Ezzel mintegy önkéntelenül megint a közösségi működésre került a hangsúly. A befogadáshoz működő közösségre van szükség.

Adja Isten, hogy minden erőnkkel és szeretetünkkel az ő akaratát keressük, az ő ajándékozó jóságával forduljunk embertársaink felé! Legyen plébániánk olyan otthon, ahol közellévők és távolállók egyaránt megérzik a legfontosabbat: Isten közelségét és sugárzó erejét. Amen.

A homília után a Mindenszentek litániája elimádkozásával folytatódott a liturgia. Erdő Péter felszentelte az oltárt: megkente az oltárasztalt krizmával, meggyújtotta a tömjént és az Isten dicsőítését kifejező lángot, végül pedig feldíszítették az oltárt, majd a felajánlással folytatódott a szentmise.

A liturgia végén Szabó János fogalmazta meg a közösség hálaadását.

 

Zsolozsma CCCVIL.

Dániel próféta könyve1,

 1-21
Az izraeli ifjak hűségesek maradnak a babiloni királyi palotában is 

Jojakim júdeai király uralkodásának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Bábel királya felvonult Jeruzsálem ellen, és ostrom alá fogta. Az Úr kezébe adta Jojakimot, Júda királyát és a templom edényeinek egy részét. Sineár földjére vitte őket, s az edényeket istenének templomában helyezte el. A király meghagyta Aspenáznak, udvari emberei főnökének, hogy válogasson ki Izrael fiai közül néhány, királyi vérből vagy előkelő családból származó ifjat. Legyenek teljesen hibátlanok, csinos külsejűek, jártasak minden bölcsességben, műveltek és képzettek. Legyenek tehát alkalmasak rá, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek. Aspenáznak meg kellett őket tanítania a kaldeusok írására és nyelvére. A király a királyi ételekből rendelt nekik ellátást minden egyes napra, és abból a borból, amelyet maga is ivott, így kellett három éven át nevelkedniük, hogy aztán szolgálatot teljesítsenek a király színe előtt. Ezek között volt Júda törzséből Dániel, Hananja, Misael és Azarja. Az udvari emberek főnöke azonban új nevet adott nekik: Dánielt Béltsacárnak, Hananját Sadraknak, Misaelt Mesaknak és Azarját Abednegónak nevezte el. Dániel azonban elhatározta magában, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és a borral. Azért arra kérte az udvari emberek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Bár az Isten az udvari emberek főnökében jóindulatot és irgalmat ébresztett Dániel iránt, az udvari emberek főnöke mégis azt felelte Dánielnek: „Félek uramtól, a királytól, aki maga szabta meg számotokra az ételt és az italt. Ha úgy látja, hogy arcotok soványabb, mint a veletek egykorú ifjaké, én leszek érte felelős a király előtt.” Ekkor Dániel a felügyelőt kérte meg, akit az udvari emberek főnöke Dániel, Hananja, Misael és Azarja fölé rendelt: „Csak tíz napig tégy próbát szolgáiddal! Adass nekünk főzeléket ételül és vizet italul! Akkor vedd szemügyre a mi arcunkat meg a királyi ételekből táplálkozó ifjak arcát. Aztán tégy úgy szolgáiddal, ahogyan jónak látod!” Hallgatott is tanácsukra, és tíz napig próbára tette őket. Tíz nap múlva külsejükben csinosabbaknak és jobban tápláltaknak látszottak, mint a többi ifjak, akik királyi ételeket ettek. Ettől kezdve a felügyelő megvonta tőlük a nekik szánt eledelt meg a boritalt, és főzeléket adott nekik. Ennek a négy ifjúnak az Isten megadta a tudományt és minden írásban és bölcsességben a jártasságot. Ezenkívül Dánielnek még azt is megadta, hogy megértsen minden látomást és álmot. Amikor elérkezett az idő, amelyet a király bemutatásukra meghatározott, az udvari emberek főnöke Nebukadnezár színe elé vezette őket. A király elbeszélgetett velük, és úgy találta, hogy az összes többi között nincs olyan, mint Dániel, Hananja, Misael és Azarja. Mindjárt a király szolgálatába is álltak. Valahányszor a király olyan ügyet terjesztett eléjük, amely bölcsességet és okosságot kívánt, azt tapasztalta, hogy tízszer különbek országa minden tudósánál és varázslójánál. Dániel ott is maradt Cirusz király első esztendejéig.

A Megszentelt Élet Éve 310.

november 8.

Imádkozzunk a hospisban és gyászolókkal foglalkozó szerzetesekért!

Idézet az imaszándékhoz:

„Gyász pasztoráció - Hát ilyen is van”? – kérdezett vissza évekkel ezelőtt egy pap, amikor szerzetesi munkaköröm felől érdeklődve én ezt a kifejezést használtam. Akkor már több éve kerestem a formákat az egyre nagyobb igénnyel szembesülve. És bizony a mai napig úgy érzem, az én segítő szolgálatom ebben a témában mindössze annyi, hogy beszélgetési lehetőséget teremtve módot adok arra, hogy a gyászolót, veszteséget szenvedőt legyen, aki meghallgatja, egy-egy segítő kérdéssel kíséri, együtt megy vele. De valójában tudunk-e mit kezdeni veszteségeinkkel? – teszem fel újra és újra magamnak is ezt a kérdést...Mert valójában többé-kevésbé mindannyian „vigasztalan vigasztalók” vagyunk. De a Biblia nem azt mondja, hogy Isten egyszer meg fog dorgálni, mert gyászunkban, veszteségünkben könnyet ontottunk, hanem azt, hogy letöröl szemünkről minden könnyet." Tegzes Katalin sa

Évközi harminckettedik hét vasárnapja

Évközi harminckettedik hét vasárnapja

A nagylelkű asszony

 
Az idős néni hosszasan számolta forintjait a bolt bejárata előtt. Többször is nekiállt, de mindig ugyanarra az eredményre juthatott, mert a számolás végére enyhén csóválni kezdte a fejét. Ez bizony aligha lesz elég arra, amit venni szándékozott, pedig nem lapult hosszú bevásárlólista a zsebében. A boltba igyekvők észre sem vették, a kifelé jövők kikerülték jól megrakott bevásárlókocsijukkal. Úgy látszik, túl közel állt meg az automata ajtóhoz, mert az sehogy sem akart bezáródni miatta, ezért az üzlet biztonsági őre egy idő után udvariasan kissé arrébb tessékelte, hogy máshol számolgassa forintjait. Így került közelebb a koldushoz, aki összehajtogatott papírdobozokon ült, előtte konzervdoboz perselyével. A néni tevékenységét látva a koldus nehézkesen felkelt helyéről, odalépett hozzá, majd dobozából két százforintost nyomott a kezébe. Elfogadta. Egyikük sem szólt semmit. A koldus visszaült helyére, az idős néni pedig bement, hogy megvegye aznapi ennivalóját.
Az evangéliumi jelenetek napjainkban újra és újra megismétlődnek. Teljesen mindegy, hogy templom vagy bolt előtt, városban vagy falun, a szegény adakozik, mert ettől nem lesz még szegényebb. Jézus figyeli a templomba érkezőket, akik a perselybe dobják adományaikat. A tehetősebbek többet dobnak be, de az Úr mégis többre értékeli a szegény özvegy két fillérjét, mert ő mindenét odaadta. A legmegdöbbentőbb a történetben az, hogy Isten ezt a két fillért is elfogadja. Elfogadja az özvegytől az ő utolsó fillérjeit. Elfogadja, mert jó szívvel felajánlott adomány. Elfogadja, bár az özvegyasszony szorulna támogatásra. Mi emberek talán azt gondolnánk, hogy jobban tenné Isten, ha ebben a helyzetben egy nagylelkű adakozót küldene, aki jelentősebb összegű támogatást adna az asszonynak. A történet nyitott, nem derül ki belőle, hogy Isten miként gondoskodik később az özvegyről, aki egész vagyonának felajánlásával az isteni gondviselésre bízta életét. Isten most elfogadja az adományt. És Isten mindig tudja, hogy mit tesz. Nem érdemes nekünk az ő cselekedetének helyességét vitatnunk.
Nem az a lényeges, hogy mi mit adunk, mit ajánlunk fel Istennek, hanem az, hogy miként adjuk. Mert Isten jól ismeri szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudja, hogy vagyonunkban vagy benne bízunk. Ez a bizalom, ez a ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Ezt a felajánlást fogadja el Isten. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy Isten nem marad adósa senkinek és nem marad hálátlan egyetlen ember iránt sem. Nem jutalmaz azonnal, de adománya nem marad el.
Az evangéliumi jelenet és Jézus szavai kapcsán arról is érdemes elgondolkoznunk, hogy emberi értékeléseink és az anyagiakhoz való viszonyunk helyes-e? Sokszor értékesnek minősítünk olyan dolgokat, amelyek mulandóak. Olykor teljesen feleslegesen ragaszkodunk kacatjainkhoz, amelyekre valójában nincs is szükségünk. Olykor észre sem vesszük azokat a lelki kincseket, kegyelmi ajándékokat, amelyeket Istentől kapunk. Olykor elmulasztjuk azoknak a jócselekedeteknek a megtételét, amelyek a lelki gazdagságot adnák nekünk. Olykor megfeledkezünk az isteni gondviselésről. Tanuljuk meg a nagylelkűséget a szegény özvegytől!
A bevezető történet egyébként azzal zárult, hogy kis idő múlva a néni kijött a boltból, odalépett a koldushoz és a kezében szorongatott pénzdarabokat a konzervdobozba dobta. A visszajáró - mondta csendesen. A koldus némán nézett a néni után, akitől a legtöbbet kapta.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!