Évközi tizenötödik hét hétfő

Évközi tizenötödik hét hétfő

Bizonyára kissé elcsodálkozunk Jézus mai evangéliumban olvasott kijelentésein. Ő, aki azt mondta magáról, hogy „szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29), miért mondja visszautasíthatatlan módon, hogy nem békét, hanem kardot hozott a földre, és azért jött, hogy szembeállítsa egymással a családtagokat. Hogyan egyeztethetőek össze egymással e kijelentések? A mi Urunk furcsának tűnő szavait nem úgy kell értelmeznünk, mintha az volna a célja, hogy békétlenség, ellenségeskedés alakuljon ki a családok és nemzetek között, hanem inkább arról van szó, hogy szavai miatt megosztás keletkezik, mert egyesek készséggel hallgatják és követik tanítását, miközben mások elutasítják azt. A megosztás tehát nem cél az ő számára, hanem tanításának rossz mellékhatása.
Az emberek megosztásának, egymással való szembefordulásának oka a Jézusban való hit és az ő elutasítása, azaz a hitetlenség találkozása. A hívő nem kívánja feladni, megtagadni hitét, a hitetlen pedig nem akar változtatni magatartásán, életmódján. Az Úr szavaiból úgy tűnik, hogy a Jézushoz való tartozás előbbre való a családi kötelékeknél, azaz a családi békesség érdekében senki nem tagadhatja meg hitét. A családi értékekhez való ragaszkodás szellemében senkitől sem várható el, hogy vallásának, hitének értékeit elhagyja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus, hiszek benned, míg meg nem látlak, remélek benned, míg nálad nem leszek, szeretlek téged, míg arcodat nem szemlélhetem, és e szemléletben örökké boldogan szeretlek.
M. Saller 

Zsolozsma CCXXV.

A királyok első könyvéből

16, 29 – 17, 16
Illés próféta fellépése Acháb izraeli király idejében 

Omri fia, Acháb – Júda királyának, Azának 38. esztendejében lett király Izraelben. Omri fia, Acháb huszonkét évig uralkodott Izrael fölött Szamariában. S Acháb, Omri fia azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, még sokkal inkább, mint elődei. Nem volt neki elég, hogy Nebat fia, Jerobeám nyomán járt a bűn útján, hanem még a szidoniak királyának, Etbaalnak a lányát, Izebelt is elvette feleségül, aztán elment Baalnak szolgálni, őt imádni. Baal templomában, amelyet Szamariában épített, oltárt emelt Baalnak. Visszaállította a szent fákat, sőt hogy ingerelje az Urat, Izrael Istenét, még több gonoszságot művelt, mint Izrael összes többi királya, aki előtte volt. Az ő idejében a beteli Hiel fölépítette újra Jerikót. Elsőszülötte, Abirám árán vetette meg alapjait, s legkisebb fia, Segub árán csinált rá kapukat, az Úr szava szerint, amelyet Nun fia, Józsue által hallatott.A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.” Azt mondta neki az Úr: „Menj el innen, vedd utadat kelet felé, és rejtőzz el a Kerit pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad.” Tehát elment és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment és a Kerit pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott. Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban.Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra és menj el a Szidonhoz tartozó Careftába, és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utána szólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott. 

Áldott légy! 13.

Laudato si’ – XII. Az ökológiai megtérés

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy...!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

A Laudato si’ kezdetű enciklika utolsó, hatodik fejezete az ökológiai neveléssel és lelkiséggel foglalkozik. Ennek első lépcsőfoka nem valamiféle absztrakció, hanem egy másfajta, „megtért” életstílus célként kitűzése (LS 203–208).

A fogyasztói szemlélet elkerülhetetlenül kihat az emberre, s sajátos érzést kelt benne: minden árucikk, s mint ilyen, esetleges, eldobható. Az emberben kialakul egyfajta bizonytalanságérzet, minek okán elveszettnek érezheti magát a világban (LS 204). Ha mindehhez hozzávesszük a súlyos egyenlőtlenségeket, ráébredhetünk arra, hogy az erőszak és a pusztítás valós veszélyt jelent (ld. uo.). Ugyanakkor látnunk kell: „Nincsenek rendszerek, amelyek teljességgel eltörölnék a jóra, az igazságra és a szépségre való nyitottságot, sem pedig a reagálási képességet, amelyre Isten folytonosan bátorít minket szívünk mélyén. Ily módon mindenkitől azt kérem: ne feledkezzen meg méltóságáról, amit senkinek sincs joga elragadni tőle” (LS 205). A személyes életstílus megváltoztatása talán kis lépésnek tűnik, ám végül mégis elvezethet oda, hogy „egészséges nyomást gyakoroljon azokra, akik a politikai, gazdasági és társadalmi hatalmat birtokolják” (LS 206). „Mindig lehetséges az önmagunkból a másik felé való kilépés új képességének kifejlesztése” (LS 208). Meg kell haladnunk önmagunkat, jó döntéseket kell hoznunk.

A környezeti válság súlyosságának tudatosítása ráirányítja a figyelmet arra is, mennyire fontos az emberiség és a környezet közötti szövetségre való nevelés, ami a bibliai teremtésteológiából forrásozik (LS 209–215). A környezettudatos nevelés napjainkra szerencsére már több a puszta természettudományos ismeretterjesztésnél, ugyanakkor továbbra is kihívás, hogy le tudja-e bontani az olyan mítoszokat, mint az individualizmus, a korlátlan fejlődés, a szabályok nélküli piac stb. (LS 210). Ezen a téren az egyháznak sajátos küldetése van, mert – túl az állami intézményeken – hozzájárulhat a neveléshez a családban, a médiában vagy a katekéziseken (LS 213).

A pápa a legfőbb hangsúlyt a családra helyezi, mert „itt ápolják az első szerető magatartásformákat és az életről való gondoskodást, mint például a dolgok helyes használatát, a rendet és tisztaságot, a helyi ökoszisztéma iránti tiszteletet és minden teremtmény védelmét” (uo.). Kicsi gesztusok, mégis hatalmas a hatásuk. A Szentírás, a krisztusi hit rendkívüli motiváció forrása ezen a téren, s lehetővé teszi, hogy a környezetvédelem ne csak technológiai, gazdasági vagy politikai kérdés legyen.

A hívő ember, bejárva a fent jelölt „utat”, elérkezik az ökológiai megtérés gondolatához (LS 216–221). XVI. Benedek mondta egy homíliájában: „a külső sivatagok azért sokasodnak a világban, mert a belső sivatagok oly hatalmassá váltak” (idézi: LS 217). Ha ez így van, akkor belső és mély megtérésre van szükség, teszi hozzá Ferenc pápa (uo.). Sajnos sok keresztény, aki elkötelezett az imában, s úgy véli, realista, pragmatikus ember, valójában semmit sem törődik a környezettel, annak védelmével. Assisi Ferenc ezért ragyogó példa számunkra „úgy a természettel ápolt egészséges kapcsolat, mint a személy teljes értékű megtérésének dimenziója” terén (LS 218).

Ez azonban nem magányos út. „Az egyének elveszthetik képességüket és szabadságukat az eszközszemléletű gondolkodás logikájának legyőzésére, s áldozataivá válnak egy etikátlan, társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói szemléletnek” (LS 219). A válasz nem pusztán sok egyéni döntésben, hanem közösségi hálók kiépítésében áll. Csakis így születnek meg olyan magatartásformák, amelyek szeretetteljesek, gyöngédek, oltalmazók. Közösségben ébredünk tudatára annak, mennyire kötődünk a többi teremtményhez, s milyen közös felelősségünk van a teremtett világért.

„Hitünk meggyőződései, amelyeket ennek az enciklikának az elején kifejtettünk, segítenek, hogy gazdagítsuk ezen megtérés értelmét. Ilyen annak tudatossága, hogy minden teremtmény tükröz valamit Istenből, és átadandó üzenete van, vagy annak bizonyossága, hogy Krisztus felvette magába ezt az anyagi világot, s most, feltámadva, ott él minden létező bensőjében, körülvéve azokat szeretetével, átjárva azokat fényével” (LS 221).

A Megszentelt Élet Éve 191.

július 12.

Kármelhegyi Boldogasszony (július 16.)

Imádkozzunk a Sarutlan Kármelita Rendért!

• Sarutlan Kármelita Rendtartomány

Alapítójuk: Avilai Szent Teréz

Rendi közösségeink Budapesten, Győrben és Keszthelyen vannak, lelkigyakorlatos házaink pedig Pápakovácsi-Attyapusztán és Kunszentmártonban működnek.

Lelkiségünkből:

„Higgyétek el nekem, hogy Máriának és Mártának mindig együtt kell lenniük, mert csak így fogadhatják és láthatják állandó vendégként az Urat.” Avilai Szent Teréz

 

Évközi tizenötödik vasárnap

Évközi tizenötödik vasárnap

Az Úr küldöttei

 
Az apostolok missziós útra küldését, amiről a mai evangéliumban olvasunk, Jézus sikertelen názáreti fellépése előzte meg (lásd: múlt vasárnapi evangélium). Mesterük kudarca Názáretben önmagában is figyelmeztetés az apostolok számára, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező fogadtatásra. Ezt tudatosítják bennük Jézus szavai is: „Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük” (Mk 6,11). A tizenkét apostol küldésének ténye jelzi, hogy Jézust nem hátráltatja küldetése teljesítésében a Názáretben megélt kudarc. Nem húzódik vissza, nem hagyja abba a tanítást, hanem továbbra is járja a környék falvait, sőt most tanítványait is elküldi, hogy még szélesebb körben terjedhessen tanítása. Pontosabban az Úr nem csupán tanítását bízza apostolaira, hanem ahhoz is hatalmat ad nekik, hogy betegeket gyógyítsanak és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. A küldöttek tehát Jézus művének folytatására kapnak megbízatást, amelyet Mesterük nevében teljesítenek.
A küldötteknek szóló tanácsok valójában Jézus parancsoló hangneme miatt inkább utasítások, amelyek megtartása kötelező. A küldő meghatározza saját elvárásait a küldöttekkel szemben, akik ezeket a követelményeket kötelesek betartani. Az utasítások az eszköztelenségre vonatkoznak, azaz ruházatukon és egy vándorboton kívül ne vigyenek magukkal semmit. Jézus azért kéri küldötteitől ezt a szegénységet és eszköztelenséget, mert ő maga is ilyen egyszerűen járt tanító útjai során. Azt kéri, hogy csak az ő tanítását, erejét és hatalmát vigyék magukkal a megbízottak.
Három szempontból is jelentős ez a kérés. Egyrészt a küldöttek egyszerű életmódja cselekedeteik és tanításuk hitelességét támasztja alá. Tevékenységüket nem anyagi haszonért, nem előnyök érdekében végzik, hanem önzetlenül, képességeiket az Úr akaratának teljesítésére engedik át. Minden misszió Jézus ügyének szolgálatát jelenti. Az a tény, hogy a küldöttek ilyen feltételekkel is vállalják megbízatásukat, másrészt azt mutatja, hogy mennyire megbíznak Mesterükben. Ez a tökéletes bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki Krisztus küldetésében járjon. Nincs náluk sem pénz, sem élelem, nem tudják, hol fognak este aludni, mit fog számukra hozni a következő nap, nem tudhatják előre, hogy a következő helyen elfogadásra vagy elutasításra számíthatnak. Egyedül a gondviselésben bízhatnak. Isten majd gondoskodik arról, hogy szolgálatukat végezhessék, tovább folytathassák. Az Egyház életében ez a bizalom és a gondviselésre hagyatkozás minden korban jellemezte azokat, akik az Úr hívását meghallották és vállalkoztak a missziós feladatra. A harmadik elem az, hogy a küldötteket alázatra tanítja az eszköztelenség, azaz minden eredményt, szolgálatuk minden gyümölcsét az őket küldőnek tulajdonítsák és ne saját maguknak.
Megkeresztelt emberként mindannyian küldöttek vagyunk, akiknek az a hivatásunk, hogy Krisztus művét folytatva szolgáljuk Isten országa ügyét és annak terjedését a világban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyszerűséget kértél azoktól, akiket útnak indítottál, hogy nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek. Tőled kapott küldetésük teljesítéséhez semmilyen eszközre nem volt szükségük. Elegendő volt számukra a bátorság, a tiszta szív, a bizalom, a lelkesedés, az alázat és annak tudata, hogy te megbízol bennük. Apostolaid a te küldetésedet folytatva hirdették az örömhírt Isten országa eljöveteléről, és a tőled kapott hatalommal meggyógyították a betegeket. Az örök élet tanítása azáltal jut el napjaink emberéhez, hogy az Egyház s benne minden hívő folytatja az apostoli szolgálatot. Örömmel vállaljuk és lelkesen teljesítjük azt a küldetést, amit ránk bízol.