Zsolozsma CCXIX.

Sámuel második könyvéből

 15, 7-14. 24-30; 16, 5-13
Absalom lázadása és Dávid menekülése 

Azokban a napokban Absalom így szólt Dávid királyhoz: „El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem. Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban.” A király ezt mondta neki: „Menj békével!” Útra kelt hát, és elment Hebronba. Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: „Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!” Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról. A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városból, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré. Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: „Izrael népének szíve Absalomhoz fordult.” Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen, és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk, és kardélre hányja a várost!” Ott volt Cádok pap is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. Akkor a király azt mondta Cádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel, és viszontláthatom hajlékát. Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.” Aztán azt mondta a király Cádok papnak: „Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Ebjatár fia, Jonatán. Magam a pusztában a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem.” Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak. Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák-hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé. Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták, és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött, sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról körülfogták a királyt. Így hangzottak Simi átkai: „Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember! Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy.” Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek, és fejét vegyem!” De a király így válaszolt: „Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék! Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?” Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: „Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki. Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban, és jót ad ahelyett az átok helyett, amely ma ér.” Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta, és fölkavarta előtte a port.

A Megszentelt Élet Éve 185.

július 6.

Szent Benedek ünnepe (július 11.)

Imádkozzunk a Szent Benedek Rendi Nővérekért!

• Szent Benedek Rendi Nővérek, Porta Pacis

A rend szemlélődő monasztikus közösség, a szerzetesek tudatosan állandóan Isten jelenlétében akarnak élni, és az Ő szemével szemlélni a világot. A rend célkitűzése: „Hogy mindenben megdicsőíttessék az Isten” (1 Pét 4,11). Legfontosabb feladatuk a liturgikus imádság, számukra ez Isten országa építésének elsődleges eszköze. A monasztikus zsolozsmát végzik. Életük másik két pillére a (fizikai és szellemi) munka és a lelki olvasmány.

Lelkiségünkből:

"Bárki vagy tehát, aki a mennyei hazába igyekszel, teljesítsd ezt a kezdetnek írt, igen csekély Regulát! Így aztán legvégül Isten kegyelmével eljutsz majd a bölcsességnek és az erényeknek előbb említett csúcsára. Amen." Szent Benedek

Évközi tizennegyedik hét hétfője

Évközi tizennegyedik hét hétfője

Két csodáról olvasunk a mai evangéliumban. A Kafarnaumban élő elöljáró azt kéri Jézustól, hogy támassza életre halott leányát, amelyet ő a házukba érve megtesz. Bár Máté evangélista nem említi, de Márk és Lukács írásában szerepel, hogy az elöljárót Jairusnak hívták, illetve az is, hogy a kislány tizenkét éves volt (vö. Mk 5,21-43 és Lk 8,40-56). A leírások kissé különböznek, mert Márknál és Lukácsnál a leány halálán van és gyógyulást kér számára az apja. Útközben egy másik csoda is történik, egy asszony meggyógyul tizenkét éve tartó betegségéből.
A két csoda hátterében észrevesszük az érintést, mint közös elemet. Az elöljáró azt kéri, hogy az Úr kezének érintésével segítsen leányán: „Jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel” (Mt 9,18). A beteg asszony pedig abban reménykedik, hogy már attól is meggyógyulhat, ha megérinti Jézus ruhájának szegélyét. Mindketten hisznek tehát az érintés erejében. Ha Jézus megérint egy beteget, akkor az meggyógyul. Ha megérint egy halottat, akkor az életre kel. S ha valaki őt érinti meg, akkor szintén gyógyulásban részesülhet.
A gyógyulást, az üdvösséget, az újjászületést és az irgalmasságot ajándékozó Jézus engem is szeretne megérinteni. Testi bajaimra enyhülést akar adni, lelki betegségeimtől, bűneimtől meg szeretne szabadítani. Irgalmas Jézus! Érints meg engem! Adj nekem gyógyulást! Adj nekem bűnbocsánatot és lelki újjászületést!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, mindenütt te vagy körülöttünk. De mintha hályog borulna szemünkre. Ragyogtasd föl nekünk mindenünnen a te egyetemes arcodat. Ragyogásod vágjon le mélyre, bevilágítva legbensőnkbe, azokat a sűrű sötétségeket is, amelyeknek ölén mozgunk. Erőd nyomán végezzük el a nagy átalakítást, amely után eped teremtett világod: és megújítod a föld színét!
Teilhard De Chardin 

Zsolozsma CCXVIII.

Sámuel második könyvéből 

12, 1-25
Dávid bűnbánata 

Azokban a napokban az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: „Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. A gazdagnak rengeteg juha, kecskéje és barma volt. A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kisbáránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből, és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna. Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének.” Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: „Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia. A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel.” Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondja hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává, és kiszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát és kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hetita Úriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által! Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hetita Úrijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen. Ezt mondja az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat, és odaadom őket más valakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon. Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!” Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.” Ezzel Nátán elment haza. Az Úr megverte a gyermeket, akit Úrija felesége szült Dávidnak, úgyhogy súlyosan megbetegedett. Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt zsákkal takarózva. Udvarából a főemberek eléje járultak, és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük. A hetedik nap a gyermek meghalt. Dávid udvari emberei nem merték neki jelenteni, hogy a gyerek meghalt. Azt mondták magukban: „Már akkor sem hallgatott ránk, amikor még élt a gyerek, s a lelkére beszéltünk. Hát hogy mondhatnánk akkor meg neki: a fiú halott? Még kárt tenne magában!” De Dávid észrevette, hogy udvari emberei suttogtak egymás közt. Ebből megértette, hogy a gyerek meghalt. Ezért Dávid megkérdezte udvari embereitől: „Meghalt a gyerek?” „Meg” – felelték. Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, bekente magát olajjal, és más ruhát öltött. Aztán elment az Úr házába, és leborult. Ezután ételt tettek eléje, és evett. Erre udvari emberei így szóltak hozzá: „Mit csinálsz? Amikor még élt a gyerek, böjtöltél, és siránkoztál. Most meg, hogy a gyerek meghalt, fölkelsz, és ételt veszel magadhoz.” Ezt válaszolta: „Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek. De most, hogy meghalt, minek böjtöljek tovább? Hát visszahozhatom? Én utána megyek, de ő nem tér hozzám vissza.” Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá, és együtt hált vele. (Batseba) fogant, és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.

Zsolozsma CCXVII.

Sámuel második könyvéből

11, 1-17. 26-27
Dávid bűne 

Az ammoniták ellen indított első hadjárat után történt egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni. Dávid elküldte Joábot, és vele testőrségét és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt. Az egyik nap estefelé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről, és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt. Dávid elküldött, és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a hetita Úrijának a felesége.” Erre Dávid elküldte embereit, és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele, majd havi tisztulása közeledtekor hazament. Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött, és megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.” Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hetita Úriját!” S Joáb elküldte Úriját Dávidhoz. Amikor Úrija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással. Aztán azt mondta Dávid Úrijának: „Menj haza a házadba, és mosd meg a lábad.” Erre Úrija eltávozott a királyi palotából; megtisztelő ajándékot vittek utána a király asztaláról. De Úrija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái között tért nyugovóra, nem ment le házába. Amikor Dávidnak jelentették: „Úrija nem ment le a házába”, Dávid megkérdezte Úrijától: „Hát nem a csatából jöttél? Miért nem mész le a házadba?” Úrija így válaszolt Dávidnak: „A láda, valamint Izrael és Júda sátorban laknak, parancsnokom, Joáb és parancsnokom szolgái a puszta földön táboroznak. Hát akkor én hogy menjek le házamba enni, inni és asszonyommal hálni? Amint igaz, hogy az Úr él, és te élsz: ilyet nem teszek!” Erre Dávid azt mondta Úrijának: „Ma még maradj itt, holnap aztán elbocsátlak.” Úrija tehát Jeruzsálemben maradt azon a napon. Másnap Dávid meghívta, hogy egyék és igyék nála, és lerészegítette. De Úrija este kiment, és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába. Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Úrijával vitette el. A levélben ezeket írta: „Állítsátok Úriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják, és halálát lelje.” Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol – amint tudta – bátor harcosok álltak. Amikor aztán a városbeliek kitörtek, és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hetita Úrija is halálát lelte. Amikor Úrija felesége hírét vette, hogy férje meghalt, elsiratta férjét. Amikor azonban letelt a gyász ideje, Dávid elküldött, és magához vette a házába, így felesége lett, és fiút szült neki. De az a tett, amit Dávid elkövetett, nem tetszett az Úrnak.