2014.11.25. Kedd

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.25. Kedd

 

A sátán a könnyelmű élet ígéretével sok embert elcsábított. A nagy látomás a Bárányról és az üdvözültek sokaságáról, akik homlokukon hordták az Atyaisten és a Megváltó Fiú nevét, nagy figyelmeztetés volt az emberiség számára. Láthatták, hogy változás van készülőben. Az el nem tévedt tömeg gyönyörű éneke, amelyet csak ők énekelhettek, (mert a sátánt követők, az egyszerűen csak a földnek élők nem tudták megtanulni) rádöbbentették a profán és a bűnös földlakókat, hogy örömeik, gyönyöreik ideje lejárt. Rádöbbentek a változásra, amelyben részük soha nem lesz. „Aztán láttam, hogy egy másik angyal átrepül az égbolton. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Nagy szóval hirdette: Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt! Ezt (az angyalt) egy másik angyal követte: ezt hirdette: Elesett, a nagy Babilon, amely kicsapongása tüzes borával megrészegítette mind a nemzeteket. Egy harmadik angyal is megjelent, és nagy hangon így szólt: Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán öntött haragjának kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökkön örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét. Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és Jézus hitét. Erre szózatot hallottam az égből: Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket” (Jel 14,6-13) Ezek nem fenyegetések. Nem alamuszi szónokok nyugtatásai, akik elfedik az igazságot, jól van így, nem kell félni, Isten nem szól bele dolgainkba. Emlékezzünk a katolikus Egyház csodálatos korszakára, a középkorra. Akkor is akadtak, akik nem vették komolyan a kinyilatkoztatást, de általános törekvés volt, hogy alázattal és tudással keressék az Úr Jézus tanításának mélységeit és alázattal engedelmeskedjenek Istennek. A végtelen Istent az emberi elme teljességgel kiismerni nem tudja, de amit lehet, azt egyre tisztábban meg kell ismernie, parancsát megtartania. A XV-XVI. Századtól kezdve a jogalkotásban az államszervezésben és a művészetekben a római műveltséget kezdték feléleszteni. Berzsenyi Dániel a római verslábas költemények művésze döbbent rá Róma romlásának okára: „Mert minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed” Ezt célozta meg a sátán az Újkorban. A világ szánalmas állapota innen eredeztethető. Az ítélet végrehajtása: „Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. A templomból egy másik angyal jött ki, és nagy szóval kiáltott a felhőn ülőnek: Ereszd neki sarlódat és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett földön. A felhőn ülő a földre vetette sarlóját és learatta a földet. Majd egy másik angyal lépett ki az ég templomából, éles metszőkés volt nála. Egy éles metszőkés volt nála. Egy harmadik angyal az oltárról lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma, Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek. Erre az angyal a földre vetette metszőkését, és leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobálta az Úr haragjának hatalmas sajtójába. A kádat a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stádiumnyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zablájukig ért.(Jel 14,14-20) Ez „a bölcsnek elég”

2014.11.24. Hétfő

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

 2014.11.24. Hétfő

Az idei szentmise olvasmányok között az egyházi év utolsó hetében nem szerepel a napba öltözött Asszony és születendő Fia története. Sokszor elmélkedhettünk arról, hogy Szent Pál, részint az Apostolok cselekedetei könyvében, részint a saját leveleiben hogy érti meg az ábrahámi áldás utolsó néhány szavát: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3b) Az Ószövetség óriási áldást jelentett az ősbűn utáni elbutulás felszámolásában. A sátán Évát azzal csábította el Isten oldaláról, hogy gyerekes ostobaságot sugdosott a fülébe: Isten becsapott benneteket. Azért tiltja el tőletek az élet fájának gyümölcsét, mert az az istenné válás titkát rejti. Ha „esztek belőle, ti is olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat”(Ter 3,5)Hangsúlyozom, de nem vagyok meggyőződve, hogy elégszer: ez az utolsó félmondat nem azt jelenti, hogy tudom, mi a jó és mi a rossz, hanem azt: ti szabjátok meg az erkölcsi törvényeket, ti döntitek el, mi a jó és mi a rossz, mindketten istenek lesztek. Ezzel indult el az emberek elbutítása, amely Ábrahám idejében a legtöbb embert bálványimádóvá tette. Köztük volt Ábrahám és egész családja is. Az Egyetlen és Igaz Isten, kiválasztotta, hogy családja, majd hatszáz év alatt milliónál nagyobb számú tömeggé nőtt nemzetsége szülje meg a Megváltó Istenembert, Jézus Krisztust. A Jelenések könyve ezt a fontos születést mutatja be, mint a Sátán első kísérletét, hogy a Megváltót már születése pillanatában elnyelje. A Kisdedet akkor és később sem tudta megsemmisíteni. Nem is fogja soha. A nagy per végén a megváltást segített megszerezni az embereknek. A poklok mélyén kellett térdre rogynia Jézus lelke előtt. Ezt is túlélte, és folytatja gazemberségeit napjainkban is. Az utolsó kísérleteit a két vadállattal a Jel 13,1-17-ben olvashatjuk. János látomása: „Láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, akik viselték az ő és az Atya homlokukra írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, aki asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak, és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek” (14,1-5) a sátán minden korszakban folytatja ügyködéseit. Jelen korban a tíz parancsolatot nem részleteiben kezdi ki, hanem tagadja a parancsokat megfogalmazó igaz Istent. Ez rögtön felhatalmazza arra, hogy a más lakását, földjét és másféle jószágát, de még a feleségét is lelkiismeret furdalás nélkül elvegye. Az isteni megfogalmazású igazságot sem kell kímélni: ha nincs Isten, nyugodtan hazudhat az ember. Hazudik reggel, délben és este. Nem is kellett hazánk kétharmados megcsonkítását indokolni csak odatenni a magyar küldöttség elé a bizottság térképét és rámutatni: Nincs Magyarország, hisz a térképen nincs rajta. Az 1945-ös urak új alap-szabálya: „Ami a tied, az az enyém is; de ami az enyém, ahhoz neked nincs semmi közöd. A „Ne paráználkodj!” Értelmetlen parancs. Rabold el a lányt, és futtasd. Tönkremegy? Ki mer hozzá szólni? Ne ölj? Ha Isten lenne, félni kellene tőle, hogy behajtja fenyegetését: Apádat és anyádat tiszteld! Ha Isten élne – mondja a hitetlen -- gondoskodnom kellene róluk, tagadjunk le mindent. De Isten van, és mindig lesz. Isten minden bűnt megbocsát, ha megbánod és jóváteszed az okozott károkat. Jó lesz időben kijózanodni.

Zsolozsma 324.

Szent Le-Bao-Tinh Pál leveléből, amelyet a Ke-Vinh papnevelő intézet növendékeihez intézett 1843-ban
A vértanúk részesednek Krisztusnak, a Főnek győzelmében.
Én, Pál, aki Krisztus nevéért fogoly vagyok, szeretnék beszámolni nektek gyötrelmeimről, amelyek napról napra elárasztanak. Isten iránti szeretetre gyulladva mondjatok hálaimát Istennek velem együtt, mert örökké szeret minket (Zsolt 117, 1). Börtönöm valóban az örök kárhozat képmása: mindenféle kegyetlen elszenvedni valók, amilyenek a béklyók, vasláncok és bilincsek, továbbá hazudozások, a gyűlölködés, a bosszúállás, a rágalom megnyilvánulásai, illetlen szavak, vádaskodások, bántalmazások, jogtalan esküdözések, átkozódások, végül a szorongások és a szomorúság. De Isten, aki hajdan megszabadította a három ifjút a tüzes kemencéből, mindig itt van velem. Megszabadított ezektől a gyötrelmektől, sőt megédesítette őket, mert örökké szeret minket. Mindeme gyötrelmek közepette, amelyek másokat rémíteni szoktak, Isten kegyelméből öröm és vidámság tölt el, mert nem egyedül vagyok, hanem Krisztussal. Mesterünk maga viseli a kereszt teljes súlyát, reám csupán a legkisebb és utolsó részét helyezi. Nem puszta szemlélője küzdelmemnek, hanem ő vívja a harcot, ő a győztes, és az egész bajvívás eredményessé tevője. Ezért tehát az ő fejére került a győzelmi koszorú, de dicsőségében részesülnek az ő tagjai is. De hogyan viseljem el a látványt, amikor napról napra néznem kell a hatalom gyakorlóit, a mandarinokat és csatlósaikat, amint káromolják szent nevedet, Uram, aki a kerubok és a szeráfok fölött trónolsz? (Zsolt 79, 2). Íme, keresztedet lábbal tiporják a pogányok! Hová lett a te dicsőséged? Mindezek láttán inkább akarnék szeretetedtől lángra gyúlva, tagjaim elvesztésével meghalni, szeretetednek tanújaként. Mutasd meg, Uram, hatalmadat, üdvözíts és támogass engem, hogy megmutatkozzék az erő az erőtlenségben, és hatalmad megdicsőüljön a nemzetek előtt; nehogy útközben meginogjak, és ellenségeid gőgösen emelhessék fel fejüket. Kedves testvéreim! Ha mindezt halljátok, szüntelenül örvendezve adjatok hálát Istennek, akitől minden jó származik. Áldjátok az Urat velem együtt, mert örökké szeret minket. Magasztalja az Urat az én lelkem, és szívem ujjongjon Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáját, és ezentúl boldognak hirdetnek a jövendő nemzedékek (vö. Lk 1, 46-48): mert örökké szeret minket. Dicsérjétek az Urat, minden népek, és magasztaljátok, minden nemzetek (Zsolt 116, 1), mert Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, és ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az előkelőket (1 Kor 1, 28). Szájam és értelmem által megszégyenítette a bölcselkedőket, akik e világ bölcseinek tanítványai, mert örökké szeret minket. Mindezt azért írom nektek, hogy egyesüljön a hitetek az enyémmel. E vihar közepette Isten trónusáig vetem ki a horgonyt: az élő reményt, amely szívemben van. Ti pedig, kedves testvéreim, úgy fussatok, hogy elnyerjétek a koszorút! (1 Kor 9, 24). Öltsétek magatokra a hitnek páncélját (1 Tessz 5, 8), és vegyétek kézbe Krisztus fegyverzetét jobbról és balról (2 Kor 6, 7), miként védőszentem, Szent Pál tanította. Jobb nektek fél szemmel vagy nyomorékon bemennetek az életre, mint épkézláb kiutasíttatni (Mt 5, 29) Segítsetek nekem imádságaitokkal, hogy a törvényhez híven küzdhessek, mégpedig jó harcot harcoljak (2Tim 4,7), és mindvégig harcolhassak, hogy pályafutásomat boldogan végezhessem be. Ha ebben az életben már nem fogjuk látni egymást, az eljövendőben meglesz ez a boldogságunk, amikor a szeplőtelen Bárány trónjánál egy szívvel-lélekkel énekeljük az ő dicséretet, örökre ujjongva a győzelem örömében. Ámen.

„Az egyház legyen szegény, Istennel dicsekedjen, ne önmagával”

„Az egyház legyen szegény, Istennel dicsekedjen, ne önmagával” – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája

„Amikor az egyház alázatos és szegény, akkor hűséges Krisztushoz, máskülönben saját fénye ragyogása kísérti meg, ahelyett, hogy Krisztus fényét adná az egyháznak” – tanította Ferenc pápa hétfőn a Szent Márta házban tartott szentmise homíliájában.

„Sokat adni a nyilvánosság előtt, mert van olyan gazdagság, mely magamutogatásból él és a hiábavalóságnak örvend. A kevésből adni, anélkül hogy észrevegyék, hacsak nem az Isten, mert Ő a minden, akiben az ember bízik. Az özvegyasszonynak Jézus előtt játszódó evangéliumi történetében, aki az utolsó két fillérjét dobja a templom perselyébe, miközben a gazdagok nagyobb összeget adnak a maguk fölöslegéből – Ferenc pápa az egyháztörténelemben mindig jelenlevő két tendenciát látott meg. A hiúságtól megkísértett egyház és a szegény egyház, melynek nem kell más gazdagság miként az ő jegyese, miként a templomnak ez az alázatos asszonya”.

„Szívesen látom ebben a személyben az egyházat – szólt személyes hangon a pápa – mert az egyház bizonyos értelemben egy kicsit özvegy, hiszen a jegyesét várja, aki majd visszatér. Van ugyan jegyese az Eucharisztiában, az Isten Szavában, a szegényekben, de mégis csak várja a jegyesét, nemde? Ez az egyház magatartása" – mondta a pápa. Ez az özvegy nem egy fontos személy, nevét nem említik az újságok, senki sem ismerte. Nem volt diplomája, semmije. Nem ragyogott a saját fényétől. Éppen emiatt látom ebben az asszonyban az egyház alakját. Az egyház nagy erénye az legyen, hogy ne a saját fényében pompázzon, hanem abban a fényben, amit a jegyese sugároz. Ami tőle jön. Amikor pedig az egyház saját fényét akarta, elhibázta azt”.

„Igaz másfelől – ismerte el a pápa – hogy néha az Úr kérheti az egyházát, hogy öltözzön saját fényébe, de ekkor Krisztus küldetésében jár, azért hogy megvilágítsa az emberiséget, ám a fénye legyen az Úrtól alázatosságban kapott világosság”.

„Az egyházban végzett mindenféle szolgálatunk csak ebben segítenek bennünket, befogadni azt a fényt. Enélkül nem jól megy a szolgálat: az egyházat gazdaggá vagy hatalmassá teszi, vagy hatalmat keres, vagy utat téveszt, mint ahogy az gyakran megtörtént a történelem során és a mi életünkben is, amikor egy másik fényt akartunk, nem az Úrét, hanem a mi fényünket”.
„Amikor azonban az egyház hűséges az ő jegyeséhez – hangsúlyozta Ferenc pápa – akkor örvendezik, hogy tőle kapja ezt a fényt, mint özvegy, a várakozás állapotában, ahogy a Hold is az eljövendő Napot várja”.

„Amikor az egyház alázatos, amikor szegény, amikor megvallja nyomorúságát – amiből van mindannyiunknak – akkor az egyház hűséges. Ha azt mondja: Sötét vagyok, de fény támad onnét, akkor ez nagyon jót tesz nekünk. Kérjük tehát ezt az özvegyet, aki már biztosan a mennyben van, kérjük tőle, tanítson meg bennünket arra, hogy olyan egyház legyünk, mely elveti magától mindenét, semmi se maradjon magának. Mindent az Úrért és a felebarátért. Alázat! Anélkül, hogy dicsekednénk a saját fényünkkel, mindig keressük azt a fényt, ami az Úrtól jön” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a hétfő reggeli szentmisén.

Zsolozsma 323.

Origenész áldozópapnak az „Imádság” című könyvecskéjéből

Jöjjön el a te országod!

Isten országa Urunk és Üdvözítőnk mondása szerint nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott (Lk 17, 21); hanem az Isten országa bennünk van, mert közel van hozzánk az ige: ajkunkon és szívünkben (vö. Róm 10, 8). Aki imádkozik azért, hogy jöjjön el Isten országa, az kétségtelenül helyesen teszi, ha azért imádkozik, hogy Isten országa benne megerősödjék, gyümölcsözzék és beteljesedjék. Hiszen a szentek mindegyikében Isten uralkodik, és minden szent engedelmeskedik Isten szellemi törvényeinek, aki szentjeiben lakik, mint jól kormányzott városban. Az ilyen tökéletes lélekben ott van az Atya, és az ilyenben az Atyával együtt uralkodik Krisztus, eme szavai szerint: Hozzá megyünk, és lakást veszünk nála (Jn 14, 23). Isten bennünk levő országa akkor fog folytonos előrehaladásunk révén betetőzéséhez eljutni, amikor beteljesedik az, amiről az Apostol szól: Krisztus – miután minden alája van már vetve – átadja az uralmat Istennek, az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15, 28) Ezért hát olyan szerető, ragaszkodó lélekkel, mint amilyen az Igében volt, mondjuk csak szüntelenül mennyei Atyánknak: Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! (Mt 6, 9-10). Isten országáról meg kell azt értenünk, hogy amiként ott nincs köze az igazságnak a gonoszsághoz, és nem fér össze a világosság a sötétséggel, és nem hozható össze Krisztus Beliállal (2 Kor 6, 14-15), úgy Isten országa sem állhat fenn a bűn országával együtt. Ha tehát azt akarjuk, hogy Isten uralkodjék bennünk, akkor semmi módon se uralkodjék a bűn a mi halandó testünkben (Róm 6, 12), hanem sanyargassuk tagjainkban azt, ami földies (Kol 3, 5), és hozzunk gyümölcsöt a Szentlélekben, hogy bennünk, mint valami lelki Paradicsomban, maga Isten járjon-keljen, s kizárólag Ő uralkodjék bennünk Fölkentjével, Krisztussal. Ő trónoljon bennünk annak a lelki erőnek dicsőségében, amelyet megkapni óhajtunk, s trónoljon addig, amíg bennünk levő valamennyi ellensége lábainak zsámolyává nem lesz (Zsolt 109, 1); és meg nem szűnik bennünk az ő ellenségének minden uralma, hatalma és ereje. Már meg is valósulhat mindez mindegyikünkben, és az utolsó ellenség, a halál is (1 Kor 15, 26) megszűnhet, úgyhogy Krisztus bennünk mondhatja: Halál, hol a te fullánkod? Halál, hol a te győzelmed? (1 Kor 15, 55.) Már most megvalósulhat, hogy romlandó testünk elnyerje a szentséget és romolhatatlanságot, és hogy a halandó levetve a halált az Atya halhatatlanságába (1 Kor 15, 53) öltözzék, hogy a bennünk lévő Isten uralkodása révén az újjászületés és feltámadás javainak már most is örvendjünk.

A nép megkülönbözteti a pásztorokat a zsoldosoktól

A nép megkülönbözteti a pásztorokat a zsoldosoktól – Ferenc pápa homíliája Krisztus Király ünnepén

Jézus számára uralkodni nem azt jelenti, hogy a világ felfogása szerint parancsolunk, hanem azt: engedelmeskedünk az Atya akaratának, hogy beteljesedjen szeretet- és üdvösségterve. Ezt a gondolatot fejtette ki homíliájában Ferenc pápa, november 23-án, vasárnap, Krisztus Király ünnepén a Szent Péter téren bemutatott szentmisén, amelynek során a szentek sorába iktatott hat személyt.

Az új szentek közül négyen olaszok, névszerint: Giovanni Antonio Farina püspök, Ludovico da Casoria ferences, Nicola da Longobardi rendalapító, Ronconi Amatusz, ferences harmadrendi hitvalló.

Két új szent, Kuriakose Elias Chavara rendalapító, valamint Eufrasia Eluvathingal kármelita nővér pedig az indiai Kerala államból származnak.

Az üdvösség azzal kezdődik, hogy követjük azokat az irgalmassági cselekedeteket, amelyek révén Krisztus megvalósította országát, amely az igazság, az élet, az életszentség, a kegyelem, az igazságosság, a szeretet és a béke országa – mondta homíliájában Ferenc pápa a mintegy 50 ezer hívőnek, akik a borús, esővel fenyegetőző időjárás ellenére megtöltötték a Szent Péter teret és meghatottan vettek részt a hat boldog szentté avatási szertartásán.

Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa kérésére válaszolva Ferenc pápa latinul elmondta a szentté avatási formulát.

Ma az egyház új szenteket állít elénk példaképül, akik Istennek és a testvéreknek szentelt odaadásukkal Isten országát szolgálták és annak örököseivé váltak. Mindegyikük rendkívüli kreativitással válaszolt Isten és felebarátaink szeretet-parancsolatára. Magukat nem kímélve szolgálták az utolsókat, a szükséget szenvedőket, a betegeket, időseket, zarándokokat. Előnyben részesítették a kicsinyeket és a szegényeket – ez volt az Isten iránti feltétel nélküli szeretetük mércéje és visszatükröződése. Az Istennel való mély és személyes kapcsolatban keresték és találták meg a szeretetet. Ebből a kapcsolatból árad ki a valódi szeretet testvéreink iránt – mondta homíliájában Ferenc pápa.

A pápa utalt az első olvasmányra, Ezekiel próféta szavaira, amelyek arról szólnak, hogy a Pásztor szereti, és gondját viseli juhainak (Ez 34,11-12.15-17). Krisztus valóban juhainak Nagy Pásztora és lelkünk őrzője – fejtette ki Ferenc pápa, majd így folytatta homíliáját:

„Akik az egyházban arra kaptunk meghívást, hogy lelkipásztorok legyünk, nem távolodhatunk el ettől a modelltől, ha nem akarunk zsoldosokká válni. Erre vonatkozóan Isten népe csalhatatlan megérzéssel rendelkezik: felismeri a jó pásztorokat és megkülönbözteti őket a zsoldosoktól, kufároktól”.

Feltámadása után, amely győzelmét jelzi, Jézus tovább folytatja országa építését, amelyet a világ megalapításának kezdetétől fogva készít. Az Atya az, aki apránként mindent a Fiúnak vet alá és ezzel egyidejűleg a Fiú mindent alávet az Atyának, és végül önmagát is aláveti annak, aki mindent alávetett neki. Így teljes a kölcsönösség az Atya és a Fiú között. Jézus nem a világ szerinti király: Számára az uralkodás nem parancsolást jelent, hanem azt, hogy engedelmeskedik az Atyának, átadja magát Neki, hogy beteljesedjen szeretet- és üdvösségterve. A pápa utalt Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első leveléből vett szakaszra (1Kor 15,20-26.28). „Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben”.

Az evangéliumi szakasz (Mt 25,31-46) arra emlékeztet bennünket, hogy a testvéreinkről való gondoskodás, az irántuk való gyöngédség a mi életünk szabályai is. E szerint ítélkeznek majd felettünk, ez lesz ítélethozatalunk „jegyzőkönyve”. Ettől függ majd, hogy beléphetünk-e vagy sem Isten országába. Jézus, győzelmével megnyitotta számunkra országát, de tőlünk függ, hogy belépünk-e oda.

Már most, ebben az életben elkezdődik Isten országa, ha konkrétan testvérünk mellé állunk, aki kenyeret, ruhát, befogadást, szolidaritást, katekézist kér tőlünk. És ha valóban szeretjük testvérünket, akkor ösztönözve érezzük magunkat arra, hogy megosszuk vele legértékesebb kincsünket, magát Jézust és evangéliumát.

A pápa végül annak a kívánságának adott hangot, hogy az új szentek példájukkal és közbenjárásukkal növeljék bennünk annak az örömét, hogy az evangélium útján járunk, azt az elhatározást, hogy életünk iránytűjévé tesszük azt.

Kövessük az új szentek példáját, hitüket és szeretetüket, hogy a mi reménységünk is halhatatlanságot ölthessen magára. Ne hagyjuk, hogy egyéb földi és múlékony érdekek eltereljék figyelmünket. Vezessen bennünket a mennyek országa felé haladó úton Mária, Mindenszentek Királynője – fejezte be homíliáját Ferenc pápa.

KRISZTUS KIRÁLY

KRISZTUS KIRÁLY

 
„Övé legyen az elsőség mindenben

1925-ben XI. Pius pápa rendelte el Krisztus Király ünnepét. Az Anyaszentegyház szentévet ünnepelt. A fél világ éppen hogy túl volt az első világháború borzalmain. Hazánk harmadára csökkentett területén próbálta elindítani önálló életét. A Trianon-i békekötés iszonyú sorba taszított ötmillió magyart a kiagyalt új határok mögött. A győztesek úgy vélték, nekik minden szabad. Fölöttük nincs ítélő hatalom, gondolták, mondták nagy fennen. A pápa az egyházi év végére elrendelte a Krisztus Király ünnepet, hogy felébressze a hitet a tisztességes katolikusokban: Krisztus a világmindenség tökéletesen Ura, minden földi hatalom törvényhozója és ítélő bírája. A nem-hívő, vagy gyenge hitű emberek pedig vegyék tudomásul, hogy fölöttük is Ő az tökéletesen Úr, aki örök törvényei alapján ítél mindenki felett. Mivel az emberek szeretik az igazságokat és a tényeket saját érdekeik szerint csűrni-csavarni, kizárólag Isten egyértelmű és változtathatatlan igazságait sorolom fel e nagy igazság mellett. Izajás próféta írja: „Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk; az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége”. (Iz 9,5-6) Mikeás próféta kicsit később már ténylegesen megjelöli születése helyét: „De te, Errata Betleheme, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke”. (Mik 5,1.3-4) Amikor Jézus hivatalosan bemutatkozott Jeruzsálem népének diadalmenetében, a nép így kiáltott: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban”. (Lk 19,38) Amikor a zsidók megtagadták a Messiás-királyt Pilátus előtt, a helytartó kíváncsian megkérdezte Őt: „Te vagy a zsidók királya? Ő azt felelte: Te mondod”. (Lk 23,3) Magyarul: Igen. Ezt aztán Jézus keresztjére fel is írta: „Ez Jézus, a zsidók királya”.(Mt 27,37) a pogány jobb-lator kegyelemtől ihletve micsoda felvilágosultan fogalmaz Jézus uralmáról: „Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz országodba. Ő azt felelte neki: Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,42-43) Jézus meghalt, de harmadnap feltámadt. Aztán a negyvenedik napon dicsőségesen felemelkedett a mennybe, „ott ül az Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. A benne hívők megdicsőülve, tagadói megszégyenülve találkoznak majd ott a legtisztább valósággal. Éljen Krisztus Király,éljenek a benne hívők. Ellenségei térjenek meg.