2014.10.07. kedd

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.07. kedd

A tegnapi elmélkedésben arra mutattam rá, hogy az ószövetségi választott nép milyen súlyos lelki válságba került, amikor szembesült a valósággal.  

Elvesztette vezető szerepét az üdvösség terén. Kétezer évet adott az Úr Izraelnek. Olyan kinyilatkoztatásokat kapott, mint egyetlen más nép sem az Ábrahámnak adott felismerés pillanatától Jézus elítéléséig, hogy azokból bőven meg kellett volna érteniük a teljes igazságot, csak egyetlen Úr van, az Isten. A mindentudó és mindenható. Övé az igazság és a jóság. Minden létező dolog és személy tőle kapja a létet és a beteljesülést. Az összes létező alkalmazkodik hozzá, csak az értelmes angyalok és emberek kerülnek kísértésbe, hogy a Tőle kapott értelemmel és akarattal visszaéljenek, fellázadjanak és a trónját is elorozzák. Isten ezt nem nem tűrheti. Ábrahámot hatvan, más olvasat szerint hetvenöt évesen választja ki az Úr, hogy a szánalmas bálványimádással felhagyjon, felismerje az egyetlen Istent, és szolgáljon egyedül neki. De a nagy változás hogy történik majd, azt a történelem során Isten adja és mutatja meg. Ábrahám a feleségére hallgat húsz-harmincévi várakozás után: segítenünk kell az Úrnak, hogy a megígért változás megvalósulhasson: az okos felfedezésekkel élni kell. Ha nem tud szülni a feleséged, add oda a férjednek, mellékfeleségnek a feleséged szolgálóját, majd megoldódik minden. Ábrahámnak tetszett az ötlet. Meg is született a kisfiú. Három éves volt, amikor az Úr az öreg feleségnek megadta a lehetőséget, hogy megszülje azt a fiút, aki majd a Megváltó őse lesz. Isten négyezer éve élteti a szolgáló fiát is, meg a szabad asszonytól Isten akarata szerint született fiút, Izsákot is. Mindkettő élhetne boldogan, de nem él boldogan, mert dolgozik a bosszú, hogy Istennek lett igaza, az emberi okoskodás pedig termeli a bosszút. A kétezer éve megszületett Ábrahám utódja, akit Isten rengeteg előjellel biztosan felismerhetővé tett. Ám azoknak, akiknek joga és kötelessége volt a megszületett Messiást felismerni, a választott népnek bemutatni, harminc éves korában kiállni mellette, ő az emberiség Megváltója,akiről szól az Ábrahámnak adott áldás:„Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Amikor Isten Fiát Szűz Mária szűzi méhébe fogadta a Szentlélek erejéből megtestesülten, és kilenc hónap múlva a földi életre készen meg kellett szülnie, Isten a római császárral rendeltetett el egy egész nagy földrészt érintő népszámlálást, amire Szűz Máriának, mint Dávid király késői leszármazottjának el kellet mennie személyesen Názáretből Betlehembe és az akkor hatszáz éves prófétai jövendölésnek így teljesülnie kellett:„De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett”. (Mik 5,1a) Ezt a napkeleti bölcsektől megtudta Heródes király, aki Ábrahám unokájának, Ézsaunak leszármazottja volt. Bosszút akart állni Istenen és a zsidókon, hogy Ézsau helyett Jákob lett a messiási áldás birtokosa. Ezért meg akarta öletni a világ Megváltóját. Nem sikerült neki, mert Jézusnak felnőttként kellett meghalnia az egész emberiségért. Ám Kaifás, az éppen illetékes főpap nem tisztázta Jézus születésének helyét, helyette ítéletet hozott a főtanáccsal közösen, hogy a Názáreti Jézus nem lehet a Messiás. Meg kell halnia. Pál apostol sem jutott el könnyen a fölismerésig: a Názáreti Jézus Betlehemben született. Minden jövendölés beteljesült benne, ami a Messiásra vonatkozott az ószövetségi Bibliában. Saulnak megadta, hogy ismerje meg a teljes igazságot:„Nem embertől tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallhattátok már, hogy azelőtt, még, mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten Egyházát és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajdámbeli kortársamat felülmúltam, mert buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak; nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán az után fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel és nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét” (Ga 1,1-19)

2014.10.06. hétfő

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.06. hétfő

Szent Pál ezt a levelet a kedves galatáknak, vagyis Galácia római tartomány lakosaiból megtért híveknek címezi.

Nagyon fontos ügyet akar tisztázni: a keresztény tanítást ő sem értette meg teljesen, amikor még iskolába járt Jeruzsálemben, és mestereitől azt hallotta, hogy a Messiás azért jön el, hogy a zsidó nép uralma alá szervezze az egész világot. Amit Isten Ábrahámnak ígért, az a Messiással érkezik el a népek közé. Aki Isten gyermeke akar lenni, annak a zsidó vallást föl kell vennie. El kell vállalnia a körülmetélést, mert ezt a jelet a testén kell viselnie, amivel igazolja a választott néphez való csatlakozást. Ha ennek az ábrahámi közösségnek történetét olvassuk, rögtön feltűnik, hogy sokszor esik szó arról, ki vehet részt bizonyos ünnepségeken. Előbb maga Ábrahám metéltette körül magát, majd egész háznépe, a házában született és vásárolt rabszolgái is ezzel szentelődtek meg, lettek az Istennel kötött szerződés részesei.(Ter 17) Különösen fontos lett ez a jel, amikor Mózes vezetésével kimenekültek a zsidók Egyiptomból, és velük együtt hagyták el a rabszolgaságot a nem-zsidó pogányok is. Mielőtt a bárány vacsorát megehették volna, ezek közül is minden férfinek körül kellett metéltetnie magát. Ők már a zsidó nép tagjaiként részesei lettek az Isten és a zsidó nép szövetségének, amelyet az Úr kötött Izraellel, mint a többi nemzet közül akkor kiemelt néppel. Ezt megelőzően Isten kihirdette a tíz parancsolatot (Kiv 20). Ennek elfogadása volt a szövetség alapja. Aztán felolvasta a szövetség szövegét (24) a hegy lábánál. Fiatal férfiak készítettek 12 oszlopot a 12 törzs jelképének. Fiatal bikákat vágtak le közösségi áldozatul. A vérük felét az oltárra öntötte, másik felét pedig a népre hintette: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr e feltételek mellett kötött veletek.(24,8b) a zsidók eme szövetség alapján megkapták Istentől Kánaánt. Ám a honfoglalás előtt Mózesnek meg kellett halnia. Utolsó intelmei közé tartozik ez a figyelmeztetés: „Ha teljesen megfeledkezel az Úrról, a te Istenedről, s más istenekhez szegődsz, imádod őket és leborulsz előttük, ma ünnepélyesen kijelentem: egytől egyig elpusztultok. Ahogy elpusztította előttetek az Úr a népeket, ti is elpusztultok, mivel nem engedelmeskedtetek az Úr, a ti Istenetek szavának” (MTörv 8,19-20) Úgy hatszáz év múlva a zsidók elfordultak az Úrtól. Még a híres Salamon-templomban is imádták bálványaikat. Jeremiás és három másik próféta figyelmeztette őket, hogy térjenek meg, mert Isten elpusztítja Júdeát is a fővárossal együtt Jeremiás ekkor így jövendölt a hat és fél évszázad múlva bekövetkező óriási változásról: „Igen, jönnek napok –mondja az Úr, amikor újszövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam, mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok, mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Jer, 31,31-33) Mi történt, amikor Jézus, az Isten Fia harminchárom évesen a megváltó halálra készült? Megrendezteti apostolaival az utolsó bárány vacsorát. „Így szólt hozzájuk: vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában. Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte, és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon” (Lk 22,15-21) Az Ószövetség ezzel megszűnt. Az egyetlen Júda törzsbeli apostol elment. Júdából csak Jézus maradt, de Ő örökre. Sajnos, az áruló keze is az asztalon maradt. Sok papi kezet ellop, vigyázzatok! Kezetek, szívetek a Szeretet fészke legyen.

Zsolozsma 275.

Szent Ambrus püspöknek „Káin és Ábel” című értekezéséből

Elsősorban az egész Egyházért kell imádkozni

Ajánld föl Istennek a dicséret áldozatát, és amit fogadtál a Magasságbelinek, teljesítsd! (Zsolt 49, 14). Istent dicsőíteni annyi, mint hálaadást ígérni és teljesíteni. A szamaritánust is azért tartjuk nagyobbra a többieknél, mert miután az Úr parancsára kilenc társával együtt megtisztult a leprától, egyedül ő tért vissza Krisztushoz, és Istent magasztalva hálát adott. Róla mondta Jézus: Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent? Aztán hozzá fordult: állj föl, és menj! A hited meggyógyított (Lk 17, 18-19). Továbbá az Úr Jézus isteni tekintéllyel egyrészt arra tanított téged, hogy az Atya jó, és ő tud jót adni, hogy mindazt, ami jó, azt tőle, a Jótól kérd; másrészt sürgetően és gyakran buzdított is az imádságra, de nem úgy, hogy unalmassá váljék, hanem hogy állhatatos és gyakori legyen. A hosszan tartó imádság ugyanis többnyire tartalmatlanná válik, ha viszont ritkán imádkozunk, akkor hanyagságból lassanként teljesen elmarad. Ezután arra figyelmeztet, hogy ha bocsánatért könyörögsz, előbb bocsáss meg te is szívből másoknak, hogy könyörgésedet tetteddel összhangban terjeszd Isten elé. Az Apostol is azt tanítja, hogy ne haragos és viszálykodó lelkülettel imádkozzál, nehogy ez megzavarja vagy meghamisítsa imádságodat. Amikor az Üdvözítő azt mondja, hogy menj be a szobádba (Mt 6, 6), egyúttal arra is tanít, hogy mindenütt kell imádkozni. De ezt ne úgy értsd, hogy a testedet zárd be falakkal körülhatárolt szobába, hanem hogy a gondolataidat zárd a benned lévő kamrába, amelyben belső világod van. Imádságodnak ez a kamrája mindenütt veled van, benne mindenütt egyedül vagy, és ott rajtad kívül csak Isten figyel reád. Továbbá azt tanulod, hogy különösen imádkozni kell a népért is, azaz az egész testért, Anyaszentegyházad minden tagjáért, amelyben a kölcsönös szeretet az ismertető jel. Ha ugyanis magadért könyörögsz, csupán önmagadért imádkozol. Ha az egyes emberek csak önmagukért imádkoznak, akkor a bűnös kevesebb kegyelmet nyer, mint a közbenjáró. Amikor pedig az egyes emberek mindenkiért imádkoznak, akkor mindnyájan könyörögnek minden egyes emberért is. Összefoglalva tehát, ha csak magadért imádkozol, amint már mondtuk, egyedül önmagadért fogsz imádkozni. Ha viszont mindenkiért könyörögsz, akkor majd érted is mindnyájan imádkoznak, mert a mindenkibe te is beletartozol. Ennek az a nagy lelki haszna, hogy az egyes emberek imái kölcsönösen növelik a közbenjárást az egész nép minden tagja számára. Ebben egyáltalán nincs semmi elbizakodottság, hanem inkább nagyobb lesz az alázat, és ez bőségesebb gyümölcsöt is hoz.

 

Aradi Vértanúk emléknapja

Aradi Vértanúk emléknapja

 
1849. augusztus 13-án Világosnál a magyarok az orosz csapatok előtt letették a fegyvert. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson vett részt, s ezt követően lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni a hadbíróságnak. Eközben augusztus 27-én az igazságügy miniszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó:"A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc József augusztus 29-i legfelsőbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy a halálbüntetést csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre, de a halálbüntetés tényétől csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet tett arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése után hajtathassa végre az ítéleteket. Schwarzenberg miniszterelnök, Bach és Haynau azonban megakadályozták a királyi kézirat mérséklését. Eközben Haynau - a komáromi várvédőkkel történő egyezkedés közepette - Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna" azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot. Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Lahner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt. Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé.12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is. Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos,Damjanich János.Vécsey Károly büntetését saját apja közbenjárásának köszönhetően súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét a kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa-oszlopokat Október 6-án nem csak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon, Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt.

Zsolozsma 274.

Nagy Szent Gergely pápa „A Lelkipásztorkodás kézikönyve” című munkájából

A lelkipásztor tudjon megfontoltan hallgatni és okosan beszélni!

A lelkipásztor tudjon megfontoltan hallgatni és okosan beszélni; ne mondjon el olyasmit, amiről jobb lenne hallgatni, és ne hallgasson el semmit, amit hasznos lenne elmondani. Mert miként az óvatlan beszéd tévútra vezet, úgy a nem helyes hallgatás meghagyja a tévedésben azokat, akiket fel lehetett volna világosítani. Bizony megtörténik, hogy a meggondolatlan lelkipásztorok félnek elveszíteni a rájuk bízottak kegyét, ezért azután visszariadnak az őszinte beszédtől. Az Igazság azt mondja az ilyenekről, hogy ezek nem a pásztorok törődésével őrzik a nyájat, hanem csak béresek módjára szolgálnak; mert ha jön a farkas, elfutnak, azaz gyáván hallgatásba burkolóznak. Az Úr ezért feddi őket a próféta szavával: Néma kutyák mind, nem tudnak ugatni (Iz 56, 10). Máskor pedig így panaszkodik: Nem álltatok ellen, nem építettetek falat Izrael háza számára, hogy erősen tartsátok magatokat a harcban az Úr napján (Ez 13, 5). Ellenállni tehát annyit jelent, mint a nyáj védelmében nyíltan szót emelni a világ hatalmasai előtt. Az Úr napján a harcban erősen tartani magunkat annyi, mint az igaz ügy szeretetéből szembeszállni a gonosz elnyomókkal. A pásztor esetében a szükséges szót félelemből ki nem mondani mi más, mint csendben megfutamodni? Aki pedig a nyájáért helytáll, mintegy védőfalat húz az ellenség elé a választott nép háza védelmében. Ezért mondja Isten egy másik alkalommal a bűnös népnek: Amit prófétáid jövendöltek neked, az csalárdság volt, és balgaság. Sohasem tárták fel vétkedet, és így nem buzdítottak téged bűnbánatra (Siral 2, 14). Tudnunk kell, hogy a Szentírás néha a nép tanítóit nevezi prófétáknak: ezeknek ugyanis az a dolguk, hogy hirdessék a jelen világ mulandóságát, és közöljék a jövendőt. Isten szava tehát azzal vádolja őket, hogy csalárdságokat jövendöltek, mert nem merték a vétkeket ostorozni, sőt biztonságról fecsegve hazug módon hízelegtek a bűnösöknek. A vétkesek gonoszságát világért sem tárták fel, mert attól féltek, hogy támadás éri őket miatta. A lelkek zárainak kulcsa a korholó beszéd; a vádoló szó feltárja a bűnöket, néha olyan bűnöket is, amelyeknek már az elkövetőjük sincs tudatában. Ezért írja Pál apostol: Képes legyen józan tanítással buzdítani, de képes legyen az ellentmondókat meg is cáfolni (Tit 1, 9). Malakiás szavai is ide illenek: A pap ajkának kell a tudást őriznie, és az ő szájából várják a tanítást, mert a Seregek Urának követe (Mal 2, 7). Izajás által pedig így figyelmeztet az Úr: Kiálts, ne kíméld magad, emeld föl hangodat, mint a harsona! (Iz 58, 1). A hírnök tisztét vállalja ugyanis mindaz, aki a papságot vállalja. A bíró félelmetes érkezése előtt neki kell tehát mindenfelé járnia, és folyton kiáltania. Az igehirdetésben járatlan pap olyan, mint a néma hírnök. De akkor hogyan tud majd kiáltani? Itt a magyarázata annak, hogy a lelkek első pásztoraira a Szentlélek nyelvek alakjában szállt le, betöltötte őket, és mindjárt ékesszólókká is tette. 

Ferenc pápa: Hallgassuk meg az emberek örömeit, aggodalmait

„Gyújts világosságot a családban” – ez volt a témája annak az imavirrasztásnak, amelyre mintegy 40 ezer hívő gyűlt össze a Szent Péter téren és a környező utcákban október 4-én, szombaton este, a családdal foglalkozó szinódus előestéjén – a Vatikáni Rádió adott hírt az eseményről.

Kedves családok, jó estét kívánok – köszöntötte az imádságra egybegyűlteket a Szentatya. Immár leszáll az est gyülekezetünkre. Elérkezett az óra, amikor szívesen térünk haza, hogy együtt vacsorázzunk szeretteinkkel, a kapott és adott jótétemények, a szívet melegítő és érlelő találkozások után, amelyek jó borként elővételezik a soha véget nem érő ünnepet. Ez egyben a legnehezebb órája azoknak, akik magányosak, akiknek szembe kell nézniük álmaik keserű alkonyával, széttöredezett terveikkel. Hányan fejezik be napjaikat a lemondás, az elhagyatottság zsákutcájában, hány otthonban fogyatkozott meg az öröm bora és az élet íze. Ezen az estén mindenkiért imádkozzunk – kérte a hívőket Ferenc pápa.

Az individualista kultúrában – amely múlékonnyá teszi a kapcsolatokat – minden emberben, aki asszonytól született, továbbra is él az alapvető igény a stabilitásra, igény egy nyitott kapura, valakire, akivel megosztja életét, akihez tartozik. Minden embernek szüksége van egy családra – mondta beszédében Ferenc pápa. A házasfelek által vállalt életközösség, nyitottságuk az élet ajándékára, egymás kölcsönös gondozása, a nemzedékek találkozása és emlékezete, a gyermekek nevelése, a keresztény hit átadása: mindezzel a család továbbra is az emberiség páratlan iskolája marad, nélkülözhetetlen egy igazságos és szolidáris társadalom megvalósításához.

A téren számos felirat emlékeztetett rá, hogy október 4-e Szent Ferenc ünnepe, azé a szenté, akinek a nevét Bergoglio pápa választotta péteri szolgálatára. A virrasztás elején három házaspár tanúságtétele hangzott el. Egy jegyespár, aki házasságra készül; egy család, akinek három gyermeke mindössze 10 hetes terhesség után visszarepült az égbe, és akik örökbe fogadtak egy kislányt; végül egy harmadik pár, akik hatévi különélés után ismét egymásra találtak.

A hétköznapi életnek e töredékeivel szemben a pápa arra szólította fel a szinódus résztvevőit: keressék azt, amit ma az Úr kér egyházától. Hallgassák meg korunk szívdobbanásait és érzékeljék a mai emberek illatát, itassák át magukat örömeikkel és reményeikkel, szomorúságukkal és aggodalmaikkal. Így hitelesen felkínálhatjuk majd nekik a családról szóló evangéliumi jó hírt – mondta Ferenc pápa. Az evangéliumban jelen van az az erő és az a gyöngédség, amely képes legyőzni mindazt, ami boldogtalanságot és erőszakot okoz. Az evangéliumban van az üdvösség, amely választ ad az ember legmélyebben rejlő szükségleteire. Ennek az üdvösségnek, amely Istennek és kegyelmének irgalmassága, egyházként a jele és eszköze, élő és hatékony szentsége vagyunk.

A pápa arra buzdította a szinódusi atyákat, hogy kérjék a Szentlélektől: adja meg az ajándékot, hogy meghallják Isten akaratát és a nép kiáltását. „Engedjük, hogy eljusson a szívünkhöz, anélkül, hogy elveszítenénk békénket: azzal a bizalommal, hogy amikor elérkezik az ideje, az Úr elvezet bennünket az egységre. Kérjük azonban a ‘tekintet’ ajándékát is. Csak akkor tudunk válaszolni korunk kihívásaira, ha tekintetünket Jézus Krisztusra szegezzük, ha időt szentelünk szemlélésére, arca imádására. Ha hasonulunk ahhoz, ahogyan ő gondolkodott, élt és másokkal kapcsolatot teremtett, nem lesz nehéz a szinódusi munkákat útmutatásokká, a családpasztoráció útvonalává alakítani.

Ha meghallgatjuk a családot, amelyet Krisztus tekintetével szeretünk, akkor Szent Ferenc példájára gondviselésszerű alkalomként megújíthatjuk az egyházat és a társadalmat. Az evangélium örömével ismét megtaláljuk egy kiengesztelődött és irgalmas egyház útját, amely szegény és a szegények barátja. Olyan egyház, amely képes arra, hogy türelemmel és szeretettel legyőzze a csapásokat és nehézségeket, jöjjenek azok akár kívülről, akár belülről.

Végül a Szentatya azt kívánta: a pünkösd szele áradjon ki a szinódusi munkákra, az egyházra és az emberiségre. Oldja fel azokat a csomókat, amelyek megakadályozzák az embereket, hogy találkozzanak; gyógyítsa be a sebeket, amelyek olyan nagyon véreznek; ébressze fel a reményt, a kreatív szeretetet, amely lehetővé teszi, hogy úgy szeressünk, ahogyan Jézus szeretett. 

2014.10.05. Vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.10.05. Vasárnap

Ha valaki beletekint a mai vasárnap szentírási részleteibe, sok féle gondolat ébredhet benne. Aki nem vallásos, ez juthat az eszébe: Milyen okos az Egyház. Október van, szüretidő. A bort kedvelők, akik csak pohárban találkoznak a finom innivalóval, most az Egyház jóvoltából megtanulják, milyen munkát végeznek a szőlőföldnek okos előkészítésével a szőlőtelepítők. A talajt mélyen föl kell ásni, mert a szőlő gyökere mélyre ereszti gyökerét, hogy megfelelő mennyiségű vizet tudjon felszívni, mert bő és jó termés csak így várható. Következik a fajta megválasztása, elültetése, a tartó karók vagy lugasok beszerzése, lerakása. Három évig permetezni kell, mire komolyra fordul a termés. Jól esik a szőlőt megenni, de préselve, hozzá értő módon kezelve, a must forrására, a végső állapotra ügyelve, hozzá értő módon kell lefejteni, sok munkával segíteni, hogy színre, ízre kifogástalan, kellemes ital váljék belőle. Az Egyház ezt akarja megértetni? Nyilvánvalóan nem. Erre szakembereket képeznek ki, de az egyszerűbb bortermelők is elsajátítják a borászat tudományát, de főleg elvégzik a munkát. Aki olvassa, vagy a templomban hallgatja Isten igéjét, meglepődhet, hogy az Ószövetség legnagyobb prófétája is, de az Újszövetséget megkötő Istenember, Jézus Krisztus is újra szól a szőlőtelepítőről. Miért kellett erről a témáról mindkét szövetségben írni? Az Ószövetséget Isten Mózes közvetítésével kötötte meg az Ábrahám egyik unokájától, Jákobtól (Izrael) származó néppel mintegy 3250 évvel ezelőtt. Erre azért volt szükség, mert ősszüleinket, Ádámot és Évát megkísértette az ördög, és ők elkövették az első bűnt, ezzel elszakadtak Istentől és elszakították összes utódjukat az Úrtól. Isten ezt a bűnt és következményeit még abban az órában büntetni kezdte, de nem vetette el örökre legkedvesebb teremtményeit, az embereket. Megígérte, hogy Megváltót küld a földre, aki visszaállítja a jó viszonyt Isten és az emberiség között. Az embereket, Isten fogadott gyermekeit elszakító sátánnak ezekkel a szavakkal hozta tudomására végzését: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15) Az asszonyt (Évát) és vele minden nőt azzal büntette, hogy az örömnek szánt szülés fájdalmassá válik, de fájdalmas lesz Isten számára is, mert minden megfogamzott gyermek lelkét teremtve nem adhatta ajándékul a megszentelő kegyelmet, amellyel Isten gyermekévé és a mennyország örökösévé fogadja az embereket. Ez a büntetés a világ végéig érvényes, kivéve a Szűzanya (Szeplőtelen Fogantatás) és Jézus emberi lelke. Amit pedig az emberek táplálékául teremtett Isten és a szív megvidámítására (bor), annak előállítására kemény, izzasztó, fárasztó lesz a munka. Az isteni gonddal létrehozott Paradicsomkertből pedig azonnal távozniuk kellett:„Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte az Éden kertjétől keletre, odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat”. (Ter 3,23-24) Az Éden kertje tehát örökre elveszett az ember számára. A Megváltó eljövetelét előkészítő Ábrahám népe örökségül megkapta Kánaán földjét. A tejjel, mézel folyó örökséget Isten más népekkel műveltette, felépített városokat és termőföldeket kaptak. Izajás próféta megírta a mára kijelölt ítéletet: „Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. Nem metszik, és nem kapálják meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhőknek, ne hullassanak rá esőt” (Iz 5,6)„Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz:„Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége. Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal? Ezt válaszolták: Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét” (Mt21,38-43)