Virágvasárnap

Uram, ne vond meg tőlem segítségedet, figyelj reám és oltalmazz engem: szabadíts meg az oroszlán torkából, engem, a megalázottat, a bölény szarvától.

A SZENT HÉT KEZDETE

A virágvasárnapi szertartás az egyházi év legszentebb hetének a kezdete. A legszentebb hét, mert liturgiájában a legnagyobb, legcsodálatosabb és kegyelemben leggazdagabb titkokat ünnepeljük. Nagy és szent hétnek nevezik azon nagy és szent titkok miatt, amelyeket megünnepel; de szentnek a komoly és jámbor életmód miatt is, amely ebbe az időszakba való. Csendes hétnek is nevezik, mert benne hangos ünnepek nincsenek megengedve, hanem igenis a léleknek csendes magába vonulása és legalább a három utolsó napon az ügyes-bajos dolgok lehető szüneteltetése. Az első keresztény császárok megtiltották ezeken a napokon a bírósági tárgyalásokat, közmunkákat és szórakozásokat. A középkorban az egész hetet gyászhétnek nevezik Eredetileg csak a péntek, a hét legnagyobb gyásznapja viselte ezt a nevet, de lassanként, a régi liturgia szellemét elfeledve, az egész hétre átruházták ezt a nevet. E hétnek a nagy jelentősége a rendkívüli és megható szertartások által is kitűnik. Minden egyes nap kiváltságos nap, tehát ezen a héten semmi más ünnepet nem szabad tartani. Az összes liturgikus imákat, énekeket és olvasmányokat Urunk szenvedéseire és megváltásunk nagy titkaira irányuló gondolatok töltik el. A nagy és szent hét a liturgia szelleme szerint nem gyászhét és ezért benne a kereszt és a feltámadás elválaszthatatlanok. Krisztus megváltói működése nem végződik halállal, hanem a feltámadás győzelmébe megy át. Nem szabad tehát az Úr szenvedését feltámadásától különválasztani. A liturgia nem akar az Úr szenvedésein siránkozni és panaszkodni. Az ősi keresztény felfogás szerint az egész héten győzelem és öröm vonul keresztül, mely Krisztus szenvedéseiben csak átmenetet lát a feltámadás dicsőségéhez. Az elkövetkezendő hétnek nincs olyan napja, melyen ez a húsvéti és győzelmi motívum ne tűnjön ki világosan.Virágvasárnap először az Úr Jézus Jeruzsálembe vonulásának ünnepe, azután az Úr szenvedésének kezdete. Az ünnep Jeruzsálemből származik. A VIII. századtól szokásos pálmaszentelés a „missa sicca”, szárazmise. A pálmaszentelés Izrael fiainak az egyiptomi rabságból való örvendetes kivonulására emlékeztet az ünnepélyes pálmafelvonulás, körmenet annak megy elébe, aki a bűn rabságából megvált bennünket.

Triduum sacrumnak

A nagyhét három utolsó napját az Egyház Triduum sacrumnak nevezi, vagyis három szent napnak. Általában a liturgiának középpontja és tetőfoka Krisztusnak a keresztfán szenvedett áldozati halála, az újszövetség legszentebb és Istenhez egyedül méltó áldozati liturgiája. Ennek a három napnak szinte az egyedüli tárgya az újszövetségi áldozati báránynak levágása, az újszövetség ez igazi kegyelmekben gazdag pászka ünnepe. Így tehát ez a három nap is már az a Húsvét ünnepéhez tartozik, mert Krisztus halála és feltámadása együtt alkotja a Húsvét misztériumát. Ezért éles elválasztás nélkül megy át a nagyhét a húsvét hetébe; Nagyszombat már feltámadási és keresztségi ünnep. Ezek a napok egy egészet alkotnak s már az apostolok napjaitól kezdve böjttel és külön istentisztelettel megszentelt napok voltak. Komolyságukat és szentségüket az egész nagyhétre, sőt az egész liturgikus évre kiterjesztik. Innen erednek azok a sajátságos és tiszteletreméltó szertartások, melyeket az Egyház ezeken a napokon végez. A zsolozsmában, melyet Ténebrae-nek, azaz a sötétség zsolozsmájának is neveznek, Jeremiás siralmait, más néven a lamentációkat olvassa fel az Egyház, amelyeket a bűnös lélekre, vagy az Uráért gyászoló Egyházra kell vonatkoztatni. Az Egyház Nagycsütörtökön az Olajfák hegyén vérrel verítékező Üdvözítőnk halálfélelméről elmélkedik; pénteken, a Golgotán keresztre feszített Urunkkal együtt érezve szenved; szombaton a Szűzanyával a sírjában nyugovó Krisztus sebeit siratja. A szenvedés beata Passio,azaz boldogságot árasztó isteni tett; a kereszt pedig crux gemmata a drágakövekkel ékesített diadaljel. A szentmise főtárgya csütörtökön az Eucharisztia, pénteken a kereszt diadala, szombaton a feltámadás és a keresztség.

2014.04.12. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.12. vasárnap

Az egység szerelmesei

Az egység annyira fontos Jézus Krisztus nagy művében, a római katolikus Anyaszentegyházban, hogy az Úr az utolsóvacsorán hosszan imádkozik érte az Atyához: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. Mindaz, ami az enyém, a tied, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavukra hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek, ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,9-10. 20-21) Ezt az egységet kell megvalósítani először a helyi egyházközségekben. Mert ha a nemzeti közösségben sincs erő, ha a családok széthúznak, nem lesz az egész Egyház sem erős, ha az egyházközségek és a belőlük formált egyházmegyék nem egy közösséget képeznek. A világ rengeteg népből áll. Különféle bőrszín, eredet, nyelv található a földkerekségen, de egy a Krisztus, aki megváltott, egy az Atya, aki mindnyájunkat gyermekévé fogadott. De egy az ősellenségünk, a sátán, aki azzal szórakozik, hogy összeveszíti az embereket a hazugságok tömkelegével és az összekötő szeretet helyett elveti a gyűlölet magvait. Örüljünk annak, hogy ebben a sátán által megbutított világban Istenatyánk lehajol hozzánk, és a Fia kérése szerint, meg az igazi imádkozók esedezésére, szinte remény ellenére, megmozdulnak a több száz éve elszakadt testvéreink: a finn evangélikusok, angol anglikánok, éled a testvériség a keleti testvérekkel. 1964. január 6-án Jeruzsálemben találkozott Kelet és Nyugat. VI. Pál pápa és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka, aki többek közt ezt a nagyon bölcs próféciát fogalmazta meg: „Alig várom a napot, hogy egy oltárnál misézzem VI. Pál pápával, és ő öntse a kehelybe a bort és én csöppentsem hozzá a vizet”. Ötven éves forró óhaja Krisztus és a mi imánk eredményeként reméljük, hamarosan valóra válik.

Zsolozsma 99.

Szent András krétai püspök szónoklataiból

Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fussunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentséget, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk. Íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hatalom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef 1, 21). Íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik – úgymond –, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be. Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat. Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket. Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: – gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is – felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságából egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye. Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé. Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének. Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (Jn 12, 13). 

A év április 12.

A év április 12.

A várakozás ideje, a böjt, lassan kiteljesedéséhez ér. A borzalom, az ember legborzalmasabb ítéletének ideje jön el. Nem véletlen, hogy Jézus arra próbál figyelmeztetni, hogy „ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” [Mt 7,1]

Vajon, elmondhatjuk, hogy képesek vagyunk hibáinkból tanulni? Amit úgy is feltehetek magamnak, hogy mások hibájából; vagy, hogy magamat is ott látom, felismerem Jézus elítélésében? Megint csak az a kérdés kerül elő, hogy mennyire engedem, hogy hasson rám a tömeghatás, mások véleménye által sodortatva, mert az kényelmesebb, mint a magam felelősségét felismerni, elvállalni. Persze, kénytelen vagyok rá, hogy ilyen módon engedjek a külső kényszereknek, ha személyes, Istennel való kapcsolatom hiánya miatt, nem hallom meg azt a belső hangot, ami csak, és kizárólagosan akkor fog felszisszenni, felsóhajtani bennem, ha érzékennyé teszem magam a Lélek rezonanciájára.

Rezgések és rezonálások, hullámok és hullámzó impulzusok rengetegében élünk. Talán napról napra, egyre több impulzus ér bennünket, és ebből a rengetegből kell nekem magamnak kiválasztani melyik az, amelyikre szükségem van. Sokszor ezek az impulzusok úgy hatnak rám, hogy már csak akkor veszem észre, amikor már megtörtént az, amire rávenni próbált az az impulzus.

Isten, az egész szentírásból azt az üzenetet próbálja az emberhez eljuttatni, azt az impulzust, hogy „ember, legyél éber”, óvakodj azoktól az impulzusoktól, melyek tőlem az Istentől, aki minden jó birtokosa, őrzője, és gondviselője, elszakítani, eltávolítani próbál. E világból érkező impulzusok, melyek nélkülözik Isten szándékát, akaratát, de, mert valamilyen szűkebb kör szándékából valók, nem tartanak meg bennünket, és elterelik figyelmünket – akarva, akaratlanul is – attól, ami számunkra - úgy, ahogy nekem, úgy mindenki számára - a legteljesebb jó. Márpedig Isten minden egyes teremtménye számára az egyedüli, számára „jót” akarja.

Ezt olvasom az éberségről: „Az éberség erény, melynek tárgya a felénk irányuló megszólítás és veszedelem. Az éberség az okosság, a tisztánlátás, a jóban való megmaradás egyik föltétele. Rendes ideje a nappal, az éjszakai éberség különösen a veszedelmek és várakozás idején fontos (virrasztás). - A Szentírásban Isten őrködik, virraszt az ember fölött (vö. Mt 6,32; 2Tesz 3,3; 2Pt 2,5; Júd 24). A keresztény közösség elöljárójának fő erénye az éberség, mellyel őrködik a rábízottak fölött (ApCsel 20,31; vö. Zsid 13,17). - Az éberségre vonatkozó figyelmeztetésekben (vö. Mk 13,33-37; Mt 24,42-51; 25,1-13; Lk 12,35-46; 1Tesz 5,6-10; 1Kor 16,13-14) az erkölcsi kötelezettségek foglalata található (vö. még Mt 5,3; 18,3-10; Róm 13,8 stb.), de az éberség normája már nem a Törvény, hanem az eljövendő, ill. rejtetten jelen levő Úr. Ezért az éberség az Úrra várakozó imádság része (Mt 26,41;Mk 14,38; Ef 6,18; Kol 4,2). - Az éberség és virrasztás, az „álmatlan lélek” a keresztény ember jellemzője: a keresztség vize „lelki (szellemi) szemet” ajándékoz. Az éberség hiányában az ember hajlamos arra, hogy elbújjon az élet valóságai és a teljesítendő követelmények elől, s illúziók, ideológiák és kábítószerek segédletével elszakadjon a valóságtól.” [Katolikus lexikon]

A készület, a böjt is valami ilyen célt szolgál, éberségre akar figyelmeztetni. Egy nagyon bölcs gondolatot olvastam az interneten: „A böjtnek a lényege, hogy az embert semmi ne zavarja az Istennel való beszélgetésben, az Istennel való közösségben, Isten megismerésében. Ami ezt segíti, az jó, viszont ami ezt akadályozza, az nem jó” – nyomatékosított Szatmári Ingrid. Elmondta, sok minden zavarhatja az Isten és az ember kapcsolatát, és e zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja lehet az önfegyelem, önmegtartóztatás az étkezés és az élet bármely más területét illetően, vagy a különös igyekezet a hálából fakadó jócselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. Az egyiket passzív böjtnek, a másikat aktív böjtnek nevezhetjük, de mindig imádságos lelkülettel gyakoroljuk. „A húsvét előtti böjti időszak a keresztény alázatra nevelésünk ideje, azért mert Isten »a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad« (1Pt. 5,5). Jelentsenek böjti napjaink egy útvonalat, amelyen a nagypénteki kereszt alá felkészült lélekkel jutunk” – fogalmazta meg nagyböjti intelmét a csíkszeredai református egyházközség lelkésze.” [http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/reformatus-nagybojt-a-hit-elmelyitesenek-idoszaka]

»Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.

Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.

Aki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.

Megismertette az ő utait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.

Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.

Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.

Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.

Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.

Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.

Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.

Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.

Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.

Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.

De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;

Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.

Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.

Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.

Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!

Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!« [Zsolt 103]    Ámen

Zsolozsma 98.

Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból

A Húsvét részesei leszünk

A Húsvét részesei leszünk, most még csak előképileg, bár ez a kép már tisztább, mint az ószövetségi volt. (Maga a Húsvét ugyanis az Ószövetségből való; de ki merem mondani, hogy az a Húsvét még az előképnek is csak homályos képe volt.) Nem sok idő múltán azonban következik a még tisztább és még igazibb Húsvét, tudniillik akkor, amikor az Ige azt az újat fogja inni velünk együtt az Atya országában, és világosan elénk tárja, és tanítja mindazt, amit most még nem fedett fel a maga teljességében. Mert mindig az számít újnak, amit most fog fel értelmünk. Hogy milyen az az ital és annak vétele, arról beszélni a mi dolgunk. Krisztus dolga pedig tanítani, hogy a tanításban részesedjenek tanítványai is. Mert annak tanítása, aki táplál, eledel. Tégy róla, hogy mi is részesei legyünk a törvénynek, nem betű szerint, hanem evangéliumi módon, tökéletesen, és nem töredékesen, mindörökre, és nem időlegesen. Tegyük fővárosunkká nem a földi Jeruzsálemet, hanem a mennyei várost; mondom, nem azt, amelyet most hadseregek taposnak, hanem amelyről az angyalok dicsérettel és válogatott kifejezésekkel magasztalnak. Ne fiatal bikákat áldozzunk, sem szarvat, patát növesztő bárányokat, amelyeket inkább a halálra szánnak, mintsem az életre, és nincs bennük értelem. Inkább a dicséret áldozatát ajánljuk fel Istennek a mennyei oltáron az égiek kórusával. Hatoljunk át az első függönyön, járuljunk oda a másodikhoz, és tekintsünk be a legszentebb szentélybe. S hogy még többet mondjak, áldozzuk fel magunkat Istennek: sőt, minden áldott nap önmagunkat és minden cselekedetünket áldozzuk fel. Mindent vállaljunk el az Igéért, szenvedéseinkkel kövessük az ő szenvedését, vérünkkel tiszteljük vérét, és buzgón igyekezzünk a keresztre. Ha cirenei Simon vagy, fogd a keresztjét, és kövesd! Ha gonosztevő vagy, és vele együtt keresztre lettél szögezve, akkor becsületes emberkent ismerd el őt Istenednek; ha őt, helyetted és bűneidért, a bűnösök közé számították, te őmiatta válsz igazzá. Imádd azt, akit miattad feszítettek meg; és kereszten függve a meggyaláztatásokból is gyűjts magadnak érdemet. Halálod által szerezd meg üdvösségedet; Jézussal együtt lépj be a paradicsomba, így fogod majd megérteni, hogy milyen értékeket tékozoltál el. Ezeken a szépségeken jártasd lelki szemedet; a csúfolódót pedig hagyd odakint meghalni káromló szavával együtt. Ha arimateai József vagy, kérd el a holttestet attól, aki keresztre szegeztette; és tiéd lesz az, aki a világ engesztelő áldozata. Ha Nikodémus vagy, Isten éjszakai tisztelője, kend meg Jézust a temetésre szánt kenetekkel. Ha az a bizonyos Mária vagy, vagy a másik Mária, vagy Szalóme, vagy Johanna, sirasd hajnalban könnyeiddel Krisztust. Törekedjél arra, hogy te lásd meg elsőnek az elmozdított követ, talán az angyalokat is, de inkább magát Jézust.

Nagyböjt 5 hete szombat

Istenünk, aki szünet nélkül munkálkodok az emberek üdvösségén, de most különösen elárasztod kegyelmeddel népedet, kérünk, tekints jóságosan választottaidra, hogy akik a keresztségben újra fiaid lettek érezhessék atyai oltalmadat.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által,aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt 5 hete szombat

Ez 37, 21-28; Jn 11, 45-57

„Főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse.

A közelmúlt szentmiséiben, a szertartásos olvasmányokban Jézus sokoldalúan fejtegette zsidó hallgatóinak, hogy az Atya erejével végzi csodatetteit. Egyre nyíltabban beszélt arról, hogy benne az Atya él és cselekszik. Hamarosan kifejtette azt is, hogy „Én és az Atya egy vagyunk”(Jn 10, 29) Meg is erősítette: „Ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában”(38) Ezek a megnyilatkozások életveszélyes helyzeteket alakítottak ki.Hol rögtön meg akarták ölni, hol pedig el fogni és bíróság elé állítani. Miért erősítette mégis egyre jobban az addig nem ismert igazságot? Az Atya kifejezést eddig a zsidók csak arra használták, hogy az egyistenhitet vallva, rámutassanak, hogy Isten. Olyan, mint egy jó édesapa. Jézus, pedig azt állítja, hogy ez a szó név, tulajdonnév, hogy az egyistenhit Istene nemcsak olyan, mint egy jó apa, hanem valóságosan Atya, mert kezdettől (Jn 1, 1) azaz öröktől fogva születik tőle szellemi, isteni módon egyszülött Fia. Így az Istenben két személyt ismerünk meg, akik ajándékozás folytán közösen birtokolják a végtelen isteni természetet. Később kiegészíti tanítását, hogy van harmadik Isteni Személy is, akinek együttesen ajándékozzák az isteni természetet. Jézusnak mindezt sokoldalúan be kellett jelentenie, ki kellett nyilatkoztatnia, mert a Szentháromság Isten mélységes, örök titka ismert kell, legyen az Új és örök szövetségben, amelyet Jézus saját vérében köt meg a benne hívőkkel. Ennek ismerete és elfogadása az üdvösség feltétele. Amikor ezt a tanítást Jézus a negyednapja sírban nyugvó barátja, Lázár feltámasztásával is megerősíti, betelt a pohár ellenségei asztalán. Egész Jeruzsálem körmenetszerűen jár Lázárékhoz feltámadt embert nézni, és hatására sokan hisznek Jézus istenségében, a főtanács kétségbeesetten kérdi önmagától: „Mit csináljunk? Ez az ember(!)ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket”(47-48) Amint később kisült, erről szó sem volt. Maga a helytartó is Jézusnak hitt, nem a főpapoknak, Ostoba félelem és gonosz félelemkeltés volt az egész hűhó.„Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mintha az egész nemzet elveszik! Ezt, pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt”(49-53) Ebből következik, hogy Jézus nagypénteki pere kirakatper volt. Amikor hazánk igazi reformjáról esik szó, nem egyszer hangzik el: Jézus fog uralkodni, az igazság és szeretet Királya. Aki szenvedésével, halálával. És feltámadásával kellően igazolta magát.

2014.04.12. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.12. szombat

Az Egyház, mint család

A Teremtő az embert tudatosan férfinak és nőnek teremtette. Nekik természetes közegük a család. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, vagyis a régi családját, amelyben született és felnevelkedett, és feleségéhez ragaszkodik, vagyis új családot alapít. Ez a ragaszkodás a szeretetet jelenti. Hivatása lesz mindegyiknek, hogy azért éljenek, hogy a házastársat tegyék boldoggá, majd kettejük szerelméből fakadjanak új életek, és így jöjjön létre az új család, a szeretet új egysége. Ha ezt megértették volna és megvalósították volna a mi századunkban, akkor nem követtek volna el millió vétket egymás ellen a család tagjai, nem züllesztették volna le az életet és közéletet, sajnos az Egyház életét is. Boldog lenne minden nemzet. Üdvözítőnk azért jött le a földre emberalakban, hogy megváltsa a világot, helyreállítsa a rendet, új, boldog társadalmat hozzon létre. Akik ezt elfogadták, azok melléje szegődtek, és kegyelmével elkezdték építeni a krisztusi családot. Mivel a kegyelmet Jézus által kaptuk és kapjuk folyamatosan, azért a családalapításhoz is külön kegyelmet rendelt az Úr, amelynek közvetítője a házasság szentsége. Ez ad erőt a megváltott embernek, hogy az igazság és szeretet életét vállalni és valóra váltani képes legyen a családban. A keresztény házasságban mindig tiszták voltak az összekötő szálak. Még ötven évvel ezelőtt is kevés volt a katolikusok válása. Most már ott tartunk, hogy a megkötött házasságok több mint fele megszűnik, sokan pedig meg sem kötik a házasság szentségét. Nem könnyű az Egyházat, mint közösséget sem családnak tekinteni. Jézus mellett közösséget képeztek az apostolok. Ez szeretetközösség volt, bár nem minden zavar nélkül. Jézus mennybemenetele után száz körül volt hívei száma. Összegyűltek az utolsó vacsora termében a tizenegy apostollal együtt.„Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt”(ApCsel 1,14) Az Apostolok Cselekedetei könyvében igen sok utalás történik arra, hogy milyen nagy szeretettel érintkeztek egymással, eladták házukat, földjüket, hogy másokon segítsenek, és még a kívülállók is megállapították: Nézzétek, mennyire szeretik egymást. Az egyik legfontosabb tennivalónk az egyházi életben: helyreállítani a szeretet-közösséget.