Nagyböjt 1 hete hétfő

Istenünk, ki Üdvözítőnk vagy, kérünk téríts meg minket és oktasd lelkünket mennyei tanításoddal, hogy a nagyböjti szent idő üdvösségünkre váljék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké

Nagyböjt 1 hete hétfő

„Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!”

A Leviták könyve Jákob harmadik fiáról, Léviről van elnevezve. Lévi előtt volt születési sorrend szerint Ruben és Simon. Ők lettek volna elsődlegesen az ábrahámi áldás várományosai, de ifjúkori vétkükért Jákob kizárta őket ebből. A következő testvér sem örökölte ezt az áldást, mert Isten Lévit az ószövetségi papi törzs ősének szánta. Még Egyiptomban ebből a törzsből született Áron, a zsidók első főpapja, minden zsidó pap őse is egyben, mert később is csak az ő testi leszármazottjai lehettek papok. Öccse, Mózes, pedig a zsidók legnagyobb vezetője volt, aki kétszer negyven nap és negyven éjjel folyamatosan beszélgetett Istennel a Sínai hegyen. Ő kapta a világ teremtéséről Isten kinyilatkoztatását, benne az emberek teremtését és történetét ő láthatta és írhatta le az utókor számára. Nekünk is nagyon fontos férfiú volt. Tiszteljük is nevét és köszönjük őt Istennek. Így a két testvér lett a zsidó nép Egyiptomból való szabadulásának, néppé válásának, társadalmi és vallási életének a vezetője, alakítója. Viszont Jákob negyedik fia, Júda örökölte az elsőszülöttségi áldást, az ő törzse lett a fejedelmi törzs, a második király, Dávid belőle származott, családja dinasztia rangot kapott az Úrtól, és belőle származott a Megváltó, a megtestesült Fiúisten, Jézus Krisztus. Mózes öt könyvéből a harmadik kapta Lévi nevét: Leviták. Azok, akik ebből a törzsből származtak, Áron papi családját kivéve, szintén Isten liturgikus szolgálatára voltak rendelve az egész Ószövetség idejére. Ők segítettek testvéreiknek, a papoknak az áldozatok bemutatásánál. Az ő dolguk volt az énekek vezetése a szentsátornál, később a templomban. Ők szedték szét a szentsátort vándorlás előtt, ők cipelték a deszkákat, szőnyegeket, takarókat, felszereléseket és építették össze az új táborhelyen. De a vallás elméleti és gyakorlati oktatása is az ő tisztük volt. Ezért kapta a rengeteg előírást tartalmazó harmadik mózesi könyv az ő nevüket: Leviták könyve, latinosan Leviticus. A mára előírt olvasmány a 19. fejezet egy része. Mivel az egész népnek szóló előírások sorakoznak benne, így kezdődik a bevezetése: „Így szól az Úr Mózeshez: Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”. (19, 1-2) Mit is jelent ez? Isten szent lényege szerint, mert az Ő lénye teljesen más, mint a teremtett lényeké. Ebben az értelemben a zsidók, mint Isten választott népe, valamilyen formában elővételezve Jézus Krisztus megváltói halálának legnagyobb kegyelmét, az istengyermekségét, a megszentelő kegyelmet, amely magas rendű, de természetes emberi méltóságuk fölé emelte őket. Így beteljesítették Isten parancsát: Szentek legyetek, mert én, a ti Istenetek, szent vagyok. Isten szent abból a megfontolásból is, hogy Ő az un. erkölcsi szentségnek a szabályozója. Ő adja az erkölcsi szabályokat. Erkölcsös az, aki ezeknek a szabályoknak megfelelően cselekszik. Erkölcstelen az az ember, aki ezeket a szabályokat nem fogadja el, nem tartja meg. Ezeknek a szabályoknak legfontosabb gyűjteménye a tíz parancsolat. Ebben a részletben is, vannak egyéb szabályok is. Isten nekünk is mondja mindezt, és adja szívesen Jézus megváltói kegyelmeit, a megszentelő kegyelmet is és a tettre adott, erkölcsi életünket, segítő kegyelmeket is. Kérjük és éljünk velük.

Zsolozsma 65.

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
Krisztusban mi voltunk próbára, téve, benne győztük le a gonosz lelket

Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra (Zsolt 60, 1). Ki mondja ezt? Mintha egy valaki mondaná. Nézd, vajon egy mondja: A föld széléről kiáltok hozzád, miközben szorong a szívem (Zsolt 60, 2). Mintha már nem egy mondaná; de azért mégis egy mondja, mert Krisztus egy, és mi mindnyájan az ő tagjai vagyunk. Valóban, ki az az egy ember, aki a föld határairól kiált? Nem kiálthat a föld határairól, hacsak nem az ő öröksége az, amelyről magának a Fiúnak mondta a Szentírás: Csak kérd, és örökségedül adom neked a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa (Zsolt 2, 8). Mindez tehát Krisztus birtoka, Krisztus öröksége, Krisztus teste, Krisztus egy Egyháza, ez az egység, amely mi vagyunk, ez kiált a föld széléről. Éspedig mit kiált? Amit fentebb mondtam: Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra; a föld széléről kiáltok hozzád. Ezt kiáltom hozzád a föld széléről, azaz mindenfelől. De miért kiáltom ezt? Mert szorong a szívem. Az egész földkerekségen minden népben Krisztus mutatkozik meg, de nem a nagy dicsőségben, hanem a nagy próbatételben. Életünk ugyanis ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele. Tehát aki szorongó szívvel kiált a föld széléről, az mégsem elhagyatott. Hiszen minket, azaz az ő titokzatos Testét akarta előre jelezni abban a testben, amelyben meghalt és feltámadt, és a mennybe ment, hogy titokzatos Testének tagjai rendületlenül bízzanak: ők is odajutnak, ahová a Fő már előrement. Tehát akkor is a hozzánk való hasonlósága mutatkozott meg, amikor azt akarta, hogy megkísértse a sátán. Az imént olvastuk az evangéliumban, hogy Jézus Krisztust a pusztában megkísértette a gonosz lélek. Egyszóval Krisztust kísértette meg az ördög. De Krisztusban tényleg te szenvedtél kísértést, mert Krisztus a te testedet vette magára, és az ő üdvösségét adta neked, a te halálodat vette magára, és neked az ő életét adta, a te gyalázatodat vette magára, és az ő megtiszteltetését adta neked. Tehát a tied volt az ő kísértése, és ő adta neked a győzelmet. Ha tehát benne volt a próbatételünk, akkor benne is győzzük le a gonosz lelket. Figyeled, hogy miért szenvedett kísértést Krisztus, de nem veszed észre, hogy miért győz? Lásd be, hogy te voltál próbára téve ő benne, és lásd be, hogy te is benne győzöl a gonosz ellen. Távol tarthatta volna magától a gonosz lelket, de ha nem szenved kísértést, nem nyújthatott volna neked tanítást a kísértés legyőzésére.

2014.03.10. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.10. hétfő

„Az Úr így szólt Mózeshez: Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.Mindenki tisztelje anyját és apját.Tartsátok meg szombatomat,én vagyok az Úr, a ti Istenetek”(Lev 19,1-3)

A szent abban az időben elsődlegesen azt jelentette: én más vagyok, mint a profán világ. A bálványimádókat elítélem, mert a bálványaik még csak nem is gondolkodni és akarni tudó emberek, hanem élettelen tárgyak. Meggyaláznak engem, , hogy helyettem ócska holmikat istenítenek mondja az Úr. A sátán, az Isten legnagyobb ellensége készteti az embereket, hogy a legfőbb lény helyett őt istenítsék a bálványképekben. A tíz-parancsolat első három parancsa akkor lenne igazán örömforrás, ha Atyánknak nem parancs formájában kellene hangoztatnia, hanem mi kérnénk, hogy rajongó gyermekként állhassunk elé, és ölébe kapaszkodva viszontszerethessük.Aki az elkövetkező évben is jó termést vár, hogy így öröme legyen a terített asztal mellett, az az idei gabonánk a szárát ne földközelben vágja le, hanem a tarlót jócskán hagyja meg a termőföld gazdagítására. A mező erejét növelve gazdagítod asztalodat, növeled családod jólétét. Ne csak a magad előnyére gondolj, amikor aratod földed gyümölcsét. A marokszedő ne kapkodja fel a földről a lehulló kalászt. A Teremtő úgy akarja, hogy a falu szegényei majd az aratók elvonulásakor mintegy az Ő kezéből vegyék föl a földről a kalászokat.„Kétszer ajándékoz, aki gyorsan ad.” (Közmondás) Amint neked is jólesik a kenyér mellé a „szívet vidámító bor”, a szegények kenyere mellé az édes szőlőszem ugyanúgy odanyújtja Isten atyai örömét. „Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened!” (Lev 19,9-10) A saját nép megbízik benned, üzeni az Úr. Nem ülhet a tulajdonos állandóan a szántóföldjén, hogy őrizze. Megbízik a szomszéd becsületében, hiszen atyjafia, a honfoglaláskor a törzsek, a nemzetségek ugyanott kapták a kisorsolt birtokot. Isten szavatolja népe javát: „Senki ne lopja meg, ne vezesse félre és ne csalja meg a népéből valót. Ne esküdj a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr”(11-12)Akinek pedig nincs elég földje,, hogy azon a saját családjának megtermelhesse a napi ennivalót, az kénytelen bérmunkát vállalni. Nincs megtakarított pénze, napról napra él, a családja minden nap kéri az ennivalót, Isten erre is megadja az igazságos és megnyugtató rendelkezést: „Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig”(13)A modern pénzpolitika sem lehet független Isten rendelkezésétől. A napi sajtóban sokan keseregnek, hogy elvégzett és átadott munkájuk bérét évekig nem kapják meg. Az itt közölt parancsok között nem ok nélkül hangzik el újra meg újra: Én vagyok az Isten, én parancsolok, nem pedig a pénzgazdálkodás fortélyai. Aki úgy véli, hogy az ügyeskedése jogos és célravezető, ha mások netán tökre mennek ennek az önző okoskodásnak következtében akkor is, ne legyen semmi kétségük: Isten szigorúan behajtja mindenkin a tartozásokat kamatos kamattal. Ez akkor is igaz, ha valaki halála előtt, nem rendezte adósságait.Az örökös első kötelessége az igazságosság alapján pótolni mindent ami elmaradt,még akkor is, ha az örökségéből nem maradt semmi sem.„Ne légy igazságtalan az ítélkezésben. Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad fölött. Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, és akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr”(15-18) Milyen öröm, hogy Isten így rendezi a világot. Kövesd, ha örülni akarsz!

Jézus csodái 50. - Én az életet akarom számukra!

Én az életet akarom számukra!

 

Még Valtorta Máriának sem nyilatkoztatta ki Jézus összes csodáit. Néha csak következtethetünk azokra az apostolok megjegyzéseiből. Egy szombat délután, amikor Jézus bejelenti, hogy este tovább indulnak, Péter felkiált:

– De te nem sokat pihentél! Mindazok a betegek!

– Oly sokan dicsérik most az Urat. Hogy megtakarítsak nektek sok utat, én itt maradtam volna két napig, hogy időt adjak a meggyógyultaknak elterjeszteni a hírt a határokon túl, de ti nem akartátok.

(7-1291)

Jézus Szeforisz felé megy apostolaival, amikor egy útkereszteződésnél a tanítványok egy csoportjával találkozik. Azok rögtön körülveszik a Mestert. Köztük van a galileai Betlehemből származó Ábel is, akit Jézus megmentett a kivégzéstől. Ábel azonnal Jézus lábai elé borul, és azt mondja:

– Mester, sokat kértem a Magasságbelit, hogy találkozhassak veled. És már többé nem reméltem. De Ő meghallgatott engem. Most te is hallgasd meg tanítványodat!

– Mit akarsz, Ábel? Gyere oda, a mező szélére. Itt sok ember jár, és kellemetlen számukra, ha elálljuk az utat.

Mindnyájan odamennek, ahová Jézus irányítja őket, és ott Ábel megmondja, mit akar.

– Mester, te megmentettél engem a haláltól és a rágalomtól, és tanítványoddá tettél. Tehát nagyon szeretsz engem?

– Még kételkedhetsz ebben?

– Azért kérdem, hogy biztos legyek abban, meghallgatod imámat. Amikor megmentettél engem, rettenetes büntetéssel sújtottad ellenségeimet. Te tetted azt, azért biztosan igazságos volt. De, ó, Uram, nagyon rettenetes az! Én kerestem azt a hármat. Valahányszor eljöttem anyámtól, kerestem őket. A hegyeken, a városom mellett lévő barlangokban. És sose találtam meg őket.

– Miért kerested őket?

– Hogy beszéljek nekik rólad, Uram. Hogy benned higgyenek és segítségedet kérjék, és elnyerjék a bocsánatot és a gyógyulást. Csak ezen a nyáron találtam meg őket, de nem együtt. Egyikük, aki anyám miatt gyűlölt engem, elvált a többiektől, akik magasabbra mentek, Jiftael legmagasabb helyei felé. Ők megmondták nekem, hol van a harmadik... Hozzájuk pedig a betlehemi pásztorok irányítottak el engem, akiknél megszálltál azon az estén. A pásztorok sokat járnak körbe nyájaikkal, és sok mindent tudnak. Ők tudták, hogy a Szép Forrás hegyénél volt a két leprás, akiket kerestem. Oda mentem. Ó, – a borzalmas látvány visszatükröződik a fiatalember arcán.

– Folytasd!

– Ők felismertek engem. Én nem tudtam volna felismerni azt a két polgártársamat abban a két szörnyben... Hívtak engem... és úgy kértek, mintha egy isten lennék... Leginkább a szolga váltott ki bennem könyörületet. Igazi bűnbánata miatt. Nem akar mást, csak a te bocsánatodat, Uram... Ászer a gyógyulást is kívánja. Van egy öreg anyja, Uram, egy öreg anya, aki meghal a fájdalomtól a városban.

– És a harmadik? Miért vált el tőlük?

– Mert egy ördög. Ő a leginkább bűnös. Házasságtörő volt már a gyilkosság előtt. Ő bujtogatta fel Ászert, rontotta meg Joel szolgáját, aki kissé ostoba, és könnyen befolyásolható. Továbbra is ördög. Gyűlölet árad szájából és káromkodás, szívéből pedig gyűlölet és kegyetlenkedés. Láttam őt is... Jót akartam tenni vele. Úgy rontott rám, mint egy keselyű, és csak futás árán tudtam megmenekülni tőle, mert én fiatal és egészséges vagyok, s azért gyorsan tudtam futni. De nem adom fel a reményt megmentését illetőleg. Vissza fogok térni... Egyszer, kétszer, sokszor, segítséget nyújtva neki, szeretettel. Megszerettetem magamat. Ő azt hiszi, hogy azért keresem fel, mert meg akarom vetni nyomorúságában. Én azért megyek, hogy ismét felépüljön. Ha el tudom érni, hogy megszeressen engem, hallgatni fog rám. És ha meghallgat engem, végül hinni fog benned. Ezt akarom. A többieket könnyű volt meggyőzni, mert elmélkedtek, és felfogták. És az egyszerű szolga a másik mesterévé vált, mert neki nagyon nagy a hite, és nagyon vágyakozik a bocsánatra. Jöjj, Uram! Megígértem nekik, hogy odavezetlek, ha megtalállak.

– Ábel, az ő vétkük nagy volt, sok vétket foglalt magában. Kevés időt töltöttek csak kiengesztelésével.

– Nagy a szenvedésük és a bűnbánatuk. Jöjj!

– Ábel, ők a te halálodat akarták.

– Nem számít, Uram. Én az életet akarom számukra.

– Milyen életet?

– Azt, amit te adsz, a lélek életét, a bocsánatot, a megváltást.

– Ábel, ők a te Káinjaid voltak, és annyira gyűlöltek téged, hogy jobban már nem is gyűlölhettek. El akartak venni tőled mindent: az életet, becsületet, anyádat...

– Jótevőim voltak, mert általuk kaptalak meg téged. Szeretem őket ezért az ajándékukért, és kérem tőled, hogy ott legyenek, ahol én vagyok, téged követve. Ugyanúgy akarom üdvösségüket, mint az enyémet, jobban az enyémnél, mert az ő vétkük nagyobb.

– Mit ajánlanál fel Istennek cserébe üdvösségükért, ha egy áldozatot kérnék tőled?

Ábel gondolkodik egy pillanatig... utána biztosan mondja:

– Még önmagamat is! Életemet! Elveszteném a sárral való küzdelmet azért, hogy birtokoljam az eget. Boldog veszteség. Egy nagy, végtelen nyereség: Isten, az ég! És két üdvözült bűnös: a nyáj elsőszülöttjei, akiket remélem, hogy hozzád tudok vezetni, és fel tudok ajánlani neked, Uram.

Jézus most olyasmit tesz, amit sose tesz nyilvánosság előtt. Lehajol, mert sokkal magasabb Ábelnél, és két kezébe fogva fejét, megcsókolja száján, azt mondva:

– Úgy legyen! – legalábbis azt hiszem, ezt fejezi ki a „Marana tha!” szó. És hozzáteszi: – Érzelmeidért történjék az, amit szavaiddal kértél! Jöjj velem! Vezetni fogsz engem. János, jöjj velem! És ti menjetek előre, Mageddó útján Engannimba! Ott várjatok rám, ha még nem találkoztatok velem!

(7-1315)

Zsolozsma 64.

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
Krisztusban mi voltunk próbára, téve, benne győztük le a gonosz lelket

Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra (Zsolt 60, 1). Ki mondja ezt? Mintha egy valaki mondaná. Nézd, vajon egy mondja: A föld széléről kiáltok hozzád, miközben szorong a szívem (Zsolt 60, 2). Mintha már nem egy mondaná; de azért mégis egy mondja, mert Krisztus egy, és mi mindnyájan az ő tagjai vagyunk. Valóban, ki az az egy ember, aki a föld határairól kiált? Nem kiálthat a föld határairól, hacsak nem az ő öröksége az, amelyről magának a Fiúnak mondta a Szentírás: Csak kérd, és örökségedül adom neked a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa (Zsolt 2, 8). Mindez tehát Krisztus birtoka, Krisztus öröksége, Krisztus teste, Krisztus egy Egyháza, ez az egység, amely mi vagyunk, ez kiált a föld széléről. Éspedig mit kiált? Amit fentebb mondtam: Hallgasd meg, Istenem, esdeklésemet, figyelj imádságomra; a föld széléről kiáltok hozzád. Ezt kiáltom hozzád a föld széléről, azaz mindenfelől. De miért kiáltom ezt? Mert szorong a szívem. Az egész földkerekségen minden népben Krisztus mutatkozik meg, de nem a nagy dicsőségben, hanem a nagy próbatételben. Életünk ugyanis ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele. Tehát aki szorongó szívvel kiált a föld széléről, az mégsem elhagyatott. Hiszen minket, azaz az ő titokzatos Testét akarta előre jelezni abban a testben, amelyben meghalt és feltámadt, és a mennybe ment, hogy titokzatos Testének tagjai rendületlenül bízzanak: ők is odajutnak, ahová a Fő már előrement. Tehát akkor is a hozzánk való hasonlósága mutatkozott meg, amikor azt akarta, hogy megkísértse a sátán. Az imént olvastuk az evangéliumban, hogy Jézus Krisztust a pusztában megkísértette a gonosz lélek. Egyszóval Krisztust kísértette meg az ördög. De Krisztusban tényleg te szenvedtél kísértést, mert Krisztus a te testedet vette magára, és az ő üdvösségét adta neked, a te halálodat vette magára, és neked az ő életét adta, a te gyalázatodat vette magára, és az ő megtiszteltetését adta neked. Tehát a tied volt az ő kísértése, és ő adta neked a győzelmet. Ha tehát benne volt a próbatételünk, akkor benne is győzzük le a gonosz lelket. Figyeled, hogy miért szenvedett kísértést Krisztus, de nem veszed észre, hogy miért győz? Lásd be, hogy te voltál próbára téve ő benne, és lásd be, hogy te is benne győzöl a gonosz ellen. Távol tarthatta volna magától a gonosz lelket, de ha nem szenved kísértést, nem nyújthatott volna neked tanítást a kísértés legyőzésére.

Nagyböjt 1. Vasárnapja

Nagyböjt 1. Vasárnapja

Ter 2,7-9.3,1-7a. Róm 5,12-19; Mt 4,1-11

„Ahol eláradt a bűn, ott túláradt a kegyelem”

A mai olvasmány az első emberi bűnről számol be. A kísértő sátán a maga receptjét alkalmazta az önfeledt gyermekségét élő Évával szemben. A gőg csinált az angyalokból ördögöt, a gőg állította szembe a végtelen Istennel az első embereket. „azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten.”(3,5) azaz, ti lesztek az erkölcsi norma, amit jónak mondotok, az attól fogva jó lesz, amit rossznak bélyegeztek, az rosszá válik. Ezzel betette lábát a bűn az ember életébe. Az ősszülők elsőszülött gyermekükben kapták az első keserves leckét. Kain ugyanis megölte öccsét, Ábelt. Káin ötödik unokája, Lámek, már két férfit ölt bosszúból, és dalba foglalta, hogy hetvenhétszeresen bosszul meg minden sérelmet. Ez csak egyféle bűn, de égbekiáltó, és félelmetes az áradása. Még iszonyatosabb az idők folyamán a háborúk áldozataiban, az abortált magzatok esetében, a nácik áldozataiban, a gyermek eutanáziában. És a többi bűn? Hazugság, gyűlölet, házasságtörés, lopás, rablás felmérhetetlen sora? Eláradt a bűn az egész földön. Győzött a sátán? Rengeteg embert pokolra juttatott, de jött Jézus Krisztus, aki saját életét áldozta föl, és ezzel a bűn áradatával szemben árasztani kezdte az isteni irgalom kegyelmeit, sőt túlárasztotta. Mindenki érzi, hogy hazánkban is árad a bűn, a gőg, a hazugság, a lopás, a rablás, a szegények tönkretétele. Túl kell árasztani a kegyelmet a mise, a szentáldozás hatalmával.

2014.03.09. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.09. vasárnap

Világszerte feltűnést keltett, hogy szentséges Atyánk, Ferenc pápa a 2013-2014-es egyházi év kezdetén azt ajánlotta, hogy az év liturgiájában a szentmise olvasmányait úgy hallgassuk, hogy azok mindig az isteni öröm hirdetésére szolgálnak. Sokan furcsán néztek: Jézus élete és tanítása az örömről szól? A hívő emberek mindenütt az örömöt lelik meg? Eddig azzal riogatták az embereket, hogy a vallás az szomorkodás, fejlógatás, rengeteg tilalomfa erdeje. Aki vallásos, az szomorú ember. Régen megakadt már a szemem Márk evangéliumában Jézus nyilvános működésének beveztésén:„János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”(Mk 1,14-15) Kellően odafigyeltem erre a felfedezésre. Eszembe jutott, hogy a „tartsatok bűnbánatot” kifejezés konkrétan az jelenti: forduljatok az Isten felé! A bűn elfordulás Istentől, a bűnbánat ennek ellenkezője: visszafordulás hozzá. Jézus pedig tanítását kezdettől mindig is „eu-angelion-nak, jó hírnek, öröm-hírnek nevezte. Még a szenvedését is, hiszen az a legnagyobb vigasz a vétkes emberiség számára, hogy az Isten Fia azért lett emberré, hogy magára vegye, bőrére írja az addig élt és az ő feltámadása és menybemenetele után születő emberek vétkeit és az azokért járó összes büntetést. Megtehette ezt? Igen, hisz a megtestesülésben Szűz Anyjától születve Ádám és Éva utódai közé született, igaz ember, embertestvérünk lett, jogosan képvisel bennünket. Ezt Isten is így látja, amikor az Úr az ősbűn elkövetése után kiszabott büntetésekben közölte: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba”Ter 3,15) „Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel”(1Kor 15,22) Jézus tehát nemcsak megtehette, hanem meg is tette, hogy átvállalta az összes ember minden vétkét, és a vétkekért járó örök rémet, a halált is. Jézus Krisztus egyedüli megváltó. Ezért az Ábrahámnak adott isteni áldás befejező sora semmiképpen nem vonatkozhat Ábrahám teljes választott népére: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Hisz már Izajás próféta is ezt hangsúlyozza: „Ki az, aki Edomból jön, Boszrából, vörös ruhában, aki olyan ékesen van öltözve, s úgy lépked ereje teljében? Én vagyok az aki igazságot beszélek, és hatalmam van a szabadításra. Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. Indulatomban összetapostam, haragomban összetiportam őket. Vérük így ruhámra fröccsent, egész öltözetem vérfoltos lett. Mert a bosszú napja volt a szívemben, s elérkezett megtorlásom esztendeje. Körülnéztem, de nem akadt senki, aki segítsen; csodálkoztam, de nem találtam támaszt”. (Iz 63,1-5)Ötszáz éve a sátán teljes erővel nekirontott az istenhitnek, elsősorban a Jézus alapította katolikus Egyháznak. Először a középkor mély, őszinte és tudományosan magasan kiművelt vallásosságot vette célba, az ostoba, együgyű mesét hirdetve: „Isten elfáradt, elvonult pihenni a harmadik égbe” (Deizmus) Majd jött a kemény roham: Nincs Isten! Az ember mindennek ura, feltalálója, a boldog élet biztosítója („Felvilágosodás!”) Az idei katolikus nagyböjtben nem a visszafogott táplálkozás a lényeges, hiszen a vallásos emberek kis hányada eszik sok, finom étket, és a világháborúk óta lángban áll szinte az egész föld,ezért szigorú böjt: napi háromszori hústalan étkezés egy jóllakással,csak két nap kötelező: hamvazószerda és nagypéntek. Inkább álljunk az értünk aggódó, sokat tűrő Jézus mellé imával, hitvallással, legyen tele szívünk őseink hitével, nyerjük el a tökéletes húsvéti örömet.