2014. január 12., vasárnap

2014.01.12. vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.01.12. vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

„Jézus elment Galileából a Jordán folyó mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála”(Mt 3,13)

Nagyon sokan vannak világszerte, akik nem ismerik jól a kinyilatkoztatást, de érdekli őket a Szentírás, olvasgatják szívesen. Keresik Isten nekünk szóló ígéreteit. Ez nagyon dicséretes és Isten akarata szerint való cselekedet. De, ha valaki autódidakta módon igyekszik mindent megtanulni, nagyon könnyen rossz útra téved. Kedveseim, a hittant megtanulni és jól megérteni életünk egyik legfontosabb feladata. Az üdvösség ügye életünk legfontosabb feladata. Jézus harminc évesen elhagyja Názáretet, mert a zsidótörvények szerint nagykorú lett, megkezdhette nyilvános működését. Ekkor már fél éve a Jordán mellett tanította Keresztelő János az embereket arra, hogy a földön él már a világ Megváltója. Hamarosan harminc éves lesz, és idejön hozzá. Be fogja mutatni a bűnbánó népnek, de csak azok járulhatnak hozzá, akik bűnbánatuk jeléül megmerítkeznek a Jordánban, vagyis felveszik János keresztségét. Hivatalos vallási vezetők is felkeresték Jánost, akik előtt János nyilatkozott: „Nem én vagyok a Krisztus”. (Jn 1,20) „Én vízzel keresztelek, de köztetek áll az, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jön, akinek a saruszíját megoldani sem vagyok méltó”. (26) Amikor Jézus a tömegből odament Jánoshoz, és kérte a jánosi keresztséget, János tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám? Jézus azonban így szólt: Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos”. (Mt 3,14-15) Erre János megkeresztelte Jézust az előkészület jelével. Másnap, amikor Jézus ismét arrafelé járt, János rámutatott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”(Jn 1,29) Ez a perdöntő! Jézus nem szorul Keresztelő János közreműködésére. Jézus példát akar adni. János eredeti bűnét hat hónapos magzat korában elvette a pár napos magzati korban lévő Jézus. János pedig sehol senkinek a bűnét elvenni nem tudja. Jézus meghal minden bűn bocsánatáért. Az első kegyelmet visszaadja az Ő általa rendelt keresztség szentségében annak, aki elfogadja hittel Jézust Megváltónak, de senki másnak (Mk 16,16) korára való tekintet nélkül. Jézus a szentségeit a maga alapította Egyház tagjainak adja.

Zsolozsma 8.



Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból

Krisztus megkeresztelkedése

Fény hull Krisztusra, vele együtt mireánk is. Krisztus megkeresztelkedik, vele együtt vízbe ereszkedünk, hogy vele együtt mi is kiszálljunk belőle. János keresztel, Jézus eléje járul. Talán azért, hogy megszentelje azt, aki őt megkereszteli. De kétségtelenül azért, hogy a régi Ádámot mindenestül a vízbe temesse. Mielőttünk, és éppen miérettünk megszenteli a Jordánt, hogy Lélek és víz által avasson kereszténnyé, amint maga is lélek és test volt. A Keresztelő vonakodik, Jézus nem hagyja magát. „Nekem van szükségem a te keresztségedre” (Mt 3, 14), mondja akkor a mécses a Napnak, a szó az Igének, a jó barát a Vőlegénynek, asszonyok szülöttei közül a legnagyobb az egész teremtett világ Elsőszülöttének, az anyja méhében felujjongó annak, aki anyja szíve alatt imádásban részesült, az előfutár annak, aki eljött és újra el fog jönni. „Nekem van szükségem a te keresztségedre”, értsd hozzá: éppen teéretted. Biztosan tudja ugyanis, hogy majd a vértanúsága fogja őt megkeresztelni, és nem csupán a lábát mossák meg, mint Péternek. Jézus azután feljön a vízből. Magával emeli a világot és látja, hogy megnyílik és kitárul az ég, amelyet Ádám maga és utódai előtt bezárt, amint a Paradicsomot is bezárta a tüzes kard. Isten voltát tanúsítja közben a Szentlélek, amikor a hasonló a hasonlóra száll. Hang hallatszik az égből: onnan való volt ő is, akinek a tanúság szólt. És amikor testi módon láthatóvá válik a galamb, megdicsőíti a testet, mivelhogy az is Isten a megistenülés által. Századokkal előbb ugyancsak galamb jelezte a vízözön végét is. Üljük meg tehát ma nagy tisztességgel Krisztus keresztségének ünnepét !Legyetek tökéletesen tiszták, és tisztuljatok meg! Mert Isten egyáltalán semminek sem örül úgy, mint az ember megtérésének és üdvének, hiszen érte van minden beszéd és minden misztérium. A világ világosságaként legyetek éltető erő a többi ember számára, hogy tökéletes világoskodókként álljatok ama nagy világosság mellett, és öltözzetek magának a mennyei fényességnek a ragyogásába. Világosítson meg tisztán és ragyogóan a Szentháromság, akinek az egy Istenségéből kiáradó egy sugarát most még nem a maga teljességében vettétek a mi Urunk, Jézus Krisztusban, akinek legyen dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.

Krisztus Király 21.



Krisztus Király győzedelmes harcai

Az utolsó hét csapás kihirdetése

„Ekkor egy másik nagy és csodálatos jelet láttam az égben hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert azok által teljesedett be Isten haragja. Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid (Zsolt 92,5) Uram, Mindenható Isten! Igazságosak és igazak útjaid (Zsolt 139,14) nemzetek Királya! Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent,(Zsolt 99,3)hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt (Zsolt 86,9), mert ítéleteid nyilvánvalókká lettek!”(Jel 15,1-4) Ezek a győzelmek, amelyekről a szent szövegek alapján elmélkedünk, Krisztus Király győzelmeiről szólnak, de ennek ellenére nem a világ végi krisztusi záróünnepről van szó. Mint ahogy ennek az egyházi évnek sem az az üzenete, hogy közeleg a világ végét lezáró végakkord. Az eseményekben szó van az Antikrisztusról és fő segítőiről, hogy súlyos harcok folynak az emberekért, de Jézus részéről mindezek az irgalmas Megváltó harcai és az emberek megmentésének érdekében történnek. Jézus nem nyíltan lép a harcmezőre, a Bárány az egykori kiindulópontra lép: a Sion hegyére. Homlokán az Atya neve és a száznegyvennégyezer szűzi lelkű üdvözültek nevei. Ajkukon új ének, amelyet csak ők tudnak megtanulni. (Jel 14,1-5) A harcban résztvevők részint a felhőn ülnek, részint a templomból tűnnek elő. Az elszámoltatás két tárgy körül forog: az egyik a vádlottak elkötelezettségéről a sátán javára. Két tényezőt kell tisztázni: imádta-e, elkötelezte-e magát az ítéletre álló az Isten helyett az Antikrisztus szolgálatára, tetézte-e ezt a szóbeli ígéretet egy eltörölhetetlen jellel? Felvette-e a sátán bélyegeit a csuklójára vagy a homlokára? Elszegődött-e önként örökre a sátán rabszolgájának? (14,9-11) A másik oldalról Jézus nehezen indítja el éles sarlóját learatni a föld búzáját. A templomból angyal jön ki: arass éles sarlóddal, mert megérett a föld búzája. A templom ezerszer elfelejtett és elkerült Ura nem siet. A búza még vár a táplálandókra. Úgy, mint eddig. Az igazságosság nehezen fog végső munkába. Jézus még kivár, mert az Ő Vére lehetne minden csepp bor.Jézus Megváltónak született a földre. Lefekvés előtt nemcsak a magunk templomának eucharisztikus Urát keresem. Mélyen meghajolva szerető gondolattal próbálom átölelni az elhagyott magyar, de a világ összes katolikus templomának Eucharisztikus Urát. Ő csak erre vár! Ha csak feléje néz, kitárt karral feléje nyúl nehézsorsú hívei közül bármelyikünk, máris ontja kegyelmeit feléje. Nem lenne jó megelőzni a kis kétszarvú vadállatot, mielőtt becsapná Jézus híveit?

2014. január 11., szombat

Krisztus Király 20.



Krisztus Király győzedelmes harcai 

A teremtés érdekes mozzanata, hogy Isten teremtő szava a fű és faféléket a földből a levegőre parancsolta, a szárnyasokat fajtájuk szerint a vízből hívta elő.

A Napba öltözött Asszony előtt ott lapult a sátán, és leste, mikor jön világra a Megváltó kisded. Adott pillanatban a jó angyalok Isten trónja elé mentették őt, édesanyját pedig a pusztába. A sátánt kemény küzdelem után levetették a földre, és Szent János apostol onnét látja felemelkedni a sátán két rémisztő segítőjét. Az első párduchoz volt hasonló: hét feje volt és azokon tíz szarv. Fejein koronák ragyogtak és istenkáromló szavak. A vízbe dobott sárkány szinte halálos sebből gyógyította ki egyik fejét. Aztán a földre küldte, hogy harcoljon Jézus ellen. A megtévesztett emberek istenként imádták. Aztán egy kisebb fenevad bújt elő a szárazföldből. Neki csak két szarva volt, de nagy erővel káromolta Istent. Megteszi, hogy minden kicsi és nagy, gazdag és szegény, szabad és szolga bélyeget viselhessen jobb kezén vagy a homlokán, és senki se vásárolhasson vagy adhasson el, ha nem viseli a vadállat bélyegét vagy nevét, vagy nevének számát. Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat nevének számát, mert ember száma az, és száma hatszázhatvanhat” (Jel 13,16-18) Aztán elérkezett az aratás órája. „Ekkor íme, fehér felhőt láttam, és a felhőn az Emberfiához hasonló ült, akinek fején arany korona volt és a kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangos szóval így kiáltott a felhőn ülőnek: csapj a sarlóddal és arass, mert eljött az aratás órája, hiszen megérett az aratnivaló az egész földön. És a felhőn ülő nekieresztette sarlóját a földnek, és learatta a földet. Ekkor egy másik angyal jött ki az égben lévő templomból, neki szintén éles sarlója volt. Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volta tűz felett, és hangosan odakiáltott annak, akinek éles sarlója volt: Csapj le éles sarlóddal, és szüreteld le a föld szőlőjének gyümölcseit, mert megértek szőlőfürtjei. Az angyal megindította sarlóját a földre, és leszüretelte a föld szőlőjét és Isten haragjának nagy borprésébe dobta. Megtaposták a borprést a városon kívül, és vér jött ki a présből a lovak zablájáig, ezerhatszáz stádiumnyira.”(14-20) A gabona és a bor az Oltáriszentség alapvető újszövetségi motívumai. A megváltás eszköze Jézus emberi Teste és Vére. Külön hangsúlyozni kell, hogy ezek a szentségi jelek a mostani gyakorlatunkban is változatlanok, Jézus parancsa szerint alkalmazzuk a szentmisékben:„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ebben benne találjuk Megváltónk mindent feláldozó szeretetét, és naponta edződünk arra, hogy a magunk önző énjét átitassuk Urunk eucharisztikus erejével.

Zsolozsma 7.



Szent Maximus torinói püspök beszédeiből 

Urunk megkeresztelkedésének titka

A szent evangélium elmondja, hogy Urunk elment a Jordán folyóhoz, hogy megkeresztelkedjék, és e folyóban akarta mennyei misztériumaival önmagát megszentelni. Jóllehet évek választanak el bennünket attól az időtől, mégis indokolt, hogy Urunk születésnapja után megtartsuk ezt az ünnepet is; és úgy vélem, hogy ezt az ünnepet is Urunk születésnapjának kell neveznünk. Akkor megszületett az emberek közé, ma ismét születik a szentségekben; akkor a Szűz révén jött a világra, ma pedig a misztérium révén született meg. Akkor mint kisgyermek született, akit édesanyja, Mária karjaival ölelt a keblére, most amikor mint misztérium születik meg, az Atyaisten e szavai fonják körül: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok! (Mt 3, 17.) Az Édesanya ölelő karjai közt édesgeti gyermekét, az Atya pedig kegyes tanúságtételével kedveskedik Fiának. Az Édesanya a napkeleti bölcsek elé tárja gyermekét, hogy imádjak, az Atyaisten pedig ünnepélyesen bemutatja a pogányoknak, hogy őt tiszteljék. Urunk, Jézus Krisztus eljött tehát keresztelkedni, és azt akarta, hogy szent testét a folyó vize mossa le. Azt mondhatná talán valaki: „Aki szent, az miért akar megkeresztelkedni?” Halld tehát! Krisztus megkeresztelkedik, de nem azért, hogy a víz tegye őt szentté, hanem azért, hogy ő szentelje meg a vizet, és hogy ez a tisztává lett víz azután már megszentelje mindazt, amit csak érint. Krisztus megszentelő ereje nagyobb, mint az elemek megszentelő ereje. Amikor ugyanis az Üdvözítő a vízben alámerül, már akkor az egész víz a mi keresztségünkre megtisztul; és megtisztul a forrás, hogy azután a jövő népeinek a megtisztulás kegyelmével szolgáljon. A keresztséggel Krisztus tehát előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt. Így lesz érthető ez a misztérium: miként ugyanis egykor Izrael fiai előtt a tűzoszlop vonult át a Vörös-tengeren, hogy a nép félelem nélkül követhesse, úgy lépett ő is elsőként a vízbe, hogy az utána jövőknek már járt utat készítsen. Ez a tény, amint az Apostol mondja, a keresztség titokzatos előképe volt. Bizonyos szempontból meg inkább keresztség volt az, amikor felhő borította be az embereket, és hullámokon jártak. Mindezt Krisztus Urunk is megtette ugyanúgy, hiszen miként ő vezette annak idején tűzoszlopba elrejtőzve Izrael fiait, most ugyanúgy ment emberi testbe öltözve elsőként a keresztségre a keresztények előtt. Ő az az úgynevezett felhőoszlop, amelyik annak idején világosságot tárt az őt követő vándorlók szemébe, most pedig a hit fényét gyújtja meg a hívők szívében; akkor a tenger hullámait száraz úttá szilárdította, most pedig a hit útját biztosítja a keresztségben. 

2014.01.11. szombat Vízkereszt utáni idő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.01.11. szombat Vízkereszt utáni idő


Az ima hatékonysága: „Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk.” (1Jn 5,14-15)
Ez a mai szentlecke első üzenete, amelyet boldogításunkra nekünk ajándékoz. Ha Sámuel édesanyjának, Hannának történetét kezdjük olvasni, megtudjuk, hogy ez az asszony első és nagyon kedvelt felesége volt Elkána nevű zsidó férfinak, mindketten mélyen hívő emberek, házasságkötésük előtt is, utána is elzarándokoltak Silóba, ahol akkor az Úr szent sátora állt. Imádkoztak, főként azért, hogy adjon Isten a fiatal házasoknak fiú-gyermeket. Mivel évekig nem kapták meg az Úrtól, és a zsidók nagyon szeretik a gyermekeket, nem voltak boldogok. Elkána ezért elvett egy másik lányt is feleségül, aki három évenként fiúkat és lányokat szült férjének. Peninna kezdte lenézni Annát. sőt amikor Silóban bemutatták áldozatukat, és a soros pap a család tagjainak bőven adott részt az áldozatnak hozott fiatal marhából, Elkána Peninnának és szép számú gyermekeinek sok falat húst osztott, a kedvenc asszonynak pedig csupán egy darabot. Hanna egy alkalommal csak sírt, és nem evett az áldozati lakomából. Odament a szentsátor elé, sírva mondta csendes imáját. Az idős főpap, Éli, a hosszúra nyúlt csendes imát kemény szóval illette: „Meddig akarsz még itt maradni ilyen részegen? Igyekezz kijózanodni! De Hanna ezt válaszolta: Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok, sem bort sem mámorító italt nem ittam, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd szolgálódat semmirekellőnek! Mert nagy bánatomban és szomorúságomban imádkoztam ilyen sokáig! Éli így felelt rá: Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet, amelyet elé terjesztettél. Erre azt mondta:Bárcsak tetszésre találna szolgálód szemedben. Aztán az asszony elment útjára, evett, és az arca nem volt többé olyan, mint azelőtt” (1Sám 1,14-18) Egy év múlva megszületett a kért kisfiú. Anyja Sámuelnek nevezte el, ami annyit jelent: Isten meghallgatott. Három éves koráig szoptatta, aztán elvitte Silóba a szentsátorhoz, és ott hagyta őt örökre Isten szolgálatára. Sámuel hosszú időn keresztül ő irányította a zsidó nép életét. Öreg korában ő kente föl királlyá Sault, majd annak kegyvesztettsége után Dávidot. Édesanyja hálaéneke pedig sok gondolatot ébresztett Szűz Mária hálaénekében, amellyel megköszönte, hogy Jézus Krisztus Édesanyja lehetett. (Lk 1,46-55) A szentleckéből kiragyogó öröm: Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal, egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. 17Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal. (1Jn 5,16-17) Szent Pál jó tanácsa segít megérteni ezt a nehezen felfogható különbségtételt: Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. (halálosan, végleges döntéssel) A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret az ördögnek”.(Ef 4,26-27) Ha dühös, haragos vagy, könnyen mondasz vagy teszel olyat, ami önmagában lehet halálos vétek. A düh, az indulat, amely a szeretetnek súlyos megsértése, halálos bűn önmagában, vagy azzá lesz, ha teljes józan tudattal, poklot is vállaló akarattal történik. A felindulás azonban rendszerint elhomályosítja az elmét, bénítja az akaratot, amit ilyenkor tesz vagy mond valaki, enyhíti a bűn nagyságát. Így szól a halálos bűn biztos fogalma: „Súlyosan az vétkezik, aki teljes tudattal, megfontolt akarattal mond vagy tesz valamit, ami önmagában nagy Isten sértés. (Délután kitör egy nagy vita. Elfajul, elvadul a téma. Szóban vagy tettben súlyosnak minősíthető, ha valaki ilyenkor megfontoltan tud cselekedni. A felindultság menti az illetőt. Estére megnyugszanak, bocsánatot kérnek,nem válik halálossá a bűn.)

2014. január 10., péntek

Krisztus Király 19.



Krisztus Király győzedelmes harcai

Jézus a megváltást egyedül vitte végbe.

A bűnökért egyedül szenvedet meg, mert az Isten elleni lázadást, a végtelen elleni sértést, bántást jóvátenni, elégtételt adni senki sem tudott. Nincs olyan értékű cselekedete a világ minden emberének, amelyre azt mondhatná bárki: ezzel lemostam magamról az irtózatos bűnt, sőt embertestvéreimet is tisztára mostam. Ilyen ember nem született és nem is fog születni soha. Éva ősanyánk hite megrendült a végtelenül jó, szeretetre legméltóbb Teremtőben, aki ezt a mérhetetlen látható világot csak azért teremtette, hogy az embert meggyőzze. A testedben olyan parányi vagy, hogy a csillagvilágban csak porszemnek tűnsz majd. A mérhetetlen csillagvilágot neked adom, a szemed gyönyörködjön benne. Az igazi hazád majd a picinek tűnő föld lesz. Azt kell megművelned, egyelőre csak egy jókora kertként, mert még az is túl nagynak tűnik számodra. Majd benépesíted gyermekeiddel, unokáiddal, és azok ivadékaival: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy (ő is) uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá!” (Ter 1,26-28) Mindezt INGYEN, csupán szeretetből, hogy te is hasonló módon gondolkozzál. „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!” (MTörv 6,4-5) „a második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Lev 19,18)

Az ember története Isten terveiben

„Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!”(Ter 2,18) „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”.(24) Szeress, tehát mindenedről mondj le mások javára! Így lehetsz boldog.

A sátáni terv: Vedd el Isten legfőbb jogait

„Tudja az Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: Tudni fogjátok a jót és a rosszat“ (3,5) (Ti lesztek az isten)

Éva elsőszülötte meggyűlölte öccsét

„Ám az Úr azt mondta neki: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (4,6-7) „Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját s befogadta öcséd vérét kezedből. Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóborbujdosó légy a földön!” (10-12)
„Élet Ura, meghaltál lelkünkre, a sátánnak országa most dőlt le. Szűzanyádnak fájdalmát tekintsed, Add meg nekünk a mennyei kincset!” (Ho 67B,3)

A Jelenések könyvének krónikása pedig a mi korunkról,kereszténységet tagadó korról szomorúan jegyzi fel: „Ekkor, íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot hallottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Követik a Bárányt, amerre csak megy, ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengééül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt” (Jel 14,1-5)