Mit tehetek népemért? II.

Mit tehetek népemért?

elmélkedés második rész

Isten nagyon szerette Dávidot. Kiemelte az egyszerű falusi életből, a juhok őrzőjéből saját népének vezérévé, majd királyává tette. Győztes volt harcaiban mind a filiszteusok ellen, mind a belső trónkövetelők ellen. Akadtak hibái, de ha Isten erre figyelmeztette, bűnbánatot tartott. Isten meg is bocsátott neki. Családját az ő halála után sem vetette el, mint elődjét, Saulét, hanem dinasztiává tette, és megígérte neki, hogy az ő késői unokájaként születik majd a Megváltó. Amikor már nagyon öreg volt, fiai egymás után kísérleteztek azzal, hogy átveszik tőle a királyságot. Ő végül is úgy döntött, hogy Betsabé nevű feleségétől született fiának, Salamonnak adja át a trónját még életében. Dávid utolsó nagy terve az volt, Isten sátrát nem javítgatják tovább, hanem helyette gyönyörű templomot építtet Jeruzsálemben. Úgy vélte, hogy az elavult, tönkrement deszkaépítmény helyett kőből építteti meg az Úr, Izrael Istene templomát.Össze is gyűjtött minden szükséges anyagot,fiának adta, megparancsolva neki, hogy építse fel az előkészített hozzávalókból Isten templomát, hogy legyen hová elmennie a népnek, tudjon hol könyörögni az Úrhoz segítségért és irgalomért. Az ifjú királynak álmában megjelent Isten, és felajánlotta neki: „Kérj, amit akarsz, s megadom neked”. (1Kir 3,5) Salamon pedig bölcsességet kért Istentől, mert úgy gondolta, hogy csak isteni bölcsességgel lehet jól kormányozni, boldoggá tenni a népét, s ezzel betölteni küldetését. Isten válasza: „Mivel ezt kérted, s nem kértél magadnak sem hosszú életet, sem gazdagságot, s nem kérted ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél magadnak, hogy igazságot szolgáltathass: íme, szavaid szerint cselekszem veled, s olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló sem előtted nem volt, sem utánad nem lesz. Sőt. amit nem kértél, azt is adok neked: olyan gazdagságot tudniillik és dicsőséget, hogy hozzád hasonló még senki sem volt a királyok között sohasem”. (11-13)Hamarosan meg is mutatkozott ez az ajándék. Két asszony állt a király elé, hogy szolgáltasson igazságot. Az egyik kezében élő, a másikéban halott kisbaba volt. Mindkettő az élő kicsit követelte. A király nézte a két asszonyt. Gondolkodott: mindegyik a maga igazát erősítgeti. Hirtelen megvilágosult a bölcsesség hatására: ítélt: vágjátok ketté az élő kicsit, s mindkét asszonynak adjatok belőle egy felet! Az egyik asszony felujjongott: nagyszerű ítélet! A másik feljajdult: Inkább adjátok oda egészen az élő kisbabát vetélytársamnak, csak életben maradjon! Az ifjú király ítéletet hirdetett: Ez az utóbb szóló asszony az élő gyermek anyja, mert félti az életét. Vegyétek el a másiktól és adjátok neki. – Rengeteg bölcs ítélet, mondás, írás származott Salamontól. Úgy is él az egész világ emlékezetében, mint Bölcs Salamon. Mit adhatnának népünk vezetői hazájuknak? Bölcsességet. Azt, ami a népet valóban szolgálja. Ami neki jó. Vagyis ami a népet boldogítja. Ezt azonban csak Istentől kaphatják. Vissza Istenhez! Élete végén Salamon király sok felesége közül sokan bálványimádó királyok lányai voltak. Ezeknek a kedvéért Salamon király bálványoknak is építtetett templomokat, és ezzel súlyosan vétkezett az egy igaz Isten ellen, aki hűségéért adta áldását rá, tette bölcsé és hihetetlenül gazdaggá. Isten ezért büntette őt. „Mivel ezt tudtad, s mégsem tartottad meg szövetségemet s parancsaimat, amelyeket meghagytam neked, ezért elszakítom tőled királyságodat és szolgádnak adom. Mindazonáltal apád, Dávid miatt nem a te napjaidban cselekszem meg ezt, hanem fiad kezéből szakítom majd el, s nem is veszem el. az egész királyságot, hanem egy törzset meghagyok fiadnak, szolgám, Dávid miatt, amelyet kiválasztottam”. (1Kir 11,11-13) Ahiás próféta találkozott Salamon szolgájával, Jeroboámmal. A próféta levetette új köpenyét, tizenkét darabra szakította, aztán tizenegy darabot átadott Jeroboámnak. Isten megbízott ebben a fiatalemberben. Mit adott ő Istennek ezért a tizenegy törzsért? (29-39)

Urunk Színeváltozása

Urunk Színeváltozása

Az Anyaszentegyháznak, amelyet Jézus Krisztus megígért, az Atya a megtervezője és Fiával együtt megalapítója. Tudjuk, hogy az Atyának a világ teremtésével a főcélja, az volt, hogy legelőször a látható világ jöjjön létre. A véges ember szemében legyen ez a mérhetetlen terjedelmével a láthatatlan és végtelen isteni természetnek egyik jele. A föld agyagából kiparancsolta a növényi élet minden „füvet, fát, virágot”, hogy minden embernek, állatnak friss ennivalója legyen. Előhívta a vizek mélyéből az állatok minden fajtáját. A föld agyagából kiformálta az első férfi remekművű testét és szellemi létű lelket teremtett bele. Az új élőlényt pedig nemcsak „embergyerekének” szánta Isten, hanem a lelkébe beleteremtette a megszentelő kegyelmet, amivel Ádámot azonnal Isten fogadott gyermekévé tette. Bordájából formált jövendő feleségének testet és a lelkét is a semmiből teremtette. Előírta, hogy ketten közösen hozzák létre továbbéltetőjét fajtájuknak, a gyermekeiket. Ennek a csodálatos tervnek az útjában állított akadályt a sátán, amikor Évát és Ádámot is bűnre csábította. Ezért kellett a Második Isteni Személyt, a Fiút a teremtendő világ ősanyagának ősmintájává tenni. Az Atyja szándéka szerint istenemberi szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megváltani. Jézusnak el kellett rendelnie, hogy aki hisz az ő küldetésében, azt kereszteljék meg, és ebben a szentségben visszanyeri az ősszülők bűnével eltékozolt „nagy jussot (örökséget)”. Akit gyermekként nem kereszteltetnek meg vagy felnőttként nem keresztelkedik meg kellő felkészülés után, nem mehet be Isten mennyei országába sem. Kiket hívott meg Jézus a Tábor-hegyre? A völgyből Pétert, a jövendő főapostolt, aki személy szerint majd később utódaiban felelős lesz azért, hogy Jézus nyájának tagjává igyekszik-e tenni és ott gondozni fogja-e Jézus bárányait. Péter mellé odaveszi Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost. Lássák meg a hegyen, hogy Jézus küldetése nem földi hatalom megszerzésére szól, tehát nem is ad ilyet, ahogy Zebedeus fiak édesanyja kérte. A túlvilágról a Tábor hegyre hívja Mózest, az ószövetségi Szentírás íróját, negyven évig a zsidó nép vezérét és megmentőjét. Vele együtt száll fel a hegyre az egyik legnagyobb próféta a pokol tornácáról. Mindketten szerették volna látni Isten arcát földi szolgálatuk idején,de megértették, hogy az földi élőként lehetetlen. Látták,amikor a Második Isteni Személyt a testén és ruháján átragyogó fiúisteni dicsfény megkoronázza. Hallották a fényes felhőben felragyogó „kabód Jáhveh”-vel együtt az Atya hangját: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”(Mt 17,5)Te bömbölő és istentagadó modern világ! Hallgass erre az atyai szóra, és meggyógyulsz tőle.

300. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.08.6. kedd

Ami igazán számít

Nagyon szép elhatározás, hogy Isten szolgálatára szenteljük az életünket. Kérdés azonban, hogy komolyan vesszük-e? Csodálkoztam ifjú pap koromban egyik idősebb paptestvér bölcsességén, amivel a papok szolgálatra készségét fogalmazta meg: Szerinte a következő sorrend alakul ki egy papi élet során: Az első önálló plébániát Isten adja. Ilyenkor a kápláni státus után alig várja a beosztott, hogy a maga képességei szerint, lehetőleg még jobban tudja szolgálatát kialakítani. Bárhová kap dispoziciót (az egyházmegyei hatóságtól kiadott helyezés) örömmel fogadja. A második plébániát, folytatta testvérünk, a püspök adja. Részint akkor már van rálátása, hogy fiatal papja hogyan birkózott meg egy kisebb plébánia ellátásával, nyugodtan bízhat rá nagyobb feladatokat is. A harmadikat aztán már az ördög készíti elő, mert a javakorbeli pap már maga is lát eredményeket addigi munkásságában, úgy érzi, hogy már válogathat érdemei alapján a megürülő nagyobb helyekben. (A megürült plébániákat abban az időben meghirdették) Megpályázza tehát a neki tetsző helyet. Sok igazság van ebben a papi megfigyelésben. Két éves szolgálatom volt első kápláni helyemen. Váratlanul dispoziciót kaptam egy kis faluba káplánnak. Nagyon rosszul esett, hogy el kellett hagynom tanítványaimat. Még rosszabb érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy nálam idősebb paptársat addigi nagyobb városi káplánságból állami parancsra el kellett helyezni, az én helyem volt még megfelelő a számára. Két hónap múlva új helyemen megürült a plébánosi beosztás. Az én volt helyem az illető kollégának nehéznek tűnt, falusi plébánosság már elfogadható volt neki, csomagoltunk: én visszakerültem a dombmászós, de nekem kedves volt helyemre. Mennyi hasonló dispozició következett még! Mindegyiket elfogadtam. Hála, hála, hála értük Istennek!

Mit tehetek a népemért?

Mit tehetek a népemért?

Minden tisztességes ember igyekszik megtenni azt a jót, ami kitelik tőle. Alapjában véve arra teremtette Isten az embert, hogy értelmével, akaratával és fizikai adottságaival keresse meg és hajtsa végre Teremtőjének vele kapcsolatos élettervét. A világ egyetlen értelemmel felruházott tagjának rá kell döbbennie hogy a világon mindennek célja van. Az ő értelmes és akarattal rendelkező természete nemcsak anyag, mert a csak anyagi létezők nem tudnak gondolkodni és akarni, tehát az emberi természet az anyagi test mellett lélekből is áll. A lélek, pedig önmagában hordja az örök életet, amit a benne élő vágyból és reményből kezd megismerni. A gondolkodás rávezeti, hogy az élettelen felett a növény- és állatvilág színes gazdagsága és ezek felett az anyagból és szellemi lélekből összetett ember áll. Ha gondolkodik rádöbben arra, hogy kell lennie olyan létezőknek, akik anyagtalan, tiszta szellemek. Lennie kell valakinek, aki nem teremtett, hanem teremtetlen lét, aki a létét nem kapta, nem örökölte, hanem önmagától birtokolja. Ez a valaki: ISTEN. Az ember rájön arra is, hogy létünk létét egy elődtől kapta. Az élők létüket tovább tudják örökíteni van: más lények létét segítik, gazdagítják. Az ember is felhasználja a többi létezőt, de rájön, hogy neki feladatai vannak: a melléje rendeltek javát kell szolgálnia. Mivel az ember lusta is tud lenni munkára és gondolkodásra egyaránt, ezért Isten választott küldöttekre rábízta azt a feladatot, hogy mindezt mondja el embertestvéreinek. Tudniuk kell, miért élnek. Szabad és kell is tudnia minden embernek, hogy boldogságra van teremtve, hogy ez a másokért vállalt boldogítás eredménye lesz. Mindenki hallhatja az isteni üzenetekből, hogy az önzés nem érték Isten előtt, csak az önzetlen jótettet szereti, csak azt jutalmazza a halálunkat követő örök élet tökéletes boldogságával. A család a legközelebb álló kis közösség, amelytől rengeteg jót kaphat, de neki is az a kötelessége, hogy családja tagjaiért éljen, önzés nélkül az ő boldogításukra. A kis család nagyobb közösségbe tartozik. A falvak, városok még nagyobb közösségbe tömörülnek: ez a nemzete, a hazája Mindent kaphat, és mindent adhat érte. Isten akarta így. Széles körű tehát a boldogítás lehetősége, de az egyének boldogságának csak ez az egyetlen útja. Aki nyitott szemmel jár-kel a világban, kevés boldog emberrel találkozik. Kevesen vagyunk, akik tudjuk is, így fogadjuk is a kijelölt utunkat, tudásunkat, minden lehetőségünket a boldogításra is alkalmazzuk. Néhány történelmi ténnyel szeretném olvasóimat meggyőzni, hogy az önzés megszállottjai sosem voltakés ma sem lehetnek boldogok. Hadd segítsem a boldogság útjára gondolkodó magyar testvéreimet.

299. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.08.5. hétfő

Lét és cselekvés

Az emberek szellemi megismerő képességükkel, az értelemmel sok mindent megismerhetnek, amiről az alacsonyabb rendű lények, állatok és növények nem tudnak. Az ember tudja, hogy minden élőlény egy tudományosan összeállítható sorba tartozik. Ebben a sorban áll az ember is. Alatta az állatfaj áll, felette az angyalok. Az ember testével az állatokhoz hasonlít, lelkével az angyalokhoz. Lényegileg azonosak vagyunk a többi emberrel, de azért egyedenként sok nem-lényeges különbség van bennünk: egyik ember testében fejlettebb (magasabb, erősebb) mint a másik. Vannak értelmesebbek és kevésbé értelmesek. Ezek az emberi értékek fejleszthetők, földi életünkben a megfelelő célokra. használhatók. Abban sem vagyunk egyformák, hogy milyen különleges hivatásunk van, de még az azonos hivatásúak sem egyformák. Jézus egyik példabeszédében fejtegeti ezt a kérdést: Egy gazdag ember messze útra készült, kiosztotta pénzét a szolgái között, hogy ügyesen használják fel a kapott összegeket, gyarapítsák a gazda vagyonát. Az egyik szolgának tíz, a másiknak öt, a harmadiknak egy mínát adott. A visszatért úr számadást tartott: az első újabb tíz mínát hozott, a második újabb ötöt, a harmadik csak azt hozta, amit kapott. A tíz mínás tíz város felett lett úr, az ötös öt város felett, a harmadik pedig büntetést kapott, mert lustálkodott. A papok is lényegében más-más adottságokkal rendelkező emberek. Tehát nemcsak azt kell néznie a legnagyobb Úrnak, hogy papi munkára, szolgálatra hívott meg valakiket, hanem azt is, hogy milyen minőségekkel van feldíszítve természete. A meghívottaknak állandóan törődniük kell avval, hogy az egész lényük eggyé váljon papi ténykedésükkel, mert ők egészen Istené. Az eredményt az összes képességükhöz méri az Úr.

298. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.08.4. vasárnap

Minden arannyá válik

Tőke nélkül is lehet komoly eredményeket elérni. Amikor a plébániaházat építeni kezdtem, egyáltalán nem éreztem magam otthon a faluban. Nem akartam odamenni, mert az egyházüldöző rezsim három és fél évig tartott száműzetésben, és ezt az új helyet szánták számomra, de két év elmúltával el kellett gondolkodnom: Nem akartam idejönni, nem akartam itt maradni, Istenatyám idehozott, ideragasztott, valami célja van itt velem. Akkori helyzetemet utólag is így ítélem meg. Úgy érzem, hogy ugyan alig kaptam pénzt, de Uram keze is meg-megérintette az építési gondokat, és ha nem is arany, de kész mű mindig lett belőle. Amit pedig Urunk, Jézus Krisztus ajánlott hallgatóinak akkoriban:„Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben!” (Mt 6,20) nyilván ma is érvényben van. A durva tégla, a meszes habarcs, az emberpróbáló állványozás nem valami hamis aranyozást érdemel, hiszen azt tanuljuk Urunktól, hogy amit tiszta szeretetből teszünk, és nem fizetnek érte munkadíjat, azt odafenn kincsként gyűjti maga az Atya, és adja majd érte a mennyei boldogságot, nem havi bérként, nem nyugdíjként, hanem örökké tartó boldogságként. A régi világban koplaló tudósok kutatták a bölcsek kövét, amellyel aranyat csinálhatnának. A mi utunk sokkal reálisabb: naponta tesszük, amit Isten tetetni akar velünk, és cselekedeteinkből egyenesen arany és mennyei drágakövek vállnak.

297. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.08.3.péntek

Vigyük magunkkal Máriát

Óriási szerencse, ha valaki olyan család gyermeke lehet, amelyikben naponta összekulcsolt kézzel imádkozzák az Úrangyalát reggel, délben és este. Ha megkondult a harang, megállt a munka, mert köszönteni akartuk Jézus Édesanyját. Vasárnap, pedig a délutáni litániára ugyanúgy sietett az édesanyánk, mint minden vasárnap délelőtt a szentmisére. Közben megvolt a reggeli, tizenkettőkor a finom ebéd, és este a vacsora. Amikor noviciátba indultunk unokaöcsémmel, azzal a tudattal mentünk az ismeretlenbe, hogy pappá szentelésünkig, tehát kilenc évig egyáltalán nem mehetünk haza, mi megéreztük Chiara Lubich jóval későbbi ajánlatának fontosságát: Vigyük magunkkal Máriát! Bementünk templomunkba, és az Eukarisztia áldása után odalépegettünk a aljában levő Lourdes-i barlanghoz. Biztosak voltunk abban, hogy Mária édesanyaként kísér majd bennünket családunktól távol a várható kilenc éven át. Aztán két év múlva váratlanul hazaküldtek bennünket Esztergomból,mert tankok ezreivel törtek előre az orosz csapatok. Vasutak összebombázva, vonatunkat egy bomba visszatolatásra kényszeríttette tíz kilométeres út után a komáromi állomásra, amelyet előző éjjel bombáztak össze. Szorongó szívvel ültünk az ablaktalan fülkében. Másnap reggel újra indultunk. Kicsit odább, mint előző délelőtt, szétlőtték a mozdonyunkat lopott Messerschmittekkel. De Ő akkor is, ott is és egész életemben mindig vigyázott rám.