2013. augusztus 6., kedd

Urunk Színeváltozása



Urunk Színeváltozása

Az Anyaszentegyháznak, amelyet Jézus Krisztus megígért, az Atya a megtervezője és Fiával együtt megalapítója. Tudjuk, hogy az Atyának a világ teremtésével a főcélja, az volt, hogy legelőször a látható világ jöjjön létre. A véges ember szemében legyen ez a mérhetetlen terjedelmével a láthatatlan és végtelen isteni természetnek egyik jele. A föld agyagából kiparancsolta a növényi élet minden „füvet, fát, virágot”, hogy minden embernek, állatnak friss ennivalója legyen. Előhívta a vizek mélyéből az állatok minden fajtáját. A föld agyagából kiformálta az első férfi remekművű testét és szellemi létű lelket teremtett bele. Az új élőlényt pedig nemcsak „embergyerekének” szánta Isten, hanem a lelkébe beleteremtette a megszentelő kegyelmet, amivel Ádámot azonnal Isten fogadott gyermekévé tette. Bordájából formált jövendő feleségének testet és a lelkét is a semmiből teremtette. Előírta, hogy ketten közösen hozzák létre továbbéltetőjét fajtájuknak, a gyermekeiket. Ennek a csodálatos tervnek az útjában állított akadályt a sátán, amikor Évát és Ádámot is bűnre csábította. Ezért kellett a Második Isteni Személyt, a Fiút a teremtendő világ ősanyagának ősmintájává tenni. Az Atyja szándéka szerint istenemberi szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megváltani. Jézusnak el kellett rendelnie, hogy aki hisz az ő küldetésében, azt kereszteljék meg, és ebben a szentségben visszanyeri az ősszülők bűnével eltékozolt „nagy jussot (örökséget)”. Akit gyermekként nem kereszteltetnek meg vagy felnőttként nem keresztelkedik meg kellő felkészülés után, nem mehet be Isten mennyei országába sem. Kiket hívott meg Jézus a Tábor-hegyre? A völgyből Pétert, a jövendő főapostolt, aki személy szerint majd később utódaiban felelős lesz azért, hogy Jézus nyájának tagjává igyekszik-e tenni és ott gondozni fogja-e Jézus bárányait. Péter mellé odaveszi Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost. Lássák meg a hegyen, hogy Jézus küldetése nem földi hatalom megszerzésére szól, tehát nem is ad ilyet, ahogy Zebedeus fiak édesanyja kérte. A túlvilágról a Tábor hegyre hívja Mózest, az ószövetségi Szentírás íróját, negyven évig a zsidó nép vezérét és megmentőjét. Vele együtt száll fel a hegyre az egyik legnagyobb próféta a pokol tornácáról. Mindketten szerették volna látni Isten arcát földi szolgálatuk idején,de megértették, hogy az földi élőként lehetetlen. Látták,amikor a Második Isteni Személyt a testén és ruháján átragyogó fiúisteni dicsfény megkoronázza. Hallották a fényes felhőben felragyogó „kabód Jáhveh”-vel együtt az Atya hangját: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”(Mt 17,5)Te bömbölő és istentagadó modern világ! Hallgass erre az atyai szóra, és meggyógyulsz tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése