285. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.22. hétfő

A keresztény egyedül csak Istenre számít, és semmiben sem magára.

Erre utal Jézus, amikor megtanítja imádkozni tanítványait és rajtuk keresztül a keresztény történelem minden emberét. Egyik rendtársam sógornőjét kellett szemorvoshoz vinni. Nagyon komplikált műtét várt rá. A híres orvos nem csupán tudós és ügyes szemész volt, de tudta azt is, hogy a bonyolult műtét garanciája Isten. Egy órát töltött a kápolnában. Buzgón imádkozott ahhoz, aki a szemet kigondolta és megteremtette. A műtét kiválóan sikerült. A nagy törökverő hadvezér, Hunyadi János is igen nagy hittel imádkozott. Kardja markolatára csavarta a rózsafűzért, hogy amikor seregét ténylegesen nem kellett vezényelni, kezébe vehesse, és imával készüljön a következő országot mentő feladatra. A nándorfehérvári csata alatt segítőtársával, a ferences Capestrano-i Jánossal együtt „Jézus, Mária” kiáltásokkal buzdították seregüket. Amikor a Habsburg trónörökös meggyilkolása miatt kitört az első világháború, az uralkodóház a magyar hadsereget is bevonta a megtorlásába. Seregeink mindig határainkon kívül harcoltak. A székesfehérvári megyéspüspök, Prohászka Ottokár szomorúan figyelmeztette nemzetünket: Az a hadsereg, amely olyan csúnyán káromkodik, győztes nem lehet. Igaza lett. Katonáin győztesként álltak idegen földön amikor megszűnt a harc. Hazajövet orosz foglyokból agitátori állományba került katonák rábeszélték társaikat, hogy a határon dobálják el fegyverüket. Így a józan keresztény magyar átengedte hazáját az isten nélküli új hatalomnak. Magyarország csak Istenre számíthat.

284. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.21. vasárnap

Megszakítatlan párbeszéd

Urunk Jézus a papok első példaképe. Ő az örök főpap, aki Istenember, akinek isteni és emberi természete Isten-személyi fősége alatt örökre, elválaszthatatlanul egymáshoz van kapcsolva. Emberi értelme örökös, közvetlen párbeszédben van az istenséggel, az első és a harmadik Isteni Személlyel. Ez a párbeszéd, emberi tennivalóinak megbeszélése, roppant fontos, mert emberi értelme nem tud mindent, képtelen is rá, és nem is lenne lehetséges. Gondoljunk arra, hogy hányszor imádkozott hosszan: negyvennapos böjtje alatt semmit nem evett, kevés alvással megelégedve igazi felkészülést végzett a három éves nyilvános működésére. Amikor apostolokat kíván kinevezni nagyszámú tanítványai közül, a megelőző éjszakát a hegyen egyedül tölti, buzgón könyörögve, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek a tizenkettő közé. Júdás esetét épp úgy megbeszélte Atyjával, mint Péter jövendő vezető szerepét. Megható jelenet az utolsó nagy párbeszéde a Getszemáni- kertben. Ott kellett véglegesen vállalkoznia a szenvedésre és a halálra. Nem szégyelli bevallani Atyja előtt, hogy iszonyú nehéznek látja a pert, a keresztutat, főként pedig a kereszthalált. Nem megrendezett monológ volt ez, bár az Atya válasza nincs leírva számunkra, de Jézus egész istenemberi valója ott remeg a kérésben: Atyám, ha lehetséges, múljék el e kehely, de ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, ahogyan te. A kereszten függve teljesen átadta magát a test-lelki gyötrelmeknek. Ahogy ezer évvel korábban még csak isteni formájában megbeszélte Atyjával, hogy az ószövetségi áldozatok nem hoznak üdvösséget, ezért a Fiú eljön, ahogy írva van (Zsolt 40), ugyanígy a kereszten egy zsoltáridézettel mondja ki rettenetes érzését: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

283. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.20. szombat

Mennyire szép az élet!

„Ha tudnánk, mennyire szeret minket a mi Urunk, meghalnánk az örömtől” Ha fel tudnánk fogni, hogy Isten nem szenvedésre teremtett, hanem örömre, ha bele tudnánk helyezkedni ősszüleink bűn elkövetése előtti boldog állapotába, akkor nyilván igazat adnánk Vianney Szent Jánosnak. Így viszont el tudom képzelni, hogy kevés embertestvérnek ujjong fel a szíve, hiszen nagyon nehéz elképzelni a boldog állapotot annak valami csekély megtapasztalása nélkül. A modern kor embere sokszor azt sem tudja, hogy van Isten, hogy Isten végtelenül jó, végtelenül boldog önmagban, és teremtményeit is boldogságra teremtette. A mai ember olyan világban él, amelyikben nincs általános tapasztalat a boldogságról.„A teljes boldogság minden jónak egyszerre történő élvezete a nélkül, hogy félni kellene, hogy ebből valamikor is elveszíthet valamit”. Tudom, ez a mennyország állapota, de azért jó lenne valamit tapasztalni belőle. A szent plébános írja ezt a bevezető gondolatot, aki kevés talentumot kapott, akit félve engedtek pappá szentelődni, aki megfőzve fazék krumpliját eszegette egy hétig, aki viszont csodálatos lelki örömöket kapott Istentől. Amit vigasztalásunkra szánt, azt ő nyilván át is élte. Ő valóban tudta, mennyire szeret minket a mi Urunk. Mi vagyunk a hibásak, hogy tele van az életünk minden mással, ami nem Isten és így nem is tud igazi boldogságot adni, és ha igazi boldogságot emlegetnek a ma átlagemberének, fogalma sincs arról, miről beszélnek. Élénk kontrasztnak hat másik megállapítása:„Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme, az üdvösség” Ezt már közelebbről ismerjük, mert szenvedése szinte minden embernek akad. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy ősszüleink elrontották Istennel való boldog kapcsolatunkat. Ezt Isten megtestesült egyszülött Fiának rettenetes szenvedéssel és kereszthalállal kellett helyrehoznia. Boldogító tudat, hogy ezért Atyjától végtelen dicsőséget kapott. Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt meg is dicsőülünk”(Róm 8,17) Mivel szenvedésünk bőven van, csatoljuk Jézuséhoz a boldogság reményében.

282. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.19. péntek

Megsokszorozni az időt

Minden ember Istentől kimért életidőt kapott. Ezt kell felhasználnia az igazság egyre tökéletesebb ismeretére és a jótettek végbevitelére. Mondhatnám így is: Isten szolgálatára. Arra, hogy percről-percre felismerjem, itt és most mit akar velem tetetni a mellém rendeltek javára mennyei Atyám. Édesanyák! Ha egyetlen gyermeketek van, elég? Előnyös? Több jut neki időtökből? Amikor engem édesanyám megszült hatodiknak, akkor csak rám kellett figyelnie. Az öt idősebbel akkor nem volt gondja. De megtanultam életéből, hogy nem szorítottam ki senkit a szeretetéből. Utánam unokák foglalták le áldott ölét. A húgának négy élő gyermekére is jutott figyelméből. Rokonok, ismerősök is sokszor kapták tőle is, édesapámtól is a nem kevés és kis értékű segítségeket. Fordítva nem igen találok felhozható példát. S mit tesz Isten? Nekem, a legkisebbnek jutott osztályrészül, hogy ne kis család méretében, hanem ezres közösségekben gondolkodjam. Igaz, nem ruháról, élelemről kellett gondoskodnom, ami igen komoly feladat, a szülőket rendszerint nagyon lefoglalja. Az én feladatom elsősorban a nagy lelki közösségek Istennel kapcsolatos, a lelki üdvösséget közvetlenül szolgáló lelkipásztori munkám. Az egyik állomáshelyemen 3300 hívő lelkipásztora voltam. Napi szentmise, vasárnap három-öt Szentmise. Én voltam az egyetlen hitoktató. Minden délben és délután egy-egy hittanóra. Évi hetven temetés, tizenöt-huszonöt esketés. Emellett plébánia-házat építettünk nagyrészt társadalmi munkában. „Plébános úr, ha maga nem dolgozik velünk, mi sem jövünk”,- mondta egy kedves segítőm. Irodai munka, számadások: egyedüli végeztem mindent. Isten áldásával sikerült.

281. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.18.csütörtök

Soha sincs minden elveszve

Péter rajongva szerette Jézust. Szívesen követte a meghívását. Amikor a csodálatos halfogással jutalmazta készséges hitét az Úr, Péter ráeszmélt: Jézusnak vele komolyabb szándékai vannak, leborult Jézus előtt a csónakban, és óvni szerette volna Jézust, hogy számítson rá, netán sokat kívánjon rábízni. Ezért kérte: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”(Lk 5, 8) Amit Péter akkor megsejtett, Jézus mindent előre tudott pontosan. Azt a rettenetes éjszakai tagadást is pontosan ismerte előre. Mégis így válaszolt: „Ne félj! Ezen túl már emberek halásza leszel”.(10) Ezt erősítette meg Jézus a Genezáreti-tó partján, amikor háromszoros szeretetnyilvánításra véglegesen az Egyház alapjává nevezte ki. Pál apostol is nyilatkozott eme főbenjáró kérdésben: „Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem, de ő azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé”. (2Kor 12,7-9) „Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem”

280. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.17. szerda

Meghívásunk története

Assisi Szent Ferenc egy alkalommal bensőséges imából tért vissza testvéreihez. Az egyik bokor mögül eléje toppant egyik rendtársa, és kicsit feldúltan, szemrehányóan kérdezte: „Miért éppen téged? Miért éppen téged? Miért éppen téged?” A szent rendalapító meglepődve kérdezett vissza:„De hát, testvérem, mit akarsz megtudni? Miért éppen téged választott Isten az evangélium szolgájának, amikor te nem vagy szép ember, híres ember, jelentős műveltséged sincsen? Szent Atyánk arca felderült: Látod, testvér, ezért választott engem Isten, mert nálam hitványabbat nem talált, akin mindenható irgalmát meg tudta volna mutatni Ez a kis történet rámutat arra, hogy választásában Isten tökéletesen szabad. Az Ószövetség kétezer éve érvényét vesztette, mert Jézus új és örök szövetséget kötött Fia által az emberiséggel. Újszövetség, új áldozat, új papság lépett a régi helyébe. Ha maradt volna a régi csak Lévi törzséből, Áron családjából születettek lehettek volna papok. Jézus, az új és örök szövetség főpapja, aki nem hal, meg, hanem főpap marad mindörökké, maga válogatja Egyházának papjait. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn15, 16-17) Kiválasztásom tehát nem érdem, hanem Krisztus jósága. Talán arra tekintettel volt, hogy nagy szeretetű szülőktől születtem, akik vállalták a hatodik gyermeket.Olyan szívet adtak örökségbe, hogy soha nem kerestem a magam előnyeit. Meghívott tizenöt évesen. „Csak hívtak, jöttem, ennyi az egész”.(Mécs László)

MAGYAROK NAGYASSZONYA V.

SZŰZ MÁRIA NAGYBOLDOGASSZONYUNK

A névvel kapcsolatban jó tudni, hogy az „asszony” szó ősi nyelvünkben nem azt jelentette, hogy valakinek a felesége, hanem azt: hogy úrnő, királynő. Nyelvünk egyik szóösszetételben megőrizte az eredeti jelentést: kisasszony. Ez nem kistermetű asszonyt jelent, hanem kis úrnőt. A „boldog” istenáldott, a kereszténységben arra utaló szó, hogy valaki a mennyország lakója. A „nagy” összetevő hivatott megkülönböztetni ennek az ünnepnek a tárgyát a Szűzanya születése ünnepétől, amelyet népünk Kisboldogasszonynak nevez. A Szűzanyát mi magyarok Szent István óta a Magyarok Nagyasszonyának, Királynőjének szólítjuk. Ezt a címet viselte Székesfehérvár „lélekzetelállítóan gyönyörű temploma”, amelyet első, szent királyunk a mennybevitt Szűzanyának építtetett. Búcsúnapja augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepének a tárgya: Jézus Édesanyját testével együtt vitte fel a mennyei boldogságba. Minden más embernek a személye és lelke a mennyországba kerül, ha Jézus, az ítélő bíró oda rendeli. A testünket a világ végén támasztja fel az Úr, egyesíti lelkünkkel, és így már egész emberként leszünk boldog élvezői az örök boldogságnak. Mária ebben is kivétel, mint a Szeplőtelen Fogantatás kiváltságában. Mária testben történt mennybevételéről nincs szó a Szentírásban. A kinyilatkoztatásnak másik forrásában azonban szerepel ez a titok. Damaszkuszi Szent János, az utolsó keleti egyházatya hívja fel rá a figyelmet a VIII. században, ettől kezdve a keresztények állandóan ünneplik ezen a napon. XII. Pius pápa 1950. november 1-én hirdette ki dogmaként, tehát minden katolikus hívőre kötelező hittételként ezt a tanítást, miután hivatalosan megkérdezte az összes püspököt és szerzetes főelöljárót, hogy ők maguk és a rájuk bízott hívek hiszik-e a Szűzanya testben történt mennybevételét és dogmaként való kihirdetését alkalmasnak látják-e. A válasz egyöntetű pozitív volt. A szentatya nyitva hagyta azt a kérdést, hogy Máriának is meg kellett-e halnia, majd rögtön fel is támadt? Az ünnep eredeti neve: Dormitio Mariae (Mária elalvása) volt. Ha meghalt, rögtön fel is támasztotta az Úr, aztán mennybe vitte. Valószínűbbnek tűnik, hogy nem kellett meghalnia, hiszen a halál az ősbűn következménye, az eredeti bűn velejárója, amitől Máriát kiváltságosan megőrizte Fia elővételezett megváltói kegyelme felmagasztaltatott. Géza fejedelem megdicsőült, gyönyörű testben látja álmában, és hallja tőle, hogy Jézus Krisztus Édesanyja. Királynői kísérete volt a mennyországból. Géza, mint király kormányozza majd népét, igen sok jót tesz Jézus kedvéért, és ezért a sok jóért a magyar népet örökre oltalmába fogadja. Minden így is történt. Ha eltöprengünk azon, mi lehetett eleve ennyire kedves Szent Istvánban, ezt válaszolhatjuk: Jézus minden emberért meghalt. Aki ezt hallja és Jézus híve lesz, üdvözül. Ezt kellett hirdetniük az apostoloknak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15-16) Ezt cselekedte István: vitte minden magyarhoz az örömhírt. Építette és építtette a templomokat, hogy népéhez közele legyen Jézus. Jólétre emelte országát, megőrizte önállóságát, ősi kultúránkat ötvözte a keresztény kultúra értékeivel, erős nemzetállamot hozott létre Európa közepén. Mindezek megvalósulását életében Mária segítette. Amikor a haldokló király felajánlotta népét és földjét Mária örökségül fogadta. Térjetek vissza Jézushoz, és a Magyarok Nagyasszonyához.