2013. július 22., hétfő

285. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.22. hétfő

A keresztény egyedül csak Istenre számít, és semmiben sem magára.

Erre utal Jézus, amikor megtanítja imádkozni tanítványait és rajtuk keresztül a keresztény történelem minden emberét. Egyik rendtársam sógornőjét kellett szemorvoshoz vinni. Nagyon komplikált műtét várt rá. A híres orvos nem csupán tudós és ügyes szemész volt, de tudta azt is, hogy a bonyolult műtét garanciája Isten. Egy órát töltött a kápolnában. Buzgón imádkozott ahhoz, aki a szemet kigondolta és megteremtette. A műtét kiválóan sikerült. A nagy törökverő hadvezér, Hunyadi János is igen nagy hittel imádkozott. Kardja markolatára csavarta a rózsafűzért, hogy amikor seregét ténylegesen nem kellett vezényelni, kezébe vehesse, és imával készüljön a következő országot mentő feladatra. A nándorfehérvári csata alatt segítőtársával, a ferences Capestrano-i Jánossal együtt „Jézus, Mária” kiáltásokkal buzdították seregüket. Amikor a Habsburg trónörökös meggyilkolása miatt kitört az első világháború, az uralkodóház a magyar hadsereget is bevonta a megtorlásába. Seregeink mindig határainkon kívül harcoltak. A székesfehérvári megyéspüspök, Prohászka Ottokár szomorúan figyelmeztette nemzetünket: Az a hadsereg, amely olyan csúnyán káromkodik, győztes nem lehet. Igaza lett. Katonáin győztesként álltak idegen földön amikor megszűnt a harc. Hazajövet orosz foglyokból agitátori állományba került katonák rábeszélték társaikat, hogy a határon dobálják el fegyverüket. Így a józan keresztény magyar átengedte hazáját az isten nélküli új hatalomnak. Magyarország csak Istenre számíthat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése