279. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.16. kedd

Ember ember mellett

Elmélkedésünk alapgondolata: elkötelezettje vagyok Istennek, és nagyon szeretném megosztani lelki élményeimet, kapott kegyelmeimet azokkal, akiknek az Úr – ki tudja, miért – annyi egyéni kegyelmet nem nyújtott. Különösen Jézus és Mária szeretetében próbálom bőségesen részesíteni az egyszerű, kemény munkában nyűvődő, de a Teremtő akaratát lelkesen vállalókat, és szeretném a kegyelmi élményeket tovább ajándékozni. Hiszen a földön élő ember a legbensőségesebb kapcsolatot Jézussal és Édesanyjával létesítheti, akik az emberi közösséggel teremtettek közösséget. Jézus, aki által a teremtés minden mozzanata megvalósulhatott (Kol 1), az időben istenemberként harminc éves koráig építőipari szerszámokat ragad meg és hajlékokat, berendezéseket készít honfitársainak. Megmutatta, hogy Isteni Személye fősége alatt milyen csodálatosan elfér minden: a végtelen nagy istenség, és a nagyon kis emberség. Urunk Édesanyjával bensőségesen társalogva miért nem adhatnám át ezt az élményt azoknak, akik maguk főhivatású édesanyák, akik nem elegánsan öltözködve ülnek íróasztalokhoz, hanem szülnek és alázattal nevelik azokat, akik majd az életben is sokra viszik. Ki a nagyobb? Mi papok sem kapunk automatikusan misztikus élményeket, de a képzésünk során az igazságból, Isten országának alapértékéből az átlagnál jóval több jut nekünk. Különösen vigyázz ránk a Szentlélek, hogy az Isten országának alapvető ismereteit úgy tanuljuk, hogy életre szóló élményünk legyen. Imáinkban is, tetteinkben is gyakorolhatjuk a mások iránti legmélyebb szeretetet, mert arra vagyunk felszentelve, hogy szétosszuk megszerzett kincseinket.

MAGYAROK NAGYASSZONYA IV.

MAGYAROK NAGYASSZONYA

A Mennyek Királynője

Mint Géza fejedelem álmából felidéztük, a Mennyei Királynő nemcsak a gyermektelenség miatti aggodalmakra hozott vigasztaló üzenetet, hanem azt is megígérte, hogy a születendő fiú Jézus kedvéért vállal majd sok jótéteményt, ezért Ő, a magyar népet oltalmába fogadja. A Mennyek Királynője egy népet saját nemzetévé tesz. Géza fejedelem ezt a kitüntetést nyilván többször elmondta fiának a másik jövendöléssel együtt, mely szerint az utód majd királyi rangban uralkodik népe felett. Amikor István uralkodni kezdett, és maga és országa függetlenségét biztosítani akarta, koronát kért az akkori világ legfőbb tekintélyétől, a római pápától. Így hangsúlyozta, hogy „nem akart saját tekintély alapján a királyi trónra emelkedni” (II. Endre király, Beregh-i oklevél) Ki akarta fejezni azt, kinek a kegyeiből származtatja királyságát, ezért a Mennyek Királynőjének ünnepére tette augusztus 15-re tette a koronázást, „Ezen a napon Szűz Mária az ország pártfogójává választatott”. (Szerelmei M. Magyar hajdan és jelen, 18b) Amikor kemény harcot kellett vállalnia, jó keresztényként férfi szenteket hívott segítségül. Ám uralkodása későbbi szakaszában, amikor igen nehéz háborúra kellett felkészülnie, a Mennyei Királynőhöz fohászkodott: „Ha úgy tetszik neked, Mennyek Királynéja és a magyar föld Védőasszonya, hogy ezt az örökös jogon rád bízott királyságot az ellenség feldúlja, és a Fiad hitét, amelyet nem rég plántáltunk a szittya keblekbe, tüstént kitépje, kérlek, ez ne az én mulasztásom miatt történjék, hanem a te végzésedre új örökségedet szokott jóságoddal védd meg”. (Bonfini, Rerum Hungaricarum Decades II.lib.1.142) „Amit a pásztor bűne érdemel, azt ő mossa le; kíméld, kérlek, az ártatlan bárányokat” (Hartvik, Vita S. Stephani protoregis Hungariae, 75) Korhű feljegyzések szerint a magyar nép délceg, büszke, bátor, ügyes, a férfiak kiváló harcosok, szeretik a pompát. Történészeink szerint a honfoglalás utáni időben közel száz esetben vezettek hadjáratot Nyugat-Európába. Ezek közül öt-hat nevezhető vereségnek, a többi fényes győzelem volt. Ezért tűrhetetlen, hogy egyes írók manapság annyit írnak le a magyar múltról, hogy két nyugati hadjáratunk volt, az is szégyenletes vereség. A nyugati keresztények a Mindenszentek litániájába szövegezték „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Ezért az összes fejedelem és az új király kényesen ügyelt függetlenségünkre. Szent István így ír fiának, Imre hercegnek: „Szokásaimat pedig, melyekről úgy látod, hogy illenek a királyi méltósághoz, kövesd minden kétkedés nélkül. Nehéz lenne neked ebben a környezetben megtartani az uralmat, hacsak nem leszel jó követője az előtted uralkodott királyok szokásainak. Melyik görög kormányozná a latinokat görög szokás szerint? Vagy melyik latin kormányozná a görögöket latin szokás szerint? Egyik sem. Ezért az én szokásaimat kövesd, hogy a tieid között fontos lehess, és az idegenek között dicséretes”.(Stiltingus, Joannes, SJ, Vita S. Stephani R. Hung. 287) Ezekből, az idézetekből is érthető, hogy az önálló, rokontalan magyaroknak a legfőbb mennyei méltóság, a Mennyek Királynője felelt meg legjobban a Szűzanya címei közül. Szent István király élete végén Őt találta a magyar trón legbiztosabb örökösének. Ezért a halála előtt véglegesen felajánlotta egész királyságát neki: „Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom.” (Hartvik, 84-85) A Szűzanya szavai 1940-ben: „Szent István az országot a mennyei Atyától kapta, és mivel fia meghalt, örökségül nekem adta. Én ezt az örökséget elfogadtam. Más országok is felajánlották magukat nekem, de örökségem csak ez az egy ország. Történelmében megjárta a keresztutat, de soha el nem pusztul” (Mária, Világ Győzedelmes Királynője, 120-121) 

278. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.15. hétfő

Egy új társadalom felé

A mi korszakunk iszonyú viszonyokat teremtett azzal, hogy elhagyta Istent. Elveszítette az Atyát, árvaságának állandó tudata félelmetes érzés. A nagy a testvért, aki odaadta magát minden emberért áldozatul, hogy visszaszerezze nekünk a földi békét, a szeretni tudást és ezzel a boldogság lehetőségét, kitagadta. Visszautasítja tanítását, az igazság tárházát; az Eukarisztiában az istenemberi szeretet csodálatos lehetőségeit. A Szentlelket a bérmálás után legtöbbször azonnal kiutasítja lelkéből. Ember embernek farkasa lett. Nem akar ember lenni. Pedig mi szentháromságos tiszta szeretetre vagyunk teremtve, ez az egyetlen út jó. Sokan talán úgy gondolják, hogy a Szentháromság Személyei között is vannak különbözőségek, tehát az emberek között is lehetnek. Valóban lehetnek, de ezek az isteni Személyek közötti különbözőségek nem a konfliktusok gyökerei, mint az embereknél. Aki különböző, annak vannak lehetőségei valami mást ajándékozni. Emberi síkon sem vezethetnek oda a különbözőségek, hogy az felforgassa a rendet, mint a nők és férfiak átalakítása. Testvér, te a magad nemében akarj több lenni, nem más.

MAGYAROK NAGYASSZONYA III.

MAGYAROK NAGYASSZONYA

A MENNYBEVITT SZŰZANYA.

Már VIII. század közepétől, Damascusi Szent János egyházatya írásából tudjuk, hogy Mária elalvása = Dormitio Mariae címen egyházi ünnepe volt. Ezt a latin Egyházban Assumptio Mariae-nek, vagyis Mária fölvételének nevezzük. Ez az ünnep két titkot is hirdet: az Úr a Szűzanyát testével együtt vitte a mennyországba, és a Világmindenség Királynőjévé koronázta. A X. századból értékes írásos emlékünk van a mennyben élő Szűzanyáról. Géza magyar fejedelem nyugtalankodott a fejedelmi hatalom jövője miatt, mivel nem volt fia. Ekkor álmában egy gyönyörű Úrnő jelent meg mennyei fényben ragyogva, égi udvartartással kísérve. „Én vagyok Mária, annak a Jézusnak Édesanyja, akiről már sokat beszéltek neked a keresztény papok.” Mint túlvilági hatalom birtokosa ígérte meg, hogy a fejedelemnek fia születik, királyi hatalma lesz, sok jót tesz Jézus kedvéért, ezért királynői hatalmával örökre védelmébe fogadja a magyar népet. Géza fejedelem fia, I. István király, Mária mennybevitelének ünnepére, minden év augusztus 15-ére országa népét nemzeti zarándoklásra hívta Székesfehérvárra. 1038. augusztus 14-én végrendeletben neki ajándékozta egész országát. A Római Katolikus Anyaszentegyház a Szűzanya testben történt mennybe vételét végleges, tekintéllyel megerősített tanításként, dogmaként akarta meghatározni. Ezért XII. Pius pápa 1948-ban elrendelte, hogy minden katolikus püspök és szerzetes főelöljáró tartson vizsgálatot: „Vajon ti, Tisztelendő Testvérek, kiváló bölcsességetekkel és okosan úgy vélitek-e, hogy a Boldogságos Szűz Mennybevételét elő lehet-e adni, mint a hit dogmáját és meg lehet-e határozni, és vajon ti, papjaitokkal és népetekkel együtt elfogadjátok-e?” (AAS 42/1950) Miért volt szükség erre a körkérdésre? Azért, mert minden katolikus egyházi tanítás a kinyilatkoztatásra támaszkodik, a Katolikus Egyház Tanítóhivatala arra kapott megbízatást Jézustól, hogy a Szentlélek irányításával Isten kinyilatkoztatott igéjét, hirdesse és magyarázza tévedhetetlenül. A Szentírás és a Szenthagyomány a kinyilatkoztatás két forrása. A mennybevétel tanítása nincs benne, a Szentírásban, de a Szenthagyományban igen, hiszen ennek utolsó lejegyzője a Keleti Egyházban Damascus-i Szent János. Viszont a Szentatya minden kétséget ki akart zárni, ezért kérte az élő Egyház egyetemes véleményét. A püspökök mindkét kérdésre szinte matematikai egyöntetűséggel nyilvánították egyetértésüket. Az Egyház rendes Tanítóhivatalának ilyen egyetemes megegyezéséből biztos és szilárd érv meríthető annak bizonyítására, hogy a Szűz Mennybevétele Isten által kinyilatkoztatott igazság, mert az egyetemes egyház nem tévedhet, a Szűz testére is kiterjedő megdicsőülése, pedig máshonnan, mint a kinyilatkoztatásból nem ismerhető meg, minthogy olyan tényről van szó, amelyet sem érzéki tapasztalattal, sem puszta emberi értelem útján nem lehet megismerni. Ha tehát az Egyház egyöntetű egyetértéssel tartja Mária mennybevételét, (minden püspök papságával és népével, amihez a pápa hozzájárul), akkor ennek Istentől kinyilatkoztatott igazságnak, kell lennie még akkor is, ha nem lenne világos, hogy hol és hogy van meg ez a kinyilatkoztatásban. A hit szabálya ugyanis az Egyházi Tanítóhivatal, ami nem pusztán emberi igyekezeten alapszik, hanem a Szentlélek vezéreli a hitletétemény őrzésében, megóvásában és magyarázatában.” (Takács József Dogmatika, 631) 1950. november 1-én elhangzott XII. Pius pápa ajkáról: „kijelentjük, nyilatkozzuk és meghatározzuk, hogy isteni kinyilatkozás hittétele az, hogy a Szeplőtelen Istenszülő, mindenkor Szűz Mária, földi életének végén, fölvétetett testével és lelkével a mennyei dicsőségbe” (D 3032) Az Egyház tehát nyitva hagyja azt a kérdést, hogy Mária meghalt-e és rögtön feltámadt, vagy halál nélkül vitetett a mennyországba. A Szeplőtelen Fogantatás erre módot adna.

277. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.14. vasárnap

Önátadás.

A papi hivatást elfogadó férfit éveken keresztül nevelik. Készítik, hogy a hivatását minél tökéletesebben tudja vállalni, feladatainak a lehető legjobban tudjon megfelelni. A papi hivatásnak azonban nem ez az egyetlen feltétele. Legfontosabb követelmény, hogy a papjelölt teljes akarattal és meggyőződéssel adja át magát hívójának, Istennek. A pap részéről ez az önátadás azt jelenti, hogy lemond önmagáról, nem keresi saját előnyeit, kész megtenni mindent, amit gazdája, a fölséges Isten kér tőle. Ezt mondhatjuk így is: Istennek szenteli önmagát, életét, képességeit, idejét. Odaajándékozza önmagát Urának. Isten részéről is szentelés történik. Csakhogy ott az Úr az ajándékozó. Már az ószövetségi papságnál is ez történt. Isten ott alapvetően felruházta a papi hivatással azt, akit az oltár szolgálatára rendelt, amikor egy papnak a családjában indította útnak egy kisfiú életét. Nem volt kötelező papi szolgálatot végeznie az ilyeneknek, de csak ők lehettek szolgálatot végző papok. Ott is megvolt tehát a döntés szabadsága, az önátadásé. Az Újszövetségben viszont bármelyik nép férfiait szabadon választja Isten. Akit pedig kiválasztott, felkészített, azt Egyháza valamelyik illetékes püspökével felszentelteti, vagyis átadja neki a papi hatalmat. Ezek között a legfontosabb, hogy jelenvalóvá teheti az Újszövetség örök Főpapjának keresztáldozatát. Ezen kívül az ő hatalmukban áll a szentségek kiszolgáltatása. A szentségek jelek, amelyeket Jézus Krisztus rendelt, hogy általuk meghatározott kegyelmeket nyerjünk el. A legtöbb szentség kizárólagos kiszolgáltatója a pap. De ez nem jogi, hatalmi kérdés csupán. A papnak kötelessége szentségi kegyelemben részesíteni a híveket, mert Isten erre rendelte, amikor a felszentelésben a papot erre hatalommal felruházta.

MAGYAROK NAGYASSZONYA II.

MAGYAROK NAGYASSZONYA

Szűz Mária Jézus Édesanyja

Géza magyar fejedelem aggódott népe jövője miatt. Még nem született fia és attól félt, hogy fiú örökös híján a rokonság olyan férfi tagja örökli a hatalmat, aki ragaszkodik a törzsi szervezethez és nem akarja a nemzet kialakítását. Isten különleges álommal tüntette ki. „Egy éjjel csodálatos fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, vakit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok.” (Schwandtner: Scriptores rerum Hungaricarum, Tom. 1. 583-584) Mit állít Szűz Mária Gézának, nekünk és minden embernek? Jézus Anyja vagyok. Ő a Nap én csak a holdja vagyok, szolgálóleánya. A megtestesülést hirdető angyaltól tudom, hogy kegyelemmel teljes vagyok, minden kiváltságom, méltóságom kegyelem, Isten természetfölötti ajándéka. A Szeplőtelen Fogantatás, a szűzi anyaság is, amiről Izajás próféta (7,14) és az angyal beszélt (Lk 1,34-35). Anyává lenni a természet rendje szerint is a legszebb női vágy, hát még Szűz-anyává válni. Ezért mondta Erzsébet:„Áldott vagy te az asszonyok között”(Lk 1,42) Dávid király késői unokája vagyok, hiszen a Megváltó Dávid Fia kell, legyen (Mt 21,9) Ezért „az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” (Lk 1,32-33) Dávid király korában üzente az Úr: „Én hoztalak el téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy” (2Sám 7,8) én pedig magam mondtam Isten követének: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38) „Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni” (Lk 1,31) Ebből a szent névből megtudtam, hogy ő lesz a Megváltó, a Magasságbeli Fia személy szerint Isten. Ezért én Isten Anyja vagyok, mert akit emberként szültem, az valóságos Isten. (Efezusi zsinat 431) a Megváltó a tőlem kapott testét áldozatul hozza majd a szenvedéseiben és halálában. Ezt is jól tudtam, mert a názáreti zsinagógában őrzött Izajás könyvtekercsben a próféta részletesen ír erről. „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek? Az angyal azt felelte: A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” (Lk 1,34-35) Vállaltam, hogy az Isten Fiának édesanyja leszek, világra hozom, és édesanyaként állok mellette küldetésében. Szolgálni kezdtem: elvittem Erzsébet rokonomhoz, aki az angyal szerint hat hónapja áldott állapotban volt. A két öreg szülő segítségre szorult. Házimunkám mellett magzatom eszköze voltam, hogy Erzsébet magzatát a megszentelő kegyelemben részesítse. Ezt érzékelte a magzat és az édesanyja is. Erzsébetnek a Szentlélek adta tudtára, hogy én viszont az Úr anyja vagyok. Nagyon megörültem, hogy szent titkom így jutott napvilágra. Visszatérve Názáretbe elkezdődött a szenvedésem. Vőlegényem, József, nem értette, mi történhetett velem? Az Úr angyalt küldött hozzá, hogy fedje fel neki az igazságot (Mt 1,19-25) Fiam születése a kimondhatatlan öröm mellett bizonytalan létünk miatt sok fájdalmat okozott. A bölcsek látogatása boldogított, mert nyilvánvaló lett, hogy Fiam a csillagok és a népek Ura, de egy földi király gyermekgyilkos gonoszsága megrémített. Jó volt tudni, hogy Fiam biztonságban érzi magát ölemben, egyre szebb emberi tudattal látja meg édesanyai szolgálatomat egészen harminc éves koráig. Utána sem szűnt meg édesanyai szeretetem, de megértettem, hogy háttérbe kell vonulnom egy időre: Fiam még jobban akar munkálkodni a Mennyei Atyja ügyében.

276. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.13. szombat

A közösség otthona és iskolája.

II. János Pál pápa kapta a küldetést, hogy fejezze be pápaként a második keresztény évezredet, majd indítsa útjára a harmadikat. Küldetése nem volt könnyű. A világot alaposan szétszedte a 2. világháború, szembeállásokat hagyott maga után. Hazánkat eladták a nyugati hatalmak a kommunizmus legnagyobb képviselőjének. Lengyelország, a pápa szülőhazája is ennek a hatalomnak az ölében volt. Ismerte a nyers tényeket. „Oszd meg és parancsolj” Hazánk belső megosztása kétségbeejtő volt. Szembefordították gonoszul a magyart a honfitársával. A családtagok nem egyszer testvérük árulója lett. Megosztott volt az egyház. A protestantizmus óta szemben álltak a szétszakadt közösségek. A világszerte ismert és tisztelt pápa rengeteget tett azért, hogy közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket. A világvallások vezetőit kétszer is meghívta Assisibe együtt imádkozni a világ békéjéért. Viszont a globális világ szörnyeteg farkasai egyre jobban összeugrasztották a népeket, a vallástalanságot terjesztették, a népek szociális kötődését és törődését leépítették. Ezért ajánlja orvosságnak a pápa azt, hogy az Egyházat a közösség otthonává és iskolájává kell tenni. Ennek is a miséző oltár lehet egyetlen eredményes központja. A bűntől megmart, a gyűlölettől lihegő népek, sőt a népeket alkotó kisebb közösségek, a családok ott kell álljanak az oltár körül egymás mellett, hagyják, hogy az önmagát értünk mindnyájunkért feláldozó Jézus Krisztus árassza szívünkbe örök szeretetét.”Amikor eláradt a bűn, túláradt a kegyelem Jézus Krisztusban” (Róm 5,20), a Golgota áldozatának jelenvalóvá tételében.