2013. május 1., szerda

Az Élet Igéje – 2013. május



Az Élet Igéje – 2013. május


„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38)
Megtörtént-e veled, hogy ajándékot kaptál egy barátodtól, és érezted, hogy viszonoznod kell? Nem is annyira azért, hogy megszabadulj egy kötelezettségtől, hanem igaz, hálával teli szeretetből? Biztosan előfordult már.
Ha veled így történt, képzelheted, hogy van ez Istennel, aki maga a szeretet. Ő mindig viszonoz minden ajándékot, amit embertársainknak adunk az Ő nevében. Az igazi keresztények igen gyakran tapasztalhatják ezt. Újra és újra, minden egyes alkalommal meglepődünk, mert az ember soha nem szokik hozzá Isten kimeríthetetlen találékonyságához. Sorolhatnék ezer meg ezer példát, írhatnék egy egész könyvre valót, hogy meglásd, mennyire igaz a szentírási hasonlat: „jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe”. Isten ajándékának bőségét, Isten nagylelkűségét jelzik ezek a szavak.
„Már leszállt az éj Rómában. Egy alagsori lakásban néhány lány, aki az evangélium tanítása szerint akart élni, éppen jó éjszakát kívánt egymásnak és aludni készült. Hirtelen a csöngő hangja verte fel a házat. Ki lehet ilyen késői órában? Egy férfi állt az ajtóban. Végső kétségbeesésében elmondta, hogy másnap családjával együtt kiteszik az utcára, mert nem tudja kifizetni a lakbért. A lányok összenéztek, s szó nélkül kinyitották a fiókot, ahol külön borítékban tartották a fizetésük maradványait és a számlákra félretett közös tartalékot. Gondolkodás nélkül mindent nekiadtak. Azon az éjszakán boldogan aludtak. Érezték, hogy valaki más majd gondoskodik róluk. S tényleg, még hajnalban megszólalt a telefon.
– Azonnal jövök taxival – mondta a már ismert férfihang. Csodálkoztak, hogy taxival jön, és vártak. Már a férfi arcán lehetett látni, hogy megváltozott a helyzet.
– Tegnap este, ahogy hazaértem, az a hír fogadott, hogy örökséghez jutottam, amire én egyáltalán nem számítottam. A szívem diktálja, hogy felezzem meg veletek.
Az összeg éppen a kétszerese volt annak, amit a lányok odaadtak nagylelkűen.”

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”

Te is tapasztaltad ezt? Ha nem, akkor ne feledd, hogy tiszta szándékkal, érdek nélkül kell adni mindenkinek, aki kér, anélkül, hogy bármit is remélnénk viszonzásként.
Próbáld meg! De nem azért, mert eredményt remélsz, hanem mert szereted Istent.
De hiszen nekem nincs semmim! – feleled.
Ez nem igaz. Ha akarjuk, kimeríthetetlen kincseink vannak: szabad időnk, szívünk, mosolyunk, tanácsaink, műveltségünk, békénk, szavaink. Azért, hogy akinek van, adjon annak, akinek nincs, hogy megértse…
Én azt se tudom, kinek adjak – mondod most.
Nézz körül! Emlékszel a betegre ott a kórházban; az özvegyasszonyra, aki mindig egyedül van? Osztálytársadra, aki megbukott az év végén, és attól minden önbizalmát elvesztette? Öcsédre, aki még gondoskodásra szorul? Barátodra a börtönben? Vagy a munkahelyeden veled dolgozó fiatal kollégára, aki bátortalan és ügyetlen? Bennük vár Krisztus.
Tedd magadévá a keresztények új életformáját! Ezt sugallja az egész evangélium, mint gyógyírt az emberek elszigeteltségére és örökös aggodalmaskodására. Hagyj fel azzal, hogy a földi javakban keresd a biztonságot, és hagyatkozz egyedül Istenre! Ekkor derül majd ki, hogy mennyire hiszel benne, és hited megerősödik Isten adományaival.
Logikus: Isten nem azért tesz így, hogy meggazdagodjunk. Azért teszi, hogy mások is utánozzanak, amikor látják, hogy adakozásunk nyomán mennyi kis csoda történik. Azért tesz így Isten, mert minél többel rendelkezünk, annál többet tudunk adni, mint kezelői Isten javainak – hiszen minden az Övé! Hogy a közösségben, amelyben élünk, egymás rendelkezésére bocsássuk vagyonunkat, hogy rólunk is elmondhassák, mint a jeruzsálemi őskeresztényekről, hogy nem volt közöttük szegény.
Nem gondolod, hogy ezzel valóban lelket adhatsz a szociális forradalomnak, amelyre a világ vár? „Adjatok, és akkor ti is kaptok…” E szavakkal Jézus biztosan a mennyei jutalomra gondolt elsősorban, de ami itt a földön történik, az már annak elővételezése és biztosítéka.

Chiara Lubich
 

203. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.01. szerda

Add nekem a szívedet!

Amikor az isteni hívás állandósul a meghívott, benyújtja valamelyik egyházmegyés püspöknek vagy szerzetes-főelöljárónak a felvételi kérelmét. Ezáltal ténylegesen elindul a papi pályán, de még nem ismer minden nehézséget, nem tud mindennel számolni. Még nem tud úgy gondolkodni, mint az a papköltő, aki a hivatásról szóló versében ezt írja:„Csak hívtak, mentem: Ennyi az egész. Lelkesültségében adhat-e többet egy ifjú meghívott Urának? Később jönnek a kérdések. Siker láttán ráébred arra, hogy megbíznak benne. Feltámadhat benne valami elbizonytalanodás: rászolgáltam én erre? Meg felel-e az elvárásoknak, hisz már lát néhány nehézséget is. Ilyenkor jó beletekinteni az Újszövetség irataiba. Ott Jézus maga volt a meghívó. Bekérezkedett Simon Péter bárkájába, hogy onnan hirdesse az igét a parton álló népnek. Utána fényes nappal halászatra ösztönözte Pétert: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat-halat fogni! Simon ezt felelte neki: Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót. És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek, és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! Mert a nagy halfogás után, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus két fiát, akik Simon társai voltak. Jézus, pedig így szólt Simonhoz: Ne félj! Ezen túl már emberek halásza leszel! Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt”. (Lk 5, 4-11) Péter szíve talán nem volt Jézusé? (Jn 18, 25-27) Amikor a Genezáreti tavon ejtett második csodálatos halfogás után Jézus kérdése ugyanaz volt: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (21, 15) Két egyszerűbb igen után Péter harmadszorra így felelt: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek”. (17) Testvéreim, papok! Okulásunkra történt és íratott le mindez. A kegyelem mindig kéznél lesz, ha jó szándékkal fogadtad el a meghívást.

2013. április 30., kedd

202. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.30. kedd

Mint anyák és nővérek

A papi cölibátus előírja, hogy a római katolikus papnak nem lehet felesége. Az a viszony, amelyet a Teremtő szabott meg férfi és nő között, az ő életében másként kell, hogy alakuljon. A női nemnek a pap életében is igen komoly szerepe van, hiszen őt is édesanya szüli, neveli. Igen sok függ a papok édesanyjától, hogy milyen egészséges lesz a fia, ha papi hivatást kap Istentől. Az is sokat számít, voltak-e családjában leányok.A papok akkor tudnak helyesen gondolkodni a női nemről, ha édesanyjuknak és nővérüknek látják őket. Szent Pál apostol fiatal tanítványát püspökké szentelte és az efezusi hívek szolgálatára rendelte. Bölcs tanácsokkal látta el a női nemhez való viszonyulásban is: Tekintsd „az idős asszonyokat, mint anyádat, a fiatalabb nőket, mint lánytestvéreidet, teljes tisztasággal”. (1Tim 5, 2) Ez a viszonyulás állandóan segítségére lesz a papnak, hogy okosan és szeretettel tudjon gondolkodni nővéreiről, a női nemről. Érintkeznie kell velük: gyóntatnia kell őket is, meg kell értenie őket anélkül, hogy olyan érzelmi kapcsolata alakulna ki, amely a párkereső civil férfinak természetes. Az együtt érző szívet a kegyelem őrizheti meg, hogy ne magának, hanem annak a boldogítására segítse alakulni női híveit, aki majd az élete párja, a Teremtő által neki szánt boldogítója lesz. Ha ezt érti a pap, akkor könnyebben végzi küldetését ezen a téren.

2013. április 29., hétfő

201. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.29. hétfő

A szüzesség: szabadság

Az embereket Isten a teremtéskor kétneműnek teremtette. Ezzel mutatta meg, hogy a Szentháromság az ősmintája a látható világban legmagasabb rendű teremtménynek, az embernek. Jelezte, hogy az ember szeretete így mutatkozik meg:a házastársak egymás iránti végső kapcsolata, amely eggyé teszi őket. Ez nagyon komoly elkötelezettség, szolgálat, amelytől a zsidó férfiak kiváltságainak tudatában felnőtt apostolok ódzkodni kezdtek, amikor Jézus a válást teljességgel tiltó beszédét hallgatták: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni. Ő azt felelte nekik: Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat tették férfiatlanná a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg”. (Mt 19,10-12)Jézus édesanyát kért a földről megtestesülésekor. A legnagyobb erényt, a szeretetet, amelyet isteni síkon öröktől fogva élvezett, emberi szinten az édesanya által akarta élvezni. Igaz, ez az öröktől fogva kiválasztott édesanya szűz volt a különleges fogantatáskor, szüléskor és szülés után. Így is igazolódik Silvanus Cola érvelése a szüzesség csodálatos hatásairól. Jézus maga is szűz maradt. Szűzi tanítványa gondjaira bízta a kereszthalál percében édesanyját. Amit az Úr az apostoloknak adott válaszában záradékként leszögezett, Isten kegyelme adja meg mindenkinek azt az utat érteni istenkeresésében, amelyet az Atya számára boldogság útjának kijelölt. Sokan lenézik, nem is értik talán igazán, a szüzességet. Pedig a történelem tanúsága szerint igen sok ragyogó példa mutatta meg, hogy még a mi vallástalan eszmeáramlatoktól elsötétített világunk is mutat fel ragyogó példákat mind a nők, mind a férfiak önként, Istenért vállalt szüzességére.

2013. április 28., vasárnap

200. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.28. vasárnap

Cölibátus a szeretet ajándéka

Amikor valaki papi szolgálatra vállalkozik, mert követni akarja Jézus hívó szavát, vállalnia kell a Római Katolikus Egyházban a papi nőtlenséget, a cölibátust. A papságra jelentkező ezt a feltételt úgy vállalja, hogy ismeri a saját családjából és másokéból is a természetes emberi élet vonatkozásait. Azt is tudja, hogy a teremtő Isten minden ember számára mondta ki az alapvetést: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter1, 26-27) Az állatszemle után megállapítja Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is”. (2, 18) Éva megteremtése után, pedig hangsúlyozza: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. (24) Dogmatika professzorom ezekből vezette le a megállapítást: ha nem jön közbe az ősbűn, akkor mindenkinek meglenne az Istentől neki választott párja, akivel boldog életet élne. Így tehát a páratlanság vezeklő állapot az ősbűn miatt. A papság Jézust követi a vezeklő állapotban. Van ennek olyan természetfeletti vetülete, amelyet nagyon szépen fejt ki a boldog kalkuttai Teréz anya által írt nagyszerű elmélkedés: Csak szeretetből. Jézus példája szerint azért nincs párja a papnak, hogy önzetlen szeretetet tudjon árasztani minden rábízott ember felé. Nekünk teljesen önzetlenül kell néznünk ezt a kötelezettségünket.Nagy áldozat,de kegyelemmel megvalósítható.

199. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.27. szombat

Evangéliumi tanácsok: nemcsak szerzeteseknek

A szerzetesek a három evangéliumi tanács: engedelmesség, szegénység és állapotbeli tisztaság ideiglenes, majd örök megtartására tesznek ünnepélyes, örök fogadalmat. Mi, ferencesek így kaptuk a Regulában: „a Kisebb Testvérek életszabálya ez: tartsák meg a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban”. Mindhárom rend a neki előírt módon vállalja ezeket a fogadalmakat. Amikor 1208-ban Assisi Francesco kopott ruhás kis csapatával belépett a Lateráni bazilikába a fényesen öltözött pápa, III. Ince és előkelő udvartartása közé, elmondta, hogy Jézus szegénységét tisztán, pontosan akarja megtartani, azt tanácsolták a Szentatyának, ne engedélyezze, mert biztos megélhetés nélkül gyanús, kóborló közösség jön létre. A Szentatya mélyen elgondolkodott, és így válaszolt: „Ha nem engedélyezem nekik Krisztus szegénységét, akkor azt állítom, hogy az evangéliumot a XII. században nem lehet megtartani”. Engedélyezte az első rend számára. Majd hosszú kivárással 1253-ban utódja megengedte ugyanezt Szent Klárának és nővéreinek is. Némi változtatással III. Ince logikáját idézhetnénk: miért nem tarthatnák fogadalmak nélkül is az egész evangéliumot a világban élők is?

198. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.26. péntek

Mindenhol otthon

Jézust nem azért követjük, mert lakást kínál nekünk, de ha követjük, akkor Isten gyermekeiként és testvéreiként vele lehetünk bárhol a kerek világon. Bevallom, ilyen szemszögből még sohasem gondoltam erre a meglátásra. Amikor szerzetesújonc lettem, nem azért léptem a kolostorba, mert attól kezdve a világ rengeteg ferences kolostora biztos szállást jelentett számomra. Ez a szempont eszembe sem jutott. Amikor azonban az egyházüldözők miatt el kellett hagynom a kolostort, majd tíz év múlva a befogadó egyházmegyét, állást és lakást keresve átéltem, bizonytalan körülmények között milyen az élet. Sokszor tapasztaltam a gondviselés csodáját. Nem esett nehezemre elhagyni azt a plébániaházat, amelyet saját kezemmel építettem. A hitem mindig átsegített a nehézségeken. Most iszonyú érzés olvasni arról, hogy emberek, sokszor sok gyermekes családok háza, lakása kerül kalapács alá. Ilyenkor el kell gondolkodnom, vajon azoknak a nem elégé elővigyázatos családoknak, esetleg gonosztevőknek a kezébe került közösségeknek mennyi hite van abban, aki mindenkinek jóságos Atyja, aki minden rászorulót meghallgat, mennyit szoktak imádkozva könyörögni a mindennapi kenyérért, a családi ház biztos öleléséért? Hányszor figyeltek fel az Isten megtestesült Fiára, a Názáreti Jézusra, aki annak idején elmondta önmagról: „ A rókáknak odújuk van, az égi madaraknak fészkük, az Emberfiának azonban nincsen hová lehajtania a fejét”. (Mt 8,20) A mustármag-hitűek a hegyeknek is tudnak parancsolni, mi miért vagyunk réveteg kicsinyhitűek?