2013. április 28., vasárnap

199. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.27. szombat

Evangéliumi tanácsok: nemcsak szerzeteseknek

A szerzetesek a három evangéliumi tanács: engedelmesség, szegénység és állapotbeli tisztaság ideiglenes, majd örök megtartására tesznek ünnepélyes, örök fogadalmat. Mi, ferencesek így kaptuk a Regulában: „a Kisebb Testvérek életszabálya ez: tartsák meg a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban”. Mindhárom rend a neki előírt módon vállalja ezeket a fogadalmakat. Amikor 1208-ban Assisi Francesco kopott ruhás kis csapatával belépett a Lateráni bazilikába a fényesen öltözött pápa, III. Ince és előkelő udvartartása közé, elmondta, hogy Jézus szegénységét tisztán, pontosan akarja megtartani, azt tanácsolták a Szentatyának, ne engedélyezze, mert biztos megélhetés nélkül gyanús, kóborló közösség jön létre. A Szentatya mélyen elgondolkodott, és így válaszolt: „Ha nem engedélyezem nekik Krisztus szegénységét, akkor azt állítom, hogy az evangéliumot a XII. században nem lehet megtartani”. Engedélyezte az első rend számára. Majd hosszú kivárással 1253-ban utódja megengedte ugyanezt Szent Klárának és nővéreinek is. Némi változtatással III. Ince logikáját idézhetnénk: miért nem tarthatnák fogadalmak nélkül is az egész evangéliumot a világban élők is?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése