2019. szeptember 19., csütörtök

Ferenc pápa: A püspöki és papi szolgálat nem munkaszerződés



Ferenc pápa: A püspöki és papi szolgálat nem munkaszerződés


A püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünneplő Edoardo Menichelli bíboros is koncelebrált szeptember 19-én reggel a Ferenc pápa által a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A Szentatya ezért a püspöki szolgálat ajándékáról elmélkedett.

A püspöki szolgálat az Úr ajándéka, aki ránk nézett és azt mondta: Kövess engem! Ne úgy tekintsünk  rá mint funkcióra vagy munkaszerződésre. A 80. évéhez közeledő nyugalmazott anconai érsek is koncelebrált a pápával, több más püspökkel és pappal együtt. Arra buzdította őket a pápa, fontolják meg Szent Pálnak Timóteushoz írt első levelét, ami a napi szentmise olvasmánya (1Tim 4,12–16): „Ne hanyagold el a benned levő kegyelmet, amelyet prófétai szó által a presbiterek kézföltételével kaptál.”
Először is egy ajándékról van szó, amelyet kaptam, amit meg kell őriznem. Minden ebből forrásozik, az ajándék szemléléséből.
Ha erről elfeledkezünk, ha kisajátítjuk az ajándékot és funkcióvá alakítjuk, akkor elvész a szolgálat szíve, elvész Jézus tekintete, amikor ránk nézett és azt mondta: Kövess engem!, elvész az ingyenesség.
Ez a kegyelem, amelyet prófétai szó által a presbiterek kézföltételével kaptunk, vonatkozik a püspökökre, de minden papra is – folytatta gondolatmenetét a pápa. Ajándékként, ne funkcióként tekintsünk papságunkra, őrizzük meg azt! Emberi dolog megfeledkezni az ajándék központi szerepéről, mint ahogy a mai evangéliumi szakaszban (Lk 7,36–50) a farizeus teszi, aki sok teendője közepette nem ügyel a vendégszeretet szabályaira. Jézus azonban rámutat az asszonyra, aki megteszi mindezt helyette: vizet ad a lábára, megcsókolja és megkeni fejét olajjal. Így járhatnak a papok is, ha sok a dolguk. Első feladatuk az evangélium hirdetése, de nem szabad elfelejteniük a forrást, ahonnan a szolgálatuk ered: ez pedig az Úrtól kapott ingyenes ajándék. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen nekünk megőrizni ezt az ajándékot, hogy papságunkra elsősorban ajándékként tekintsünk, és csak aztán szolgálatként! – fohászkodott a pápa minden papért, különösen pedig azokért, akik szentelésük 25. évfordulóját ünneplik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése