„Ha kővel dobálnak, mi
a kövekből lépcsőt építünk!” – Pál József Csaba a csíksomlyói búcsúban
Júniusban immár második alkalommal telt meg
zarándokokkal a somlyói nyereg. Több, mint százezer zarándok gyűlt össze június
8-án, pünkösd előtti szombaton a hagyományos csíksomlyói búcsúra a Kis- és
Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, ahol ezelőtt egy héttel Ferenc pápai
celebrált szentmisét.
A szentmise elején a kegyhely őrzőinek, az
erdélyi ferenceseknek nevében Urbán Erik tartományfőnök köszöntötte a
zarándokokat. Bevezetőjében Ferenc pápa múlt heti szavait idézte: „zarándokolni
azt jelenti, hogy mint hívő nép hazatérünk.”
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek is
köszöntő szavaiban a múlt heti jeles eseményre utalt. Tolmácsolta a Szentatya
üzenetét, azt, hogy imádkozik értünk. A főpásztor kiemelte azt is, a Szentatya
megjegyezte, magyarul milyen egységesen válaszolt a nép a szentmisén. Az idei
pünkösdi zarándoklat mottója – „Íme az Úr szolgálóleánya” – szoros
összefüggésben áll azzal, hogy a gyulafehérvári főegyházmegyében a hivatások
éve van – mondta a főpásztor, arra kérve a jelenlévőket: kérjék Máriát
hivatásokért, imádkozzanak azért, hogy az Úr küldjön munkásokat aratásába.
Az idei búcsús szentmise szónoka Pál József
Csaba temesvári megyéspüspök volt. Homíliáját az alábbiakban teljes
terjedelmében olvashatják:
Sokan közülünk ma egy hete itt voltunk
Szentatyánkkal, Ferenc pápával. Nagyon mélyen él bennem, a sárban, esőben,
hidegben vonuló, kitartó zarándokok hatalmas tömege, akik felkapaszkodnak a
hegyre, odanyújtják szívüket Istennek és megnyílnak a Ferenc pápa által
hozzájuk szóló isteni üzenet előtt. Aztán jön a Jóisten válasza, elmúlik az
eső, sőt még a nap is kisüt, megerősítve minket Isten iránti bizalmunkban.
Ferenc pápa pedig háláját fejezi ki, hogy itt lehet ezen a kegyhelyen, ahova
azért jövünk, hogy égi Édesanyánkkal találkozzunk és egymásban valódi
testvérekre leljünk.
Ma újra visszajöttünk, itt vagyunk, eljöttünk
Édesanyánkhoz. Én is hazajöttem a csíksomlyói Szűzanyához. Gyermekkoromból
tudom, hogy Csíksomlyónak nem csak ilyen rendkívüli alkalmakkor van varázsa.
Ide jártunk, ha tehettük mindennap, idevonzott Mária, az ő anyai szeretete. Itt
itthon éreztük magunkat. Búcsúk után jöttünk takarítani a kegytemplomba, port
törölni, de minden évben meglepődve láttuk: Mária arcán nem volt por. Ez még
inkább csodálattal töltötte el gyermeki szívünket.
Később is sokszor letérdeltünk elébe: Mária
arcán, szemében kerestük, vajon a Szűzanya meg van-e elégedve velünk, inkább
szomorúan néz ránk, vagy mosollyal? Lestük az arcát, mint ahogy a székely nép
oly sokszor tette ezt a történelem folyamán. Vajon a mi anyánk meg van-e
elégedve velünk? – És ma, kedves testvéreim, tegyük fel a kérdést: vajon meg
van-e elégedve velünk? A Szűzanya nagyon szereti ezt a népet. Ezt sokszor
megmutatta a történelem folyamán, és megmutatja újra és újra a mi életünkben
is, napjainkban is. (Ennek egyik markáns jele Ferenc pápa történelmi látogatása
is). Nem lenne jó dolog, ha szeretetének jeleit nem vennénk észre, és
hálátlannak bizonyulnánk. Ahogy nem kételkedhetünk egy jó édesanya
szeretetében, úgy nem kételkedhetünk Mária szeretetében sem. Határtalanul,
személyesen minket szeret. Népünknek a javát akarja. Ezért kéri ma is, úgy,
mint régen a kánai menyegzőn: „Tegyétek, amit fiam mond”. Tegyétek, amit Fia mond!
Sokan megcsodáljuk Svájcot: szép ország, jólét
van ebben az országban, a nagy háborúk elkerülték ezt a földet. Igen, ez azért
is van így, mert hallgattak védőszentjük, Flüei Szent Miklós szavára, aki a
lelkükre kötötte, soha ne lépjenek háborúba, maradjanak minden háborútól
semlegesek. Igen, a svájciak, úgy néz ki, az évszázadok folyamán ezidáig
hallgattak védőszentjük szavára. Nem léptek háborúba… Testvéreim, vajon a mi
védőszentünk, a csíksomlyói édesanyánk mire tanít? Nekünk milyen tanácsot ad?
És hallgatunk-e az ő szavára? Vagy egyáltalán kinek hallgatunk a szavára?
Kedves magyar testvéreim és ti, székelyek, különösen is… hallgatjátok-e a
csíksomlyói Mária szavát: Tegyétek, amit fiam mond? Tesszük-e, amit Jézus kér?
Sokszor elmondjuk, főleg a déli és esti harangszókor: „Legyen nekem a Te igéd
szerint!”. Mária nem csak kimondta ezt, de rá is tette erre az életét,
hallgatott Isten szavára és tette Isten akaratát.
Az első talán, aminek egy család édesanyja a
legjobban örül, és így a Szűzanya is: ha a gyermekei egymással békességben
élnek, ha összefognak, ha segítik egymást. „Tegyétek teljessé örömömet azzal,
hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva
ugyanarra törekedjetek (Fil 2, 2) – kéri szent Pál apostol a filippiekhez írt
levelében. Nemcsak Svájcot, minket is meg fog csodálni a világ, ha mi
összefogunk. Régen a falvakban, ahol az emberek többsége lakott, közösségben
éltek, segítették egymást. Azóta a belső bomlasztás többet ártott, mint a külső
ellenség. A bomlasztás nemcsak nagyban a népet éri, hanem az Egyházat is, és
sajnos kikezdi a családokat is. Közösségben, segítőkész légkörben, ott, ahol
van igazi szolidaritás, van kedve és van bátorsága a szülőknek több gyereket is
vállalni. Az individualizmus, a csak saját magára való gondolás tönkreteszi a
közösséget és boldogságot sem ad. Összetartás. Tudom, hogy ez nagyon
közönségesen hangzik, de az összetartásnak kell hogy legyen egy irányultsága
is. A barátságról például, olvasom, hogy általában rövid ideig tart, ha a
barátok nem irányulnak közösen valami felé. Mi ma itt vagyunk, hogy közösen
hallgassunk a Szűzanyára és az Ő Fiára. Induljunk el újra közösen építeni
jövőnket, fedezzük fel a legszebbet, a legjobbat egymásban, erősítsük egymást,
hogy együtt is meg tudjunk ajándékozni másokat, más népeket és más nemzeteket
is.
Szent II. János Pál pápa Az új évezred kezdetén
kezdetű apostoli levelében így ír erről: „A közösség lelkisége az a képesség,
mellyel mindenekelőtt a jót látjuk meg a másikban, hogy úgy fogadjuk be és
értékeljük őt, mint Isten ajándékát: mint nekem szóló ajándékot”… Közösségi
lelkiség, hogy tudunk „helyet szorítani” a testvérnek, miközben elviseljük
egymás gyöngéit (Gal 6,2), és elutasítjuk az önző kísértéseket, melyek
folytonosan csapdát állítanak nekünk, versengést, törtetést, bizalmatlanságot,
féltékenységet szülve…” (43.p.)
Testvéreim, az összetartás legszebb ajándékát
akarjuk átadni az utánunk következő nemzedékeknek. A múlton nem keseregni kell,
a múltból tanulni kell. Ebben van szükségünk, hogy összetartsunk, együtt
dolgozzunk. Mit érdekelne minket egy olyan focicsapat, ahol mindenkinek
veretesen igaza van, de széthúznak, nem tudnak együtt dolgozni, egymásra figyelve
játszani és mindig kikapnak? Nem elég, hogy igazunk van, alázattal kell tudnunk
elfogadni azt, hogy az igazság egy része a másikban is jelen van. Tudnunk kell
azt megbecsülni és kell tudnunk segíteni egymást. Kell, hogy tudjuk
kiegészíteni egymást! Ha a másik nem olyan, mint én, ha nem úgy gondolkodik, ez
még nem jelenti, hogy nem tartozik hozzám, nem jelenti azt, hogy nem testvérem,
hiszen egy közös mennyei Atyánk van. Amikor korunk két nagy katolikus, női
egyénisége, Kalkuttai Teréz anya, aki a haldoklókat ápolta, és Chiara Lubich,
aki az egységet tette élete ideáljának, amikor ez a két nagy személyiség
találkozott egymással, Teréz anya így szólt Chiarához: „Chiara, amit én teszek,
te nem tudod megtenni, amit te teszel, én nem tudom megtenni.”
Testvéreim, jó lenne így néznünk egymásra: ha
közöttünk van tisztelet egymás iránt, egymást kiegészíthetjük és nagyszerű
közösségi élet valósulhat meg közöttünk. Kereszténységünknek négy evangéliuma
van, sokszor hasonlóan, de mégis négy különböző módon mutatják be Jézus életét
és tanítását. Egyházunk sohasem gondolta, hogy a négyet össze kellene mosni,
így van jól, mindenikre szükségünk van. Így van ez közösségünkben is.
Különbözőségünk ellenére mindenikünkre szükség van. A mennyei Atyának minden
gyermeke fontos.
Általában azt mondják, és azt látjuk, hogy az
anyák tartják össze a családot. Nagy családunk összetartása érdekében, nézzük,
hogyan beszélnek az édesanyák saját gyermekeikről, és tanuljuk meg tőlük,
hogyan beszéljünk embertestvéreinkről, Isten gyermekeiről, és hogyan
viszonyuljunk hozzájuk. Az édesanya ölel, és nem eltaszít. Befogad, és nem
kirekeszt. Néha fájdalmas, hogy a családban olyan valaki is van, aki miatt az
egész család szenved, de az édesanya akkor is inkább befogad és remél, mint
hidegen kitaszít. Másrészről, az édesapa következetes kitartása a jóban, irányt
és biztonságot ad. A gyerekek akkor növekednek igazán szépen, ha őket az
édesanya és az édesapa egységének szeretete neveli.
Az ősszel egy konferencián vettem részt, ahol a
párbeszédről volt szó. Világos lecsengés: nem lehet és nem is érdemes
párbeszédet folytatni hátsó szándékkal. Ehhez valaki csak annyit fűzött:
Kimondhatok mindent, ha két dolgot birtoklok: ha az igazságot birtoklom, még ne
beszéljek. Ha a szeretetet birtoklom, még ne beszéljek. Ha a szeretet és az
igazság együtt vannak bennem, akkor beszéljek. Minden párbeszéd alapja az a
fajta őszinteség, hogy a másik javát akarom. Ilyen légkörben és ilyen szándékon
Isten áldása szokott lenni. Enélkül szétporladunk, mint a szikla, vagy még inkább,
mint a homok. Mária gyermekei összetartanak. Mária gyermekei segítik egymást,
és mindenki felé szeretettel fordulnak. A rosszat jóval győzzük le: több
szeretettel!
A másik, amit kér tőlünk a Szűzanya, Mária,
hogy nagyon bízzunk Istenben! Mária, jóllehet visszautasítva érezheti magát
Kánában, amikor szól Jézusnak, hogy a fiatal pár szégyenben maradhat, elfogyott
a bor, és azt a választ kapja: „Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én
órám!” (Jn 2,4) – mégis határtalanul bízik Jézusban: „Tegyetek meg mindent,
amit mond!” (Jn 2, 5) – mondja a szolgáknak.
Testvéreim, nagyon jó hírem van, Isten hatalmas
ígérete. Az elébb hallottuk a szentleckében. Azt mondja: „az Istent szeretőknek
minden a javukra szolgál” (Róm 8, 28). Ezért nem lehetünk pesszimisták, akkor
sem, ha erre eddig nagyon sok okunk volt. Igaz, van egy feltétel: az Istent
szeretőknek válik minden a javukra. Miért ez a feltétel? Az Istennel való
szeretetkapcsolat az embernek őseleme. Olyan ez, mint a halnak a víz, vagy mint
a kisgyereknek a család, a szülők szeretete. Az istenszeretet nélkül nem tud
boldogan élni, valami lényeges hiányzik az életéből. Az Isten szeretete nélkül
sem nép, sem birodalom nem állhat fenn sokáig. Akik Istent szeretik, pontosan
ebből a szeretetkapcsolatból kapnak erőt. Tudják, hogy ha belekapaszkodnak, ha
az Isten iránti szeretetük az első helyen van, minden, még a múlt szenvedései
is, veszteségei is, javukra fordulnak. Jó, ha egy kicsit nyomatékosítjuk ezt a
szót: minden. Az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál. Az idős ember
többnyire visszafelé néz, hiszen egy leélt élet van mögötte. A fiatal inkább
előre. Mennyire szeretném, ha fiatalos lelkesedéssel tudnánk előre tekinteni,
ha Istentől kapott reménységgel tudnánk nekifeszülni a jövőnek, úgy, ahogy a
Szentatya mondta: együtt fonjuk, együtt szőjük a jövő szálait! Ez az „együtt”
jelent minden jóakaratú embert, legyen az másként gondolkodó, más felekezetű,
vagy más népnek a tagja.
Testvéreim! Úzvölgye van és még lesz! Itt nem
két nép áll szemben egymással! Isten őrizzen ettől! Meggondolatlan, vagy rossz
szándékú intézkedésre felült egy mindenre fogható csoport. Felkorbácsolták az
indulatokat, ez történt ott! Fáj, ami történt, de nem engedhetjük, hogy elszabaduljanak
indulataink és nem általánosíthatunk, mintha mindenki olyan lenne! Az ügy Isten
segítségével valamiféleképpen meg fog oldódni, de nekünk meg kell őriznünk
emberi és keresztény méltóságunkat, úgy ahogy Széchényi mondotta: „Ha kővel
dobálnak, mi a kövekből lépcsőt építünk!”
Pünkösd szombatja van. Pünkösd a Szentlélek
kiáradásának nagy ünnepe. Az Ő ereje a gyönge kis apostoli csoportot
megerősíti, bátorsággal és bölcsességgel tölti el, úgy, hogy képesek lesznek
elvinni a föld végső határáig a megfeszített és feltámadt Krisztus örömhírét.
Ahol a Lélek van, ott van élet, van tűz, van kezdeményezés. Nála nélkül
tervezhetünk, lót-futhatunk, de messze nem jutunk. Úgy vagyunk nélküle, mint
amikor egy szépen felépített templom falába beépítik a vezetékeket, minden
csillár, minden égő a helyén van, csak éppen nincs elektromos áram. Majdnem
minden a helyén van, de mit ér? Ha az Ő Lelkét befogadjuk, csodálatos dolgokat
fog tudni véghez vinni bennünk és általunk is. Az egység, az összetartás nem a
mi művünk lesz. Az egység a Szentlélek ajándéka. De ugyancsak az Ő ajándéka az
a hit, amely rá tudja bízni magát egészen Istenre. Az Ő ajándéka a remény,
amely által megszabadít a pesszimizmus bénító karmaiból. És az Ő ajándéka a
szeretet, mely lakhatóvá és gyönyörűen széppé tudja varázsolni környezetünket,
népünk életét. Az a lélek, amelyben a Szentlélek lakik, örömmel van tele, az
öröm a Szentlélek egyik gyümölcse. Amikor a lélek nem énekel – valami
aggasztja, és ezt a valamit azonnal át kell adni Istennek újra és újra. Rá kell
bízni. Testvéreim, lehet, hogy sok-sok gondunk van, de bizalommal adjuk át
ezeket Istennek, hogy lelkünkben helyet készítsünk a Szentléleknek, az Ő
határtalan szeretetének. És akkor örömünk nem fog elmúlni, azt fogjuk
tapasztalni, hogy Ő hatalmas erejével minden elképzelésünket felülmúló
szeretettel veszi kézbe életünk sorsát. Kérjük mindennap a Szentlelket, hogy
meg tudjuk tenni a mi részünket, azt, amit Jézus tőlünk kért: „Szeressétek
egymást, úgy, amint én szerettelek titeket”! Hogy ezt mások hogyan fogadják, mi
lesz a válaszuk, az már nem a mi dolgunk. Jézus a keresztre feszítettségig, a
halálig szeretett. Erre a szeretetre a válasz szava az Atyánál van. Mindezt
neki, Istennek, és Istenért tesszük. Őt pedig, nagylelkűségben nem lehet felülmúlni.
Imádkozzunk összekapaszkodva! Édesanyánk,
csíksomlyói Boldogságos Szűz Mária, fogjál kézen minket, vezéreld a te népedet
szent Fiadhoz, hogy az ő élete és tanítása legyen vezetőnk és útmutatónk a
történelemnek ebben a korszakában is, és a megélt és megtapasztalt hitünk
legyen az a kincs, amelyet átadhatunk a jövendő nemzedékeknek is. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése