2019. június 14., péntek

Ferenc pápa a panamai zarándokokhoz: nemes néppel találkoztam nálatok



Ferenc pápa a panamai zarándokokhoz: nemes néppel találkoztam nálatok

A Konzisztóriumi teremben fogadta a Szentatya június 13-án a panamai Ifjúsági Világtalálkozó után érkezett zarándokcsoportot, akik köszönetet mondtak a pápának, amiért ellátogatott hozzájuk. Egy nemes néppel találkoztam, ahol tisztelet és szeretet van az emberek között – szólt hozzájuk a pápa, aki a nagyszülők és unokák közötti híd megerősítését szorgalmazta.

Kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak a zarándokok és Ferenc pápa, a téli ifjúsági világtalálkozó szép élményéért. A köszönöm a három varázsszó egyike – szabad, köszönöm, bocsánat – amelyek révén egy házasság működhet – emlékeztetett a pápa. Egy nemes országgal találkoztam, ahol a polgári és vallási hatóságok nem áldozzák fel a protokoll oltárán az emberekhez való közelséget. A papok és a püspökök is a nép mellett állnak. Ez nemessé teszi a várost, s ezt a nemességet még értékesebbé változtatja az a finomság, amellyel az Ifjúsági Világtalálkozót az ország legkisebb lakóinak szervezték.

Nemzedékek közötti összefogás

Latin-Amerikában tudvalevő, hogy sok minden fenyegeti ezt a nemességet, ami a vérükből jön. A Szűzanya óvja meg! – fohászkodott a Szentatya. Szólt még a nemzedékek közötti összefogásról, amire szintén veszély leselkedik a szélsőségesség és az ideológiai gyarmatosítás részéről. Meg kell erősítenünk a hidat a nagyszülők és a gyerekek között, hogy újra ráleljenek a gyökerekre. Nem azért kell a gyökerekhez fordulni, hogy elbújjunk mögöttük – ezt a fundamentalisták teszik. Azért, hogy a gyökerekből éltető nedvet szívva növekedjenek és virágozzanak, majd gyümölcsöt hozzanak. Nem szabad hagyni, hogy ebbe beleszóljon az ideológiai gyarmatosítás, ami megöli ezt a nemességet. A híd segíteni fogja az identitás megőrzését.

Integráció Közép-Amerikában

Ferenc pápa a panamai delegációhoz intézett beszéde végén kiemelte még a kontinens másik erősségét, az afroamerikai és az indián népesség integrációs képességét. Számára nagyszerű érzés volt személyesen megtapasztalni ezt az integrációt Panamában, ahol normális, gyöngéd, szép volt a légkör. Köszönöm, hogy mindezt lehetővé tettétek, és készüljetek a következőre, amit biztosan egyik utódom majd 150 év múlva összehív majd, gond nélkül! – búcsúzott a Szentatya.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése