Húsvét az újjászületés ünnepe – Bábel Balázs érsek húsvéthétfői gondolatai
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek húsvéthétfői gondolatait adjuk közre.
Húsvétban
nemcsak Jézus Krisztus feltámadását, hanem a keresztény ember lelki
újjászületését is ünnepeljük. A húsvéthétfői fölajánló könyörgésnek az imája
így szól: „Kérünk, Istenünk fogadd kegyesen néped áldozati adományait, hogy
neved megvallásában és a keresztségben újjászületve eljussunk az örök
boldogságra.” Jézus Nikodémusnak szóló tanítása az egész Egyháznak szól: ha
valaki nem születik újjá vízből és Szentlélekből – ezen mindig a keresztséget
értették –, nem juthat be Isten országába (vö.: Jn 3,5). Ezért is a keresztény
ókortól kezdődően húsvét vigíliáján keresztelték meg a jobbára felnőtt
hittanulókat, akik átélték azt, amit Szent Pál apostol az efezusi híveknek írt:
„Öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és
szentségben alkotott teremtmény” (Ef 4,24). Akik pedig már megkeresztelkedtek,
a keresztségi fogadalom ismételt elmondásával mintegy megújították az első és
alapvető szentséget. Anyaszentegyházunk jó pedagógus, tudja, hogy az ember még
egy évre sem tud állhatatosságban megmaradni, nincs benne meg az isten- és
emberszeretet iránti töretlen elköteleződés, mert újra meg újra visszaesik
bűneibe. Ezért hozzárendelte a keresztséghez a bűnbánat szentségét, amelyről
azt tanították, hogy helyreállítja a keresztség állapotát. Szorosan
összekötötte fogalmilag is a keresztséggel, és ezért a bűnbánat szentségét,
vagy egyszerűbben mondva a szentgyónást „baptismus laboriosus”-nak, azaz
keserves keresztségnek nevezte. Szimbolikus nyelven ugyanezt a gondolatot a
„hajótörés utáni második bárkának” a képével fejezték ki. Ezért Tertullianus
egyházatya óta a bűnbánat szentségét a keresztségben történt bűnbánat utáni
második bánatnak nevezték. Ez az úgynevezett második keresztség megújítja és
elmélyíti a keresztség hatásait, felfokozza a Krisztusban való új életet, annak
magatartásbeli változásával is. Ezért egész teológiája alakult ki a Krisztusban
megújult „új embernek”. Talán nem fölösleges megemlíteni, hogy a majd háromnegyed
évszázados katolikus hetilapunk, az Új Ember a II. világháború nagy pusztítása
után ezt a nevet kapta, megbánva az elkövetett bűnöket és ugyanakkor reménnyel
Isten kegyelmébe kapaszkodva az új ember vonásainak kiépítésén fáradozott. A
megváltás egész műve egyetlen nagy megújulás. Ebben kibontakozik az új
teremtés, amelyről a próféták beszéltek: elsősorban az ember megújulása és
általa az egész mindenségnek a megújulása. Krisztus, az új Ádám életet ad
mindenkinek (vö.: 1Kor 15,22), Ádám a bukott emberiség feje által a régi ember
a bűn rabszolgája volt (vö.: Róm 6,6), az új ember a megváltás óta a
Krisztusban megújhodott emberiség. Ez az új ember Krisztus mintájára az igazság
szentségében és igazságosságban újul meg. Szent Pál apostol a hívők fokozatos
megszentelődése szempontjából ír a megújulásról: „a belső (ember) napról napra
megújul” (2Kor 4,16), a megkeresztelteknek meg kell tisztulniuk és le kell
vetkőzniük a régi embert és fel kell ölteniük az újat. Az utánzandó példa
Krisztus, az Isten képmása. Az újjászületett ember erkölcsi magatartása
átalakul, elhagyja a rosszat, nem követi többé a szenvedélyeit (vö.: 1Pét
1,14), hanem engedelmeskedik Isten Igéjének, amely a testvéri szeretetre
indítja.
Ebben az
esztendőben Magyarországon II. Rákóczi Ferenc-évet tartanak. A nagyságos
fejedelem Szent Ágostonhoz hasonló vallomásaiban leírja egész életének lelki
vívódásait és nagy őszinteséggel megvallja elkövetett bűneit. Bár vallásos
neveltetésű volt és hagyományosan sok mindent megtartott, de száműzetésében és
megalázottságában egy húsvétra készülve a Párizs melletti kamalduli atyák
kolostorában lelkigyakorlatra ment. Erről így számol be: „amióta azonban a
kamalduli atyák kolostorában végzett húsvéti gyónásommal újjászülettem,
gyönyörűséggel kell elbeszélnem kegyelmedet és a lelki gyermekségem állapotát.
Mert te tudod, ó, lelkem édessége, hogy nem említeném mindezt, és nem is
állítom róluk, hogy az én tetteim, hanem a végtelen irgalmad tettei, s
hálátlanság nélkül nem hallgathatok róluk”. Anyaszentegyházunk ezért is a
legalább évenkénti szentgyónást a húsvéti időszakhoz köti, hogy lélekben
megújuljunk.
Olyan
világban élünk, ahol nemcsak a biológiai öregedés, hanem a lelki fáradtság és
öregség jelei körülvesznek bennünket. Egész Európa mondhatnánk életkora szerint
hasonlít egy fordított piramishoz, ahol egyre több az öregember és kevés ember
születik. Már fiatal korban egyre gyakoribb a depresszió, aminek nemcsak testi
okai vannak, hanem a céltalansággal is összekapcsolható, és ahogy Szent Ágoston
a lélek nagy ismerője mondja: „megöregíti az embert a bűn, de megifjítja a
kegyelem”. A lélek fiatalsága nem is életkornak, hanem eszményeknek, hitnek és
kegyelmi állapotnak a függvénye. Elöregednek egyházközségeink is, nemcsak
életkorban, hanem a missziós lelkület hiányában, lélekben is. A csak
szolgáltató egyházban sok helyütt a keresztelés és a temetés az a két egyházi
esemény, amely a csak hagyományos vallásosságban élők utolsó kapcsolódási
szála. Azoknak, akik felelősséget éreznek egyházközségükért, először saját maguknak
kell törekedni a lelki megújulásra. Az egyesek megújulása adja az
egyházközségek megújulását, a zöld mező zöld fűszálakból áll. A megújuló
egyházközségek tagjai hivatásnak is tartják az egyházközséghez tartozásukat,
Istenért dolgoznak, keresik a közös szentmisének, az együtt imádkozásnak az
alkalmait, őszinte tisztelettudó kapcsolatban akarnak a többiekkel lenni.
Céljuk az, hogy a nagy egyház céljához kapcsolják egyházközségük életét. Ebben
a legjelentéktelenebb szolgálat is értékessé válhat. Ugyanakkor odafigyelnek
arra, hogy ne csak a templomuk, plébániájuk legyen rendezett, hanem nyitottak
legyenek a kereső emberek iránt, megszólítják őket, hívják s törekednek arra,
hogy életmódjuk is vonzzon másokat. Önmagában értékes és fontos olyan plébánia,
amely több évtizedes vagy évszázados múltra tekint vissza, de az nem lehet
múzeum, azt mindig újra kell építeni. Azok a hívek tudják megtenni, akik a
Föltámadt Krisztus hitében élnek, kegyelmét kérik, keresztségi fogadásukat
megújítják, a bűnbánat szentségével erősítik és az egyházközségükért
áldozatokra is készségesek.
Ebben
erősítsen meg Jézus Krisztus föltámadásába vetett hitünk és a megváltás
örömhíre az ünnepek elmúltával se érjen véget!
Bábel
Balázs érsek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése