Húsvét az újjászületés ünnepe – Bábel Balázs érsek húsvéthétfői gondolatai

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek húsvéthétfői gondolatait adjuk közre.

Húsvétban nemcsak Jézus Krisztus feltámadását, hanem a keresztény ember lelki újjászületését is ünnepeljük. A húsvéthétfői fölajánló könyörgésnek az imája így szól: „Kérünk, Istenünk fogadd kegyesen néped áldozati adományait, hogy neved megvallásában és a keresztségben újjászületve eljussunk az örök boldogságra.” Jézus Nikodémusnak szóló tanítása az egész Egyháznak szól: ha valaki nem születik újjá vízből és Szentlélekből – ezen mindig a keresztséget értették –, nem juthat be Isten országába (vö.: Jn 3,5). Ezért is a keresztény ókortól kezdődően húsvét vigíliáján keresztelték meg a jobbára felnőtt hittanulókat, akik átélték azt, amit Szent Pál apostol az efezusi híveknek írt: „Öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény” (Ef 4,24). Akik pedig már megkeresztelkedtek, a keresztségi fogadalom ismételt elmondásával mintegy megújították az első és alapvető szentséget. Anyaszentegyházunk jó pedagógus, tudja, hogy az ember még egy évre sem tud állhatatosságban megmaradni, nincs benne meg az isten- és emberszeretet iránti töretlen elköteleződés, mert újra meg újra visszaesik bűneibe. Ezért hozzárendelte a keresztséghez a bűnbánat szentségét, amelyről azt tanították, hogy helyreállítja a keresztség állapotát. Szorosan összekötötte fogalmilag is a keresztséggel, és ezért a bűnbánat szentségét, vagy egyszerűbben mondva a szentgyónást „baptismus laboriosus”-nak, azaz keserves keresztségnek nevezte. Szimbolikus nyelven ugyanezt a gondolatot a „hajótörés utáni második bárkának” a képével fejezték ki. Ezért Tertullianus egyházatya óta a bűnbánat szentségét a keresztségben történt bűnbánat utáni második bánatnak nevezték. Ez az úgynevezett második keresztség megújítja és elmélyíti a keresztség hatásait, felfokozza a Krisztusban való új életet, annak magatartásbeli változásával is. Ezért egész teológiája alakult ki a Krisztusban megújult „új embernek”. Talán nem fölösleges megemlíteni, hogy a majd háromnegyed évszázados katolikus hetilapunk, az Új Ember a II. világháború nagy pusztítása után ezt a nevet kapta, megbánva az elkövetett bűnöket és ugyanakkor reménnyel Isten kegyelmébe kapaszkodva az új ember vonásainak kiépítésén fáradozott. A megváltás egész műve egyetlen nagy megújulás. Ebben kibontakozik az új teremtés, amelyről a próféták beszéltek: elsősorban az ember megújulása és általa az egész mindenségnek a megújulása. Krisztus, az új Ádám életet ad mindenkinek (vö.: 1Kor 15,22), Ádám a bukott emberiség feje által a régi ember a bűn rabszolgája volt (vö.: Róm 6,6), az új ember a megváltás óta a Krisztusban megújhodott emberiség. Ez az új ember Krisztus mintájára az igazság szentségében és igazságosságban újul meg. Szent Pál apostol a hívők fokozatos megszentelődése szempontjából ír a megújulásról: „a belső (ember) napról napra megújul” (2Kor 4,16), a megkeresztelteknek meg kell tisztulniuk és le kell vetkőzniük a régi embert és fel kell ölteniük az újat. Az utánzandó példa Krisztus, az Isten képmása. Az újjászületett ember erkölcsi magatartása átalakul, elhagyja a rosszat, nem követi többé a szenvedélyeit (vö.: 1Pét 1,14), hanem engedelmeskedik Isten Igéjének, amely a testvéri szeretetre indítja.

Ebben az esztendőben Magyarországon II. Rákóczi Ferenc-évet tartanak. A nagyságos fejedelem Szent Ágostonhoz hasonló vallomásaiban leírja egész életének lelki vívódásait és nagy őszinteséggel megvallja elkövetett bűneit. Bár vallásos neveltetésű volt és hagyományosan sok mindent megtartott, de száműzetésében és megalázottságában egy húsvétra készülve a Párizs melletti kamalduli atyák kolostorában lelkigyakorlatra ment. Erről így számol be: „amióta azonban a kamalduli atyák kolostorában végzett húsvéti gyónásommal újjászülettem, gyönyörűséggel kell elbeszélnem kegyelmedet és a lelki gyermekségem állapotát. Mert te tudod, ó, lelkem édessége, hogy nem említeném mindezt, és nem is állítom róluk, hogy az én tetteim, hanem a végtelen irgalmad tettei, s hálátlanság nélkül nem hallgathatok róluk”. Anyaszentegyházunk ezért is a legalább évenkénti szentgyónást a húsvéti időszakhoz köti, hogy lélekben megújuljunk.

Olyan világban élünk, ahol nemcsak a biológiai öregedés, hanem a lelki fáradtság és öregség jelei körülvesznek bennünket. Egész Európa mondhatnánk életkora szerint hasonlít egy fordított piramishoz, ahol egyre több az öregember és kevés ember születik. Már fiatal korban egyre gyakoribb a depresszió, aminek nemcsak testi okai vannak, hanem a céltalansággal is összekapcsolható, és ahogy Szent Ágoston a lélek nagy ismerője mondja: „megöregíti az embert a bűn, de megifjítja a kegyelem”. A lélek fiatalsága nem is életkornak, hanem eszményeknek, hitnek és kegyelmi állapotnak a függvénye. Elöregednek egyházközségeink is, nemcsak életkorban, hanem a missziós lelkület hiányában, lélekben is. A csak szolgáltató egyházban sok helyütt a keresztelés és a temetés az a két egyházi esemény, amely a csak hagyományos vallásosságban élők utolsó kapcsolódási szála. Azoknak, akik felelősséget éreznek egyházközségükért, először saját maguknak kell törekedni a lelki megújulásra. Az egyesek megújulása adja az egyházközségek megújulását, a zöld mező zöld fűszálakból áll. A megújuló egyházközségek tagjai hivatásnak is tartják az egyházközséghez tartozásukat, Istenért dolgoznak, keresik a közös szentmisének, az együtt imádkozásnak az alkalmait, őszinte tisztelettudó kapcsolatban akarnak a többiekkel lenni. Céljuk az, hogy a nagy egyház céljához kapcsolják egyházközségük életét. Ebben a legjelentéktelenebb szolgálat is értékessé válhat. Ugyanakkor odafigyelnek arra, hogy ne csak a templomuk, plébániájuk legyen rendezett, hanem nyitottak legyenek a kereső emberek iránt, megszólítják őket, hívják s törekednek arra, hogy életmódjuk is vonzzon másokat. Önmagában értékes és fontos olyan plébánia, amely több évtizedes vagy évszázados múltra tekint vissza, de az nem lehet múzeum, azt mindig újra kell építeni. Azok a hívek tudják megtenni, akik a Föltámadt Krisztus hitében élnek, kegyelmét kérik, keresztségi fogadásukat megújítják, a bűnbánat szentségével erősítik és az egyházközségükért áldozatokra is készségesek.

Ebben erősítsen meg Jézus Krisztus föltámadásába vetett hitünk és a megváltás örömhíre az ünnepek elmúltával se érjen véget!

Bábel Balázs érsek