2018. június 26., kedd

Ferenc pápa fogadta Macron francia köztársasági elnököt



Ferenc pápa fogadta Macron francia köztársasági elnököt


Június 26-án, kedden délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palota könyvtárszobájában fogadta kihallgatáson Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt és feleségét, Brigitte Macront.


A pápa és a francia elnök közötti találkozó a szokásosnál hosszabb időn át, több mint egy órán keresztül tartott. A beszélgetés a két fél között tolmács segítségével zajlott. A pápai kihallgatást követően Macron államfő találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.
A látogatásról kiadott hivatalos vatikáni közlemény szerint a felek áttekintették a Szentszék és Franciaország közötti kétoldalú kapcsolatokat, különös tekintettel az Egyháznak a francia társadalomban betöltött szerepére, mellyel előmozdítja a közösség javát. A globális kérdések közül kiemelten foglalkoztak a környezetvédelem, a migráció, a konfliktusok megelőzésének és a leszerelésnek kérdéskörével. Külön figyelmet szenteltek a Közel-Keletnek és Afrikának, és érintették az „európai terv” távlatait.
A Ferenc pápa és Emmanuel Macron közötti találkozó a hagyományoknak megfelelően ajándékok cseréjével ért véget. A Szentatya egy Szent Márton-érmet ajándékozott francia vendégének, mely azt a jól ismert jelenetet ábrázolja, amikor a szent köpenyét kettéhasítja, és annak egyik felét egy koldusnak adományozza. Az érem a kormányzók, a népek vezetőinek a felelősségére utal, akiknek kötelessége a szegények gondját viselni a „mindnyájan szegények vagyunk” mottó jegyében. Ferenc pápa az érmen túl a francia köztársasági elnöknek ajándékozta az Evangelii gaudium és a Laudato si’  kezdetű körleveleinek, valamint az Amoris laetitia  és a Gaudete et exsultate kezdetű apostoli buzdításának egy-egy saját kezűleg aláírt példányát.
A francia elnök Georges Bernanos Egy falusi plébános naplója című kötetét ajándékozta a Szentatyának, aki válaszként elmondta: „Igen, olvastam, többször is. Nagyon jót tett nekem ez a könyv.”
Emmanuel Macron elnök a délután során ellátogatott a Lateráni Szent János-bazilikába, melynek középkori történelmi hagyományok révén a mindenkori francia államfő tiszteletbeli kanonokja. A francia elnök keddi római programja során találkozott a Szent Egyed-közösség vezetővel és tagjaival.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése