Hívom a családokat 2018 májusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Folytatom
a Világiak, Család és Élet Pápai Tanácsa által írt és Ferenc pápa Amoris
laetitia kezdetű apostoli buzdítására alapozott katekézissorozat
alapján a szent család történetének elemzését.
Isten
nagy álma. „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám
dolgaiban kell lennem?” (Lk 2, 49) Jézus ifjúkorából csak ez a néhány meglepő
szó maradt ránk az evangéliumban. Jézus látszólag nem tiszteli Máriát és
Józsefet, meglepődik, talán egy kicsit bosszantja is, hogy nem értik, miért
maradt a templomban anélkül, hogy erről szólt volna nekik. Rejtélyes szavai
mögött valójában elsőszülött fiúságának misztériuma húzódik meg. Isten szívében
már dédelgette Őt születése előtt is. „Minden anyja szíve alatt formálódó
gyermek az Atyaistennek és az Ő örök szeretetének terve: Mielőtt megalkottalak
anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek (Jer
1,4–5). Minden gyermek öröktől fogva ott van Isten szívében, és fogantatása
pillanatában megvalósul a Teremtő örök álma.” (AL 168)
Nem csak Jézus, az Isten fia hivatott arra, hogy az Atya „dolgaiban” tevékenykedjék, minden gyermek az Atyához tartozik, nem szüleinek a tulajdona. Az Atya pedig a szülők minden elképzelését felülmúló csodálatos álmot dédelget minden gyermekről. Erről az álomról mondja Szent II. János Pál: „Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha szeretetet nem kap, szeretettel nem találkozik, nem tud szeretni és nem teheti a szeretetet magáévá.” (Redemptoris hominis 10) A szeretet több, mint a lélek egy megnyilvánulása vagy az önátadás egy cselekedete. A megélt és megtapasztalt szeretet, amellyel találkozunk, és amelyet megtapasztalunk, egy valóságos, élő személy, maga Krisztus, aki „az Atya és az Ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását. Ezek az igazságok belőle fakadnak, és benne érik el csúcspontjukat.” (Gaudium et spes 22) Isten nem elvont vagy idillikus szeretetről álmodik. Az egyszülött Fiúban, aki József és Mária megdöbbenésére azt mondja, hogy Atyja dolgaiban kell lennie, jelenik meg számunkra az élet iránya és az igazi szeretet.
Nem csak Jézus, az Isten fia hivatott arra, hogy az Atya „dolgaiban” tevékenykedjék, minden gyermek az Atyához tartozik, nem szüleinek a tulajdona. Az Atya pedig a szülők minden elképzelését felülmúló csodálatos álmot dédelget minden gyermekről. Erről az álomról mondja Szent II. János Pál: „Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha szeretetet nem kap, szeretettel nem találkozik, nem tud szeretni és nem teheti a szeretetet magáévá.” (Redemptoris hominis 10) A szeretet több, mint a lélek egy megnyilvánulása vagy az önátadás egy cselekedete. A megélt és megtapasztalt szeretet, amellyel találkozunk, és amelyet megtapasztalunk, egy valóságos, élő személy, maga Krisztus, aki „az Atya és az Ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását. Ezek az igazságok belőle fakadnak, és benne érik el csúcspontjukat.” (Gaudium et spes 22) Isten nem elvont vagy idillikus szeretetről álmodik. Az egyszülött Fiúban, aki József és Mária megdöbbenésére azt mondja, hogy Atyja dolgaiban kell lennie, jelenik meg számunkra az élet iránya és az igazi szeretet.
Hogyan
gondoltatok gyermekeitekre, amikor fogantatásukról értesültetek? Milyen álmokat
szőttetek róluk és hogyan módosultak ezek az álmok a gyerek megszületése után?
A
„szeretet” szó jelentheti például a hazaszeretetet, hivatásszeretetet, barátok
közötti szeretetet, a munka szeretetét, a szülők és gyermekek közötti
szeretetet, a testvérek és rokonok közötti szeretetet, a felebaráti szeretetet
és Isten iránti szeretetet. E sokféle szeretet közül kiemelkedik a férfi és a
nő egymás iránti szeretete, melyben a test és a lélek összjátéka szétválaszthatatlan,
és az embernek a boldogság ígéretét adja. Ez a szeretet ellenállhatatlannak,
sőt a szeretet őstípusának látszik, amely mellett első látásra minden egyéb
szeretet elhalványul (vö. Deus caritas est 2). Ennek a
szeretetnek különleges nyelve és eredeti kifejezésmódja van, és a házasságban
teljesedik ki. Ezért mondja XVI. Benedek pápa, hogy egyedül „a kizárólagos és
végleges szereteten nyugvó házasság lehet a jele annak a kapcsolatnak, amely
Istent a népéhez fűzi, és fordítva: a mód, ahogyan Isten szeret, lesz az emberi
szeretet mércéje”. (Deus caritas est 11)
Isten
Krisztusban megvalósult szeretetének teljességét az egy férfi és egy nő közötti
lakodalmas szeretet jeleníti meg. Ez valóban nagy misztérium. Maga a gondolat,
hogy Isten szívébe fogadva az emberiséget ilyen szeretettel szereti, már része
a misztikus igazságnak. Istennek Izrael választott népével való egyedülálló
kapcsolatáról szólva a Szentírás – különösen a próféták könyveiben – gyakran
szól lakodalomról. „A szerető és életet fakasztó emberpár igazi élő ikon – nem
a tízparancsolat által tiltott kőből vagy aranyból készült bálvány –, és képes
megjeleníteni a teremtő és üdvözítő Istent. (…) Ebben a megvilágításban a pár
termékeny kapcsolata képmássá válik, segít megérteni és leírni Isten
misztériumát, amely alapvető a Szentháromság keresztény szemléletében: Istenben
megláttatja az Atyát, a Fiút és a szeretet Lelkét. A háromságos Isten
szeretetközösség, és a család az ő élő tükröződése. (…) A házaspár
szentháromságos szemlélete Szent Pál teológiájában (lásd Ef 5,21–32) jelenik
meg.” (Amoris
laetitia 11) Ferenc pápa meggyőződéssel mondja: „családalapításkor
elhatározzuk, hogy részt vállalunk Isten álmában; hogy vele együtt álmodunk;
hogy vele együtt alkotunk; hogy vele együtt játsszuk ezt a történetet és olyan
világot építünk, amelyben senki nem érzi magát egyedül”. (Amoris
laetitia 321)
Idézzetek
fel olyan eseteket, amelyekben a Szentlélek megvilágosító kegyelme segített
megoldást találni a családi problémára!
A nagy
misztérium nem elgondolás vagy igazság, hanem valóságos esemény konkrét
formában: a kereszt. Szinte észrevehetetlenül, folyamatosan, mindig új és
kreatív formában jelenik meg történelmünkben. „Mivel a házastársak kölcsönösen
egymáshoz tartoznak, a szentségi jel révén valóban megjelenítik Krisztus és az
Egyház kapcsolatát. A házastársak tehát állandóan emlékeztetik az Egyházat
arra, ami a kereszten végbement; egymás és gyermekeik számára tanúi lesznek az
üdvösségnek, amelynek részesévé a szentség teszi őket.” (Familiaris
consortio 13) Ez ellenkezik a házasságról széles körben elterjedt,
a házasság szentségét eltorzító felületes elgondolással, ugyanis „a házasság
szentsége nem társadalmi szokás, üres szertartás, vagy az elköteleződés pusztán
külső jele. A szentség ajándék a házastársak megszentelésére és üdvösségére, és
kölcsönös egymáshoz tartozásuk szentségi jele révén valóban megjelenítik
Krisztus és az Egyház kapcsolatát.” (Amoris laetitia 72)
Emberi
szavakkal lehetetlen a nagy misztérium leírása. „A szentség nem dolog vagy erő,
mert valójában maga Krisztus az, aki elébe jön a keresztény hitvestársaknak.
Velük marad és erőt ad nekik, hogy fölvegyék keresztjüket és így kövessék őt,
bukásaik után fölkeljenek, bocsássanak meg egymásnak, és hordozzák egymás
terhét. A keresztény házasság jel, amely nemcsak azt mutatja meg, hogy Krisztus
mennyire szerette Egyházát a kereszten megpecsételt szövetségben, hanem ezt a
szeretetet jelenvalóvá is teszi a házastársak közösségében.” (Amoris
laetitia 73)
A
házastársak kölcsönös szeretete ugyanaz a szeretet, amelyet Krisztus a
kereszten adott az Egyháznak. Ez egy rendkívüli azonosság, ezt meggondolva az
embert borzongás fogja el. A házastársak a házasság szentsége révén isteni
szeretettel, Isten kegyelméből szeretik egymást. Isten szereteténél nincs
nagyobb szeretet: „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát
adta.” (Jn 3, 16) A házaspár tudatában van annak, hogy az isteni szeretet
megmagyarázhatatlan, mégis hirdeti a világnak. Amint Ferenc pápa mondja: „A
házastársak egész közös életét, köztük a gyermekeikkel és a világgal szövődő
kapcsolataik teljes hálózatát átjárja és erősíti a megtestesülés és a húsvét
misztériumából fakadó szentség kegyelme. Ezekben Isten kifejezésre juttatta
egész szeretetét az emberiség iránt, és bensőségesen egyesült azzal. Soha nem
maradnak magukra a kihívásokkal szemben, arra hivatottak, hogy
elkötelezettségükkel, kreativitásukkal, mindennapos ellenállásukkal és
küzdelmeikkel válaszoljanak Isten ajándékára. Mindig kérhetik a Szentlelket,
aki megszentelte egységüket, hogy a kapott kegyelem minden új helyzetben újra
megmutatkozzék.” (Amoris laetitia 74) A házastársak
„szeretetük és családi életük örömeiben már itt a földön a Bárány menyegzős
lakomájának előízét kapják” (Amoris laetitia 73)
Milyen
konkrét következményei vannak a házas és családi életetekre annak, hogy a
házasság nem a boldogság maga, de az igazi boldogság előíze?
A
házastársak végső célja tehát nem egy földi szövetségbe való belépés, hanem az
örök egyesülésbe, Krisztusnak, a vőlegénynek és menyasszonyának, az Egyháznak a
nászába való bekapcsolódás. Ha ez az alapvető irányultság hiányzik, a házasság
elveszíti jelentőségét és stabilitását. Az örök távlat teszi igazán emberivé, nélküle
minden értelmetlenné és zavarossá válik. Erre vezethető vissza a házasság
korunkban elterjedt válsága is. A házasság csak ízelítő a boldogságból, nem
maga a boldogság. Aki boldog akar lenni, ne keresse azt egyedül a házasságban.
A házasság a tökéletes örömhöz vezető út kapuja, de aki megáll a kapuban,
kockáztatja részvételét az örök nászlakomában. Sürgős feladatunk, hogy
hitelesen hirdessük Jézus Krisztus evangéliumát, hogy megmutassuk: „Krisztus
megtestesülésében magára veszi az emberi szeretetet, megtisztítja, beteljesíti
azt, és Lelke révén megajándékozza a házastársakat azzal a képességgel, hogy
meg tudják élni azt, átjárja egész életüket a hit, a remény és a szeretet. A
házastársak így fölszenteltetnek, hogy sajátos kegyelmük által építsék Krisztus
testét és így családegyházat alkossanak.” (Amoris laetitia 67) Ez azonban nem
jelenti azt, hogy a létrejött családegyház minden vallási feladatot magára
vállalhat. Ellenkezőleg, a családokról való egyházi gondoskodás elsőrendű
feladat, mert „a család jóléte döntő jelentőségű a világ és az Egyház jövője
szempontjából”; (Amoris laetitia 31) sőt „az Egyház
azért, hogy teljesen megértse saját misztériumát, úgy tekint a keresztény
családra, mint olyasvalamire, ami őt őseredeti módon nyilvánítja ki.” (Amoris laetitia
67)
Mit
jelent számotokra az, hogy családegyház alkotására kaptatok felszentelést?
A
családon áll és bukik Krisztus nagy misztériumának és az Egyháznak az ügye. Más
szóval, ha a családot támogatjuk, nem csak az Egyház fog magára találni, de
megérthetjük, hogy mit vár Isten az emberi és családi kapcsolatoktól. Így válik
valóra Isten nagy álma az emberiségről.
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése