Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk,
Irgalmazz nekünk!
Amikor
észrevesszük, hogy az üldözők: régi életünk bűnös szenvedélyei, nyomasztó
emlékei, melyektől éppen csak megszabadultunk, a nyomunkban vannak, hogy újra
rabságba vessenek minket, jeges rémület fog el, s már-már elhisszük, hogy a
menekülés reménytelen, az éjszakai szabadulás illúzió, álom volt csupán. De
vajon a divatos regények, filmek, a média világa nem ezt erősítik bennünk,
mikor úgy mutatják be az ember vad ösztöneit, bűnös élvezetekre hajlamos
természetét, mint amelyektől lehetetlen megszabadulni? Statisztikák,
szociológiai felmérések, közvélemény-kutatások lépten-nyomon nem azt
„bizonyítják”, hogy nincs menekvés: szokásaink, beidegződéseink, nemi
orientációnk egyszer s mindenkorra determinálnak bennünket?
Ilyenkor
szidhatjuk a Mózesünket, aki felbiztatott minket a szentség és ártatlanság útjának
követésére, vagy az Úrhoz kiáltva ostoba módon kérhetünk újabb jeleket,
vizsgáztatva Istent, de ez is, az is teljesen hiábavaló. Két dolgot kell tenni
az Úr parancsa szerint. Az első: „Ne féljetek, várjatok csak!”, vagyis bízzatok
az Úrban, a második pedig: „Induljatok!”, azaz haladjatok tovább a megkezdett
úton. A szenvedélyek legvadabb tombolása, állandó perzselő kísértése közepette
tartani kell az irányt, anélkül, hogy hátrafelé nézve rémüldöznénk. És ez nem
csupán bizonyos esetekre szóló gyakorlati tanács, hanem életforma, mely
megmutatkozik az imádságunkban, a munkánkban, az evésben-ivásban, a
kikapcsolódásunkban és az éjszakai alvásunkban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése