2016. december 17., szombat

Kik a ti testeteket a bűnökkel és gonosz kívánságokkal megfeszítettétek



Kik a ti testeteket a bűnökkel és gonosz kívánságokkal megfeszítettétek (Galata 5).
Ments meg, Uram minket!


Ne tegyek úgy, mint aki ünnepel. Ez is csak egy születésnap? Egy olyan ünnepnap, amire azt mondom, hogy na és, ez természetes, hogy minden egyes ilyen alkalom azt jelenti, hogy megint elmúlt egy év abból, ami megadatott a számomra? Vagy, van alkalmam e napon, bármit is ünnepelnem?
Ki vagyok, kinek tartom magam? E kérdésre adott válaszom, sokat segít megválaszolni azt, hogy mások születésnapjához való viszonyomat miért úgy élem meg, ahogy.
Jézus születésnapja mit jelent a számomra? Karácsony ünnepét mennyiben vagyok képes Krisztussal közösségben megülni? Mitől válik Krisztus születése az én ünnepemmé?
Látszólag egy keresztény ember számára e kérdések úgy hangzanak, mintha a válasz rá természetes lenne. Olyannyira, hogy feltenni egyszerűen képtelenség, szemtelenség, tolakodás, és illetlenség. Nem sértődök meg, ha az olvasóm elsőre így vélekedik. De azt kérem, hogy ő se sértődjön meg azon, hogy felmerem tenni e kérdéseket.
Azt vallom, hogy ki Isten, és ki a Szeretet, Ő örömmel figyel oda minden ilyen és hasonló kérdésre. Miért vélekedek így Istenről? Amiért szabadelvűnek, szabadnak, és megengedőnek ismerem. Belegondolok abba, hogy mi mindent enged meg az embernek, hogy gondoljon, hogy tegyen és szóljon! Én biztos, hogy az Ő helyében már rég besokalltam volna, elegem lenne a teremtményemből, aki ennyit megenged magának, és ennyire nem tisztel. Sőt, ennyire lenéz, és semmi venni képes. Nem értsen senki félre: magamból indulok ki, én sem vagyok más, akkor, amikor az érdekem úgy kívánja meg. De, sokszor érzem úgy, hogy nincs más választásom, mert a körülmények nem engedik meg nekem, hogy annál jobb választ adjak a helyzetekre, mint amit tudok adni.
Hányszor van az, hogy két rossz közül kell választanunk, és nem az a kérdés, hogy a jót, vagy a rosszat válasszam. Mennyire nem egyértelműek a helyzetek! És mennyire nem vagyunk képesek, nem lehetünk képesek rá, hogy egyértelműsíthessük a helyzeteket, melybe bele sodródunk, bele kényszerülünk.
Jut eszembe, Jézus családfájáról: mennyiben lehet fontos a családfa, számomra, számunkra? Mire kötelez bennünket a családunk? Egyáltalán kötelez bennünket bármire is?     Számomra ijesztő, de ebben sem vagyok más, hogy a mai világunk számára, mintha minden értékvesztetté lett volna. Nincs, amit feltétel nélkül tisztelnénk, feltétel nélkül elfogadnánk, amit meg ne kérdőjeleznénk, kétségbe ne vonnánk. Így van ez saját szüleinkkel és rokonságunkkal kapcsolatosan is. Egyre nagyobb bizonytalanságot teremtünk a magunk számára, magunk körül. És úgy tűnik, hogy mindezt azért tesszük, hogy nekünk lehessen igazunk. Állandóan a magunk igazságát keressük, és kényszerítjük ki, vagyis egyre jobban eltávolodunk emberi kapcsolatoktól, zárkózunk be magányos kalickáinkba. Aki igényelné is az emberi kapcsolatokat, az is arra kényszerül, hogy bezárkózzon kis toronyszobájába, melyet kénytelen kelletlen kell, hogy felhúzzon magának.
Talán ezért van az, hogy az ünnep is arról szól, hogy mivel tudok magam számára ünnepet teremteni. Nincs kivel ünnepelni, magamnak kell megteremtenem az ünnepemet és a magam számára kell ünnepi hangulatot kreálni, megajándékozhatom magamat, mert másnak úgy sem tudok örömet szerezni ajándékommal.
Hova lesz a misztérium, a titok, az ünnep misztériuma, csodája, melyet csodálkozva várhatunk, és amivel szerezhetünk, okozhatunk egymásnak örömöt?
Legyen velünk Kegyes az Isten! Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése